A kérdések és válaszok a szerzők gondolatmenetét követő tanulási magyarázatok.
A forgatható kártyákhoz JavaScript szükséges. A tananyag szövege:
A b, p, m, v, f hangokat. Elnevezésük arra utal, hogy képzésükben kiválólag az ajkak működnek.
A torok táján, a nyelv tövénél képzett hangok csoportját. A szerzők a g, k, h hangokat sorolják ide, és torokhangoknak is nevezik őket.
A nyelvnek a felső állhoz és a szájpadlás elülső részéhez való helyzetéhez. Ide sorolják többek között a d, t, n, l, r hangokat.
Közeli képzési kapcsolatban álló hangot. A szerzők ebből magyarázzák bizonyos hangok gyakoribb váltakozását, például a b és p kapcsolatát.
A z és d nyelvhegyi szervtársi kapcsolatával. A két alaknál a közös érteményt is figyelembe veszik, nem csupán a hangok helyét.
Keményekre és lágyakra is. Ez más szempont, mint az ajki, nyelvgyöki és nyelvhegyi felosztás; ugyanazt a hangot többféle viszonyban vizsgálják.
A kemény sz előtt a lágy b keményen, p-ként hangzik: dopsz. Az írott alak és a kiejtés eltérését ezért külön kell számon tartani.
A kemény hang lágy hang előtti meglágyulását. A fejezet a fakgat–faggat és szakgat–szaggat alakokat is e körben hozza föl.
A forrás szerint a gyök első hangjának keményebb változatát a második is követheti. A teljes alakpárt és jelentését vizsgálja, nem különálló betűcseréket engedélyez.
A beszélőszervek szorosabb érintkezésével képzett hangokat és azokat, amelyeknél ilyen összeszorulást nem írnak le. A b, p és a f, v csoportja ezért is különbözik.
Mindkettő közeli ajki pár, de a képzésük módja eltér. A szerzők szerint e párok tagjai szívesebben váltakoznak egymással, mint az összes ajakhang egyformán.
Az olvad önható, az olvaszt átható. A fejezet a d és t kapcsolatát ilyen jelentésbeli és képzési viszonyokkal együtt szemlélteti.
A verődik a belszenvedő, a veretik a külszenvedő sorban szerepel. A hasonló alakhoz eltérő képzési viszonyt és jelentésárnyalatot rendelnek.
Az azonos érteményű változatok közé. A fejezet ettől külön kezeli azokat a hasonló alakokat, amelyek jelentése már árnyalatban eltér.
Nem teljesen: a hasonérteményű, de árnyalatban különböző szavak csoportjában állnak. Értelmük különbségét az értelmezőnek kell szabatosan megmutatnia.
Az alapszó elé járuló mássalhangzót. Az ámul–bámul példában nem tulajdonítanak neki lényeges értelemváltozást; más példákban viszont módosul a jelentés.
Az anya–banya esetében jelentésárnyalatot módosító előtétet tárgyalnak. Az ingó-bingóban az ilyen alak csak az ikerítés kapcsolatában szerepel.
Közbevetett mássalhangzó jelenlétét vagy hiányát. Ezt a forrás az alapszó értelmét lényegében változatlanul hagyó példák között sorolja föl.
Olyan végső toldalékhangot, amelyet a szerzők a szó hangzatosságát növelőnek tekintenek. Nem minden ilyen végződést értelmeznek önálló jelentésű képzőként.
Áttételnél egy vagy több hang helye változik, mint a tenyér–terény párban. Gyökfordításként a forrás például a facs-ar–csaf-ar vagy a suh-áng–hus-áng alakokat állítja párba.