ÖTÖDIK KÖTET.

P.

P,

kisded alakban p, huszonnyolczadik betü a magyar ábéczében, s a mássalhangzók sorában tizenhetedik; kiejtve: pé. Mint ajakhang a lágyabb b-nek keményített szervtársa; de mint az alábbiakból is láthatni, rokon és néha fölcseréltetik a többi ajakhangokkal is. Ezen p-ről nevezetesebb észrevételeink, hogy ez 1) a következő természeti hangzók alapja: pacz, paczka; pacs, pacskol, pacsangol, pacsirta, pacsmag; páhol; pall (ver); paskol, paskolás, paskoló, passogat; pattog, pattan, pattant, pattantyú, pattogat, pattogzik, patvar, patvarkodik, (csete) paté; páva; pecz, peczeget, peczegtet, peczczent; pelyh v. pehely, pihe (a lehelő h-val, mint könnyen elfújhatók); pelyp, pelypeg, pelypes; pėng, pėnget, pėndít, pėndűl; perczen, perczeg; petike (a malomban, máskép: perpencze); pesz, peszeg, peszszen, peszszent; pezs, pezseg, pezsdűl, pezsdít; pif paf, pifeg pufog, puffan, puffant, puffancs (sütemény); pih, piheg, pihen, pihes, piheskedik, pihöl; pili; pincz, pinty, pintyeg, pintyőke; pip, pipeg, pipe, pipel, pipis, pipiske; pis, pisa, pisál; pizs, pizse, pizselle, pizsitnek, máskép süsétek, (hegyes taréju, vagy búbu pacsirta); pisz, pisze, piszeget, piszszen; pity, pitye, pityer, pityereg, pityergés; pitty, pittypalatty; pittyed, pittyeget, pittyeszt, az alálógás, pityegés mellékfogalmával; pocs, pocsalék, pocsék, pocséta, pocskol, pocsol, pocsolya, pocsos; pof, pofa, pofáz, pofoz, pofók, egyszersmind felfuvásra vonatkozik; porcz, porczog; pos, posvad, posvány; posz, poszog, poszszan; poty, potyog, pottyan, pottyant, potyol, potyolódik; póka; póczicz, póling; pöf, pöfeteg, pöfög, pöfékel; pök, pökdös, pökedék, pökedelem; pölyh, pölyhös; pöng, pöngő, pönget, pöndít, pöndül; pör, pöröl, pörlekedik; pör, pörög, pördít, pördűl, pörget, pörgő; pös, pösöl; pösz, pösze, pöszög; pöty pötyög; prüsz, prüszszen, prüszög; puf, pufog, pufogat, puff, puffan, puffant, puffaszkodik, a felfuvódás és dudorodás mellékfogalmával; pujka v. pulyka, pukk, pukkan, pukkant, pukkantó, pukkaszt, pú, puska, putyóka, putyókáz; pücsök v. prücsök stb. 2) Előhangja némely puffadtat, dudorodottat, felfuvódottat jelentő szónak: pocz, poczok, poh, pohos, podgyász, pofa, ponk, pók, pota, púp, potroh, potrohos, pad. V. ö. PAD. 3) Előtéti hang ezekben: palaj (alaj), papa (apa), pap (ap?), penyv, Panna (Anna), Pere, Perzsi (Erzsi), pikó, pikós, Pila, pillog, pillangó, pillant, pille, pindely (ingaly), piócza, pióka, Pista, pislog, piszkál, piti, pitizál, pityó, pityókos, pityós, piczi, piczurka, pizseg, pozsog, pozdorja. 4) Azon r gyökhangu szókban, melyek forgásra, kerekségre vonatkoznak, rokon f-hez, midőn ez az r-vel hasonló értelmü szókat képez, mint: paracskó, szaglászva ide-oda forgó vadászeb, paripa, parittya, pereg, perdűl, perge, pereszlen, perecz. 5) Tűzre, égésre, sütésre, illetőleg vörös szinre

PACSI,

(pacs-i) kicsiny. fn. tt. pacsi-t, tb. —k. A kis gyermekről mondjuk, hogy pacsit ad, midőn tenyerkéjét másnak tenyerére csapja, mintegy tisztelkedve, vagy barátkozva. Adj fiam pacsit a bácsinak. V. ö. PACS.

PACSIHÁZA,

puszta Veszprém m.; helyr. Pacsiházá-n, —ra, —ról.

PACSING,

(pacs-ing) fn. tt. pacsing-ot, harm. szr. —ja. Szórás vagy rostálás alkalmával lefölözött gabonafej. Balatonmelléki szó.

PACSIRTA,

(pacsir-tévő?) fn. tt. pacsirtát. Ismeretes, csicsergő kis madárnem, egyenes, hengerdéd, hegyesen végződő csőrrel. (Alauda).

„Szól a pacsirta fönn lebegvén,
S az égiekhez közeledvén.”
Vörösmarty.

„A kisded pacsirta
Az eget hasítja
Szárnyaival.
Ékesen hangicsál,
Napsugárin sétál
Lábaival.”
Népvers.

Törzse: pacsir, rokon a magashangu pityer törzszsel, s tájdivatosan a pacsirtát pityernek is hívják. Különösen a mezei pacsirta, szép tavaszi napokon, egyenes vonalban fölfelé emelkedve, majd leereszkedve énekelget, honnan máskép: szántóka a neve.

„Kis pacsirta is szánt,
Mint a szegény költő fényes levegőben:
Dalt zengve repült fel, dalt zeng a magasban...
Hallgat leesőben.”
Arany János.

Továbbá a búbos pacsirta, máskép a hangjáról: csücsörke, csicserke (═ csicsergő), pipiske (═ pipisgő). Vannak déli, északi, erdei pacsirták is.

PACSIRTACSÉSZESZÁRNY,

(pacsirta-csésze-szárny) ösz. fn. A csészeszárnyak (polygala) neméhez tartozó növényfaj; szára tövön megdőlt; levelei szálas láncsásak, hegyeskék; virágai fürtösek, rojtos ajakúk; csészeszárnyai három inúk. Virága kékes, veres vagy fejér. (Polygala vulgaris). Köznépi nyelven: pacsirtafű, pacsirtavirág, tejhozó fű.

PACSIRTAFOGÁS,

(pacsirta-fogás) ösz. fn. A madarászat sajátságos neme, melylyel a pacsirtákat fogják.

PACSIRTAFŰ,

(pacsirta-fű) ösz. fn. L. PACSIRTACSÉSZESZÁRNY.

PACSIRTAHÁLÓ,

(pacsirta-háló) ösz. fn. Pacsirták fogására különösen készített és kipányvázott madarászháló.

PACSIRTAVIRÁG,

(pacsirta-virág) ösz. fn. L. PACSIRTACSÉSZESZÁRNY.

PACSKOL,

(pacs-og-ol) gyak. áth. m. pacskol-t. Csapkodva ver, ütöget valakit v. valamit; máskép: paskol. Finnül: pieksen am. paskolok. V. ö. PACS.

ily étellel tisztelték meg. Aki paczalt eszik, ne gondoljon rá, mi volt benne. (Km.). Olyan, mint a paczal, puha, lettyedt. Paczalra szokott s pástétomra vágyik. (Km.). Minthogy a paczalt szalagokra vagdalva árulják, innen átv. ért. tésztapaczal, mely szalagosan hasogatott tésztából áll; czifra paczal, mely csipkésen van metélve. — E szónak gyöke pacs egy azon pocz szóval, melyből poczok, poczokos származnak, miért a poczokos, vagyis hasas embert paczalos-nak is mondják. E szerint azon szók osztályába tartozik, melyek po pö, bo bö gyöküknél fogva valami felfuvottat, dudorút, gömbölyűt jelentenek, mint: poh, pohos, potroh, potrohos, pók, pöfeteg, pofa, bog, boglya, bödön, bög stb.

PACZAL, (2), KIS—, NAGY—,

faluk, amaz Kraszna, emez Közép Szolnok m. ÚJ-KIS—, l. PACZALUS; helyr. Paczal-ba, —ban, —ból.

PACZALÁRUS,

(paczal-árus) ösz. fn. Hentes vagy kofa, kik megtisztított s ennivaló marhapaczalt árulnak.

PACZALFŐZŐ,

(paczal-főző) ösz. mn. Amiben paczalt főznek, vagy személyről, aki paczalt főz.

PACZALKA,

erdélyi falu Alsó Fehér m.; helyr. Paczalká-ra, —n, —ról.

PACZALUS v. PACZALUSA, KIS—,

falu Közép Szolnok m.; helyr. Paczalus-on, —ra, —ról; vagy Paczalusá-ra, —n, —ról. Máskép: ÚJ-KIS-PACZAL. (Lenk).

PACZI,

fn. tt. paczit. A maczi szó módosulata. L. MACZI. Rokon vele piczi.

PÁCZIKA, PÁCZIKÓ,

fn. tt. páczikát, páczikót; tájdivatosan am. pálczácska, kis pálcza.

PÁCZIN v. PÁCZINY,

falu Zemplén m.; helyr. Páczin-ba, —ban, —ból.

PACZKA,

(pacz-ka) fn. tt. paczká-t. Kicsi pacz. V. ö. PACZ.

PACZKÁL,

(pacz-ka-al) áth. és önh. m. paczkál-t. L. PACZKÁZ.

PACZKÁLÓDÁS,

(pacz-ka-al-ó-od-ás) fn. tt. paczkálódás-t, tb. —ok. Némi sérelmekkel illetés.

PACZKÁLÓDIK,

(pacz-ka-al-ó-od-ik) k. m. paczkálód-tam, —tál, —ott. Némi sérelmekkel illet valakit. V. ö. PACZKÁZ.

PACZKAMESTER,

(paczka-mester) ösz. fn. Gúnyneve az oly mesternek vagy tanítónak, ki paczkával szereti fenyíteni tanítványait.

PACZKÁZ,

(pacz-ka-az) áth. és önh. m. paczkáz-tam, —tál, —ott, par. —z. 1) Paczkaféle csapószerrel ütöget, vereget. Paczkázni a gyermekeket. 2) Úgy bánik valakivel, mint paczkamester a növendékekkel, azaz, apró sérelmekkel, gúnyokkal illeti; gyöngédtelenséget, gúnyos megvetést gyakorol más irányában. Velem, v. rajtam ne paczkázz. Valakinek orra alatt paczkázni.

PACZKÁZÁS,

(pacz-ka-az-ás) fn. tt. paczkázás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Paczkával verés; apró sérelmekkel illetés. V. ö. PACZKÁZ.

lőknek alapul szolgáljon, szokottabban: padló, padolat. 3) A háztetőnek feneke, máskép: padlás, sőt jelenti azon üreget is, vagy hiút, melyet a háztető belseje képez. A padot megrakták szénával, szalmával. Padon szárítani a kukoriczát.

Alaphangra és értelemre megegyezik vele a német Boden, cseh puda, lengyel spod, latin fund-us, hellén πυθ-μήν (Boden), szanszkrit budh-na-sz (Boden. Curtius). Eredeti jelentésénél fogva am. alap, fenék, úgy hogy a háztetőben is tulajdonképen ennek fenekét jelenti. Ezen alapfogalomból kiindulva, valószínűnek tartjuk, hogy gyökhangja a p, mely, miként általán az ajakhangok (amennyiben nem hangutánzókban találtatnak) valamely puffadtat, dudorút jelent, milyenek különösen a fenékek, az alapok, talapzatok is szoktak lenni. Úgy hogy ap-ad szóban is feneket jelent, és az egész am. a fenékre, alapra száll, mélyed. A persában pá v. páj am. láb, nyom; talap; melylyel egyezik Vullers szerént a zendben pádha, s az ékiratokban páta. Továbbá a persában pácsa am. lábszár. Így ütnek öszve a cseh pod (alá), és puda (pad).

PAD,

(2) erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Pad-ra, —on, —ról.

PÁD,

puszta Somogy m.; helyr. Pád-ra, —on, —ról.

PADÁGY,

(pad-ágy) ösz. fn. Padra vetett ágy; heverésül, fekvésül használt pad.

PADÁNY, NAGY—,

falu, KIS—, puszta Pozsony m.; helyr. Padány-ba, —ban, —ból.

PADÁR,

faluk Gömör és Szala m.; helyr. Padár-ra, —on, —ról.

PADÉ, v. PÁDÉ,

falu Torontál m.; helyr. Padé-ra, —n, —ról.

PADGYÁSZ,

tájdivatosan am. podgyász; lásd ezt.

PADHÁT,

(pad-hát) ösz. fn. A padnak hosszában elnyúló emelvényféle karzat, melynek a hátat neki lehet vetni.

PADIKA,

(pad-i-ka) fn. tt. padikát. Baranyában am. alacson tűzhely.

PADIMALOM,

puszta Somogy m.; helyr. —malom-ba, —ban, —ből.

PÁDIMENTOM v. PADIMENTOM, v. PAGYIMENTOM,

a latin pavimentum-ból alakított idegen szó; tt. pádimentom-ot; harm. szr. —a v. —ja. A szoba alsó padolata. V. ö. PADOLAT; és TALAJ.

PADKA,

(pad-ka) fn. tt. padkát. 1) Kis pad, kis lócza, mely ülőhelyül szolgál. Egy padkán ülnek. (Km.). 2) Téglából vagy sárból rakott padféle állvány a kemencze vagy fal mellett.

„Édes anyám szoktatott padkára,
Nem is vágyok soha vetett ágyra.”
Népdal.

3) Így nevezik néhutt a kisebbféle alacson tűzhelyet, mely Baranyában: padika.

lekedés végett; máskép: járódeszka. A hegedű vagy koboz padlója, mely a húrok alatt nyúlik el. 2) Az ily deszkák vagy gerendák öszves szerkezete. A lóistálóban padlót csinálni. 3) Szélesb ért. az épület valamely fenékterére rakott lapos kövek, vagy téglák szerkezete. Köznépies kiejtéssel: palló. Pázmánnál átv. ért. a törvények pallója am. azok ösvénye.

PADLÓDESZKA,

(padló-deszka) ösz. fn. Vastagabbféle deszka, melyet padolatul használnak, pl. a hidakon, hajókon, istálóban stb.

PADLÓFŰRÉSZ,

(padló-fűrész) ösz. fn. Deszkametszők fűrésze, melylyel a faderekakból, tönkökből padlónak való deszkákat fűrészelnek.

PADLÓGERENDA,

(padló-gerenda) ösz. fn. Alyfa, talpfa a padlózatoknál.

PADLÓGYÉKÉNY,

l. PADOLATGYÉKÉNY.

PADLÓKOCZKA,

(padló-koczka) ösz. fn. Deszkából koczkaformára öszveillesztett egyes darab, melyhez többeket toldva, ezekkel a szoba alsó padolatát rakják ki.

PADLÓSZÉG,

(padló-szég) ösz. fn. Nagyobbféle vastag szegek, melyekkel a padlódeszkákat a fenékgerendákhoz szegezik.

PADLÓTÁBLA,

(padló-tábla) ösz. fn. Egy tábla a padlózatból.

PADLÓTÉGLA,

(padló-tégla) ösz. fn. Téglák, melyekkel bizonyos tért kipadlóznak.

PADLÓZ,

(pad-ol-ó-z) áth. m. padlóz-tam, —tál, —ott, par. —z. Széles ért. bizonyos téren padlót rak, akármiféle anyagból. Különösen gerendákkal vagy deszkákkal behúz, berak. Hidat, hajót padlózni. Szobákat padlózni.

PADLÓZÁS,

(pad-ol-ó-z-ás) fn. tt. padlózás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Építési munka, mely által valamit padlóval ellátnak. A hídlábak levervék, a gerendák fölrakvák, csak a padlózás van hátra.

PADLÓZAT,

(pad-ol-ó-z-at) fn. tt. padlózat-ot, harm. szr. —a. A padlónak, mint kész műnek, egész szerkezete. Viaszszal beeresztett, koczkás padlózat.

PADMALY,

fn. tt. padmaly-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Üreg a part oldalában. A víz nagy padmalyt mosott. A padmalyt turbokolják, gübülik, zurbolják a halászok. (Szabó D.). Így nevezik néhutt a sírverem oldalán beásott üreget is, melybe a koporsót szokták tenni. E szó vagy öszvetett pad és mál vagyis mally szókból, oly mally, mely valaminek padján, alapján, alján létezik; vagy pedig e szót alaphangjára és értelmére nézve leginkább a szintén üreget jelentő adu, odu, odv szóhoz hasonlíthatni, s ebből lehetett advaly, admaly, s előhanggal padmaly, advas vagy odvas hely a vízpart oldalán. A székelyeknél: padmaj, padmoj; Tornában, Abaújban: padlan. Néhutt: pandal. V. ö. PANDAL.

PADOL,

(pad-ol) áth. m. padol-t. Fenékül, alapul szolgáló paddal ellát bizonyos építményt. Padolni a szobát, hidat, istálót.

vagyis Farn- vagy „Farren-Kraut”-ból kölcsönzött, illetőleg módosított szó. V. ö. PÁPRÁD.

PAGOCSA,

erdélyi falu Torda m.; helyr. Pagocsá-ra, —n, —ról.

PAGONÁL,

áth. m. pagonál-t. Balaton vidékén, Szalában és Pápa körül am. dorongol, doronggal ver, megver, lever. Megpagonálni valakit. Pagonálni a diót. Ez értelemből okszerűleg gyaníthatni, hogy törzsöke pagona, dorongot jelent, s rokon hozzá a szintén (bottal) verést jelentő páhol. Ha továbbá tekintetbe veszszük, hogy a p és f közel rokon ajakhangok (miért a finn nyelv e helyett is amazzal szokott élni): nem valószínűtlen, hogy a pagona gyöke fa, s az egész am. fagonya, és jelentene különösen faágat, vagy fiatal fát, mely ághoz hasonló, s ezzel összeköttetésben pagony am. fiatal erdő, mely vágás után újra kihajt; s minthogy a pagony a nagy erdőhöz képest alacson, kicsin: innen átv. értelemben Pápa vidékén pagonya ember, am. kistermetű, törpe ember. Vagy pedig, mivel vannak Pogony helynevek, s a pagonya néhutt: pogonya; valamennyi rokonhangzásu szó (pagony, pagonya, pagonál) származtatható a bog szótól is, amidőn pagony annyi volna mint bogony; tehát ágabogos helyet, vagyis ágabogos erdőt jelentene.

PAGONY,

fn. tt. pagony-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Túl a Dunán, fiatal erdő, mely vágás után hajt. Bérczy K. vadászműszótára szerént általában: nagyobb kiterjedésü fiatal erdő. A pagonyban tilos a legeltetés. Epret szedni a pagonyban. Sándor I. szerint az erdőnek azon része, mely a vadászok és hajtók között fekszik. Egyébiránt minthogy a nyulak különösen a fiatal erdőben szeretnek tartózkodni, s a vadászok leginkább ezt kerülgetik; innen ez értelmezés alapját is a fiatal erdő teszi. — Elemzésére nézve l. PAGONÁL.

PAGONYA,

(pagony-a) mn. tt. pagonyá-t. Pápa vidékén a kistermetü, törpe emberről mondják, hogy pagonya ember; máskép: pogonya.

PAGONYVADÁSZ,

(pagony-vadász) ösz. fn. Vadász, ki különösen a pagonyokban lappangó vadakat űzi. Továbbá hajtóvadász. V. ö. PAGONY.

PAGYERÓCZ,

falu Pozsony m.; helyr. Pagyerócz-ra, —on, —ról.

PÁH,

gyök páhó, páhog és páhol szókban. Részint hangutánzónak látszik az ütéstől, ide-oda hányástól, pufolástól; az első szó is raktárfélét jelentvén, melyben a tárgyak ki- s berakosgattatnak; „páhog” szóban pedig az erős lihegés- v. pihegéstől, illetőleg szájtátástól, midőn rokon hozzá: bá, bám.

PÁHA,

l. PÁLHA.

PÁHI,

puszta Pest m.; helyr. Páhi-ba, —ban, —ból.

PÁHÓ,

(páh-ó) fn. tt. páhó-t. Deszkákból öszveállított pajtaféle épület, melyet rakhelyül használnak; néhutt am. magtár, csűr. Finnül: piha. (Fábián István). Magyar eredetére nézve l. PÁH gyököt;

paisom és oltalmam. 2) Szélesb ért. paisforma festett vagy faragott kép, melyre a nemes nemzetségek czímereit ábrázolni szokták, honnan a paistan a czímertannal legszorosabb öszveköttetésben van. 3) Még szélesb ért. így neveztetnek különféle dolgok, melyek bizonyos testeknek takaróul, védszerül szolgálnak; nevezetesen az állatországban némely kétlakiak csont- vagy szarunemű takarója, pl. a tekenősbékáknál, továbbá több rovarok szárnyait födöző kemény hártya.

Minthogy a pais bajvívási védeszköz, legvalószínűbb, hogy a baj szóval rokon, s eredetileg bajis (bajos, t. i. bajhoz, bajvívásához tartozó fegyver) volt, s az ajakhang megkeményítése, és némi rövidítés által alakult belőle a pais v. paizs. Hangi és fogalmi rokonságban állanak vele: pajk, pajkos, és a régies pajktárs, ma pajtás v. bajtárs, továbbá a pajzán, t. i. mind a pajkos, mind a pajzán alapértelmében jelentenek nyugtalankodót, baj-okozót, szilajt, másokat békén nem hagyót, kicsapongót, s ugyan ezt jelenti a tájdivatos bajza, bajzát. Dankovszky szerént paizs olaszul: pevese, spanyolul: paves, románul: pavez, tótul: paveza.

PAIS- v. PAIZSALAKÚ,

(pais-alakú) ösz. mn. Olyan alakú, milyen egyik vagy másikféle paizs szokott lenni, pl. kerekdomború, vagy hosszudad homorú. Paizsalakú békateknő.

PAIS- v. PAIZSBOGÁR,

(pais-bogár) ösz. fn. Bogárfaj, mely növényeken és növényekből éldegél, s melynek egész testét paizsalakú kemény burokhártya takarja. (Cassida).

PAISDA v. PAIZSDA,

(pais-da) fn. tt. paizsdát. Általános nevezete azon bogaraknak, melyek testét paizsforma szilárd hártya födi.

PAISDAD v. PAIZSDAD,

(pais-dad) mn. tt. paizsdadot. L. PAIZSALAKÚ.

PAIS- v. PAIZSGYÁRTÓ,

(paizs-gyártó) ösz. fn. Mesterember, ki leginkább a régi korban paizsok készítésével foglalkozott.

PAIS v. PAIZSHORDOZÓ,

(paizs-hordozó) ösz. fn. Régi, különösen lovagi korban hadi szolga, ki a paizst ura után hordozta.

PAISKA v. PAIZSKA,

(paizs-ka) kics. fn. tt. paizskát. Kicsi paizs.

PAIS- v. PAIZSMIRIGY,

(paizs-mirigy) ösz. fn. Mirigy, mely a légcső felső részén fekszik. (Glandula thyreoidea).

PAISOS v. PAIZSOS,

(paizs-os) mn. tt. paizsos-t v. —at, tb. —ak. Paizsszal ellátott, fölfegyverzett, vagy paizsalakú takaróval födözött. Paizsos régi vitézek, lovagok. Paizsos bogarak. V. ö. PAIZS.

PAISOSAN v. PAIZSOSAN,

(paizs-os-an) ih. Paizsszal fölszerelve, ellátva.

PAISOZ v. PAIZSOZ,

(paizs-oz) áth. m. paizsoz-tam, —tál, —ott, par. —z. Valakit paizsszal ellát, fegyverez, fölszerel.

tetteket gyakorol; túlságos jó kedvében, és negédesen illetlen, betyáros, pórias csínyokat követ el.

PAJKOSODIK,

(pajk-os-od-ik) k. m. pajkosod-tam, —tál, —ott. Pajkossá kezd lenni, pajkossá válik.

PAJKOSSÁG,

(pajk-os-ság) fn. tt. pajkosság-ot, harm. szr. —a. 1) Tulajdonság, vagyis azon jelenségek, melyeknél fogva valakit, illetőleg valamit pajkosnak nevezünk. Minden szava, mozdulata, tette pajkosságra mutat. 2) Szóbeli nyilatkozat vagy tett, melyet a pajkos ember véghez visz. Így szólani pajkosság vala tőled. Pajkosságáért megfenyíteni a gyermeket.

PAJKTÁRS,

(pajk-társ) régies szó; l. PAJTÁS, BAJTÁRS; és v. ö. PAJKOS.

PAJKTÁRSASÁG,

(pajk-társaság) l. PAJTÁSSÁG.

PAJMOG,

(paj-m-og) önh. m. pajmog-tam, —tál, —ott. Kriza J. szerént a székelyeknél am. magában evődik, magában valamit mondogat; olyan alkatu mint mormog; másképen: pusmog, pustog.

PAJMOGÁS,

(paj-m-og-ás) fn. tt. pajmogás-t, tb. —ok. Magában evődés; magában mondogatás.

PAJOD, PAJÓD,

l. PAJÓT.

PAJÓT,

fn. tt. pajót-ot, harm. szr. —ja. Néhutt, pl. Gömörben: pajod, pajód. Kukaczfaj, mely a földben a növények gyökereit rágdossa, s melyből átalakulva cserebogár leszen. Néhutt: csimasz. Szegedi tájékán, legnagyobb kukaczfaj, mely kiveszett vén fák alatt terem. Eredetére nézve talán bujót. Dankovszky szerént tótul: pajed.

PAJTA,

fn. tt. pajtát. 1) Gazdasági épület, melybe a szalmás gabonát vagy takarmányt rakják, vagy a kinyomtatott, elcsépelt polyvás jószágot ideiglen begyűjtik; máskép, csűr. Nagyobbféle pajtában nyomtatni, csépelni is szoktak. 2) A székelyeknél jelent ólat, istálót, pl. disznópajta. 3) Szélesb ért. lerakó helyül szolgáló épület, pl. sópajta, gyapjupajta. 4) Sándor I. szerént am. zsákmány. Ez értelemben úgy látszik, nem egyéb, mint a módosított német Beute, s hihetőleg a katonák által behozott kifejezés. A pajta, mint épület, alkalmasint rokonságban áll páhó szóval, honnan pajta ═ páh-ó-ta vagy csak páh-ta és valóban magyarul szintén csak valamely raktárt jelent, mint páhó.

Egyezik vele a házat jelentő héber bajith, beth, arab bejt. Ide sorozható a persa pájga (ól), német Bude, lengyel buda, orosz bodka is, stb.

PAJTABÍRÓ,

(pajta-bíró) ösz. fn. Alsóbbrendű gazdasági tiszt, kinek kötelessége a szérűre, csűrökre felügyelni, s a gabona mennyiségéről számolni, máskép: pajtamester.

PAJTAFIA,

(pajta-fia) ösz. fn. A nagyobbféle pajták oldalához ragasztott fióképület, melybe leginkább a kinyomtatott vagy kicsépelt polyvás gabonát takarítják.

PAJZÁNKODIK,

(paj-z-án-kod-ik) k. m. pajzánkod-tam, —tál, —ott. Pajzánul, pajkosan viseli magát. V. ö. PAJZÁN.

PAJZÁNSÁG,

(paj-z-án-ság) fn. tt. pajzánság-ot, harm. szr. —a. Pajkosság, szilaj csintalanság.

PAJZÁNUL,

(paj-z-án-ul) ih. Pajzán módon, pajkosan, szilajul csintalankodva. Pajzánul hányni-vetni magát, másokat megtámadni. V. ö. PAJZÁN.

PAJZS, PAJZSOS,

l. PAIS, PAISOS.

PÁK,

(1) fn. tt. pák-ot, harm. szr. —ja. A kákának bogos virága vagy feje. Van egy kákafaj, melynek bogát különösen buzogánynak nevezik. A pák, máskép: páka v. páklya. Véleményünk szerént rokon hozzá a bog, s a kendernek fejét jelentő buga, mindenek fölött pedig gyökre nézve legközelebb áll hozzá: bákány.

PÁK,

(2) törzs, melyből pákász v. pákosz, és pákosztos származnak. Mint gyök eléfordul a Páka, Pákácz, Pákod, Pákozd helynevekben is. Eredetére nézve azonosnak látszik pajk törzzsel, az aj hosszu á-vá változván, mint szám, szád ═ szájam, szájad, sőt a régies szá is ═ száj.

PAKA, CSUKÁR- v. CZUKOR-, KIS-, NAGY-faluk

Pozsony m., Ó-, Szepes m.; helyr. Paká-ra, —n, —ról.

PÁKA,

(1) (pák-a), fn. tt. páká-t, lásd: PÁK, (1), fn.

PÁKA,

(2) falu Szala m., puszta a Kis-Kunságban; helyr. Páká-ra, —n, —ról.

PÁKÁSZ,

(1) (pák-ász ═ pajk-ász) mn. tt. pákász-t, tb. —ok v. —ak. Pajzán, csintalan, vásott. Id. Mándy Péter szerént kobozó, kóborló. Mondják különösen ebről, macskáról, mely torkoskodni szokott; nyalánk, kutató, a fazekakat megkereső. Pákász agár, kutya. Alakjából kitűnik, hogy törzsöke pák, mely ismét pajk-ból látszik módosultnak, úgy hogy pákász vagy pákosz jelentése is hasonló a,pajkos‘ szóéhoz, s ász képző. Máskép: pákosz. Egyértelmű vele, s gyökhangra némileg hasonló a palóczos paskorta is.

PÁKÁSZ,

(2) (mint föntebb) fn. tt. pákász-t, tb. —ok. A Tiszamelléki Sárréten pákászoknak nevezik azon embereket, kik folytonosan a réten, és a rétből élnek. A pákász se nem vet, se nem szánt, se napszámba nem jár, hanem a kész után nyúl, vagyis,pákászkodik.‘ Az elnevezés hihetőleg a már elavult,pák‘ gyökszóból ered. A pákász valóban, mint valamely pákosz eb, szünet nélkül konczot keres a réten, s minden zsákmányon, mit magának itt kilesett, mohón kap. Ő az egész Sárrétnek korlátlan ura s birlalója, de egyszersmind nemtője, ki nélkül e roppant vadont a ránk nézve elveszettnek kellene tartanunk. Vétereit, vészeit és varsáit kirakja minden irányban, azokban halat, csíkot, puszta kézzel nadályt, s nagy boszuságára rákot fog, mely utóbbiról úgy van meggyőződve, hogy az Isten nem teremtette ételnek, miért is,féreg‘-nek nevezi, s nagy méreggel hányja ki a

PAKÓD,

falu Szala m.; helyr. Pakód-ra, —on, —ról.

PAKOL,

áth. m. pakol-t. Holmit, különösen elszállítás végett, ládába, zsákba, tarisznyába stb. belerak, csomagol. Bepakolni az útravaló ruhákat. Kipakolni a holmit, ami t. i. be, és öszve volt rakva. Tréfás, népies kifejezéssel: bepakolni az ételből am. sokat enni. Önhatólag elpakolni valahonnan, am. eltakarodni. Pakolj. Elpakolj (Packe dich). Eredetileg német szó: packen.

PÁKONY,

puszta Pest m.; helyr. Pákony-ba, —ban, —ból.

PÁKOSZ,

(pák-osz) mn. tt. pákosz-t v. —at, tb. —ak; l. PÁKÁSZ, PÁKOSZTOS.

PÁKOSZD,

l. PÁKOZD.

PÁKOSZTÁS,

l. PÁKOSZTOS.

PÁKOSZTOS,

(pák-osz-t-os) mn. tt. pákosztos-t v. —at, tb. —ak. Torkos, nyalánk. Mondják különösen ebekről és macskákról. Idősb Mándy P. szerént máson élődő, tányérnyaló. Pákosztos agarak. Eléjön pákosztás alakban is. „Rákóczi fejedelemre indulván az pogányság, szegént vevé tárgyul; hát néki nem Rákóczi fejedelem veszedelme, hanem Jenő s Lippa, Karán-Sebes, és hazánknak szép és nagyoszlopos bástyája, Várad, nyalánkoztatta pákosztás telhetetlenségét az pogánynak.“ Gr. Wesselényi Ferencz 1661-ben. (Politikai Szónoklat). E szónak gyöke pák, melyből a pákász is származott. Pák gyökből lett pákos, csangósan pákosz, s t utótéttel pákoszt, mint válasz tájdivatosan: választ, harasz haraszt. V. ö. PÁKÁSZ.

PÁKOSZTOSKODIK,

(pák-osz-t-os-kod-ik) k. m. pákosztoskod-tam, —tál, —ott. Torkoskodik, nyalánkoskodik. Egyértelmű vele a palócz paskortáskodik. V. ö. PÁKOSZTOS.

PÁKOZD,

falu Fehér m.; helyr. Pákozd-ra, —on, —ról.

PAKRÓCZ,

l. POKRÓCZ.

PAKS,

NAGY—, KIS—, mváros, puszta Tolna m.; helyr. Paks-ra, —on, —ról.

PAKTAKÖZ,

puszta Sáros m.; helyr. Paktaköz-re, —ön, —ről.

PAKULÁR,

fn. tt. pakulár-t, tb. —ok. Erdélyi tájszólás szerént juhászt jelent. „A fiú egész naphosszat sem heveredett le, mind (═ mint) más lomba pakulárok, hanem a johokat téringette, furujált, s ment utánik.“ Székely népmesék. (Kriza J. gyűjt.). Közvetlenül román eredetűnek látszik: pecurar (pecuarius).

PAL,

gyök, 1) paláczol vagy palázol, palangol, palangozik, palinkózik, 2) pal vagy palol, 3) pala szókban. Az 1-sőre nézve rokon bal gyökkel, honnan: ballag; a 2-ikra nézve páhol szóval (l. PALL); a 3-ikra vál vagy válik szóval.

PÁL,

(1) (a görög nyelvből eredett, melyben παῦρος csekélyet, kicsit jelent); férfi kn. tt. Pál-t, tb. —ok. Paulus. Változatai: Pali, Palkó, Palcsó.

ujjat is, de ez értelemben egy a szláv palecz v. palacz szóval.

PALACZKA,

fn. tt. palaczká-t; PALACZKA-FÉREG, (palaczka-féreg) ösz. fn. L. POLOSKA.

PALACZKAFŰ,

(palaczka-fű) ösz. fn. A tarsókák neméhez tartozó növényfaj; táskái kerekdedek, kevéssé csorbák; levelei nyilformák, fogasak, hamvasak; máskép, szintén köz nyelven: vad mustár, temondádfű; növénytani néven: mezei tarsóka. (Thlaspi campestre). Néhutt nagy palaczkafű-nek hívják a lótormát, vagyis növénytani néven a lótormabérest. (Clematis erecta).

PALACZKAKOSBOR,

(palaczka-kosbor) ösz. fn. Növényfaj a kosborok neméből; pilise háromhasábu; hasábjai egyenetlenek, csipkések, lepittyedtek; szirmai öszveállanak; virága sötét vörös, zöldes, büdös. (Orchis coriophora).

PALACZKAMAG,

l. PALASZKAMAG.

PALACZKFÉREG,

(palaczk-féreg) ösz. fn. L. POLOSKA.

PALACZKFŰ,

(palaczk-fű) ösz. fn. L. PALACZKAFŰ.

PALACZKKEFE,

(palaczk-kefe) ösz. fn. Kefe, melylyel a palaczkok belsejét megtisztítják.

PALACZKKOSÁR,

(palaczk-kosár) ösz. fn. Fiókokra osztott kosár, melybe a szállítani való palaczkokat rakják.

PALÁCZOL,

(pal-ácz-ol) önh. m. paláczol-t. Túl a Dunán, házról házra jár, különösen Lucza napját járja, vagy úgynevezett tikverőt jár. Máskép: palázol. Minthogy mind Lucza estéjén a tikokat szokták póznával piszkálni az ülőn, mind a tikverőn tikot vagy kakast nyakaznak: innen legvalószínűbb, hogy gyöke pal egy azon pall igével, mely ütést, rázást, mozgatást jelent. Ha pedig, ami hihetőbb is, minthogy a székely palangol, pallinkózik szintén pal gyökből erednek, alapfogalmul az ide-oda járást, csavargást veszszük, rokon hozzá a latin palatur, és a magyar pálya, pályázás, lágyabb ajakbetüvel: ball, ballag.

PALÁCZOLÁS,

(pal-ácz-ol-ás) fn. tt. paláczolás-t, tb. —ok. Cselekvés, midőn valaki paláczol.

PALÁD, BOD—, KIS—, NAGY—,

faluk Szatmár m.; helyr. Palád-ra, —n, —ról.

PALADICS,

puszta Pest m.; helyr. Paladics-ra, —on, —ról.

PALAFÉDÉL; —FEDÉS; —FEDŐ,

; l. PALAFÖDÉL, —FÖDÉS, —FÖDŐ.

PALAFEJTÉS,

(pala-fejtés) ösz. fn. Kőbányai munka, mely által a palakőtömeget rétegenként, táblánként felszaggatják.

PALAFEJTŐ,

(pala-fejtő) ösz. fn. Ki a palaköveket a bányákban felszaggatja; vagy eszköz a palakövek felszaggatása végett.

PALAFEKETE,

(pala-fekete) ösz. mn. Oly fekete, sajátlag feketéskék szinű, milyen a fekete pala. Tudnivaló, hogy van más szinű palakő is.

zák. Eredetileg talán a karót jelentő latin palus-tól származik, melyből lett a németes Planke, francziás planche, palanque, palissade stb. is. Magyarul karózatnak nevezhetnők. Eléjön a törökben is: palánka, hasonló jelentéssel.

PALANKA,

bányatelep Beszterczebánya határában; helyr. Palanká-ra, —n, —ról.

PALÁNKA,

(1) fn. tt. palánkát. Gombanem, melynek teste sima tönköt képez, s jobbára kalaptalan. Nevét a palánk szótól vette, minthogy némileg karóhoz hasonló. (Clavaria).

PALÁNKA,

(2) puszta Tolna m., NÉMET—, Ó—, ÚJ—, mvárosok Bács m.; helyr. Palánká-ra, —n, —ról.

PALÁNKKERÍTÉS,

(palánk-kerítés) ösz. fn. 1) Egymás mellé vert fahasábokból álló kerítés, milyen erdős vidékeken, pl. a bakonyi helységekben nagy divatban van. 2) Deszkakerítés.

PALÁNKOL,

(palánk-ol) áth. m. palánkol-t. Valamely tért palánk nevű fahasábokkal, karókkal, deszkákkal bekerít vagy elzár.

PALÁNKOLAT,

(palánk-olat) fn. tt. palánkolat-ot, harm. szr. —a. Valamely palánk egészben véve. Különösen ilyetén mű, mely hadi tekintetben védgátul szolgál, pl. a sánczok, várak környékén. Magyarosan: karózat.

PALÁNKOZ,

(palánk-oz) áth. m. palánkoz-tam, —tál, —ott. L. PALÁNKOL.

PALÁNKSÖVÉNY,

(palánk-sövény) ösz. fn. Vesszővel öszvekötött fahasábokból álló kerítés, milyet a Bakonyságban sokat láthatni.

PALÁNT,

fn. tt. palánt-ot. 1) Az eredeti latin planta értelmében am. növény. 2) Szokottabban: csemetenövény, magból kikelt fiatal sarjadék, kivált a kerti növényekben, melyet el szoktak ültetni. Virág-, káposzta-, paradicsomalma palánta. A székely asszonyok,palánt‘ alatt csupán káposztapalántot értenek; másnemű palántnál kimondják: hagyma (hajma-)palánt, répapalánt. Innen a közmondat: A nagy palánt kész káposzta, a nagy leány kész gazdasszony. (Kriza J.).

PALÁNTA,

fn. tt. palántá-t; l. PALÁNT.

PALÁNTÁL,

(palánta-al) áth. m. palántál-t. Fiatal csemetenövényt ültet, elültet, hogy tenyészszék, növekedjék. Káposztát palántálni. Öszvehúzva, vagyis, az eredeti latinhoz hívebben: plántál.

PALÁNTÁLÁS,

(palánta-al-ás) fn. tt. palántálás-t, tb. —ok. Fiatal növénynek, csemetének ültetése.

PÁLANYA,

(Pál-anya) ösz. fn. Hentesek nyelvén, gyomorhurka, melyet ha holmi öszvevagdalt bürkével, szalonnával megtöltenek, leszen belőle az úgynevezett sajtólt hurka, tréfásan: kálvinista sajt.

PALÁST,

(1) fn. tt. palást-ot, harm. szr. —ja. Molnár A. értelmezése szerént: pallium, palla, azaz köpenyféle lebenyeg, felső ruha. Úgy látszik azonban, hogy a palást eredetileg díszköpenynemű, s

PALASZKA

; PALASZKAFÉREG, (palaszka-féreg); l. POLOSKA.

PALASZKAMAG,

(palaszka-mag) ösz. fn. Növénynem az egyhímesek seregéből és egyanyásak rendéből; csészéje nincs; bokrétája kétszirmu; magva egy, csupasz. (Corispermum).

PALASZÜRKE,

(pala-szürke) ösz. mn. Oly szürkeszinű, milyen a szürke pala.

PALATÁBLA,

(pala-tábla) ösz. fn. Palakőből alakított tábla, milyenre pl. irni szoktak, vagy melylyel az épületeket födik.

PALATIMSÓ,

(pala-tim-só) ösz. fn. A palaféle ásványból kivont timsó.

PALATINCZA,

puszta Tolna m.; helyr. Palatinczá-ra, —n, —ról.

PALATKA,

erdélyi falu Kolos m.; helyr. Palatká-ra, —n, —ról.

PALATTY,

a fürjmadárnak hangja, melyet rendesen pity hanggal egyesítve mondanak ki: pitypalatty.

PALATTYOL,

(palatty-ol) önh. m. palattyol-t. Fürjmadárról mondjuk, midőn palatty v. pittypalatty hangon szól vagy kiált.

PALATTYOLÁS,

(palatty-ol-ás) fn. tt. palattyolás-t, tb. —ok. ‚Palatty‘ hangon szólás vagy kiáltás.

PALAVESZSZŐ,

(pala-veszsző) ösz. fn. Palakőből alakított szegforma eszköz, melylyel palatáblán írni szokás.

PALÁZOL,

önh. L. PALÁCZOL.

PALÁZOLÁS,

fn. L. PALÁCZOLÁS.

PALAZÖLD,

(pala-zöld) ösz. mn. A zöld palakőhöz hasonló szinű.

PALCSI, PALCSÓ,

tt. Palcsit v. Palcsót. Pál keresztnévnek kicsinyített módosulatai.

PÁLCZA,

(1) fn. tt. pálczá-t. 1) Valamely szilárd rostozatu igenyés növényszárból, vagy ágból csinált botféle eszköz, mely különösen a járásban támaszul vagy ékességül is szolgál, azonban rendesen a bottal egy értelemben is vétetik, de némely jelzőinél fogva különbözik tőle, és szűkebb jelentésű. A pálcza vékonyabb, és inkább csak sima, azonban van bunkós (gombos), görcsös is. Nádpálcza, mogyorópálcza, káplárpálcza, birópálcza. Mint hatalomnak jelvénye: királyi pálcza, püspöki pálcza. Vas pálcza. „Megérzette volna nyilván kegyelmetek itt létét az vas pálczának, ha az kegyességét és atyai intést megvetette.“ Gr. Eszterházy M. nádor. (Az vármegyéknek. 1644). 2) A járó pálczához hasonló eszköz fából vagy más anyagból, pl. függönypálcza, akólópálcza, melylyel a hordók bellegét mérik. — Valamint a bot, hasonlóan a pálcza is nem csak a járónak támaszul, hanem ütőszerül is szolgál. Huszonöt pálczára itélni valakit. Sőt, úgy látszik, hogy mindkettő eredetileg inkább ütésre vonatkozik, innen ezen hangi és fogalmi rokonságok: bot, botlik, botol, melyhez hasonló az ötlik, ütlik, ütközik, latinul: batuo, baculus

PÁLFALA,

falu Borsod m.; helyr. —falá-ra, —n, —ról.

PÁLFALU,

faluk Liptó és Somogy m.; helyr. —falu-ba, —ban, —ból.

PÁLFALVA,

faluk Bereg, Gömör, Szatmár m., ALSÓ—, FELSŐ—, Nógrád m.; erdélyi faluk Udvarhely és Csík sz.; helyr. —falvá-ra, —n, —ról.

PÁLFISZEG,

falu Szala m.; helyr. —szég-re, —én, —ről.

PÁLFI-SZIGET,

vadászház Pozsony m.; helyr. —Sziget-re, —én, —ről.

PÁLFÖLDE,

falu Zemplén m.; helyr. —Földére, —n, —ről.

PÁLHA,

fn. tt. pálhá-t. 1) Köz értelemben toldat az üngben, mely a hón alatt az ujjat és derekat öszveköti; Gőcsejben: pálla. 2) A növénytanban némely levél nyelének tövén vagy azzal átellenben nőni szokott apró levélnemű rész, mint pl. a borsó levelének nyele tövén levő növés. (Stipula). Minthogy a föntebb érintett toldat a hón alá esik, valószínű, hogy alapértelme al, s ebből képződött p előtéttel palha, pálha, mint az iszapos alacson helyet jelentő alaj, palaj; s helyesen alkalmaztatott a növénytanban is. — A p szintén előtét ezekben is: Panna, Pannus, Pere, Pila, Pista stb. Hangra hasonló hozzá, de értelemre némileg különbözik tőle azon pályha, mely a gyalomhoz kötött gyékénykötelet jelenti, s mely inkább a bekötésre vonatkozó páló vagy pólya szókhoz rokon.

PÁLHÁZ,

(pálha-az) áth. m. pálház-tam, —tál, —ott, par. —z. Az üngöt úgynevezett pálhával megtoldja. V. ö. PÁLHA.

PÁLHÁZA,

falu Abaúj, puszta Veszprém m.; helyr. Pálházá-ra, —n, —ról.

PÁLHÁZÁS,

(pálha-az-ás) fn. tt. pálházás-t, tb. —ok. Pálhával toldás.

PÁLHIDA,

l. PELBÁRTHIDA.

PALI,

férfi kn. tt. Pali-t.,Pál‘ keresztnévnek kicsinyített alakja.

PÁLI,

falu Sopron m.; KIS—, NAGY—, faluk Szala m.; helyr. Páli-ba, —ban, —ból.

PALICZKA,

falu Kraszna m.; helyr. Paliczká-ra, —n, —ról.

PÁLIHÁLÁS,

puszta Veszprém m.; helyr. Pálihálás-ra, —on, —ról.

PALINKA v. PALINKÓ,

(pal-in-ka v. pal-in-kó), Kriza J. gyűjteményében felható raggal jön elé: palinkára v. palinkóra, olyanformát jelent, mint az általános panyókára v. panyókásan; vagyis: szélnek eresztve, fillengősen (venni vállára pl. a zekét); Ferenczi János szerént félvállra (akasztani). V. ö. PALANGOL önh. és PAL gyök.

PÁLINKA,

fn. tt. pálinká-t. Általán növényekből, gyümölcsökből, magokból, gabonából stb. főzés által kivont és csepegtetett szesz, különösen, mely talul használtatik. Törköly-, burgonya-, szilva-, rozs-, fenyőmag-, borpálinka. Eredetileg szláv szó, s,éget-

Különösen mondják a rostáról, midőn gabonát tisztítnak vele, honnan pallani annyit is jelent, mint rostálni; máskép: pallól. Hangra és értelemre rokona: pállol, azaz a kiszakasztott kenyértésztát csapkodja, ütögeti, hogy gömbölyűvé alakítsa; továbbá: páhol; és talán az ütőszert jelentő pálcza is. A persában pál-ú-dan am. csömöszölni; átszűrni. A latinban a rokonhangu vann-us rostát jelent. A pall elemezve palol, mely túl a Dunán jelenti azon kisebbnemű szórást, midőn a szemetes vagy polyvás magokat kosárból, vagy más, edényből szélnek eregetik, mely esetben az illető edény oldalát lassacskán ütögetni szokták. Általán ez igében, valamint rokontársaiban, az ütés alapértelme rejlik, miért a hangutánzók osztályába tartozik.

PALLAG,

(1) mn. és fn. L. PARLAG.

PALLAG, (2), NAGY—,

puszta Hont m.; helyr. Pallag-ra, —on, —ról.

PALLANY,

fn. tt. pallany-t, tb. —ok. Azon nehéz és nemes fémek egyike, mely az érenyek (platina) rendes kísérője gyanánt jön elé a természetben, s ahhoz csakugyan mind szinére, mind kalapálhatóságára, mind pedig igen magas hőfoknál ömlékenységére nézve nagyon hasonlít. A latin palladium név előrésze: pall vétetett a magyarban is törzsül, s az elemek any képzőjéből alkottatott a,pallany‘ nevezet. (Török József tanár).

PALLAS,

tájdivatosan am. polos; l. ezt.

PALLÁS,

(1) l. PADLÁS.

PALLÁS,

(2) (pal-ol-ás) fn. tt. pallás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Ütögetés, különösen, midőn rostáláskor a rosta oldalait, vagy szeleléskor az edényt ütögetik, hogy a benne levő magok lassanként kifolyjanak. V. ö. PALL. Különbözik tőle a padlás helyett henyén kiejtett pallás. V. ö. PALL.

PÁLLÁS,

helyesebben lásd: PÁRLÁS v. PÁROLÁS.

PÁLLASZT,

l. PÁRLASZT.

PALLÉR,

fn. tt. pallér-t, tb. —ok, harm. szr. —a v. —ja. Az idegen eredetű politor, polier után képzett szó, tulajdonkép oly személyt jelent, ki bizonyos művet vagy műtárgyat finomabbá, czélirányosabbá idomít, csinosít; ezen értelem rejlik a palléroz, pallérozott, pallérozatlan származékokban. Különösen oly személy, ki bizonyos munkásokra fölügyel, s műveiket, munkáikat igazgatja. Útsinálókra fölügyelő pallér. A kőmívesek és ácsok között, az építészetben némi ügyességet szerzett személy, ki a legények előtt áll, s az építőmesternek mintegy segéde, s tervének végrehajtója. Kőmívespallér, ácspallér.

PALLÉRAGYAG,

(pallér-agyag) ösz. fn. Fínom, szilárd állományu földnem, melyet érczek, üvegek, kövek csiszolására, simítására használnak.

PALLÉRFÖLD,

(pallér-föld), lásd: PALLÉRAGYAG.

PALLOS,

fn. tt. pallos-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Széles pengéjű, egyenes kard. Két éles pallos nem fér egy hüvelybe. (Km.). „A kopját kopjával, a pallost pallossal szokták viszszaverni.“ (Kis-Viczai 398. l.). Forgó pallos, kétélű pallos, meztelen pallos.

„Míg győző eleid pallosa czombodon
Csattog: győzni fog a magyar.“
Berzsenyi.

Különösen a hóhérok nyakazó fegyvere. Egyezik vele a szláv pales, palos, palas, régi franczia palache, palanche, olasz palascio, német Pallasch. A svéd balyxa v. bolyxa Adelung szerént am. bárd (grosse Axt, Streitaxt). Vámbéry szerént a törökben palla kétélű kurta kard. Heyse,Idegen szótárá‘-ban (Fremdwörterbuch, 12-ik kiadás) a magyar vétetik eredetinek. A magyar szóelemzés nyomán azon szókkal rokonítható, melyekben a pal gyök ütést, csapást jelent, s mely szintén rokon bal gyökkel,balta‘ szóban. V. ö. PAL, PALL.

PÁLLOS,

(pár-ol-os) mn. tt. pállos-t v. —at, tb. —ak. Állásban, mintegy párolás vagy gőzölésben rothadásba ment. V. ö. PÁRLOTT.

PALLOSJOG,

(pallos-jog) ösz. fn. Jog, melynél fogva bizonyos felsőség vagy hatóság valakit halálra itélhet.

PALLÓSZEG; PALLÓTÁBLA; PALLÓTÉGLA,

stb., l. PADLÓSZEG; PADLÓTÁBLA; PADLÓTÉGLA stb.

PÁLLOTT,

l. PÁRLOTT.

PALLÓZ,

l. PADLÓZ.

PALLÓZAT,

l. PADLÓZAT.

PÁLLYA,

l. PÁLYA.

PÁLMA,

fn. tt. pálmá-t. Szép és hasznos fák neme az ázsiai, áfrikai, amėrikai s némileg európai meleg tartományokban, melyek az illető lakosoknak nem csak eledelt és italt, hanem törzseik különböző bútorzatokra is stb. anyagot nyújtanak. Derekok egyenes, ágatlan, de csúcsaikat koronaféle bokrozat ékesíti. Van datolyapálma (phoenix dactylifera), kókuszpálma (cocos nucifera), olajpálma (elacis guinensis), borpálma (raphia vinifera) stb. Nálunk köznépi nyelven néhutt így nevezik a magas olasz nyárfát.

PÁLMAÁG,

(pálma-ág) ösz. fn. A pálmafának ága, sajátlag levele, minthogy a pálmafáknak úgynevezett valóságos ágaik nincsenek. A régiek ezek alatt főképen a datolyapálma leveleit értették. Átv. ért. győzelem jele, és a béke jelvénye. „Toább lehetlen szenvednyi ezeket az nagy képtelen insolentiákat,..... kiket eddig pálmaágnak kezünkben való hordozásával néztünk.“ Gr. Eszterházy M. nádor. „És békességnek pálmaágát is nyújtottuk kegyelmeteknek.“ Ugyanaz.

„Ősz atyáink közt, fiatal korodban
Pálmaágakkal koszorús fejedre,
A kitündöklő magas elme s lélek
Égi sugárt vont.“
Berzsenyi.

PÁLÓ,

fn. tt. páló-t. Molnár A. és Szabó D. szerént am. pólya. L. PÓLA, PÓLYA.

PALOCSA,

mváros Sáros m.; SZULIN—, falu u. o.; helyr. Palocsá-ra, —n, —ról.

PALÓCZ,

fn. tt. palócz-ot, harm. szr. —cza. 1) Horvát István nyomozásai szerént, a régi szláv, különösen orosz és lengyel krónikaírók polowcze néven hítták a magyar nemzetnek azon felekezetét, kik szabad csapatokban a hadsereg előtt portyáztak, az ellenséget hadizenet nélkül, véletlenül megtámadták és dúlták, s ugyanezek a német krónikákban walwen, a honi íróknál latrunculi, primipili, praecalcatores, harami. Kik e szót a szláv nyelvből elemzik, úgy vélekednek, hogy mezőn lövöldözőt, nyilazót jelent; de minthogy e név nálunk is országszerte honos, a dolog természeténél fogva azt inkább a magyar palázol v. paláczol, s ballag igékkel rokoníthatjuk, melyer futkosásra, illetőleg csatangolásra, barangolásra vonatkoznak, s közel áll hozzájuk a latin palatur. Minthogy különösen az orosz írók palóczoknak nevezik a kunokat, ugyancsak Horvát István szerént ezen palóczok nem voltak egyebek, mint az Árpáddal beköltözött kunok, kik Borsod felső vidékén, Hevesben, Nógrádban, Hontban, Barsban, Nyitravölgyben, némelyek Baranyában, és elszórva több más vidékeken telepedtek meg, kik táj szerént különböző neveket viselnek, milyenek a gömöri barkók, a mátraaljai matyókok, a moldvai csangók, Eszék vidékén a berenczók, a Szeged alsó városában lakó tahók, kik mindnyájan a többi, kivált síkföldi magyarságtól sokban elütő, és sajátságos beszédlejtéssel élnek. Kerékgyártó Árpád szerént is a Tiszán inneni (felső) részek jobbára palócz szájárásuak által népesíttettek meg. Figyelemgerjesztésül ide írunk Erdélyi J. gyüjteményéből egy palóczos kiejtésü dalt.

„Nincs faloonkban ollyan legény mint Meska,
Mert a szógabeérót is megszólétja,
Van is neki vagy háromszáz foréntja,
Piros bőrből van a pigyulárusa.

Nincs szebb állat a gyesznóná, mikor túr,
Nem vagyok een Balatonban födes úr,
Szeep a czigányasszony szeme, fekete,
Mert azt az Isten is úgy teremtette.

Öö köö (El kell) mennyi, nincs mit tennyi, messzire,
Teeged rózsám öö köö hagyni, nincs kire;
Te rád hagyom eedes kedves pajtásom!
Éeljed vele velágodat, nem bánom.“

Hogy e nyelvkülönbség legrégibb időkben már létezett, arról Konstantin császár is teszen említést. Egyébiránt mai szorosb ért. a Kárpátok aljain, nevezetesen a Borsodtól Nyitravölgyig húzott térvonalon lakó magyarokat nevezik palóczoknak, kik a többi magyar vidékek előtt mint jámbor, együgyü, gyermeteg tulajdonságuak gyakran gúny és élezes-

jelentett, s melynek a szanszkritban palli, s görögben πόλις felel meg? Szintén figyelmet érdemel Beregszászi szerént az arab balath, és chaldäai pallatin (Pallast, Schloss).

PALOTA,

(2) mváros Veszprém m., faluk Csanád, Zemplén m., RÁKOS—, Pest, Ó— és ÚJ—, puszták Bihar m.; erdélyi falu Torda m.; helyr. Palotá-ra, —n, —ról.

PALOTÁS,

(1) (palota-as) mn. tt. palotás-t v. —at, tb. —ak. 1) Kinek palotája vagyis palotásháza van, pl. palotás gróf, nemesür. 2) Palotához tartozó, palotában szolgáló, palotához illő, palotában divatos (saloni), pl. palotás cselédek, palotás magyar (nagyobb magyar zenei mű vagy táncz, ellentéteül a csárdás-nak). Mint főnév tárgyesete: palotás-t, tb. —ok. Jelent különösen palotára felügyelő személyt, tisztet, vagy palotai ajtónállót. Hajdan így nevezték a királyi tábla eladóinak hites jegyzőit, midőn főnökük mellett a rendes (palotai) szolgálatot tevék.

PALOTÁS,

(2) falu Nógrád m.; helyr. Palotás-ra, —on, —ról.

PALOTÁSHÁZ,

(palotás-ház) ösz. fn. Palotával (teremmel) épült ház.

PALOTÁSKODIK,

(palota-as-kod-ik) k. m. palotáskod-tam, —tál, —ott. Palotás hivatalt visel; palotás szolgálatot teljesít.

PALOTÁSTÁNCZ,

(palotás-táncz) ösz. fn. Urias, mulatságokban divatozott lassu lejtésü régies táncz, melyet a korosabb személyek is eljártak. Ilyenféle tánczczal nyitották meg a lakodalmi mulatságot a násznagyok, örömapák és örömanyák. V. ö. CSÁRDÁS.

PÁLOVECZ,

falu Szala m.; helyr. Pálovecz-re, —en, —ről.

PÁLOZ,

(páló-z) áth. m. pálóztam, —tál, —ott; par. —z. L. PÓLYÁZ; és v. ö. PÁLÓ.

PALOZNAK,

falu Szala m.; helyr. Paloznak-ra, —on, —ról.

PALOZSNA,

l. POLOZSNA.

PÁLPÜSPÖKI,

puszta Heves m.; helyr. —püspöki-be, —ben, —ből.

PÁLTELEK,

puszta Veszprém m.; helyr. —telekre, —n, —ről.

PALUGYA, KIS—, NAGY—,

faluk Liptó m.; helyr. Palugyá-ra, —n, —ról.

PÁLVÁGÁS, KAPI—, KECZER—,

faluk Sáros m.; helyr. Pálvágás-ra, —on, —ról.

PALYA,

tájdivatosan, különösen Gömörben, Tornában am. pali.

PÁLYA,

fn. tt. pályát. 1) Szabó D. szerént 150 lépésnyi föld. 2) Általában útvonal. Különösebbben 3) vonal, vagy út vagy tér, melyen ketten vagy többen egymással versenyezve bizonyos iránypont felé futnak. Kimérni a lófuttatási pályát. Megfutni a

PÁLYAFŐ,

(pálya-fő) ösz. fn. 1) A versenyfutási pályavonal eleje, honnan a kiindulás kezdődik. 2) Vasutaknál, hol az indóházból a vaspálya kezdetét veszi; innen maga az indóház is.

PÁLYAFUTÁS,

(pálya-futás) ösz. fn. Versenyezés, midőn ketten vagy többen bizonyos vonalon vagy téren futva, egymást megelőzni, s a kitűzött iránypontra mielőbb eljutni törekszenek. Átv. ért. bizonyos életmódban való haladás.

„Megjön pályafutásából,
Itt letelepedik.“
Katonadal. (Amadétól).

PÁLYAFUTÓ,

(pálya-futó) ösz. mn. és fn. Ki versenyezve, különösen valamely kitett díjért, vagy fogadásból bizonyos pályán futva, határozott czélpontra jutni törekszik. Gyalogos, lovas, kocsizó pályafutók.

PÁLYAHAGYÁS,

(pálya-hagyás) ösz. fn. A bujdosócsillagok eltérése a rendes kúpszeletű vonaltól.

PÁLYAHELY,

(pálya-hely) ösz. fn. Tér, melyen a versenyzők pályát futnak.

PÁLYAIRAT,

(pálya-irat) ösz. fn. Tudományos mű, melyben valaki bizonyos jutalomkérdésre megfelelni, s a kitett jutalmat elnyerni törekszik. Szorosb ért. oly versenyző észmű, mely jelességéért a kitűzött jutalmat csakugyan megérdemlette, és elnyerte.

PÁLYAJÁTÉK,

(pálya-játék) ösz. fn. Átalán, mindenféle játék, melyben a játszótársak egymást megnyerni versenyezve törekszenek, különösen föltett díj mellett.

PÁLYAKÉP,

(pálya-kép) ösz. fn. Valamely pályának, különösen vaspályának rajza egészben vagy részben.

PÁLYAKÉRDÉS,

(pálya-kérdés) ösz. fn. L. JUTALOMKÉRDÉS.

PÁLYAKOSZORÚ,

(pálya-koszorú) ösz. fn. Szoros ért. valódi koszorú, melylyel a pályanyertest ékesítik, mint ezt hajdan a görögök és rómaiak tették. Átv. ért. a jutalomnak vagy dicsőségnek bizonyos neme, melyben az életnek, cselekvésnek bizonyos pályáján kitünő személy részesül. A jutalomkérdés megfejtéséért pályakoszorút nyerni.

PÁLYAKÖLTEMÉNY,

(pálya-költemény) ösz. fn. Költői mű, melyet valaki valamely köz felszólításra, többek versenyezése mellett készít vagy készített. Különösebben, mely jelességéért a többiek sorában kitüntetésben vagy díjban részesült.

PÁLYAKÖR,

(pálya-kör) ösz. fn. 1) Körded vonal, melyet a versenyző futók mielőbb megfutni törekszenek. 2) Azon körkörös vagy petekörös vagy kúpszeletű vonal, melyet az égi testek bizonyos idő alatt bejárnak, vagy bejárni látszanak. A bujdosó csillagok pályaköre. 3) Átv. ért. az életbeli működés folyama.

PÁLYAMUNKA, PÁLYAMŰ,

(pálya-munka v. —mű) ösz. fn. L. PÁLYAIRAT.

2) Átv. ért. ki valamely jutalomkérdésnek vagy feladatnak megfelelni iparkodik. 3) Aki valamely nyilvánosan kihirdetett állam- vagy egyéb szolgálat elnyeréséért versenyez.

PÁLYHA,

l. PÁLHA.

PÁLYI, HEGYKÖZ—, HOSSZU—, MONOSTOR—,

faluk Bihar, Ó—, Szatmár m.; helyr. Pályi-ba, —ban, —ból.

PÁLYIN,

falu Ung m.; helyr. Pályin-ba, —ban, —ból.

PÁLYINKA,

l. PÁLINKA.

PAM,

gyök pamacs, pamat, pampuska, pamlag szókban. Jelent valamely tömöttet, búbosat. V. ö. PAMPUSKA.

PAMACS,

fn. tt. pam-acs-ot, harm. szr. —csa. Gorombábbféle ecset szőrből vagy sertéből, melyet mázolásra használnak. A képírók ilyetén nemű eszköze szabatosabban: ecset. Vadászok nyelvén a hímek és bakok nemző részéről lelógó szőrcsomó. Elemzésére nézve l. PACSMAG.

PAMACSOL,

(pam-acs-ol) áth. m. pamacsol-t. Pamacs nevű eszközzel beken, bemázol valamit. V. ö. PAMACS.

PAMACSOLÁS,

(pam-acs-ol-ás) fn. tt. pamacsolás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Pamacscsal kenés, mázolás.

PAMÁR,

fn. tt. pamár-t, tb. —ok, harm. szr. —ja. Gönczy Pálnál a forrt portokuak (syngenesia) seregébe tartozó növénynem; vaczka belsőszélén köröskörül termésvirágai között polyvás, közepén kopasz; fészke apró ötszögü, vagy kúpalaku; külső levelkéi gyapjasak, a belsők hártyásak (Filago).

PAMAT,

fn. tt. pamat-ot, harm. szr. —ja. Holmi vékonyabbféle szálas testekből álló csomó, kötés. Pamat haj, szőr, sörtegyapjú. Pamat virág, fű. Szélesb ért. egy csomóba, egy marokba szorított holmi. Pamat papiros, rongyok, ruhaneműek. Alapértelemben a pamacs szóhoz rokon, s úgy látszik, ennek csak módosulata. Egyezik vele némileg a vékonyhangu pemet. V. ö. PAMACS; PACSMAG.

PAMLAG,

fn. tt. pamlag-ot, harm. szr. —ja. Kresznerics szótárában e szó nem fordul elé, de Simai Kristóf említi, s görögösen anaclinterium szóval értelmezi. Szabó Dávidnál am. vánkosszék, ágyszék, párnaszék. Kényelmes ülésül vagy nyugágyul, fekvésül szolgáló, különféle alaku szobabútor, melynek az ismeretesb idegen szófa, vagy kanapé vagy díván felel meg.

„Nem kér chínai pamlagot,
Sem márvány palotát a megelégedés.“
Berzsenyi.

Különbözik tőle némileg kerevet. Egyébiránt a pamlag gyöke pam lévén, mely szintén megvan pamacs, pamat, pampuska szókban, az egész valami tömöttet jelent.

PAMLAGOS,

(pamlag-os) mn. tt. pamlagos-t v. —at, tb. —ak. Pamlaggal ellátott, felkészített. Pamlagos szoba.

PANÁCZFŰ,

(panácz-fű) ösz. fn. L. PANÁCZ.

PANÁD,

erdélyi falu Küküllő m.; helyr. Panád-ra, —on, —ról.

PANANÓCZ,

falu Vas m.; helyr. Pananócz-ra, —on, —ról.

PANASZ,

(1) fn. tt. panasz-t, tb. —ok, harm. szr. —a. 1) Szóbeli nyilatkozat, midőn valamely kellemetlen, fájdalmas, szomorú érzéseinket mások előtt kitárjuk, pl. hogy gyöngélkedünk, hogy fejünk fáj, hogy sok a házi bajunk. Teli van panasszal. Valakinek keserves panaszára megindulni. Isten panaszképen vagy panaszul (vagy panasznéven) ne vegye! 2) Szorosb ért. bizonyos személyek vagy dolgok által okozott kellemetlen, fájdalmas érzések közlése másokkal. Az úrnak panasza van cselédjei ellen. Cselédek panasza az étel ellen. Ellened semmi panaszom sincsen. 3) Törvényszék vagy bíró előtt elmondott, vagy irományban benyujtott nyilatkozat bizonyos személy vagy dolog ellen, aki, illetőleg ami sérelmet, megbántást, kárt okozott. Szóbeli, írásbeli panasz. Panaszt tenni. (,Panaszt emelni‘ újabbkori; azonban szokott:,panaszszót emelni‘). Becsületünk sértését illető panasz. Benyujtani, meghallgatni a panaszt. Fölvenni, elutasítani a panaszt. Semmiségi panasz, melyben valamely alsóbb bírói határozatnak megsemmisítése kéretik.

E szónak eredetére nézve l. PAN gyök. A magyarországi szlávoknál ugyan létezik ponosz, de ez máskép eredeti szlávul zsáloba v. narek, s amaz hihetőleg a törvénykezési magyar nyelvből kölcsönöztetett. Hasonló hozzá a szomorot, keservet jelentő hellen ἀνία is, honnan ἀνιάζω am. búsítom, szomorítom (áthatólag); és: búslakodom, szomorkodom (önhatólag).

PANASZ,

(2) puszta Bihar m.; helyr. Panasz-ra, —on, —ról.

PANASZHANG,

(panasz-hang) ösz. fn. Fájdalmasan kitörő hang, mely által szenvedő, bajos állapotunkat nyilvánítjuk; a panasz eléadásának jellemző szomorú hang. A szenvedett sérelmet panaszhangon elmondani.

PANASZKODÁS,

(panasz-kod-ás) fn. tt. panaszkodás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Kellemetlen, fájdalmas érzéseknek, bajoknak stb. elbeszélése, mások elé terjesztése; többszörös panasz. V. ö. PANASZ.

PANASZKODIK,

(panasz-kod-ik) k. m. panaszkod-tam, —tál, —ott. Kellemetlen, fájdalmas érzéseit, bajait, sérelmeit elmondja valakinek. Fejfájásról, szegénységéről panaszkodik. A szomszédok egymás ellen panaszkodnak. Fűnek fának panaszkodik.

„Miért panaszkodjam, szerencse, ellened,
Ha bővíted minden nap én örömemet?“
Zrínyi.

PANASZKÖNYV,

(panasz-könyv) ösz. fn. Némely társulatoknál, intézeteknél minden tag előtt nyitva álló könyv, hogy abba, ha a szolgálatban vala-

levelkéi a levél vége felől félfarkú; szokottabban: panácz; növénytani néven: panácz-pásztinák (Pastinaca opoponax. L.).

PANCSUSKA,

fn. tt. pancsuská-t. Szőrből kallott vagy posztószélekből öszvefont, szőtt tágas téli czipő, máskép: pacsmag. Felső Dunamellékén, nevezetesen Tatában, Érsekujvárt, Váczon stb. divatos tájszó.

PANCSOL,

(pam-acs-ol?) áth. m. pancsol-t. Valamely híg anyagot mintegy pamacsolva kavar. Hangutánzónak és pocsol szóval rokonnak látszik. A német nyelvben is eléjön pantschen, melyről Adelung azt mondja, hogy csak a köznépi életben fordúl elé, és azon hangot utánozza, melyet a vízben vagy vízzel ügyetlen kezelés okoz; (szerénte) bort pancsolni am. azt ügyetlen vagy tiltott módon keverni és meghamisítani. Lugossy József felhozza magas hangon is: pencsöl, melyet,pepecsel‘ szóval értelmezi.

PÁNCZÉL,

fn. tt. pánczél-t, tb. —ok, harm. szr. —a v. —ja. Hadi fegyverzethez tartozó öltözék, rendesen vas- vagy réz-lemezből, melynek rendeltetése az illető vitéz testét az ellenség szurásai, vágásai, lövései ellen biztosítani. Vas pánczél a mellen. Drótokból szövött pánczél. Felkötni, magára venni a pánczélt.

„Vért, sisak, pánczél ragyognak.“
Kölcsey.

„Pánczérát, fegyverét magára fölveszi.“
Gr. Zrínyi M.

Baranyában jelent rövid vászonkabátot. Vadászok nyelvén a vaddisznó lapoczkáin néha ujjnyi vastagságu bőr. (Bérczy K.). Továbbá nagy barna folt, mely a fogoly kakast a jérczétől megkülönbözteti. (Ugyanaz). Idegen eredetű szó; középkori latin nyelven: panceria, németül: Panzer, olaszul: panziera, csehül: pancyr stb. Magyarul megfelel neki a vért, mely paist is jelent. V. ö. VÉRT.

PÁNCZÉLHAJÓ,

(pánczél-hajó) ösz. fn. Különös szerkezetű hadihajó, mely a feltalálás kezdetén (III. Napoleon találmánya) fából volt építve s az ellenséges ágyúk rombolásának ellenállhatás végett 3—4 hüvelyknyi vas-lapokkal, mintegy pánczéllal bevonva; legközelebbi időben a porosz kormány 8 hüvelyknyi vastag pánczélos hajót is építtetett. A lissai osztrák-olasz tengeri ütközetben (1866-ban) e hajók nem feleltek meg a várakozásnak.

PÁNCZÉLING,

(pánczél-ing) ösz. fn. Sodronyból fonott ingféle öltözék, milyet a régi hadiviselésben használtak.

„Olykor hogy pánczéring fedi be tagokat.“
Gr. Gvadányi József.

V. ö. PÁNCZÉL.

PÁNCZÉLKEZTYŰ,

(pánczél-keztyű) ösz. fn. Sodronyból vagy pléhből csinált keztyű a régies hadi fegyverzetben.

PANDÚR,

(2) puszta Pest-Solt m.; helyr. Pandúr-ra, —on, —ról.

PANG,

(pan-g) önh. m. pang-ott vagy pang-tam, pang-tál, htn. —ni v. —ani. Folytonos veszteg állapotban van, hatásának, működésének alig adja jelét, csak imígy, amúgy teng, a kellő mozgalom hiánya miatt romlik, fogy, vész. Kereskedés, közlekedés nélkül pang az ipar. Tétlenségben pang a szellemi erő.

„Ámde hunok földjén meleg öröm pezsdül,
Felzajlik az élet, mely pang vala restül.“
Arany J. (Buda halála).

Ez igében a g gyakorlati képző, mint a dong, leng, teng igékben, s az illető állapot folytonosságát jelenti. Gyökének eredeti értelmét tekintve, a mennyiben állás által okozott romlást, s ebből eredni szokott büdösödést jelent, rokon hozzá a büdös romlott tojásnak neve palas, polos, a palaczka v. poloska nevű féreg, és az iszapos vizet jelentő palaj gyöke pal; miszerént eredetileg palg, palog volna, az l átalakulván n-re, mint, balga banga, talál tanál, dalol danol. Vékony hangon rokonai a penyed, penyved, pemhed, penész, tájdivatosan: pihiz v. pilisnye. Végelemzésben a büdösség utálatát kifejező pi! phi, piha, pfuj természeti hangra is viszszavihető.

PANGÁS,

(pan-g-ás) fn. tt. pangás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Veszteglő állapot, melyben a szükséges mozgalmat nélkülöző tárgy romlik, fogy, vész, illetőleg épségét veszti, büdösödik. Pangás a kereskedésben, iparban, szellemi életben. Pangásban elromlott tojás. V. ö. PANG.

PANGYOLA,

l. PONGYOLA.

PANIT,

falu Köz.-Szolnok m.; erdélyi falu Maros sz.; helyr. Panit-ra, —on, —ról.

PANIT-DARÓCZ,

falu Nógrád m.; helyr. —Darócz-ra, —on, —ról.

PANK,

(1) l. PÓK.

PANK,

(2) erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Pank-ra, —on, —ról.

PÁNK,

tájdivatos, 1) ponk vagy általánosabban pók helyett; 2) pánt helyett. L. PÓK; és PÁNT.

PANKÁSZ,

falu Vas m.; helyr. Pankász-ra, —on, —ról.

PANKHÁLÓ,

l. PÓKHÁLÓ.

PÁNKÓ,

tájdivatos, fánk helyett; l. FÁNK.

PANKOTA,

(1) mezőváros Arad, és puszta Bihar m.; erdélyi falu Hunyad m.; helyr. Pankotá-ra, —n, —ról.

PANKOTA,

(2) fn. tt. pankotá-t. Szeged vidékén szőlőfaj, melynek neve máskép: rózsaszőlő; alkalmasint a,Pankota‘ helynév után.

PANN,

falu Nyitra m.; helyr. Pann-ra, —on, —ról.

PANNA,

női kn. tt. Pannát. P előtéttel am. Anna.

PANNI,

női kn. tt. Pannit, tb. —k. Az Anna vagy Panna névnek kicsinyített alakja. A p előtét, mint több keresztnevekben.

PÁNY,

(2) v. PANY, gyök pányva s hihetőleg panyóka szóban is. Azonos fon szóval vagy pedig bony gyökkel bonyodalom, bonyol stb. szókban.

PANYA,

fn. tt. panyá-t. A székelyeknél Gyarmathy Sámuel szerént am. pányváskötél.

PANYIK,

erdélyi falu Kolos m.; helyr. Panyik-ra, —on, —ról.

PANYIT, GÖMÖR—,

falu Gömör m.; helyr. Panyit-ra, —on, —ról.

PÁNYOK,

falu Abaúj m.; helyr. Pányok-ra, —on, —ról.

PANYÓKA,

(pany-ó-ka) fn. tt. panyóká-t. Egészen föl nem öltött, hanem csak vállra vetett, zsinóron függő felső ruha. V. ö. PANYÓKÁN.

PANYÓKÁN,

(pany-ó-ka-an) igehatározó. Föl nem öltve, hanem nyakba akasztva, vállra vetve, panyókára, panyókásan. Panyókán viselni a dolmányt, mentét. Máskép: palástul. Törzsöke panyóka, mely valószínűleg egy gyökből eredt a panya, pányva szóval, s jelent kötelkét, madzagocskát, zsinórkát, melynél fogva a felső öltönyt nyakba vetni szokás. V. ö. PÁNYVA.

PANYÓKÁRA,

(pany-ó-ka-ra), l. PANYÓKÁN.

PANYÓKÁS,

(pany-ó-ka-as) mn. tt. panyókás-t v. —at, tb. —ak. Panyókán hordozott vagy hordoztatni szokott. Panyókás mente.

PANYÓKÁSAN,

(pany-ó-ka-as-an) ih. l. PANYÓKÁN.

PANYOLA,

falu Szatmár m.; helyr. Panyolá-ra, —n, —ról.

PÁNYOVA,

falu Temes m.; helyr. Pányová-ra, —n, —ról.

PÁNYVA,

(pány-va) fn. tt. pányvá-t. Kötél, madzag, melynél fogva a barmot, illetőleg apró marhát is, czövekhez, karóhoz kötik, hogy bizonyos helyről el ne távozhassék. Pányván legeltetni a lovat, ökröt. Pányvára kötni a kakast, tyukot, hogy a szomszéd kertébe ne menjen. Néhutt így nevezik azon kötelet is, melynek végére hurkot alkalmazva azt, a szabad, szilaj lovak vagy tinók nyakába vetik, hogy vele megfoghassák.

„Majd tiszta fehér mént, kin nem vala szeplő,
Kantár soha nem tört, nem nyűgöze gyeplő —
Ilyen lovat ólból pányván kivezettek,
Onnan, hol az oltár szent állati ettek.“
Arany J. (Buda halála).

A székelyeknél divatozik rövidebben is: panya. — Minthogy a pányva kötelet, fonadékot jelent, valószínű, hogy gyöke pány v. pany a fon, vagy, ha tetszik, von igének, vagy végre bony gyöknek módosulata; mintha volna fonó, fona, fonya, vagy fonva, fonyva stb. A németben is rokonok a spinnen és spannen, ausspannen (kipányvázni), miszerént a magyar pany és német span gyökök oly viszonyban állanak egymáshoz, mint a fon és spin-, a mocs és

szülő növendék. Továbbá 3) a hívek bizonyos gyülekezetének lelkésze. Városi, falusi pap; tábori pap, udvari pap.

„Még a pap is vétkezik,
Ha jó kedve érkezik.“
Népdal.

A plebánost, kinek káplánja van, néhutt öreg pap-nak nevezik, és a káplánt segédpap-nak. 4) Átv. ért. múzsák, szépművészetek papja, ki azok titkaiba be van avatva, ki a szépműveket gyakorolja. 5) Népnyelven papnak hívják a gabonakereszt tetejére tett kévét, vagy az asztagba rakott gabona fölé fektetett kévéket, továbbá a szőlő- vagy gyümölcssajtóban a nyomtató deszkát, mint a többiek fölött levő tárgyakat; vagy különösen a gabonakeresztben talán, míg fennállott, a papidézmába adandó részt; minthogy kivált az úgynevezett fél keresztben rendesen 10 kéve van. A papról, mint jelentékeny személyről, sok közmondás divatozik a népnyelven, pl. a jó pap holtig tanul. Urak a papok. Pap sem mondja kétszer. Elég egy pap egy templomban. Üsd a lovat, hadd húzzon, mert nem lett pappá. Papnak élünk, papnak halunk. Jól van dolga mint a pap szolgájának, akkor izzad mikor eszik. Kinek a pap, kinek a papné, az ízlés különböző. Jobb az Isten száz papnál. Papra lelkedet ne bízd, ne várj mindent csak az imádságtól. — E szóval megegyezik az apát jelentő újabb latin papa, hellen papas, pappas stb., melyektől származtatja Adelung a német Pfaff szót is, mely a régi felsőnémetben: pfaff, a hollandban: paap, a szlávban: pope stb. T. i. azon fiúi tiszteletnél fogva, melylyel az illető hívek papjaikhoz viseltetnek, legvalószínűbb, hogy az említett nevek az aba, apa stb. szókkal állnak legbensőbb viszonyban, innen a magyar nép ajkain divatozó és tisztesebbnek tartott atya szóval felváltott atyám uram, szent vagy szentséges atyám czímek is.

PAPA,

(1) fn. tt. papá-t. Az,apa‘ szónak gyöngédebb módosítása, melylyel leginkább a gyermekek élnek. Törökül: baba. L. APA.

PAPA,

(2) fn. tt. papá-t. Gyermeknyelven am. étel, talán az ajakmozgástól. Kell-e, fiam, papa? Lugossy Józsefnél s Kresznericsnél eléjön magas hangon is: pepe, mely pép szóval rokonítható. A persában páh am. étel, különösebben: leves (cibus, sed usitatius: iusculum. Vullers).

PÁPA,

(1) fn. tt. pápá-t. A római katholika anyaszentegyháznak látható feje, s Krisztusnak e földön helytartója, kinek széke, és székesegyháza kezdettől fogva Rómában vala. Minthogy az első római püspök Szent Péter apostol volt, innen Péter utódjának is neveztetik. Rómában volt, és pápát nem látott. (Km.). Pápa katonája, közmondásilag am. szelíd, bátortalan katona.

Középkori latin szó, mely értelmi viszonyban áll az apa, törökül baba, papa, s több rokonhangu szókkal, melyek atyát jelentenek, honnan a pap szó is; és ezekkel öszveüt a szentséges atya czímezés is. V. ö. PAP.

PÁPASZEM,

(pápa-szem) ösz. fn. 1) Lásd: SZEMÜVEG. Nem mind tudós az, kinek pápaszem függ orrán. (Km.). E szó alkalmasint nem annyira a,pápa‘ mint,papas‘ szóból van öszvetéve, s a gyermekek, fiatalok onnan csinálták, mivel az apák mint idősbek szokták hordani. 2) Kígyófaj, máskép: pápaszemeskígyó. (Brillenschlange).

PÁPASZEMES,

(pápa-szemes) ösz. mn. Aki pápaszemet, vagyis szemüveget visel. Pápaszemes öregember, öregasszony.

PÁPASZEMESKÍGYÓ,

(pápa-szemes-kígyó) ösz. fn. L. PÁPASZEM, 2).

PÁPASZEMÜVEG,

(pápa-szem-üveg) ösz. fn. 1) A pápaszemhez tartozó üveg. 2) Maga a pápaszem.

PAP-BIKÓ,

falu Szatmár m.; helyr. —Bikó-ra, —n, —ról.

PAPD,

puszta Tolna m.; helyr. Papd-ra, —on, —ról.

PAPERSZÉNY v. PAPERSZÉNYFŰ,

(paperszény-fű) ösz. fn. Növényfaj a tarsókák neméből; táskáji visszás szívesek; gyökérlevelei szárnyasan hasgattak; szárlevelei sokféle formájuak, leginkább nyilformán láncsásak; máskép, szintén köznyelven: pásztortáska, békatarsoly, vadmustár, szűkés, vérállató fű, porczogó fű; növénytani néven: pásztortarsóka. (Thlaspi bursa pastoris. L.).

PAPFALVA,

faluk Bereg, Bihar, Pozsony m.; erdélyi falu Kolos m.; helyr. —falvá-ra, —n, —ról.

PAPFÖLD,

(pap-föld) ösz. fn. A papi jövedelem végett, vagy annak pótlására adott föld.

PAPGALLÉR,

(pap-gallér) ösz. fn. Papi öltözékhez tartozó, a nyakat, illetőleg vállakat kerítő gallér.

PAPGYÖRGYFALVA,

falu Bereg m.; helyr. —falvá-ra, —n, —ról.

PAPGYŰLÉS v. —GYŰLÉS,

(pap-gyűlés) ösz. fn. Bizonyos kerülethez vagy megyéhez tartozó, vagy több megyékből öszvejött papok gyűlése, melyben az egyházat illető tárgyakról tanácskoznak.

PAPHÁZ,

(pap-ház) ösz. fn. Ház, melyben pap, különösen valamely gyülekezetnek lelkésze lakik, paplak; idegen, de szokott kiejtéssel: plebániaház, túl a Dunán több vidéken: fáraház, vagy egyszerűen: fára (Pfarre), néhutt csak: plebánia a,plebanus‘ szótól.

PAPI,

(1) (pap-i) mn. tt. papi-t, tb. —ak. 1) Papot illető, papra vonatkozó, ahhoz tartozó. Papi jószágok, javadalmak. Papi lak. Papi hivatal, kötelesség. Papi hit, feloldozás. Papi törvényszék. Papi köntös, mente, öltözet. Továbbá, papok szokására mutató. Papi alázatosság, szelídség. 2) Mint fn. tárgyesete: papi-t, többese: —k. Gyermeknyelven: am. étel.

PAPI,

(2) falu Abaúj m.; HEJŐ—, falu Borsod m., MÁROK—, CSONKA—, faluk Bereg m.; helyr. Papi-ba, —ban, —ból.

PAPICS,

l. PIPACS.

PAPILLETÉK,

(pap-illeték) ösz. fn. Papnak járó díj, papi tartás.

PAPINA,

falu Zemplén m.; helyr. Papiná-ra, —n, —ról.

PAPÍROS- v. PAPÍRDIÓ,

(papíros- v. papír-dió) ösz. fn. A papíroshoz hasonló, vékonyhéju dió, melyet ujjaink közt is könnyen fel lehet törni.

PAPÍROS- v. PAPÍRELLENZŐ,

(papíros- v. papír-ellenző) ösz. fn. Papiroslap, melyet közvetlenül a szemek elé, vagy a világító test ellenébe helyeznek, hogy az erősebb fény hatása ellen a szemeket kímélje. Papirosellenző a gyertyatartón, a homlokon.

PAPÍROS- v. PAPÍRELLENZÉK,

(papíros- v. papír-ellenzék), l. PAPIROSELLENZŐ.

PAPÍROS- v. PAPÍRGYÁR,

(papíros- v. papír-gyár) ösz. fn. Gyár, melyben rongyokból, vagy más anyagokból papirost készítenek.

PAPÍROS- v. PAPÍRGYÁRTÓ,

(papíros- v. papír-gyártó), l. PAPIROSCSINÁLÓ.

PAPÍROS- v. PAPÍRHÉJÚFA,

(papíros- v. papír-héjú-fa) ösz. fn. Fa, vagyis csemete, melynek héjából készítették legelsőben az írólemezt.

PAPÍROS- v. PAPÍRHULLADÉK,

(papíros- v. papír-hulladék) ösz. fn. Azon részecskék, szeletek, melyeket a papirosból elmetélnek, elnyirkálnak, s mint haszontalanokat eldobnak.

PAPÍROS- v. PAPÍRÍV,

(papiros v. papír-ív) ösz. fn. Négyes szögletű papiroslap.

PAPÍROS- v. PAPÍRKERESKEDÉS,

(papíros- v. papír-kereskedés) ösz. fn. Kereskedés neme, melynek áruczikkeit különféle papirosok teszik.

PAPÍROS- v. PAPÍRKERESKEDŐ,

(papíros- v. papír-kereskedő) ösz. fn. Kereskedő, kinek áruczikkei papirosokból állanak.

PAPÍROS- v. PAPÍRMALOM,

(papíros- v. papír-malom) ösz. fn. Malomféle műépület, melyben a papirosnak való anyagot idomítják, elkészítik.

PAPÍROS- vagy PAPÍRMANDOLA,

(papíros- v. papír-mandola) ösz. fn. Papiroshoz hasonló vékony héju mandola, melyet ujjaink közt is könnyen föl lehet törni.

PAPÍROS- v. PAPÍRNYIREDÉK,

(papíros- v. papír-nyiredék) ösz. fn. Szeletkék, melyeket a használatba vett, s bizonyos czélra idomított papirosból lenyírnek.

PAPÍROS- v. PAPÍROLAJ,

(papíros- v. papír-olaj) ösz. fn. Olajnemű barna nedvesség, mely az elégetett papirosból kifejlik.

PAPÍROS- v. PAPÍROLLÓ,

(papíros- v. papír-olló) ösz. fn. Hosszú águ olló, milyennel a papirost nyirbálni szokták.

PAPÍROS- v. PAPÍRPALKA,

(papíros- v. papír-palka) ösz. fn. A palkák neméhez tartozó növényfaj, mely különösen Egyiptomban a Nilus mentében tenyészik, s melyből hajdan az egyiptomiak papirosfélét készítettek. (Cyperus papirus).

PAPÍROS- v. PAPÍRPÉNZ,

(papíros- v. papír-pénz) ösz. fn. Bizonyos papírjegyek, czédulák, melyek a köz forgalomban az ércz pénzt helyettezik, s melyek értékét az illető állodalom, vagy ez által meghatalmazott bank biztosítja.

nem él; valamint másfelől szintén tréfásan: kálvinistavarjú, mely hússal él.

PAPJELÖLT,

(pap-jelölt) ösz. mn. és fn. Aki papságra készült s már az illető vizsgálatot le is tette, hogy választás vagy kinevezés útján papihivatalba léphessen.

PAPKÉPEZDE,

(pap-képezde), lásd: PAPNÖVELDE.

PAPKESZI,

falu Veszprém m.; helyr. Papkeszi-be, —ben, —ből.

PAPKÉVE,

(pap-kéve) ösz. fn. 1) A keresztbe rakott gabonának azon kévéje, mely legfölül van helyezve, egyszerűen: pap, l. PAP, 5). 2) Részkéve, melyet különösen a községi pap járandóságul kap vagy kapott, pl. hajdan a dézmának úgynevezett tizenhatod része.

PAPKORMÁNY,

(pap-kormány) ösz. fn. Lásd: PAPURALKODÁS.

PAP-KÖRMÖSD,

falu Pozsony m.; helyr. —Körmösd-re, —on, —ről.

PAPLAK,

(pap-lak) ösz. fn. Ház, melyben az illető hívek gyülekezetének helybeli papja, lelkésze lakik; köznyelven a katholikusoknál: plebániaház, fáraház, vagy egyszerűen: plebánia, fára, lásd: PAPHÁZ.

PAPLAKA,

erd. falu Szeben sz. helyr. —lakára, —n, —ról.

PAPLAN,

fn. tt. paplan-t, tb. —ok, harm. szr. —a v. —ja. Rendesen pamukkal, vagyis gyapottal béllelt ágytakaró, különféle kelmeszövetből, pl. cziczből, selyemből, stb. E szó leginkább hasonló a palóczoknál divatos bablon-hoz, mely pamukot jelent, mi szerint a paplan sem egyéb, mint pamukból való takaró. Végelemzésben mindegyik a német,Baumwolle‘ után látszik alakultnak.

PAPLANÁRUS,

(paplan-árus) ösz. fn. Ki paplanokat árul.

PAPLANOS,

(paplan-os) 1) mn. tt. paplanos-t, v. —at, tb. —ak. Paplannal ellátott, vagy bővelkedő.

„A bojtárom vizen sáron,
Magam a paplanos ágyon.“
Népd.

Paplanos bolt, sátor. 2) fn. tt. paplanos-t, tb. —ok. Mesterember, ki paplanokat készít. Pápán: zubbonycsi, hihetőleg azért, mert eredetileg zubbonyféle ruhaneműeket készített.

PAPMACSKA,

(pap-macska) ösz. fn. Nagyobb faju igen szőrös hernyó.

PAPMALOM,

puszta Somogy m.; helyr. —malomba, —ban, —ból.

PAPMEZŐ,

falu Bihar m.; helyr. —mező-re, —n, —ről.

PAPMUNKA,

(pap-munka) ösz. fn. Papi szolgálathoz tartozó munka, pl. keresztelés, temetés, gyóntatás stb.

PAPNÉ,

(pap-né) ösz. fn. Pap felesége, hitestársa. Görög, oláh, orosz papné. Reformatus papné.

papoknál divatozó. Papos viselet, öltözék. 2) Ki a papokhoz fölötte ragaszkodik, velök örömest társalog; a papokkal szoros viszonyban levő. Papos család, papos ház.

PAPOS,

(2) falu Szatmár m.; helyr. Papos-ra, —on, —ról.

PAPOSAN,

(pap-os-an) ih. Papos módon. V. ö. PAPOS, (1).

PAPP,

falu Szabolcs m.; helyr. Papp-ra, —on, —ról.

PAPRÁD,

(1) fn. tt. paprád-ot, harm. szr. —ja. A lopvánoszők, nevezetesen mohok közé tartozó növénynem; tokszája harminczkét fogas, hegyei egy lapos kerek hártyához ragadtak köröskörül; hímvirági csillagformák a szárhegyen; máskép: páprád, páprágy. (Polytrichum). A,páfrán‘ és,páprág‘ szókkal együtt alkalmasint a német Farrenkraut-ból módosult; t. i. a polypodium, mások szerént aspidium is a Farrenkraut-félékhez tartozik; s Diószeginél mind a páfrán (mint haraszt), mind a páprád (mint moh), a lopvánoszők seregében jön elé. (V. ö. PÁFRÁN, PÁPRÁG).

PAPRÁD,

(2) falu Baranya m.; helyr. Paprád-ra, —on, —ról.

PAPRADNÓ,

falu Trencsin m.; helyr. Papradnó-ra, —n, —ról.

PÁPRÁG,

fn. tt. páprágot. Köznépies neve az édes gyökerű páfránnak. (Polypodium vulgare). Máskép szintén köznéven: köméz.

PÁPRÁGY,

l. PÁPRÁD.

PÁPRÁGYPÁFRÁN,

(páprágy-páfrán) ösz. fn. A páfrán nemű növényekhez tartozó faj; lombjai kétszer szárnyaltak; levelkéi szárnyasan bevagdaltak, hegyesek; lombja, szára kopasz, néha gyapjas. (Polypodium filix foemina. L.).

PAPRAMORGÓ,

(papra-morgó) ösz. fn. Tréfás népnyelven, mindenféle égett szeszes-ital, pl. gabona-, szilvapálinka.

PAPRIKA,

fn. tt. papriká-t. Növénynem az öthímesek seregéből és egyanyások rendjéből; bokrétája kerékforma, öt szögű; porhonjai csúcsosan öszveállanak, nem lyukas végűk; bogyója száraz, belül üreges. (Capsicum). Nálunk köz ismeretű faja, mint kedves fűszer, a török paprika, vagyis török bors. (Capsicum annuum). A déli szlávoknál is eléjön a paprika szó; rokon hozzá a görög πίπερι v. πέperi, latin piper, s az ezekből keletkezett német Pfeffer; és hihetőleg ugyanazokból módosult a magyar s déli szláv paprika is (piperke v. piperka).

PAPRIKÁS,

(paprika-as) mn. tt. paprikás-t v. —at, tb. —ak. 1) Paprikával fűszerezett, készített. Paprikás csirke, borjúhús, hal, szalonna. 2) Miben paprikát tartanak. Paprikás zacskó, szelencze. 3) Paprikát termő; vagy áruló. Paprikás kerti ágy; paprikás kofa. Átv. tulságos áru, máskép: borsos; továbbá, a maga nemében éles, csípős hatásu. Paprikás versek.

PAPRIKÁSAN,

(paprika-as-an) ih. Paprikával elkészítve, fűszerezve.

PAPTAMÁSI,

falu Bihar m.; helyr. Tamási-ba, —ban, —ból.

PAPTELEK,

falu Köz.-Szolnok m.; helyr. Telekre, —en, —ről.

PAPTELKE,

falu Kraszna m.; erd. f. Doboka m; helyr. Telké-re, —n, —ről.

PAPTIZED,

(pap-tized) ösz. fn. Tized a terményekből, melyet hajdan a papság kapott; különösen az illető helybeli lelkészek ilyetén járandósága.

PAPUCS,

fn. tt. papucs-ot, harm. sz. a —csa. Száratlan, pongyola lábbeli, melynek csak talpa, s fél feje van. Ház körül, a szobában papucsban járni. Kattogó papucs. Olyan a szája, mint a papucs, azaz, nagyra tertyedt. Azt sem mondta, hogy papucs (km.) egyszerre megnémúlt, meghalt. Papucs alatt lenni, asszonyi kormánytól függeni. Néhutt használják,alabor‘ helyett is (idősb Mándy P.). Egyedül magyar elemzéssel gyöke pap hangutánzónak, s tap gyökkel (tapod, tapos, stb. szókban) rokonnak látszik; tehát mintegy taposó. Így czipő, czipellő,,tipeg‘ és topány,topog‘ szóval, illetőleg ezek gyökeivel (tip, top) állnak rokonságban. Egyébiránt törökül: pabucs, v. pabuds, és perzsául pápus, (Vullers szerént: tegmen pedum, calceus, Zenker szerént: Pantoffel); melyre nézve megjegyzendő, hogy a perzsa pá v. páj lábat, és pus födőt, takarót jelent, tehát,pápus‘ szó szerént am. lábtakaró. S ha a magyar,papucs‘ idegen eredetű, úgy alkalmasint a perzsából származott hozzánk, valamint a törökökhöz is; még pedig, ha úgy tetszik, mi közvetlenül a törökből vehettük által, ámbár az őstörténelemben mi is valánk a perzsával szomszédosak.

PAPUCSKORMÁNY,

(papucs-kormány) ösz. fn. Házi kormányról mondják, midőn a nő parancsol és rendelkezik a háznál.

PAPUCSOS,

(papucs-os) mn. tt. papucsos-t v. —at, tb. —ak. Ki papucsot visel. Papucsos törökök, falusi nők.

PAPUCSVARRGA,

(papucs-varrga) ösz. fn. Varrga, ki különösen papucsok készítésével foglalodik.

PAPUCSVIRÁG,

(papucs-virág) ösz. fn. Déli Amerikában tenyésző növénynem, melynek virágszirmai némileg papucshoz hasonlók; nálunk csak meleg házakban nevelhető. (Calceolaria).

PAPUNYÁZ,

(pap-uny-a-az) áth. m. papunyáz-tam, —tál, —ott, par. —z. Szénát, szalmát, fahasábokat magasan felhalmoz, de gyéren, csak hogy látszatja legyen. Székely szó. V. ö. PAP, (5).

PAPURALKODÁS, v. PAPURALOM,

(pap-uralkodás v. uralom), ösz. fn. Uralkodás, melyet a papok általán az emberek fölött a vallást illető ügyekben, s néhutt vagy néha némely világi dolgokban is gyakoroltak, és gyakorolnak (Hierarchia).

PAPURALKODÁSI, PAPURALMI,

(pap-ural-kodási v. uralmi) ösz. mn. Papuralkodásra vonatkozó, papuralkodást illető, ahhoz tartozó.

PAR,

(3), elvont gyök, különböző jelentésekkel; ú. m. 1) paraj v. paré szókban, azonos ar er gyökökkel, midőn ezek terjedést, illetőleg buja tenyészést jelentenek, mint a vadon termő növények; 2) paraszt és parlag szóban; l. PARASZT; 3) parancs (székelyesen poroncs) és part szókban, azonos az emelkedést jelentő or gyökkel; l. PARANCS; 4) parány szóban, midőn por szóval egyezik; l. PARÁNY.

PÁR (1),

törzs, párta és párkány szókban; rokon a forgást vagy fordulást, kört jelentő par gyökkel.

PÁR,

(2) fn. tt. pár-t, tb. —ok, harm. szr. —ja. 1) Valamely nyirkos testből erjedés által kifejlő melegség, pl. midőn a nedvesen öszverakott széna, szalma, vagy nyirkos helyen tartott gabona általmelegszik, vagy a kovásszal vegyített s melegen tartott liszt kelésnek indúl. 2) Külső melegség által kifejtett, elzárt, és az illető testet átjáró gőz, pl. midőn lúgot csinálnak, vagy gyümölcsöt főznek be, innen: párolni valamit, am. ilyetén gőzzel átjáratni. Rokon ezekben azon par gyökkel, mely égést, tüzet jelent.

PÁR,

(3), fn. tt. pár-t, tb. —ok. A latin par, s talán ettől a német Paar, franczia paire, stb. értelmében am. hasonló neműekből kettő. Pár keztyű, három pár csizma; pár ökör, gerlicze. Párjával am. kettesével. Pár forint, pár nap, am. egykét forint, egykét nap, azaz nehány forint, nehány nap. A persa nyelvben barábar, v. beráber, am. hasonló, egyenlő. A házas életre vonatkozólag társat jelent. Derék pár ember. Élete párja meghalt. E szóban alapértelem a hasonlóság, honnan, nincs párja, am. nincs hozzá hasonló, nincs mása; levelének párja, mely az eredeti levélhez hasonló, annak hasonmása. A pár mint hasonló neműből kettőt jelentő szó helyett a régiek gyakran bokor szót használtak. L. BOKOR, fn.

PARA,

fn. tt. pará-t. 1) Igen vastag taplós héju tölgyfa, mely a németben „Pantoffelbaum“ máskép „Gorkbaum“ név alatt ismeretes, parafa, paratölgy. L. PARAFA. 2) A Tájszótár és Szabó D. szerént a hálón lebegő könnyű fa, mely annak egyik oldalát a víz színén föntartja, a mely t. i. a parafa héjából készült. 3) Néhutt halszárny, uszószárny.

PÁRA,

(pár-a) fn. tt. párá-t. Általán, a testekből melegség által kifejlődött, finom, rugalmas erejű nedvesség; gőz, mely az által válik láthatóvá, hogy a hűsebb levegőben igen apró cseppekké alakul. Különösen, az állati tüdőből lélekzés által kinyomuló levegő, lehelet. „Bestyie áruló, míg az párát benned érzem, adik (addig) mind gyeterlek.“ Levél 1558-ból (Szalay Ág. 400 m. l.). Az oktalan állatokról és ördögről azt tartja a nép, hogy nincs lelkök, csak párájok, honnan népnyelven jelenti magát az oktalan állatot is. Szegény pára! Ne kínozd a nyomorult párát. Kiadta páráját, azaz megdöglött. Gúnyosan vagy feddőleg mondják emberről is. Hamis pára, gonosz pára. Eredetre nézve nem egyéb, mint a pár (2) szónak megtoldott módosítása, s azon szók osztályába tartozik, melyekben a par, por, per, pör gyök melegre, tűzre vonatkozik. V. ö. PÁR, (2).

dicsomban.“ Káldi, Lukács 23. 43. Általán népünk nyelvén a gyönyörűséges tájnak, és lakhelynek, életmódnak netovábbját jelenti. Közvetlen eredetije a hellen παράδεισος, latinosan: paradisus, mely azonban szintén a régi perzsa vagy más régi néptől kölcsönöztetett, minthogy a perzsában paradaészasz, a szanszkritban paradésza jelent idegen és legjobb, legszebb tartományt (fremdes Land und bestes, schönstes Land); a héberben pedig pardész, az arabban firdausz (többese: farádísz) am. kéjkert (Lustgarten). A latin paradisus, us végzetéből a magyar nyelvérzés,om‘-ot csinált, valamint,Aegyptus‘-ból is,Egyiptom‘-ot. (Paradics-hon? Egyipt-hon?).

PARADICSOM,

(2), puszta Tolna m.; helyr. Paradicsom-ba, —ban, —ból.

PARADICSOMALMA,

(paradicsom-alma) ösz. fn. 1) Piros, és ízletes almafaj, mely törpe fákon terem, és korán érik. (Mint fának latin neve: Pyrus malus pumila.) 2) L. PARADICSOMCSUCSOR.

PARADICSOMCSUCSOR,

(paradicsom-csucsor) ösz. fn. Növényfaj a csucsorok neméből; szára lecsöpült, tövistelen, levelei szárnyasak, levélkéi bevagdaltak, virágfürtöcskéje kétágu, gyökere nem csicsókás, bogyója piros, néha sárga; máskép: paradicsomalma, szerelemalmája. (Solanum lycopersicum. L. Némely mások szerént: lycopersicum esculentum.)

PARADICSOMI,

(paradicsomi) mn. paradicsomi-t, tb. —ak. Paradicsomot illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó; igen gyönyörű, kellemes, kies. Paradicsomi boldogság. V. ö. Paradicsom.

PARADICSOMILAG,

(paradicsom-i-lag) ih. Igen boldogul, gyönyörűségesen.

PARADICSOMMADÁR,

(paradicsom-madár) ösz. fn. Keletindiai igen szép madár, melynek derékteste alig nagyobb, mint a seregélyé, tollazata gyönyörűséges szinezetű, s farka aránylag igen hosszú. Kitömve a természetiek gyűjteményének egyik kitünő ékessége. (Paradisea. L.)

PARADICSOMMAG,

(paradicsom-mag) ösz. fn. Borsszemhez hasonló alakú fűszermag, mely Madagaskárban és Guineában tenyésző bizonyos növényen terem. (Cardamomum minus, grana paradisi).

PARADUGASZ

v. —DUGÓ, (para-dugasz, v. dugó) ösz. fn. Könnyű, rugalmas parafahéjból való dugasz, milyennel a palackokat szokás bedugni. V. ö. PARAFA.

PÁRÁDZIK,

(pár-á-ad-oz-ik) k. m. párádz-tam v. —ottam, —tál, —ottál, —ott; htn. —ni, v. —ani; par. párádzzál. L. PÁRÁZIK.

PARAFA,

(para-fa) fu. Déli Európában tenyésző tölgyfaj, mely örökzöld, a közönséges tölgyfához hasonló vastagságu, s megehető makkokat terem. Kérge taplószerűleg puha, könnyű, és rugalmas, melyet minden nyolczadik vagy tizedik évben le szoktak hántani, s különféle czélra, különösen dugaszoknak használni. (Quercus suber. L.).

PARAG,

l. PARLAG.

PARAJOS,

(par-aj-os) mn. tt. parajos-t, v. —at, tb. —ak. Parajt termő; parajjal ellepett (pl. föld, kert); parajjal készített (pl. étel).

PARAJPILLE,

(paraj-pille) ösz. fn. Az éji pilléknek egy faja, mely tojásait a zöldségek, nevezetesen parajok leveleire rakja. (Phalaena oleracea).

PARAJTIPOLY,

(paraj-tipoly) ösz. fn. Tipolyféle féreg, mely a kerti vetemények, zöldségek, parajok gyökerein rágódik. (Tipula oleracea).

PÁRÁL,

(pár-a-al) áth. m. párál-t. Valamely testet páranemű finom nedvvel, gőzzel általjárat, puhít, megfőz. Párálni a káposztát, riskását, az eltenni való befőzött gyümölcsöt. Párával párálni a borogatni való ruhát. V. ö. PÁRA.

PÁRÁLÁS,

(pár-a-al-ás) fn. tt. párálás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Cselekvés, midőn párálnak valamit. V. ö. PÁRÁL.

PÁRÁLLIK,

(pár-a-al-al-ik) k. m. páráll-ott, htn. —ani. 1) Bizonyos hőség, tűz miatt folytonosan fejlik belőle a pára. Párállanak a hévvizek. Párállik a főtt eledel. 2) A pára általjárja, a párában megpuhul, megfől, megpörkölődik. V. ö. PÁRA.

PARANCS,

fn. tt. parancs-ot, harm. szr. —a. Valamely felsőbbnek, vagy hatalmasabbnak akaratnyilvánítása, szóval, vagy írásban, mely által kijelenti, hogy az illető alárendelt személy valamit tenni köteles. Isteni, anyaszentegyházi, fejedelmi, atyai, úri parancs. Parancsot adni, osztani, bocsátani. Parancsot kapni, teljesíteni, megtartani, megvetni. Mennyiben a parancs bizonyos ténynek végrehajtására vonatkozik, ellentéte: tilalom, egyébíránt széles ért. ez is a parancs alatt foglaltatik, p. ezen természettörvényi s isteni tilalmak: ne ölj, ne orozz. A régibb törvénykezési nyelvben a parancsnak sok nemei valának: átküldő, bírórendelő, elhalasztó, siettető, lezárló, semmisítő, végrehajtó stb. parancs. Tájdivatos kiejtéssel, különösen a székelyeknél: poroncs. E szó gyöke par, melynek megfelel nyelvünkben az or gyök orom szóban, V. ö. PAR gyök (3). A héberben is פרע, és az arabban fara'a, am. in summo fuit; imperium capessivit, imperavit. Legközelebbről rokon vele a persa parm-uden, v. ferm-uden (parancsolni) honnan parman, ferman am. parancs, továbbá: paráne szintén am. parancs. A szlávban eléjön: poruka, parancs s porucsivati am. parancsolni; ez elemezve kézmutatásra vonatkozik, mintha a parancsoló felsőség kézzel intene, hogy valamit tenni kell. Egyébiránt a par gyök szintén meg van a latin öszvetett imperat igében, melyet „Fabri Thesaurus“-a a paro igétől származtat. A szanszkritban paran am. emelkedés, hegy (orom). A par gyökből parancs úgy fejlődött ki, mint a var, gör, rip, rap, gub gyökökből a varancs, göröncs, ripancs, rapancs, gubancs.

PARANCSÁR,

(parancs-ár) fn. tt. parancsár-t, tb. —ok, harm. szr. —a. 1) Szélesb ért. felsőségi személy, különösen a hadseregeknél, kinek az illetők engedelmeskedni kötelesek, ki teljes hatalommal in-

kóczi György, erd. fejedelemhez. Úgy megy a dolog, mint a parancsolat, azaz: kellő rendben, pontosan, halasztás nélkül.

„Estve jött a parancsolat,
Violaszín pecsét alatt.“
Csokonai.

V. ö. PARANCS.

PARANCSOLDOGÁL,

(parancs-ol-d-og-ál) áth. m. parancsoldogál-t. L. PARANCSOLGAT.

PARANCSOLGAT,

(parancs-ol-g-at) áth. m. parancsolgat-tam, —tál, —ott; par. parancsolgass. Többször vagy folyvást parancsol.

PARANCSOLGATÁS,

(parancs-ol-g-at-ás) fn. tt. parancsolgatás-t, tb. —ok. Cselekvés, midőn valaki parancsolgat.

PARANCSOLÓ,

(parancs-ol-ó) mn. tt. parancsoló-t. Aki parancsol vagy ami által parancsolnak. Parancsoló tiszt. Parancsoló hangon, parancsoló szóval jelenteni ki akaratát. Sok a parancsoló, kevés a szófogadó. (Km.).

PARANCSOLÓLAG,

(parancs-ol-ó-lag) ih. Úgy, mint aki parancsolni szokott, erélyes, kötelező hangon s akarattal.

PARANCSOLÓMÓD,

(parancsoló-mód) ösz. fn. Nyelvtani ért. az igeragozás azon módja, mely az illető cselekvés, szenvedés vagy állapot szükségességét fejezi ki, mely határozottan meghagyja, rendeli, akarja, hogy valami történjék, legyen. Nyelvünkben a parancsolómód rendes képzője j, pl. dobj, adj, döfj, rúgj, hagyj, lökj, ülj, tömj, unj, tépj, türj, hívj; kivétetnek az s, sz, z végzetű igék, melyekben a véghanghoz hasonúl, pl. keres-s, vesz-sz, irgalmaz-z, néz-z, űz-z; régente ezekben is épen maradt a j, pl. irgalmazj, néz-j sőt a j után h is találtatik: irgalmaz-jh, néz-jh. Sajátlag képeztetnek a tégy, végy, légy, higy, vigy, s némely mások; továbbá a t végzetűek: mint, ronts, bonts, taníts, melyeknek néha gyökhangjaik is s-re alakulnak által, pl. fuss, lóss, üss, nevess stb., sőt a régieknél a t és j v. s is elhagyatott, és csak h képző használtatott, pl. szabadóh ═ szabadóts, azaz: szabadíts (Jordánszky-codex), fényeséh meg ═ fényeséts v. fényesíts meg, feszéhed meg ═ feszétsed v. feszítsed (Tatrosi codex), feszéhed ═ feszétsed v. feszítsed, szabadóhad ═ szabadótsad v. szabadítsad (Régi magyar passio stb.); mi abból fejthető meg, hogy eredetileg a parancsoló képzője nem csupán j hanem jh volt, mit számtalan példák bizonyítnak, pl. akarjh, járjh, irgalmazjh stb. L. —J. (2), a parancsolómód képzője.

PARANCS-ŐR,

(parancs-őr) ösz. fn. A katonai parancsnoknál szolgálatot tevő altiszt vagy közlegény, kinek mindig készen kell lennie, hogy főnökének parancsait, rendeleteit teljesítse. (Ordonnanz).

PARANCSSZÓ,

(parancs-szó) ösz. fn. 1) Széles ért. minden szó vagy mondat, mely által a felsőbb állásu vagy hatalmasabb személy parancsot ad, osztogat. 2) Hadi műszó vagy mondat, különféle fordulatok, mozdulatok, működések gyakorlatára buzdító, igazító, pl. Indulj! Állj! Jobbra nézz! Balra nézz! stb. máskép: vezényszó.

PARÁNYVÉDŐ,

(parány-védő) ösz. fn. Oly világbölcsész, kinek véleménye szerint a világ mindensége parányokból keletkezett. V. ö. PARÁNY.

PARAPÁCS,

(para-pács) mn. tt. parapács-ot. A székelyeknél divatos szó, am. sokat és szaporán beszélő, daráló, tereferélő, tereturáló; máskép: parrapáty. Hangutánzónak látszik, s első része per szóval rokonnak; mintha perepács, v. perepacs volna, olyan formán mint szeleburdi azaz szeleverdi.

PARAPÁTY,

l. PARAPÁCS.

PARÁS,

(1), (para-as) mn. tt. parás-t, v. —at, tb. —ak. Paraféle fadarabkákkal ellátott, fölszerelt. Parás gyalom. V. ö. PARA, 2).

PARÁS,

(2), l. PARÁZS.

PÁRÁS,

(pár-a-as) mn. tt. párás-t, v. —at, tb. —ak. Miből páraféle gőz fejlődik ki, mit a pára általjárt. Párás hévíz, fris ganaj. Párás étel, szoba. Népies felfogás szerint: párás állat, am. oktalan állat, melynek a nép hiedelme szerént nincs lelke, csak párája.

PÁRÁSAN,

(pár-a-as-an) ih. Párás minőségben vagy állapotban.

PARASINA,

fn. tt. parasiná-t. Gyermeket fenyítő vessző. Székely szó. Homályos eredetű; talán am. porosina, v. porozina, amivel kiporoznak valamit, mert mondják: kiporozták a hátát, azaz megverték.

PARASINÁL,

(parasina-al) áth. m. parasinál-t. Vesszővel megver.

PARASZKAFÖLD,

puszta Turócz m.; helyr. föld-re, —ön, —ről.

PARASZNYA,

faluk Borsod és Szatmár m.; helyr. Parasznyá-ra, —n, —ról.

PARASZT,

fn. tt. —ot, harm. szr. —ja. 1) Szoros ért. a legújabb korig, jobbágytelket bíró, s földmíveléssel foglalkozó, nem nemes származásu mezei lakos. (A nemesek, habár jobbágyok voltak is, a paraszt nevezet alá nem foglaltattak, sőt a nemest parasztnak nevezni becstelenítés lett volna). Innen a nemes jobbágy, és paraszt jobbágy nevezetek is. Gyöngédebb kifejezéssel másképen: földmives, földmivelő, szántóvető, vagy parasztember; némi panaszképen: húzóvonó szegény ember. Ha paraszt nem volna, kenyerünk se volna. (Km.). Régi időkben a nemes ember katona volt, s a szolgák mivelték a földet. Túl a Dunán némely megyékben pógár (═ polgár) v. pógárember. A királyi városok, és szabadalmas mezővárosok azon polgárai, és lakosai, kik földmivelésből élnek, néhutt, pl. Győrött, szekeresgazdák-nak, a szőlőmivesek pedig, pl. Esztergomban, Fehérvárott kapások-nak nevezik magukat, s a paraszt név rájok nézve megvető, és sértő. Egészhelyes, félhelyes-paraszt. Hat ökrös paraszt. Neki düleszkedik, mint az egészhelyes paraszt. (Km.) Búslakodik mint a kereke tört paraszt. (Km.) Esik eső a haraszton, nem kapok én a paraszton. (Népd.) 2) Szélesb ért. közrendü személy, akár nemes, akár nem nemes, ki földmivelési mun-

PARASZTBÉRĖS,

(paraszt-bérės) ösz. fn. Parasztnál szolgáló, vagy paraszt munkát tevő béres. Különböztetésül az urasági bérestől.

PARASZTBIRÓ,

(paraszt-biró) ösz. fn. Parasztokból álló helységnek bírája, ki maga is paraszt.

PARASZTBIRTOK,

(paraszt-birtok) ösz. fn. Kisebbszerü birtok, mely paraszt ember kezében van. Szoros értelemben am. paraszttelek.

PARASZTDAL,

(paraszt-dal) ösz. fn. A népdalnak alsóbb neme, melynek tárgya szorosan a mezei vagy paraszt életre, gondolkozási, és érzési módra vonatkozik, pl.

„Szeretnék szántani,
Hat ökröt hajtani,
Ha a rózsám jönne
Az ekét tartani.“

„Arass szivem, arass,
Megadom a garast.
Nem kell nekem garas,
Csak te velem arass.“

„Ha kel az ėg szép hajnala,
Kezemben az eke szarva,
Ekém előtt négy tulok jár,
Csákó, Szilaj, Gyöngyös, Bogár,
Jézus segélj! hajh!“

PARASZTÉLELĖM,

(paraszt-élelėm) ösz. fn. Durvábbféle vastag eledelek, melyekkel a parasztok élni szoktak.

PARASZTÉLET,

(paraszt-élet) ösz. fn. Élet neme, melyet a parasztok viselnek, saját kifejezésök szerint: húzóvonó élet, sanyarú, nehéz munkával járó élet.

PARASZTEMBĖR,

(paraszt-embėr) ösz. fn. Valamivel gyöngédebb, kíméletesb kifejezés, mint az egyszerü paraszt, mely a müveletlenség, darvaság eszméjét is felkölti elménkben. Dunán túl több vármegyében pógár v. pógárember. Régi nyomott állapotukra vonatkozva szegény emberek-nek is nevezik magukat. „Nincs boldogtalanabb a paraszt embernél, ki nyomorúsága nagyobb a tengernél.“ (Régi panaszdal.)

PARASZTGAZDA,

(paraszt-gazda) ösz. fn. Telekkel biró, földmivelést űző parasztember.

PARASZTGAZDASÁG,

(paraszt-gazdaság) ösz. fn. Mezei gazdaság, melyet a földmivelő parasztok űznek; különösen, régies, egyszerü, gépek nélküli, nem rendszeres gazdaság, különböztetésül az okszerü, müvelt, tudományos, kellő szerekkel működő gazdaságtól.

PARASZTGŐG,

(paraszt-gőg) ösz. fn. Dur-a hányivetiségű, müveletlen lélekre mutató gőg.

PARASZTHÁBORÚ,

(paraszt-háboru) ösz. fn. Az illető urak, és felsőség ellen fellázadt parasztok háborúja, milyen volt nálunk a 16-ik század elején a Dózsa György által vezérlett, és kegyetlenkedett pa-

PARASZTNŐ,

(paraszt-nő) ösz. fn. Nőszemély, ki parasztházból való s paraszt életmóddal foglalkodik.

PARASZTNYELV,

(paraszt-nyelv) ösz. fn. Beszédmód, melyet a parasztnép szokott használni. Nálunk magyaroknál tulajdonképeni parasztnyelv nincsen, mert a közönséges müveletlen ember nyelve, általában véve, csak az, ami a müveltebbé, úgy hogy a müveltebbek legfölebb a nyelvtani szabályokra ügyelnek jobban, de a kiejtés a népnyelvben inkább csak tájdivatosan különbözik.

PARASZTOS,

(paraszt-os) mn. tt. parasztos-t, v. —at, tb. —ak. Parasztok szokására, cselekvésmódjára mutató, vonatkozó; nyers, durva, műveletlen, faragatlan. Ellentétei: urias, udvarias, művelt, finom. Parasztos beszéd, magaviselet, életmód.

PARASZTOSAN,

(paraszt-os-an) ih. Parasztok módjára; nyersen, durván. Parasztosan viselni magát.

PARASZTOSODIK,

(paraszt-os-od-ik) k. m. parasztosod-tam, —tál, —ott. Olyan szokásuvá, magaviseletüvé leszen, milyenek a parasztok; durvúl, nyersesedik, parlagosodik, finomságból, müveltségből kivetkőzik. Falun egészen elparasztosodott.

PARASZTOSSÁG,

(paraszt-os-ság) fn. tt. parasztosság-ot. Parasztos viselet, szokás; durvaság.

PARASZTPÉLDA,

(paraszt-példa) ösz. fn. Rövidebben am. paraszt példabeszéd, paraszt mondás. Amint a parasztpélda tartja, pl. „Szűr vágja a fát, ködmön hozza haza, palást rakja a tüzet, bunda nyugszik mellette“ azaz ki fát vág és hoz, szűrben, ködmönben jár; tüzet már véknyabb ruhában (palástban) is rakhatni, aki pedig mellette nyugszik, oly jó melege van, mintha bundában volna (Erdélyi János.)

PARASZTTREND,

(paraszt-rend) ösz. fn. Parasztokból álló néposztály, különböztetésül a papi, úri, polgári, katonai rendtől.

PARASZTRIPŐ v. —RIPŐK,

(paraszt-ripő v. ripők) ösz. fn. Ki a parasztviseletben piperéskedik vagy nyalkálkodik.

PARASZTRUHA,

(paraszt-ruha) ösz. fn. Öltözet, melyet a parasztok különféle tájdivat szerint viselnek, pl. szűr, juhászbunda, ködmen, guba stb. Katonák nyelvén, minden, úgynevezett polgári ruha, mely nem katonai, nem papi, nem magyar nemzeti öltözet.

PARASZTSÁG,

(paraszt-ság) fn. tt. parasztság-ot, harm. szr. —a. 1) A parasztnépek összvesen véve, a parasztok közönsége. Képzésre olyan mint, nemesség, papság, katonaság, diákság, stb. 2) Paraszt szokás, tulajdonság, nyerseség, durvaság, müveletlenség. Micsoda parasztság így beszélni? Parasztiságból a városban sem tud kivetkőzni.

PARASZTSIHEDER,

(paraszt-siheder) ösz. fn. Felserdült parasztifju, suhancz, suttyó.

PARASZTSZABÁSU,

(paraszt-szabásu) ösz. mn. Inkább csak ruházatra vonatkozva am. parasztos.

PARASZTSZEKÉR,

(paraszt-szekér) ösz. fn. Hosszú oldalu szekér, melyen nagyobb terheket, pl.

tülkén (az agancs egyik törzsén) több ág nőtt ki mint a másikon, akkor a nagyobb számot kettőzik, s az ilyen szarvasról mondják, hogy páratlan hatos stb. Határzónként am. pár nélkül, páratlanul.

PÁRÁTLANSÁG,

(pár-at-lan-ság) fn. tt. páratlanság-ot, harm. szr. —a. Állapot avagy tulajdonság, midőn valaminek vagy valakinek párja nincs. V. ö. PÁRATLAN.

PÁRÁTLANUL,

(pár-at-lan-ul) ih. Pár nélkül, társ nélkül; jelesül, kitünőleg. V. ö. PÁRATLAN.

PÁRÁZÁS,

(pár-a-az-ás) fn. tt. párázás-t, tb. —ok. Páraféle gőznek kifejlődése.

PÁRÁZAT,

(pár-a-az-at) fn. tt. párázat-ot, harm. szr. —a, v. —ja. 1) Párázás elvont értelemben. 2) A kifejlett párának öszvege.

PÁRÁZIK,

(pár-a-az-ik) k. m. páráz-tam, —tál, —ott, par. —zál. Páraféle finom gőz fejlődik ki belőle.

PARÁZNA,

(par-áz-na) mn. és fn. tt. parázná-t. A Müncheni codexben am. kurva. És a paráznák (meretrices) elől mulnak titeket. Máté 21. Innen a Bécsi codexben: paráználkodat am. kurvával való közösködés (fornicatio); ellenben az adulterium törvénytörés, törvénytöret. Szélesb. ért. Molnár A. szerint bujálkodó személy, legyen az férfi vagy nő, akár házasságban, akár azon kivül élő. Parázna legény, leány, férj, asszony. Továbbá, ami buja érzelmekre vonatkozik, vagy gerjeszt. Parázna beszédek, énekek, képek, gondolatok, vágyak. Tájdivatosan: porázna, sőt Dunán túl perzána is. Törökül, illetőleg persául zempare, köznépiesen ejtve: zampara, az első szónak zem, v. zam, utóbbra tételével csaknem teljesen egyezik a magyar „paraázna“ szóval; egyébiránt a zem úgy látszik a persa zen (a könyvekben így is van írva), mely am. asszony, nő, és bara Beregszászinál am. buja, vagy paára, Vullersnél a többi közt am. puella quae non est virgo, vagy párgi v. bárgi szintén Vullersnél am. kurva, kurválkodás; tehát az egész mintegy „nővel bujálkodó“ volna; eléjön továbbá a törökben oruszpu am. kurva; kurafi (Hure; Hurensohn); chaldäai nyelven Beregszászi szerént: parucz v. parucsa (geil; Hure). Gyökre és értelemre rokonok még hozzá a hellen πορνη, πορνεία, πόρνος, és latin fornicatio. A magyar bizonyos állatok nemi közösülését a forgó mozgásról nevezte el, pl. forog a kutya, bereg (fereg) a juh, görög a disznó,üzelkedik a tehén. E hasonlatnál fogva valószínü, hogy a parázna szóban is a nő kerülgetésének alapértelme rejlik, s gyöke par v. por rokonságban van azon szókkal, melyekben a par por forgásra, keringésre, körre vonatkozik; V. ö. PAR. (2). A hellen nyelvben is némely πορ gyökű szók gyűrűt, karikát jelentenek, mint: πόρνης, és πόρνη, továbbá maga a περί elüljáró (praepositio), melynek alapjelentése körül (németül: um. Rost Görög-német szótára). Mi e szónak alakját illeti, magyar elemzés alapján több oly szóval áll képzői rokonságban, melyek a maguk nemében valami alávalót jelentenek, mint: vézna, elemzene, rusnya, susnya, satnya, csúnya, tunya, toho-

lönbözteti a prázėn szót a prázni szótól, amazt a tostus, frixus, geröset, (pirított), emezt a pulverulentus, staubig, locker (porhanyó) szókkal értelmezvén; egyébiránt e szerző itt is mint számtalan más helyben erőlteti a rokonságot, mert par, pár, pír gyökök, mint PAR (1) alatt érintők, rokon és természeti hangot utánzók levén, már ennélfogva más nyelvekben is előfordúlhatnak, és elé is fordúlnak.

PARÁZSBORSÓ,

(parázs-borsó); PARÁZSHÚS, (parázs-hús), l. PARÁZS alatt.

PARÁZSHAMU,

(parázs-hamu) ösz. fn. Tüzes hamu, izzó hamu.

PARAZSINA,

l. PARASINA.

PARÁZSKENYÉR,

(parázs-kenyér) ösz. fn. Sándor István szerint am. parázsban sült kenyér.

PARÁZSODIK,

(parázs-od-ik) k. m. parázsod-tam, —tál, —ott. Parázsá válik.

PARÁZSOL,

(parázs-ol) áth. m. parázsol-t. Parázsféle tűzön vagy tűz mellett éget, perzsel, pergel, pörköl, porzsol, porgol valamit. Kávét parázsolni. (Szabó D.).

PARÁZSTÖRÖNGY,

(parázs-tó-rongy) ösz. fn. Az egykaliak seregéből, s egyhímesek rendéből való növényfaj; gyökerei czérnaszálúak, ágatlanok, lefűggők; szára szetterülő, két-két águ; levelei hármasak és ellenesek, keskeny szálasak, fulánkos fogasak, legörbültek, töredékenyek. (Caulinia fragilis. W.)

PARÁZSTŰZ,

(parázs-tűz) ösz. fn. Parázssá égett test, különböztetésül a lángoló, lobogó tűztől. A serpenyő alá parázstüzet hidorni. V. ö. PARÁZS.

PÁRBAJ,

(pár-baj) ösz. fn. Máskép: párviadal, t. i. két félnek a megsértett, akár valóságos, akár képzelt becsület és jog megtorlása végetti viadala egymás ellen. Párbajra hívni valakit. Párbajt vívni. Párbajba keveredni.

PÁRBAJSEGÉD,

(párbaj-segéd) ösz. fn. A párbajvívó felek egyike és másikának mintegy szemtanúja, illetőleg mérséklője s ha lehetséges, békítője.

PÁRBAJVÍVÓ,

(pár-baj-vívó) l. PÁRVÍVÓ.

PÁRBESZÉD,

(pár-beszéd) ösz. fn. Két személy között folyó beszéd. Színpadi párbeszéd.

PARCSFŰ,

(parcs-fű) ösz. fn. A székelyeknél am. másutt barcsfű, v. bárcsakánt (acanthus spinosus).

PÁRDAL,

(pár-dal) ösz. fn. Dal, melyet két személy együtt, egyszerre vagy egymást váltogatva énekel.

PÁRDÁNY, MAGYAR—, RÁCZ—,

mvárosok Torontál m.; helyr. Párdány-ba, —ban, —ból.

PÁRDARAB,

(pár-darab) ösz. fn. Darab, mely egy másiknak párja, hasonmása, pl. ketté szelt kenyérdarab. Használjuk „egy-két“ értelemben is, s ekkor elválasztva iratik. E könyvgyűjteményből pár darabot elviszek magammal.

PARDUCZ,

v. PÁRDUCZ, fn. tt. párducz-ot, harm. szr. —a. Afrikai ragadozó vad állat, mely a leopardnál sokkal nagyobb, de nem oly szép, mert a

les levelűtől abban különbözik, hogy hajmája réteges, máskép: póréhajma, vagy csak póré. (Allium porrum.) Nevét a latin porrumtól kapta.

PÁRHANGOS,

(pár-hangos) ösz. mn. Zenészeti ért. ami két szózatra van téve. Párhangos ének. Hangfőnevül vétetik am. párdal (duett.).

PÁRHORDÓPILLE,

(pár-hordó-pille) ösz. fn. Éjjeli pillefaj, boszorkánypille, mely a hátán alakot képző foltot visel.

PÁRHUZAM,

(pár-huzam) ösz. fn. Egyenlő távolsági irányban egymás mellett menő vonalak által képzett térviszony (parallelismus). Máskép: párvonal. Itt a pár szabatosan véve nem kettőset, hanem hasonlót jelent, minthogy kettőnél több vonalak is képeznek párhuzamot. Átv. hasonlati viszony két vagy több tárgy között, bizonyos tekintetben.

PÁRHUZAMOS,

(pár-huzamos) ösz. mn. Egyenlő távolsági irányban egymással viszonyló. Párhuzamos vonalak, melyek pontról pontra egyenlő távolságra esnek egymástól. Átv. ért. bizonyos tekintetben vagy több tekintetből hasonlati viszonyban gondolt, v. értett, v. tárgyalt.

PÁRHUZAMOSAN,

(pár-huzamosan) ih. Egyenlő távolsági irányban menve egymás mellett. Átv. ért. bizonyos tekintetben vagy több tekintetből hasonlati viszonyban értve, gondolva, tárgyalva, stb.

PÁRI,

falu Tolna m.; helyr. Pári-ba, —ban, —ból.

PARIHUZÓCZ,

falu Zemplén m.; helyr. Pari-huzócz-ra, —on, —ról.

PARIPA,

fn. tt. paripá-t. Szoros ért. különösen nyereg alá idomított, kényes járású, többnyire herélt, úri féle ló, úgyhogy a pusztai dalokban e nevezett „ló“ helyett ritkán jön elé. Délczeg, tánczoló, ágaskodó, ficzkándozó, kényes paripa. Szélesb. ért. minden hátas vagy nyerges ló; de a kocsiba vagy szekérbe fogott nyergest ide nem értve. Százforintos paripa is botlik; vagy: a jó paripa is megbotlik néha. (Km.). Sárga csikó a paripám, azon mennél hozzád babám. (Népd.). Fegyvert, paripát, feleséget ne bízz másra. (Km.). Nyergeljétek föl a paripákat.

„Röpülj, röpülj, hű paripám.“
Kölcsey.

„S egy karcsu vitéz aranyos paripán
Lejt kéjre derülten a nászok után.“
Kisfaludy K.

„Szelíd paripájok a vadat elgyőzi
Körül, örvény módra, száguldja, előzi.“
Arany. J.

„A katona jó paripán megugratja magát.“
Vers a XVIII. századból (Thaly K.).
„Erős paripákon ülnek, nem gyengéken,
Ki pejen, ki barnán, némelyek szürkéken,
A pécsi Olaj bék van szép almáskéken.“
Gr. Kohári István a XVII. században.

Héberül: paras, am. ló.