A.

A,

kisd. alakban a, első betűje a magyar ábécében, honnan átv. ért. jelenti az ismeretek első elemi, vagyis legalsóbb fokát, e közmondás szerint: Még az öreg A-t sem ismeri. Hangmértéke időmozzanatra nézve a hosszu á-nak felét teszi, vagyis a mértékes versezetben egy hosszu á két rövid a-val ér föl, p. ár-ádȧ, tȧkȧ-rás, mely viszony a hosszu és rövid hangzók között általános. Kiejtése különféle tájasokok szerint több árnyalatú, majd nyiltabb majd kerekdedb, majd öblösre gömbölyödő ajakkal. Legtisztább az, mely mintegy közép arányt tart az éles ejtésű szláv, és az igen öblös száju pórias vagy hiencz-német között, vagyis azon magyar vidékeken divatozó, melyek lakosi se a szláv se a német elemmel vegyítve vagy közvetlen érintkezésben nincsenek. Egyébiránt a tiszta hangoztatásu rövid a-nak is két nemét különböztetjük meg, t. i. egy nyiltabbat és egy sártabbat.

A nyiltabb a-nak két ismertető jellege van, 1) hogy a sártnemü o, u hangzókkal tájejtés szerint sem szokott váltakozni, p. e szók gyökeiben: ag, agy, agár, agy, agyar, aj, ajt, ajtó, ajak, ajandék, akad, akar, arasz, arany, aszik, aszal, asszony; babut, bábukkol, bagoly, baktat, bakó; csa, csavar, csacseg, csacska, csahol, csattan, csata, csattog, csatang; csaf, csafat, csafrang; dacz, daczol, daczos, dal, dalol, dana, daru, darvas; fa, facsar, fagy, fagyú, fak, fakad, fal, ige és név, fan, fazék; gabona, gacs, gacsaly, gadócz, galy, gajmó, galand, galád, garat, gazda; gyagya, gyak, gyan, gyanánt, gyanú, gyarat, gyarap; habsol, had, haj, hajadon, hajlik, hajt, hal név, halas, halász, halad, hall, halom, has, hasad, hat ige és számnév, hatalom, hattyú, ha, haha, hata, haza, hazug; jaj, jajgat, jargal; kacz, kaczag, kacsa, kaczor, kaczér, kacsa, kajcsos, kajsz, kajsza, kajtár, kajtat, kalauz, kaláka, kalán, kalinkó, kalantyú, kalimpázik, kalisztál, kalóz, kamat, kanaf, kankalék, kapocs, kar (mennyiben lejttársa ker, mint karing, kering), kattog; laboda, lafog, lafancz, lajha, lak, lakat, langy, lanka, lankad, laska, lazsnak, lasni; macska, magas, majom, majzol, malacz, marad, mart, maszlag; nagy, nadály, nap, nyak, nyaf, nyafog, nyaviga, nyal, nyargal; pajkos, paizs, pajta, pajtás, pala, palaczk, pandal, paripa, parittya, parlag, part, pata, patél, patkó, patt, pattan, patvar, pazar; ra, rajt, rab, rak; saj, sajog, sajka, sallang, sajnál, sajt, sajin, salap, sanda, sanyar, sarab, sarabol, sarol, sarló, sas, satnya, sav, savany, savik, savó; szab, szabad, szag, szajkó, szak, szakócza, szap-szapoly, szapu, szapora, szar, szarka, szarú; tag, tagad, tajték, takony, tacskó, tan, tana, tanórok, tanya, tar, tarka, tart, taré, tarj, taval; vaczog, vad, vadon, vaczkot, rahákol, vaj, vak, vakandok, vakar, vakarcs, valag, vanyiga, var, varancs, varangy, varr, varga, vargánya, varjú, vas, vaszora, vaskos; zab,

hatszor-ta, hétszer-te, ötször-te; van ven : hat-van, nyolcz-van, öt-ven, het-ven; e) személyragozott név-viszonyítókban : am em : nál-am, ról-am, vel-em, tőlem; ad ed : nál-ad, ról-ad, vel-ed, től-ed; a e : nál-a, ról-a, vel-e, től-e. f) személyragozott névutók-ban : am em : iránt-am, miatt-am, helyett-em, fölött-em; ad ed : iránt-ad, miatt-ad, helyett-ed, fölött-ed; a e : iránt-a, miatt-a, helyett-e, fölött-e, stb; g) bizonyos idő és személyi igemódosítókban: asz esz : tart-asz, hord-asz, teng-esz, dönt-esz; nak nek : jár-nak, áll-nak, kel-nek, ül-nek; am em : járt-am, állt-am, kelt-em, ült-em; ak ek : járt-ak, állt-ak, kelt-ek, ült-ek; anak enek : járt-anak, állt-anak, kelt-enek, ült-enek; jak jek : jár-jak, áll-jak, kel-jek, üljek; ja je : jár-ja, áll-ja, kel-je, ül-je, stb.

A zártabb a közép helyet foglal el a nyilt a és o között, melynek ismertető jellege, hogy nyilt e-vel aligha, vagy igen gyéren, ellenben o-val, sőt en-nek révén néha a távolabb eső u-val váltakozik, mi-lyen részint a régi nyelvemlékek, részint az élő nyelv-divat tanusága szerint, több gyökszóban előfordúl u-m. a névhatározó és mutató a, az, mely a távolra mu-tató oda, ott, olyan, onnan, szókkal rokon, s a régi hal. beszédben os, továbbá ezek : aba oba, ad od, (a hal. besz. odutta = adotta) adu odu udu vagy adv odv udv, alik alzik, alut olt, alaj olaj, alma olma, arat ort, al ol, alsó olcsó, arló orló olló, arcs orcs, avik ovik, avas ovas, avil ovil ; bab bob boborcsó, bagár bogár bugár, baglya boglya buglya, bagrács bogrács, bakó bokó, baj boj honnan bajnok és bojnyék (mint a latin latro eredetileg zsoldos vitéz, utóbb rabló, zsivány), bakancs bokancs, balga bolond, bankó bunkó, baraczk boroczk, barona borona, barázda borázda ; csalán csolán, csarnok csornok, csandra csondra ; dabrocs dobrocs, dancs doncs ; falu folu, falka folka, fanyar fonyar vagy vonyár, far for, fartat fortat, fa-rag forgács, farkas forkos, fancsika foncsika, fancz foncz, fanyalog fonyolog ; gyap gyapju, gyop gyopár; hav hov, havas hovas, hajnal holval, hal hol, halt holt, hambár hombár, hamu homu, hanczók honczok, harag horog, (hal. besz. horoguék Isten) ; javas jovas, javít jovít ; kakas kokas, kamasz kumasz, kan kon honnan kandász és kondás, kany kony kuny, kanyúl konyúl kunyorog, kapacs kopasz, katyfol kotyfol, kacs kocsány, kacza-gány koczogány, kaczor koczor, kapó kopó, kapar ko-por kupor, kaponya koponya, kas kosár ; labda lob-da, lam lom, lampos lompos, latyak lotyok ; mast most, madár modár, mag mog, magyal mogyal, magyaró mogyoró, magyar mogyar, magam mogam, makog, mo-kog, marj morj, mar, marczona, mor mordiás, maszat moszat, matóla motóla, matring motring, makacs mo-kány ; na no ; paszkoncza poszáta, pakrócz pokrócz, pank ponk, pagyás pogyás, palaska poloska, pam-puska pomposka, parancs poroncs, parázs porázs por-gol, pacskol pocskol, patyol potyol ; ragasz rogosz, randa ronda, paranda poronda, ragya rogya, ragyiva rogyiva, ravasz rovasz, ravatal rovatal, rakoncza ro-koncza ; sajtó sotó sutú, sank sonkoly, sarok sorok ;

ben a névelő mintegy rámutatva határozza meg az illető nevet. A mutató névmás az abban különbözik tőle, hogy a névelő csupán határozó, emez pedig bizonyos meghatározott személyt vagy dolgot képvisel, p. más jelentése van e mondatban : az ember halandó, és ebben : az ember (= az ott ember) nem pedig majom; hasonlóan más : a ló szép állat; és az ló, nem szamár. Bővebben l. Névelő, és Az mutató névmás. — A (3), az egyes harmadik személynévmás (ő) módosított alakja, és pedig 1) a birtokragozásban, mélyhangú nevek után, mint : bor-a, lov-a, haj-a, zug-a; hosszú ó után zártabb hangú : ház-a (o), láb-a (o), nyál-a (o). Vékonyhangú párhuzamos társa nyilt e, vagy, tájejtéssel, zárt ë : mész-e, lép-e, csöv-e, tej-e, nyűg-e. Ezekben az a szorosan véve személyre vonatkozik, s a tárgymutató rag kimarad, de előttünik a ja je-féle ragozásban, mely elemezve = i-a i-e : p. kar-j-a, dob-j-a, epé-j-e, kecseg-j-e. 2) a határozott alakú (vagyis tárgyilagos) igeragozásban, majd tárgymutató nélkül, mint : várt-a, tolt-a, majd nyilván tárgymutatóval : vár-j-a, tol-j-a, várand-j-a, toland-j-a. Midőn a tőigének idő- vagy mód-képzője szinte a végzetű, ezzel egyesülve hosszú á-t alkot : vár-á = vár-a-a, tol-á = tol-a-a, vár-n-á = vár-na-a, tol-n-á = tol-na-a. Régiesen : várá-ja, tolá-ja, vár-ná-ja, tolná-ja, s tulajdonképen ez az eredeti alak, mert a vára és várna igetőkben az az az idő- és na a módképző, ezekhez a határozott formában járúl, először a tárgymutató i vagy j : vára-j, várna-j, azután a személyrag a : vára-j-a, vár-a-j-a, várna-j-a, s megnyújtva : várá-j-a, várná-j-a. Hasonló párhuzamos eljárással a magashangúakban : veré = vere-j-e = veré-j-e, verné = verne-j-e = verné-j-e. Hogy az i vagy j a tárgyat mutatja, vagyis mint tárgymutató világosan a személyragtól külön előtűnik, kétségtelen ezen alakokban : ver-j-ük, ver-i-tek, ver-i-ök, vár-j-uk, vár-j-á-tok (= vár-ja-atok), vár-j-ák (= vár-ja-ak), mindenütt a jelentő módban. Ezen i vagy j, mint tárgymutató némely személyben és időben eltűnik ugyan, de nem tűnik-e az el ezekben is : mondan(i)om, mondan(i)od, mondan(i)unk, mondan(i)otok ? és ki tagadhatja, hogy épen úgy bennök rejlik az azokban is, mint világosan kiejtjük és írjuk ezekben : mondania, mondaniok? L. bővebben : SZEMÉLYNÉVMÁS. — A (4), időrag, mely mélyhangú igékből úgynevezett félmúltat képez : száll-a, jár-a, gondol-a, mutat-a, mely egyszersmind a harmadik személyt is rejti magában, mely a többesben an (= ön) alakban tétetik ki : járának = jára-an-ak (jára-önök), a szál-lanak = szálla-an-ak (szálla-önök), épen úgy, mint a többi időkben : járnak = jár-önök, jártanak = járt-önök, járjanak = járj-önök, járnának = járna-nok. A magashanguakban párhuzamos társa e : kel-e, tör-e, ül-e, honnan, kelének = kele-önök, törének = töre-önök, ülének = üle-önök. Ugyanez a határozott igeragozásban köz nézet szerint a tárgymutató a alakban tétetvén utána, ezzel összeolvadva hosszú á-t alkot : láta-a = látá, monda-a = mondá, és így a többes-

bugyka ; e nyomon elemezhetők több állatok ka ke végzetű nevei, mint : róka, csóka, pulyka, szarka, szalonka, macska, sőt más neműek is, p. szürögő szürke, csipegő csipke, röpögő röpke, szotyogó szotyk-a stb. 2) elavult vagy szokatlan igekötőkből : sunda-bunda (nem török szó) = súnyóbújó, ronda = ron-tó (szenvedőleg), kajla = kajló, vizsla = vizsoló, hinta = hintó, hetlekotla = hetlökotló, bodza v. bogyza = bodozó vagy bogyozó, eme = emő, zsen-ge = zsengő, nyurga = nyurogó, karika = karigó, karogó, guriga = gurogó. 3) hangutánzó igegyökök-ből : dud(og) dud-a, zen(eg) zen-e, bon(og) bon-a, toty(og) toty-a, nyif(eg) nyif-a, szip(eg) szip-a, gyagy-(og) gyagy-a, dad(og) dad-a; hasonlóak : lib-a kuty-a, csib-e, pip-e, zsizs-e stb.

Több helynevekben az i milységnévi képző-rag előtt az ó-nak átváltozása, változéka : Ardó, Ar-da-i, Csurgó Csurga-i, Brassó Brassa-i, Makó Maka-i, Szikszó Sziksza-i, valamint a magashangúakban pár-huzamos társa e az ő változéka : Szendrő Szendre-i, Jenő Jene-i, Döbrő Döbre-i. E hangrendet követi más nevekben is a birtokragok előtt : hordó horda-ja, horda-im, horda-id, horda-i, ajtó ajta-ja, ajta-im, ajta-id, ajta-i; velő vele-je, vele-im, vele-id, vele-i; szőlő szőle-je, szőle-im, szőle-id, szőle-i.

Számos fő- és melléknevekben a tulajdonságot vagy milységet jelentő ó-nak, és az e hangrendileg ő-nek felel meg, milyenek : csig-a, szucz-a, ragy-a, bok-a, csup-a, dar-a, kor-a, koh-a, cser-e, pisz-e, he-ny-e stb. A megrővidített keresztneveknek némi nagysági, öregségi árnyalatot kölcsönöz, mint : Gyur-a, Józs-a, Mis-a, Pist-a, kicsinyítve : Gyur-i, Józs-i, Mis-i, Pist-i; így Kata, Panna, Jucza, Kati, Panni, Juczi stb.

A (6),

— csupa kihangzásféle toldalék, mely az illető gyök vagy törzs értelmét nem módosítja, p. szigony-a, rapos-a, ap-a, any-a, báty-a, zúz-a (a tiszai vidéken, mely a Duna mellett : zúz); ilyenek a gő-csei nyelvjárásban : máj-a, szarv-a, fenhangú szóknál : méh-e, melyek aztán így ragoztatnak : méhïje, májá-ja, szarvája. Ily vidéki szójárást követett Béla király névtelen jegyzője is némely szókban, mint : hetű, ős-e, Erdély-i stb., a mi onnan is megtetszik, hogy sok idegen neveket is ily toldattal ír : Ecilburgu*. A ha-sonlókból vett állítás tehát, hogy a magyar gyökszók régente kéttagúak voltak, nincs igazolva, mert ily szójárás ma is divatozik, valamint általában min-den régi emlék, irója tájbeszédének jellemét hordoz-za, de a mi általános szabályt nem alkothat.

A!

isz. mely különféle kedélyállapotot fejez ki, s értelmét a hangoztatásból ismeri meg. 1) Meg-lepetésre, megütközésre, véletlen benyomásra mutató, illetőleg figyelmeztető. A! mily zajt hallok! A! mintha álgyudörgést hallottam volna! A! mit látok! 2) Bosszu-, harag-, nemtetszés hangja. A! ne alkalmatlankodjál! A! ne beszélj! 3) Makacs tagadási hang. A! a!

AB (1),

több helynév gyöke, u. m. Aba, Aba-liget, Abács, Abád, Aba-ujvár, Abaj-homok, Abara, Abod, Abód, Abláncz, Abda, Abony, Abos. Eredeti

egyszerűbb és helyesebb ast mondanunk (hisz ha a magyarról nem akarunk tudni, ott van, mint imént látók, a törökben is) : aba-baft (azas aba-szövet) = abbaft = dbaft. Általán a persában számtalan scy-tha, illetőleg turáni vagy túri — („Tűr, nomen regni Turán“ — Vullers) és médiai (ékiratilag : mádi) elem foglaltatik.

ABÁCSFALVA,

(Abács-falva), falu Udvarhely székben. Helyragokkal : Abácsfalvá-ra, —ra, —n.

ABÁD,

falu Heves megyében. Helyragokkal : Abád-on, —ra, —ról. régen Obod, Abuad.

ABAFALVA,

(Aba-falva) helység Gömör megyében. Helyragokkal : Abafalvá-n, —ra, —ról.

ABAFÁLJA,

(Aba-fája) falu Torda-megyében. Helyragokkal : Abafájá-n, —ra, —ról.

ABAFINÁL,

(aba-finál) áth. múlt Abafinál-t. Székely tájszólással, a gyermeket vesszővel, vagy más embert is bizonyos ütleggel derekasan elver. Eredete homályos, és összetett szónak látszik, talán az űzést, üldözést jelentő abaj és fenyít (fenyél) elemekből mó-dosítva, miszerint ennyit tenne : üldözve fenyít. Vagy talán valamely verekedő, kegyetlenkedő Abafi, Apától vette eredetét?

ABAHÁZA,

(Aba-háza) puszta Zemplén megyében. Helyragokkal : Abaházá-n, —ra, —ról.

ABAJ,

elvont törzse 1) a gyak. abajg, abajgal származékoknak, l. ABAJG ; 2) abajd, abajdocz, szóknak, l. ezeket.

ABAJD,

fn. tt. Abajd-ot. Valamely árúnak tisztalan, belekeveredett részei (Fusti). Az abajdocz-tól elvont újabb alkotásu szó.

ABAJDOCZ v. ABAJDÓCZ,

(abajd-ocz) mn. és fn. tt. abajdocz-ot. Mondjuk holmi terményekről, nevezetesen gabona-neműekről, melyek másneműek- vagy fajuakkal kevervék, elegyítvék, p. búza és rozs, különféle fajú káposzta, stb. Szélesb ért. holmi keverék, zagyvalék, öszve nem illők vegyüléke. Átv. ért. különféle fajú, nyelvű népek, emberek sokasága, vagy a mi vérkeverés által elfajúlt, elkorcsosodott. Abajdócz népek, lakosok. Abajdócz csőcselék. Székelyes tájejtéssel : abajnacz, gőcseijesen : abanajcz. Alapérteményénél fogva úgy látszik, hogy gyökere nézve a habar igével egyezik, mintha volna habardócz, azaz, öszvehabart, kavart, zavart valami. Képzésre nézve hasonlók hozzá : gombócz, gombalakú tésztásétel, darócz, darabos, durva szövet, vadócz, vadzab, martalócz. Az ocz vagy ócz képző os-ból változott át, mintha volna : abajdos; így horpacz am. horpas, gömböcz am. gömbös.

ABAJDOCZBABÓ

(abajdocz-babó) ösz. fn. A sárgababó faja, melytől abban különbözik, hogy szára felálló, vitorlája szőrös, pálhái zöldek. (Vicia hybrida). V. ö. BABÓ.

ABAJDOCZBÚZA,

(abajdocz-búza) ösz. fn. Más gabona-fajjal, például rozzsal kevert, vegyített, kétszeres búza.

ABAJDOCZKÁPOSZTA,

(abajdocz-káposzta) ösz. fn. 1) különféle fajú káposzta-termény öszvevegyítve, 2) l. TÁTORJÁN.

ABÁRLÓ,

(abár-l-ó) mn. és fn. tt. abárló-t tb. —k. 1) A mivel abárolnak, vagy a mit az abárlásnál használnak : Abárló vėszső, lapocska, kanál. Abárló fazėk, üst, tál. 2) Személy, szakács, a ki abárol. V. ö. ABÁROL.

ABÁROL,

(abár-ol) áth. m. abárol-t. 1) Afővő húslé habzó, tisztátalan fölét kalánnal leszedi. 2) Ugyan a fazékban, kazánban, bográcsban fővő húst, nevesetesen a disznó hurkáját, belét, zsigereit, kanállal vagy lapoczkával forgatja, keveri, habarja, hogy megtisztúljon.

Törzse abár, alapérteményénél fogva rokon a habar, kavar, zavar igékkel. Egyébiránt egyesik vele a szlovák obarowati, mely szintén leforrázást, és kavarást jelent, s obar = leforrázott húsféle, melynek rokontársa sabar.

ABÁRVILLA,

(abár-villa) ösz. fn. Hosszú ágú és nyelű villa, melylyel az abárlott húst forgatják és kiszedik. V. ö. ABÁROL.

ABAÚJ,

(Aba-új) tt. Abaúj-t. Rövidítve Abaúj vármegye helyett. L. ezt.

ABAÚJVÁR,

(Abaújvár) ösz. fn. Régi vár a Hernád partján, melyet Aba Sámuel építtete.

ABAÚJ-VÁRMEGYE

(Aba-új-vár-megye) ösz. fn. A Tiszán inneni kerülethez tartozó vármegye, mely a hasonló nevű vártól vette nevezetét.

ABB,

— a középfokú hasonlítás toldott ragja, vagy, ha úgy tetszik, képzője, párhuzamos magashangon — ebb, mely azt jelenti, hogy azon tulajdonság, melyet bizonyos alanyról mondunk, nagyobb fokon megvan benne, mint a hozzája hasonlítottban, p. az ökör haszmosabb állat az ebnél ; a vas keményebb, mint az ólom. Önhangzók után bb : utó-bb, elő-bb, melyek ha rövidek, a e, megnyúlnak : butá-bb, gyön-gé-bb. U, ü, i után kétalakú : szomorú-bb, vagy szomoru-abb, keserű-bb vagy keserü-ebb, deli-bb vagy deli-ebb. Mássalhangzók után, ha önhangzóval kezdődő rag járul utána, egyszerűb alakban is divatozik : okos-b-ak, okos-b-at, okos-b-an, okos-b-odik, mit a könnyebb kiejtés szokott meghatározni ; de a régi nyelvben a legnehezebb kiejtés daczára is egyszerű — b. p. kemény-b, kerekded-b, álnok-b, tömérdek-b stb. milyeket Révai, Etym. P. I. Sect. I. Cap. II. fölös számmal idéz, s véleménye szerint, ezen b eredetileg őb, mely rokon a fordított és sokaságot jelentő bő melléknévvel. Ehhez oda tehetjük, hogy alapérteményben egyezik vele azon be! vagy beh! mely nagyítást fejez ki, p. beh jó! beh szép! miszerint így is elemezhető okos -beh, kerekded -beh, elhagyván a hangzót vagy szellemet is : okos-b, kerekded-b, mint a te(sz), le(ss) igeképzőkből : domború-te(sz) == domború-et == domború-t, (domborít), domború-le(sz) == domború-el == domború-l. Az előtétes önhangzó, csak a kiejtés könnyebbítésére szolgál, mint a múlt időben a t képző előtt, p. győz-t helyett győz-öt!, ragozva: győz-t-em, győz-t-él, győz-t-ünk, lát-t h. lát-ott, lát-t-am, lát-t-al, lát-t-unk.

Hasonló hozzá a szuómi vagy finn p, pi, mely az n ragos alapfokú birtokos esethez járúl, p. makia

lapodtam meg, hogy ..... Abban dolgozom, iparkodom. V. ö. AZ.

ABBAN,

— (abb-an) kettős képző, magash. — ebben, melynek első eleme a középfoki abb ebb, második a módhatárzó an en : okos-abb-an, bölcs-ebb-en.

ABBANHAGY,

(abban-hagy) ösz. áth. Bizonyos megkezdett, folytatott munkát, cselekvést mielőtt teljesen végezte volna, megszüntet, vagy is bevégezetlen állapotban hagy valamit. Abbanhagyni az építést. A mit tegnap abbanhagyott, ma ismét folytatja. A mibe fogott, abban nem hagyja míg be nem végezte. Ha okosabbat nem tudsz mondani, hagyd abban a beszédet. V. ö. HAGY.

ABBANHAGYÁS,

(abban-hagyás) ösz. fn. Valamely folytatott munka vagy cselekvés időközi vagy vagy végleges megszüntetése, félbeszakítása.

ABBIT,

— (abb-ít) ösz. képző, a másodfokú abb és it áth. igeképző elemekből, magash. ebbít, például hossz-abbit, rövid-ebbít, tág-abbít szük-ebbít, s nagy gyökből : nagy-obbít.

ABBITÁS,

— (abb-ít-ás) ösz. képző, mely az elébbi nemű igékből és hozzájárultával cselekvési főnevet képez : hosszabbít-ás, nagyobbít-ás, kevesebbít-és vagy kevesbít-és.

ABBODÁS,

— (abb-od-ás) ösz. képző, mely az atható cselekvésü abbitás önható jelentésű párhuzamos társa : hossz-abbodás hossz-abbítás, kis-ebbedés kisebbítés. A középképző od mint gyöngébb, benmaradó, önható, az ít pedig, mint keményebb, erősebb, kiható jelentésü.

ABBODIK,

— (abb-od-ik) ösz. képző, vék. ebbedik, mely, mint benmaradó, s félig szenvedő, félig cselekvő, a kiható erejű abbít párhuzamos fele : hossz-abbodik, hossz-abbít, kis-ebbedik, kis-ebbít. Változattal : —bodik, —bėdik, —bít : okos-bodik, okos-bít, széles-bėdik, széles-bít.

ABBELI,

(az-bel-i) mn. tt. abbeli-t, th. —ek. Azon, azonféle, azonnemű, azon dolgot illető, melyre a mutató-névmás vonatkozik. Útra készülök, s abbeli szándékomat, ha jól emlékszem, minapi levelemben közöltem veled. L. —BELI.

ABBÓL,

(az-ból) kiható raggal viszonyított mutató névmás. Abból semmi sem lesz. Abból tudom, hogy szeretsz. Abból sok következik. Abból még pörpatvar eredhet.

ABBÚL,

— (abb-úl) kettős képző, magash. —ebbül, a másodfoki abb ebb és összetett úl űl önható igeképzőből : hossz-abbúl, kis-ebbül. Párhuzamosan jár vele az áth. abbít, ebbít : hossz-abbít, kis-ebbít.

ABDA,

falu Győr vármegyében, helyragokkal : Abda-ra, —n, —ról.

ABDÁL,

(ab-da-al) áth. m. abdál-t. Kemenesdi tájszó, s am. told, fold, helytelenül varr, összeaggat. Egy jelentésű vele a Vasban, Szalában divatos aklál, agol, honnan valószínű, hogy az abdál is hangváltozattal eredetileg akdál volt, azon ak gyöktől, melyből akad, akaszt, akgat vagy szokott kiejtéssel aggat származtak.

ABLAKDESZKA,

(ablak-deszka) ösz. fn. 1) Az ablakkönyöklőt takaró deszka. 2)Az ablak felső részére alkalmazott deszka, melyről a függönyök lógnak. 3) Deszka az ablaknyiláson kivül, melyre virágcserepeket raknak.

ABLAKELŐ,

(ablak-elő) ösz. fn. Ablak előtt lógó függöny.

ABLAKERESZTÉK,

(ablak-ereszték) ösz. fn. Ablakosok nyelvén, azon háromszögű üvegdarab, melyet a kerek üvegfiókok közé csiptetnek.

ABLAKERNYŐ,

(ablak-ernyő) ösz. fn. Általán ernyő gyanánt szolgáló készület, mely a fölösleges vagy kelletlen világosságot elzárja, nevezetesen : 1) Sűrű vászonszövetből való ablakközi függöny. 2) Deszkalemezekből szerkezet, ablakforma szárnyakra nyiló tábla. 3) A föntebbiekhez hasonló szerkezetű, s függőlegesen vagy harántékosan fölhúzható, vagy leereszthető világossági ellenző az ablakon kivül.

ABLAKFA,

(ablak-fa) ösz. fn. Az ablaknyilás közepén végig nyúló, s alulfelül megerősített faállvány, mely a betett ablakszárnyakat öszvetartja. Se ki, se be, mint az ablakfa (Km).

ABLAKFAL,

(ablak-fal) ösz. fn. A falnak azon része, mely két ablak között van.

ABLAKFEJ,

(ablak-fej) ösz. fn. A fal azon része, mely az ablak felső részét befödi, s annak mintegy fejét képezi. Egyenes, íves ablakfej.

ABLAKFÉL,

(ablak-fél) ösz. fn. Fából vagy kőből való, s az ablakfal oldalaiba eresztett gerenda, melyhez ablakbél ragasztatik. V. ö. AJTÓFÉL.

ABLAKFÉLFA,

(ablak-fél-fa) ösz. fn. Fából való ablakfél. L. ABLAKFÉL.

ABLAKFÉLKŐ,

(ablak-fél-kő) ösz. fn. Kőgerendából való ablakfél. L. ABLAKFÉL.

ABLAKFIA,

(ablak-fia) ösz. fn. tt. ablakfiá-t tb. ablakfiai nincs szokásban hanem ablakfiak. Az ablaknak egyik fiók táblája, melyet különösen ide-oda lehet tolni, vagy kinyitni.

ABLAKFIÓK,

(ablak-fiók) ösz. fn. 1) l. ablakfia. 2) Az egész ablaktábla egy-egy külön rámába szorított része. Egy ablakfiókot betörni.

ABLAKFOGANTÓ,

(ablak-fogantó) ösz. fn. Az ablakszárny talpába eresztett vas rudacska, melylyel a kinyitott ablakot megakasztják.

ABLAKFORDÍTÓ,

(ablak-fordító) ösz. fn. Forgatható vas kalantyú, mely az ablakrámát az ablakfával öszvetartja.

ABLAKFŐ,

l. ABLAKFEJ.

ABLAKÍV,

(ablak-ív) ösz. fn. Ív-alakú boltozat az ablaknyilás fölött.

ABLAKKALANTYÚ,

(ablak-kalantyú) ösz. fn. L. ABLAKFOGANTÓ. Ha a kalantyú két vége pörge alakú, huszárbajusz a neve.

ABLAKKAPOCS,

(ablak-kapocs) ösz. fn. Az ablakráma talpába eresztett horgocska, melylyel a szél csapkodása ellen a kinyitott ablakszárny megerősíttetik.

ABLAKKARIKA,

(ablak-karika) ösz. fn. Mi-

egymásnak integetni, jeleket adni stb szoktak. Óraszámra ablakozni valakivel.

ABLAKOZÁS,

(ablak-oz-ás) fn. tt. ablakozás-t, t. —ok. Cselekvés, midőn valaki bizonyos épületet vagy átv. ért. valakivel ablakoz. V. ö. ABLAKOZ.

ABLAKOZAT,

(ablak-oz-at) fn. tt. ablakozat-ot. Az épületen levő ablakok összege, mint bizonyos alakú építészeti mű. Máskép ablaksat.

ABLAKPÁNT,

(ablak-pánt) ösz. fn. Pánt, mely a ráma sarkait az ablakfélhez köti.

ABLAKPÁRNA,

ösz. fn. l. ABLAKVÁNKOS.

ABLAKPÉNZ,

ösz. fn. l. ABLAKADÓ.

ABLAKRÁCS,

(ablak-rács) ösz. fn. Az ablak elé, vagy a téli és nyári ablak közé helyezett rácsféle mű, mely rendesen vasrudakból áll. L. RÁCS.

ABLAKRÁMA,

(ablak-ráma) ösz. fn. Foglalvány, vagy keret, mely az ablak üvegtábláit öszvetartja. V. ö. RÁMA.

ABLAKREDŐNY,

(ablak-redőny) ösz. fn. Az ablak külső részén apró és keskeny deszkácskákból összeállított mű, leginkább a nyári nap melege feltartóztatása végett, melyet mind egészben kinyitni s betenni, mind annak deszkácskái között a világosságot beereszteni vagy együvé húzva kizárni lehet (Jalousie).

ABLAKROSTÉLY,

l. ABLAKRÁCS.

ABLAKSARK,

(ablak-sark) ösz. fn. 1) Az ablakszárnynak alsó szöglete. 2) Az ablakfélbe eresztett hengerded rudacska, mely az ablakszárnyon levő csőalakú kapocsba megy, s mely körül az ablakszárny forog.

ABLAKSARKVAS,

l. ABLAKSARK 2).

ABLAKSAROK,

ösz. fn. l. ABLAKSARK.

ABLAKSZÁRNY,

(ablak-szárny) ösz. fn. Az ablaknak saját rámába foglalt része, melyet az úgynevezett ablaksarkon forgatva kinyitni és betenni lehet. Az egyik, az alsó ablakszárnyat kiakasztani. Felső ablakszárnyak.

ABLAKSZERŰ,

(ablak-szerű) ösz. mn. Ablakhoz hasonló alakú, álablakféle. Ablakszerű rés, nyilás az épületen.

ABLAKTÁBLA,

(ablak-tábla) ösz. fn. Sarkon forgó, táblaféle asztalosmű az ablakon kivül vagy belül, melylyel az ablaknyilást bezárják.

ABLAKTÁBLASZÁRNY,

(ablak-tábla-szárny) ösz. fn. Két részből álló ablaktáblának egyik fele, mely saját sarkán forogva kinyitható vagy betehető.

ABLAKTALP,

(ablak-talp) ösz. fn. A fal azon része, melyen az ablakmű alsó fele nyugszik, s melyre az ablakkönyöklőt, vagyis ablakdeszkát fektetik.

ABLAKTOK,

(ablak-tok) ösz. fn. Általán az ablak egész rámázata, mely az ablaktüvegeket magában foglalja.

ABLAKÜVEG,

(ablaküveg) ösz. fn. Az ablak lényeges részét tevő üvegmű. Négyszögű, többzögű, kerekded ablaküveg.

ló hozzá a hellen βρώσκω, eszem, és βρῶμα eledel. étek. Valószinűleg ebből elemezhető a szláv nyelvekben divatos obrok is. Egyébiránt azon alapnál fogva, hogy az abrak régebben általán, s mai divat szerint a lónemű állatoknak kitűnően hasznos eledelt, étket jelent, vélemény gyanánt ide tehetjük, hogy talán az ebéd (evéd) szóval egy eredetű, s vékonyhangon = ebrek vagy ebrék. V. ö. EB, EBÉD.

ABRAKATLAN,

(abrak-atlan) ösz. mn. tt. abrakatlan-t, tb. —ok. A mi abrakot nem evett, a minek abrakot nem adtak; abrakkal nem tartott. Abrakatlan ló nem messzire viszi a terhet. Igehatározólag is használtatik, az ul képző elhagyásával, mint minden atlan etlen képzőjű melléknév. Abrakatlan hagyott ló.

ABRAKATLANUL,

(abrak-atlan-ul) ih. A nélkül, hogy abrakot kapott vagy evett volna, abrak nélkül.

ABRAKBABÓ,

(abrak-babó) ösz. fn. A babók neme alá tartozó növényfaj, máskép lednek vagy vadlencse vagy bükkön. (Vicia sativa. L.)

ABRAKCZIPÓ,

(abrak-czipó) ösz. fn. Fekete korpás lisztből készült, s abrakul használtatni szokott kenyér. A székelyeknél = zabkenyér.

ABRAKGYŰJTÉS,

(abrak-gyűjtés) ösz. fn. Szélesb értelemben vett abrak, vagyis zab és széna beszerzése a katonai lovak számára.

ABRAKHÁLÓ,

(abrak-háló) ösz. fn. Németes kifejezés, magyarosan: abrakos tarisznya, melyet a ló fejére húznak, hogy egyék belőle.

ABRAKKOSÁR,

(abrak-kosár) ösz. fn. Veszszőből vagy vékony faaszalagokból font terebélyes alakú kosár, melyet a szekérrúd végére akasztanak, s a ki nem fogott lovakat etetik belőle. Alsó-nyitrai vidéken tótosan: opdika. Néhutt sablókosár.

ABRAKMÉRTÉK,

(abrak-mérték) ösz. fn. 1) Abrakból azon határozott mennyiség, melyet egy-egy etetésre a lónak adni szoktak. 2) Ezen mennyiséget magában foglaló, vagy meghatározó edény.

ABRAKMESTER,

(abrak-mester) ösz. fn. Udvari szolga vagy tiszt, ki az istálóslokat abrakkal ellátja, s az abrakolásra felügyel.

ARRAKOL,

(abrak-ol) áth. m. abrakol-t. A lovakat, illetőleg más állatokat abrakkal eteti. Regvel, délben, estve abrakolni a lovakat. Megrestül a jó ló is, ha nem abrakolják. Km. Átv. ért. a lovat úgynevezett szíjgyártó abrakával, azaz ostorral veri, vagy akárkit erősen megver. Csak ne maradj veszteg, majd megabrakollak. Használtatik önhatólag is tárgyeset nélkül. Abrakoljunk, itassunk, aztán fogjunk.

ABRAKOLÁS,

(abrak-ol-ás) fn. tt. abrakolás-t, tb. —ok. A lónak vagy némely más állatnak abrakkal való etetése. Trombitaszóval, vagy száldobbal jelt adni az abrakolásra. Átv. tréfás ért. verés, ostorozás.

ABRAKOLÓ,

(abrak-ol-ó) fn. tt. abrakoló-t, tb. —k. 1) A ki abrakol. Abrakoló lovász, kocsis. 2) A miben az abrakot föladják. Abrakoló váli, kosár.

ABRAKOS,

(abrak-os) nm. tt. abrakos-t vagy —at, tb. —ak. 1) Amit abrakkal etetni, tartani szoktak. Abrakos úri lovak. 2) Amiben az abrakot tartani, vagy etetéskor föladni szokták. Abrakos zsák, tarisznya, láda, válú, kosár.

ABRONCSOZÁS,

(abr-oncs-oz-ás) fn. tt. abroncsozás-t, tb. —ok. Cselekvés, midőn abroncsoznak valamit. V. ö. ABRONCSOZ.

ABRONCSOZAT,

(abr-oncs-oz-at) fn. tt. abroncsozat-ot. Több abroncsnak szerkezete, mint valamit körülkerítő foglalvány, együttesen véve. Hordók vas abroncsozata.

ABRONCSOZTAT,

(abr-oncs-oz-tat) művelt. m. abroncsoztat-tam, —tál, —ott, par. abroncsoztass. Absonccsal behúzat, vagyis parancsolja, rendeli, meghagyja, hogy valamit abroncsozzanak. Abroncsoztatni a hordót, a kádát.

ABRONCSSZÁL,

(abroncs-szál) ösz. fn. Szálforma, lapos rúd, fából vagy vasból, rézből, mely karikára hajtva abroncsúl használtatik.

ABRONCSVAS,

(abroncs-vas) ösz. fn. Abroncsnak való szálvas.

ABROSZ,

(abr-osz) fn. tt. abrosz-t, tb. —ok. 1) Kender-, len-, gyapot- s ilyféle szövetből való asztalruha, melylyel az asztalt evés alatt beteríteni szokták. Sávolyos, finom, durva szövetű abrosz. Tiszta, szennyes abrosz. Ösmerem az abroszt, szöszből, fonták. Km. Széles az asztal, keskeny az abrosz, rövid a vacsora, népd. Sávolyos abrosznak szebb a színe, mint a visszája példab. 2) Lepedő, melyet a közrendű nők esernyő helyett magokra terítnek. A mely abroszt sokan viselnek, szüszszé válik. Km. 3) l. FÖLDABROSZ, FÖLDKÉP. Elemezésére nézve l. ABR, elvont gyök, melyszerint eredetileg borítót, takarót jelent. Némely szláv nyelvekben: obrusz.

ABRUD,

fn. tt. Abrud-ot, tb. nincs. Erdélyi folyóvíz, melytől Abrudbánya város, és Abrudfalva helység nevei.

ABRUTÜRÖM,

(abrut-üröm) ösz. fn. A cserjésedő ürmök alneméhez tartozó növényfaj, melynek szárnyai sugárok, alsó levelei kétszerszárnyaltak ; fészkei félgolyóbisok, szörösödők, szőkék ; máskép, seprőruta. (Artemisia abrotanum).

ACS,

— (1) hangrendi változattal : acs, ecs, ics, ics, öcs, kicsiny. névképző, mely leginkább fő- s néha melléknevekhez is járul, többnyire ka ke kicsinyítővel egyesülve. Hangzója a, o, e, ö, ritkán i, rendesen az illető szó többesében levőhöz alkalmazkodik, p. ur-ak ur-acs, ur-acs-ka, bor-ok bor-ocs-ka, köv-ek köv-ecs-ke, kert-ek kert-ėcs-ke, tör-ok tör-öcs-ke. Hosszú á után valamivel zártabb a-val, mely tájejtés szerint o-ra változik : tál-acska, tál-ocska, ház-acska ház-ocska. A szók végén levő a, e, ó, ő, hangzókkal összeolvadva megnyúlik : kapácska = kapa-acs-ka, butácska, kefécske, gubócska, gümőcske. Az u, ü, i után hangzója elmarad : kapucska, köpücske, fiucska, patricska, tepazicske, de fi után fiacska, mert többese fiak. Néha ics-re változik : kav-ics, gub-ics, varad-ics, pap-ics. Fordítva : csa, magashangon, cse : tó-csa, galamb-csa, gyermek-cse, görgő-cse. A keresztnevekben csa, csi, csó : Borcsa, Marcsa, Julcsa, Jancsi, Fercsó, Tercsi. Czinczogó hangváltozattal egyeznek vele : acz, ecz, écz, icz, ocz, öcz : kukacz, perecz, ketrécz, libocz,

ACZ,

— képző, hangváltozattal ocs, ecs, öcs. Jelentésére megfelel az acs ragnak, pl. kupacz, kukacs, makacs, gerécz (= gerincz), gömböcz.

ACZ,

elvont gyök, melyből ACZÉL, ACZINTOS, ACZOGAT származtak, s jelent valami keményet, szilárdat. Rokona a szintén keményítésre vonatkozó magashangu edz (= ed-ez).

ACZÉL,

(acz-él) fn. tt. aczél-t, tb. —ok. A vasnak oly neme, mely bizonyos műtét által keménynyé, szilárddá, hajthatatlanná, illetőleg kitünően metsző, hasító erejűvé lett. Kemény, mint aczél. Km. Könnyebb as aczélt eltörni, mint meghajtani. Km. Különösen keményített vasból a végre készített eszköz, vagy szerszám, hogy a kovából tüzet üssön. Acsélja jó (a czél a jó), de kovája rosz (de az eszköze rosz). Km. Azt sem mondotta, cseréljünk aczélt, azaz barátságtalanúl viselte magát. Költői nyelvben használtatik fegyver, különösen kard értelmében. „Álmosi markokban villogtak fényes aczélok.“ Horv. E. Aczélhegyre venni az ellenséget. Mint hadi műszó jelenti a puska azon részét, mely a kovához csaptatva, ebből tüzet üt ki. Átv. ért. jelent szilárd, hajthatatlan jellemet, kemény erkölcsöt. Aczél keblű, mellű, akaratu férfi. Aczél anyának tüzkő a leánya. Km. Asszonynak minden fazékoldal aczél. Km. Egyezik vele a szláv ocel vagy ocsel, s mennyiben az aczél edzés által készül, rokona a német ätzen ; régente asan, azzan, etzen. V. ö. ACZ gyök, és EDZ.

ACZÉLCSAT,

(aczél-csat) ösz. fn. 1) Aczélanyagból készített csat. 2) Gyűrű vagy karika, melylyel még némely régi divatú dohányzók az aczélt a dohányzacskóhoz kötik.

ACZÉLEDZÉS,

(aczél-edzés) ösz. fn. Szerszámcsináló kovácsok műtéte, mely által a vasat aczéllá edzik, keményítik.

ACZÉLEDZŐ,

(aczél-edző) ösz. fn. Szerkovács, a ki a vasat aczéllá edzi, szilárdítja.

ACZÉLÉR,

(aczél-ér) ösz. fn. Szerkovácsok, lakatosok nyelvén, a vasnak azon erei vagyis részei, melyek aczélkeménységűek, s a ráspolynak és furónak nem engednek.

ACZÉLFAL,

(aczél-fal) ösz. fn. Átv. ért. igen szilárd kőből, és ragasztékból álló, s mintegy áttörhetetlen kemény falmű.

ACZÉLFORRÁS,

(aczél-forrás) ösz. fn. Forrás víz, mely vas elemeket tartalmaz, mely a benne fürdők testét megedzi, mintegy megaczélozza.

ACZÉLFÜRDŐ,

(aczél-fürdő) ösz. fn. Fürdő, vasrészeket tartalmazó vízből ; különösen mesterségesen készített ilyetén fürdő, midőn a hideg vízbe forró vasat mártanak. Aczélfürdőt rendelni, használni.

ACZÉLGOLYÓ,

(aczél-golyó) ösz. fn. 1) Aczélanyagból csinált golyó. 2) Reszelt vasporból és borkőből szilárd tömeggé gyúrt, s golyóvá alakított vegyanyag.

ACZÉLGOMB,

(aczél-gomb) ösz. fn. Aczélanyagból készített gombféle mű.

ACZÉLGOMBOS,

(aczél-gombos) ösz. mn. Aczél-

szerekkel, gyógymóddal, szigorúsággal megkeményíti, hogy ép, tartós legyen, s a viszontagságokkal daczoljon.

ACZÉLOZÁS,

(acz-él-oz-ás) fn. tt. aczélosás-t, tb. —ok. Általán cselekvés, midőn valamit tulajdon vagy átv. értelemben aczélozunk. Vasnemű szerek aczélozása. Testi erő aczélozása. V. ö. ACZÉLOZ.

ACZÉLOZÁSI,

(acz-él-oz-ás-i) mn. tt. aczélozási-t, tb. —ak. Aczélozást illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Aczélozási műtét, mesterség.

ACZÉLOZOTT,

(acz-él-oz-ott) mn. tt. aczélozott-at. Aczélkeménységüvé edzett, szilárdított. Aczélosott szántóvas. Átv. a maga nemében erőssé, tartóssá tett. Aczélosott test.

ACZÉLPOR,

(aczél-por) osz. fn. Az aczélmetszők reszelője, vagy vésője által az aczéllapról lehullatott porrészecskék.

ACZÉLPÖRÖLY,

(aczél-pöröly) ösz. fn. Pöröly, aczéllá keményített vasanyagból.

ACZÉLRÖG,

(aczél-rög) ösz. fn. Átv. ért. aczélkeménységű ásványrög, mely sok vasat tartalmaz.

ACZÉLRÚGÓ,

(aczél-rúgó) ösz. fn. Aczélanyagból készült, s meghajtott, vagy gyűrűkbe tekergetett vékonyabb- vastagabbféle huzal vagy rudacska, mely a nyomást rugalmasan visszautasítja.

ACZÉLSZÍN,

(aczél-szín) vagy SZINŰ, ösz. mn. l. ACZÉLZÖLD.

ACZÉLTÜKÖR,

(aczél-tükör) ösz. fn. Fényesre csiszárolt aczéllemezből való tükör.

ACZÉLVÉSŐ,

l. ACZÉLMETSZŐ.

ACZÉLVÉSÜ,

(aczél-vésü) ösz. fn. Vésüféle eszköz, aczélból.

ACZÉLVÍZ,

(aczél-víz), ösz. fn. Ásványos víz, mely leginkább szénsavban föloldott vasrészeket tartalmas.

ACZÉLZÁR,

(aczél-zár) ösz. fn. Zár, melynek anyaga aczélból van. Átv. feltörhetetlen akadály, mely miatt valamihez férni nem lehet.

ACZÉLZOTT

l. ACZÉLOZOTT.

ACZÉLZÖLD,

(aczél-zöld) ösz. mn. Homályos zöld, mely sötétes kékszínbe megy. Aczélzöld posztó, kelme.

ACINT,

(acz-int) elvont törzs, mely valami keményet, aczélneműt jelent, mint az aczintos, aczintoskodik származékaiból kitünik. V. ö. ACZ, ACZÉL.

ACZINTOS,

(acz-int-os), mn. tt. aczintos-t vagy —at, tb. —ak. A székelyeknél jelent a maga nemében keményet, különösen ilyféle földet. Az aczintos földet nehéz szántani, ásni, kapálni. Máskép: ACZÉLOS.

ACZINTOSKODIK,

(acz-int-os-kod-ik) k. m. aczintoskod-tam, —tál, —ott. Székelyesen szólva, akaratoskodik, nyakaskodik, vagyis átv. ért. mások akaratának, parancsának stb. mintegy aczél gyanánt ellenszegül, nem enged.

ACZK,

— (acz-k) ösz. képző, melynek eleme k, úgy látszik, csak kihangzásos toldalék, p. pal-aczk, tar-aczk, mint a tövis-k, pilincz-k, Berecz-k szókban. Igen ritka divatú, s az acz kicsinyítőtől különbözik.

lenni iránta. Szavára mit sem adok, nem hiszek neki. Arra sokat adok, az sokat nyom előttem. Édes anyám, adj tisztát rám. Népd. Adj Isten! Adjon Isten! köszöntési szójárások. Isten adta gyüge embere, sajnálkodva neheztelő. Eszem-, lelkem-, kincsem-, gyöngyöm adta, kedveskedő, hízelgő, enyelgő nyájaskodó kifejezések. Essemadta kis barnája, be illik a csókom rája. Népd. Ilyen, amolyan adta, milliom adta, szelídebb és szépített neme a sokkal undokabb, s itt nem említhető káromkodásoknak. A ki sokat igér, keveset ad. Km. Adott szó = igéret, fogadás. Kezet adni, bizonyos szerződés vagy barátság jeléül. Fiát katonának adja. Valamin túl adni = valamit mint kelletlent szükségtelent potomra odadni, valamitől megmenekedni. Hála Istennek, hogy e hivatlan vendégen túl adhattam. A gyermeket mesterségre, iskolába adni. Igekötőkkel öszvetéve : bead, kiad, fölad, általad, lead, elad, megad, öszvead, visszaad, melyeket l. saját rovataik alatt. A maga nemében legegyszerűbb gyökige, s-rokon vele a szanszkrit dá, lapp addom, finn annan, latin do, hell. δίδωμι, szláv dám stb.

AD

— (1), helynévképző, mely az illető törzsek többeséhez alkalmaszkodva od, ed, öd, öd módosításokkal jár, ú. m. Lov-ak Lov-ad, lud-ak Lud-ad, som-ok, Som-od, ölv-ek, Ölv-ed, eb-ek Eb-ed, bög-ők Bög-öd. A hangzóval végződő gyökök, vagy törzsek után : ád, őd, éd, öd, ud, üd, id : Abád, Tarród, Ürgéd, Szapud, Gyömrőd stb. Igen sok helynévben egyszerű d : Udvar-d, Tömör-d, Farkas-d, Nyáras-d, Köves-d. Mint szorosan vett helynévképző egyezik azon d-vel, mely az i-de és o-da helymutatókban rejlik, s melynek közel rokona a helyben marasztaló t az itt ott helyhatározókban. Egyébiránt e nemű helynevek közül többen a d-t s-re változtatják, mint : Somod Somos, Szilvád Szilvás, Almád Almás, miszerint ezen képző egyszersmind az öszveköttetési, vagy birtokviszonyi tulajdonságot jelentő as, es, os, ös értelmét is kifejezi, p. Ludad = ludas hely, Somod = somos, Ebed = ebes, Nyárad = nyáras, Ölved = ölves, Udvard = udvaros hely. Némely helynevekben gy-re változik, mint: Somogy, Szilágy, Almágy.

AD

— (2), osztó számneveket képez, hangrend szerint : od, ed, öd, s mint ilyen 1) főneveket alkot : harm-ad, nyolcz-ad, husz-ad, hatvan-ad, nyolczvan-ad, száz-ad, hat-od, milliom-od, kett-ed, negy-ed, tiz-ed, tizenegy-ed, tizenkett-ed, ezer-ed, öt-öd, s jelent az ily számu részekre osztott egészből egy ilyen részt : három-(ból) egy, négy-(ből) egy, öt-(ből) egy, stb. (lásd alább is). Jövedelme harmadát, tizedét, huszadát, másadát a közjóra fordítja. Bérének csak ötödét kapta meg. 2) milységneveket, mely esetben sorzó vagy rendosztó értelmű s közönségesen ik toldalékot vesz föl : kettedik (a magasabb vagyis öszvetett számokban mint: tizenkettedik, magában : második ; így egyedik is, mely magában első), harmadik, tizedik, századik, ezredik ; am. három egyik, tizegyik, százegyik, ezregyik ; különben a régieknél e nélkül is divatozott, p. a müncheni és tatrozi cod. „harmad- negyed- ötöd capito-

mos társa a míveltetve átható at et : ing-ad-oz, ing-at, mozg-ad-oz, mozg-at, leng-ed-ez, leng-et, csörg-ed-ez, csörg-et.

E párhuzamításokból kitetszik, hogy ezen képző lényegét a d teszi, mely, mint a maga nemében lágyabb, kisebb hatásu cselekvést fejez ki, ellenben a keményebb t erősebb, erélyesebb, külső változást okozó hatással bir. A d és t mint nyelvbetűk rokonsága a nyelvészektől általában elismerve van, s kitűnő például hozatnak fel a többek között a hellen δάκρυμα és latin lacryma; a magyarban is az igék egyes második személyének raga d vagy t vagy sz helyett többnyire l, pl. az egész szenvedő igeviszonyításban : várat-ol, kéret-el, kéretend-el, kéretél (= kérete-el) kéretnél (= kéretne-el) ; így az alanyiban is a mutató mód jelen és jövő idején, a foglaló módon kivül, mindenütt : kérél (= kére-el), kért-él vagy kért-el, kérnél (= kérne-el), stb. Szinte a második személyt jelentő t vagy d helyett áll az l ezen alakban is : kér-lek, vár-lak, mint a hatás tárgya. Innen van, hogy a magyar (úl ül) is rokon értelmű azaz önható igéket képez, azon különbséggel, hogy ad ed rendszerint elvont gyökökhöz járul, úl ül pedig már önálló szókból alkot további származékokat. V. ö. úl ül, képzőket.

AD

— (4), egyes számbeli második személyű birtokrag, melynek hangzója a többesszámét követi, s ennélfogva mássalhangzó után ötágu: ad, od, ed, öd, öd : fal-ad, bor-od, kez-ed, kert-ed, bőr-öd; az önhangzókkal, mint a többes k-ja, öszveolvad : kapa kapád, kefe keféd, csákó csákód, tömlő tömlőd, tepszi tepszid, kapu kapud, csöpü csöpüd. Ugyanez a névviszonyítókhoz is járul : nál-ad, reá-d, után-ad, hozzá-d, miatt-ad, nek-ed, vel-ed, mellett-ed, érett-ed, előtt-ed, stb. a midőn tisztán személyragoknak nevezhetők.

Ezen rag nem egyéb, mint a második személynévmás te, megfordítva et, ed, módosult mássa. Bővebben l. SZEMÉLYNÉVMÁS.

AD

— (5), egyes számbeli második személyrag, a határozott alakú igék némely idejében és módjában, s párhuzamos társa ed, nevezetesen a múltban : irt-ad, itt-ad, látt-ad, gyúrt-ad, mondt-ad vagy mondott-ad, vert-ed, ett-ed, nézt-ed, ütött-ed vagy ütt-ed, kérdett-ed vagy kérdt-ed, ölt-ed, a parancsolóban és kapcsolóban : ir-j-ad, így-ad, láss-ad, gyúrj-ad, mondj-ad, verj-ed, nézz-ed, egy-ed, ölj-ed, mely alak már ma a parancsoló mód képzője elhanyagolásával egyszerű d : ir-d, idd-d, (így-ad), mond-d, ver-d, öl-d. Az igető véghangzójával öszveolvad az úgynevezett félmúltban : ira-ad irád, monda-ad mondád, vere-ed veréd, üte-ed ütéd; az ohajtóban : irna-ad irnád, mondana-ad mondanád, verne-ed vernéd, ütne-ed ütnéd; a részesülőben : ir-va-ad irvád, verve-ed vervéd. A jelentőmód jelen idejében háromágú od, ed, öd : ir-od, hord-od, hú-z-od; ver-ed, tész-ed, néz-ed, ölel-ed, tüzel-ed; öl-öd, üt-öd, bököd-öd; a jövőben kétágu, t. i. od ed : irand-od, hordand-od, házand-od; verend-ed, nézend-ed, ölend-ed, ütend-ed, böködend-éd. Tájejtéssel ö és ü után

el-ed-el, hasonlóak: vi-adal, di-adal. V. ö. al, el képző.

ADALÉK,

(ad-al-ék) fn. tt. adalék-ot, tb. —ok. Amit bizonyos nemű egészhez, mennyiséghez utólag mintegy pótlékul adunk. Különösen, közös adományozáshoz járuló rész. Adalék a kárvallottak számára.

ADALIN,

falu Doboka megyében. Helyr. —ba, —ban, —ból.

ADALOM,

— (ad-al-om) ösz. névképző, magash. edelėm, melynek elemei: az önhatókat képző ad ed : ri-ad, fár-ad, borz-ad, forr-ad, eng-ed, pök-ed v. pök-öd, a középképző al el, és a hangugrató om em, honnan : ri-ad-al-om, fár-ad-al-om, borz-ad-al-om, forr-ad-al-om, eng-ed-el-ėm, pök-ed-el-ėm, v. pök-öd-el-ėm. E hasonlóknál fogva valószinű, hogy a vi-adalom és di-adalom törzsei elavult viad és diad önhatók, valamint a sokadalom (némelyek szerint = sok-adás, eladás, árulás) törzse lehet sok-ad-ik önható, mint kevesedik, honnan, sokadalom = sokból álló vásári gyülekezet. Hasonló igetörzsekből fejlettek ki : hied-elem, ijed-elėm, gerjed-elėm, töred-elėm, türed-elėm, késed-elėm, jöved-elėm, győzed-elėm, veszed-elėm.

Néha főnevekhez is járul : ur-adalom, fej-edelem. V. ö. — ODALOM.

ADÁN,

— ösz. határozó képző jobbadán szóban. Maga jobbad nem igen van divatban, hanem némelyek szerint a régi jobbágyok (optimates regni) = jobbadok, az ország jobbadjai.

ADÁNY,

puszta Bihar megyében.

ADÁNYD,

ADÁND, falu Somogy megyében. Helyr. —on, —ra, —ról.

ADÁS,

(ad-ás) fn. tt. adás-t, tb. —ok. Általán cselekvés, mely által valamit adunk, ezen ige minden érteményét véve, nevezetesen 1) Nyújtás, odanyújtás, leginkább igekötővel : átadás, kiadás, föladás, leadás. 2) Ajándékozás különféle neme. 3) Bizonyos árért való átengedés : adás-vevés. Leginkább összetételekben fordúl elő : kézbeadás, bérbeadás, egybeadás, hála-adás, hozzáadás, jeladás, tanácsadás, számadás, melyeket és hasonlókat l. saját rovataik alatt.

ADÁSVÉVÉS

(adás-vėvės) ösz. fn. melynek mindkét tagja ragozható : adást-vėvėst, adással-vėvėssel, adási-vėvėsi. Általán, minden vásári csereberélés, áruváltás, sokadalmi közlekedés. A kereskedők, kalmárok foglalkodása adásvevésből áll.

ADÁSVÉVÉSI,

(adás-vėvėsi) ösz. mn. tt. adás-vėvėsi-t, tb. —ek. Adásvevést illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Adásvevėsi tárgyak, czikkek, áruk. Adás-vėvėsi szerződés, ügyesség.

ADAT,

(ad-at) fn. tt. adat-ot. 1) Tudtunkra adott tény, lett dolog, mely bizonyos tudomásul, bizonyítványul szolgál. Több adataim vannak reá, hogy ő követte el a rablást. A bíró adatokból ítél. Nincs rá adat, hogy. . . . 2) Az okmány keltéről szóló idő és hely jegyzéke. Ez okmány adatából kitetszik, hogy az hiteles nem lehet. Az adat idejével nem egyeztethető tény.

ADATLAN,

(ad-atlan) mn. tt. adatlan-t, tb.

nek első tagja ad, magash. ed (ed-ék-eny) önhatókat képez, s a többi két tag azt jelenti, hogy az illető személy vagy dolog bizonyos hajlammal, könnyűséggel bir azon cselekvés gyakorlására, melyet a törzsige fejez ki, p. olvad-ékony, ami könnyen olvad, vagy olvadni hajlandó, képes ; gyulad-ékony, ami hamar könnyen meggyúlad ; enged-ékeny, aki vagy ami engedni hajlandó, vagy szokott ; feled-ékeny, könnyen feledő. Ily alakú szók nek kevés van divatban, de hasonlók szerint helyesen szaporíthatók s legott érthetők volnának ezek is : akadékony, dagadékony, fakadékony, fáradékony, lankadékony, evedékeny, repedékeny, süppedékeny, gerjedékeny stb. Alapfogalomban hasonló hozzá : atag, felhangon : eteg, melylyel gyakran fölcserélhető p. lankadékony, lankatag ; olvadékony, olvatag ; lengedékeny, lengeteg, stb. V. ö. — ATAG, — ETEG.

ADMIRÁL,

fn. tt. admirál-t, tb. —ok. Tengeri hajóhad parancsnoka, vezére. Idegen eredetű szó, magyarosan : tengernagy vagy tengernök. A nyelvtdosók szerint az arab amir (vagy emir) al ma szókból eredett, s jelentése : parancsnok a tengeren.

ADÓ,

(ad-ó) mn. tt. adó-t. Aki valamit ad. Rendesek csak az illető tárgy nevével öszvetéve divatozik. Isten, lelketadó és lelket visszavevő úr. Jókay. Hálaadó ember, gyermek, számadó tiszt, juhász. Továbbbá némely igekötőkkel : kiadó násznagy ; eladó leány, akit már férjhez lehet adni ; jegyeseket öszveadó pap.

ADÓ,

(ad-ó) fn. tt. adó-t. Harm. személyraggal: adója vagy adaja. 1) Széles ért. amit tartozásképen díjúl adni, fizetni kötelesek vagyunk. p. vámadó, ostoradó. Innen adós = aki a mástól kölcsönzött vagyon visszaadásával tartozik. 2) Különösen, határozott mennyiség pénzben vagy más jószágban, melyet köz szükségek födözésére a fejedelem vagy állam, vagy ennek egyes községei a polgárokra kivetnek. Köz vagy országos adó, községi adó. Kivetni, beszedni, behajtani az adót. Az országra nagy adót róni. Mátyus király adó alá vetette a fő urakat is. A magyar nemesség legújabb időkben önként vállalta magára az adót. Átv. ért. természet adója = halál. Az adók különféle nemeit, mint: személyadó, fejadó, keresetadó, földadó stb. l. illető helyeiken. Megjegyzésre méltó, hogy a török nyelvben is eda fizetést jelent.

ADÓALAP,

(adó-alap) ösz. fn. Mindennemű birtok vagy birtokképesség, vagy jövedelmi mód, melyre adót vetni szokás, p. földbirtok, mesterség, kereskedés, űzérkedés, kereset stb.

ADÓALATTI,

(adó-alatti) ösz. mn. Amitől az állam vagy ország törvénye vagy fejedelem rendelete szerint adót kell fizetni, vagy aki korához, polgári állapotához képest adóköteles. Adóalatti magánbirtok, jövedelem, termények. Adóalatti lakosok.

ADÓALATTISÁG,

(adó-alattiság) ösz. fn. Állapot vagy képesség, melynél fogva valamire vagy kire adót vetnek.

fizetett adómennyiséget följegyzik. Személyes adó- könyv, melyet az illető adóköteles kap.

ADÓKÖTELES,

(adó-köteles) ösz. mn. Aki akármiféle alapnál fogva adót fizetni tartozik.

ADÓLEROVÁS,

(adó-le-rovás) ösz. fn. A lefizetett adó vagy adórész kitörlése az illető adókönyvből.

ADOLF,

fér. kn. tt. Adolf-ot. Adolphus. A német nyelvészek szerint am. edler Helfer.

ADOM,

(ad-om) fn. tt. adom-ot. Régies, am. adomány. „Úgy ment a vezérnek ez a ló adomban.“ Gyöngyösi. Innen származik : adomás.

ADOMA,

(ad-om-a) fn. tt. adomá-t, tb. adomá-k. Az elbeszélés nemei közt az, ami a költészeti fajok közt az epigramma, mennyiben egyik kelléke élcz, másik pedig, hogy valami embert, népet, osztályt, körülményt, eljárást, fölfogást, hangulatot drámai élénkséggel, és színezéssel jellemez. Az adoma úgy jó, ha vége csattanós. Idegen hellen nyelven: anekdota. Képzésre olyan mint : lakoma.

. ADOMAGYŰJTEMÉNY,

(adoma-gyűjtemény) ösz. fn. Adomákat tartalmazó gyűjtemény, illetőleg könyv.

ADOMÁNY,

(ad-omány), fn. tt. adomány-t, tb. —ok. 1) Minden, amit másnak jutalomul, ajándékul, saját birtokul juttatunk, vagy mint olyat valakitől kapunk. Természeti adomány, p. az elme, ész, test sajátságai. A hit Isten adománya. Kegyes adományokból épített szentegyház. Csekély, szerény adománynyal én is hozzájárulok. Igéret adományt vár. Km. Szanszkritül : danán, latinul : donum. 2) Magyar jogi értelemben jelent nemesjószág ajándékozását a törvényben kikötött föltételek mellett (Donatio). Királyi adomány, melyet a király osztott ki (Donatio regia). Nádori adomány, mely az ország nádorától, főpapi adomány mely a főpapoktól eredt. Tiszta vagy ingyen adomány, és vegyes adomány; amaz egyedül hív szolgálatért, országos érdemekért, emez szolgálatért és pénzért. Eredeti adomány, mely legelőször adatott. Új vagy tijitott adomány, újabb adománylevéllel megerősített. Élők közti, halál esetére igért adomány. Menyekzői adomány = nászajándék.

ADOMÁNYJAVAK,

(adomány-javak) ösz. fn. a többesben, tt. adományjavak-at. Nemesi joggal járó jószágok, melyeket valaki adományul kapott. V. ö. ADOMÁNY.

ADOMÁNYLEVÉL,

(adomány-levél) ösz. fn. Nemesi adományról szóló oklevél.

ADOMÁNYNEMES,

(adomány-nemes) ösz. fn. Magyar jogi ért. nemesember, aki a többi nemesi jogokon kívül nemesi földbirtokot is kapott, különböztetésül az úgynevezett armalistáktól, kik csak nemesi pajzs, pecsétgyűrű, és fegyverviselési joggal ruháztattak föl.

ADOMÁNYOS,

(ad-omány-os) mn. tt. adományos-t, tb. —ak. Adományról szóló, vagy adománnyal bíró. Adományos oklevél. Adományos nemes. E másod ért. főnév is tb. —ok. A király, nádor, érsek, főapát adományosai (donatarius).

mn. töb. —ak. 1) Aki a hitelezőtől kapott pénzt vagy más jószágot még vissza nem adta. Száz forinttal, két véka búzával és egy kenyérrel adós. Adósok börtöne. 2) Aki bizonyos szolgálatért, munkáért másnak tartozik. Háromnapi munkabéremmel adós. Szolgáinak adós. 3) Aki akármily vett jótéteményt viszonozni tartozik. Mindnyájan adósok vagyunk Istennek hálával. Előfordul több közmondásban. Fülig, torkig, nyakig adós. Lelkével is adós. Adós fizess. Ki vagyonánál többel adós, semmije sincs. Adós Balázsnak = eszelős. Adós a zsidónak = valamit elfelejtett. Adós vele az ördögnek = valamely kelletlen munkát kell végeznie. Adóssa vagyok = vétett ellenem, boszút kell állanom érte. Adós embernek sokszor kell hazudnia. Sárkalással szokott az adós jól fizetni. Régies irásmód szerint: adus, odus. Hangra hasonló hozzá az illír oduzsan, de elemezésre különbözik, mert ez öszvetett szó az o és duzsiti (tartozni, deben) elemekből, tehát = debitor.

ADÓSBÖRTÖN,

(adós-börtön) ösz. fn. Börtön, melybe a fizetni nem biró, kivált roszhitű adósokat szokták zárni.

ADÓSÍT,

(ad-ó-os-ít) áth. m. adósít-ott, par. —s. htn. —ani vagy —ni. Adóssággal terhel. Minden jószágát eladósítja. A szám- és könyvvitelben am. az ,adós‘ rovatba irja.

ADÓSÍTÁS,

(ad-ó-os-ít-ás) fn. tt. adósítás-t, tb. —ok. Kiadás, költekezés, mely által a vagyon adóssággal terheltetik. ,Adós‘ rovatba irás.

ADÓSÍTOTT,

(adó-os-ít-ott) mn. tt. adósított-at, tb. —ak. Adóssággal terhel. Adósított ház, földbirtok. V. ö. ADÓSÍT.

ADÓSLEVÉL,

(adós-levél) ösz. fn. Oklevél, melyben valaki bizonyítja, hogy más valakinek adósa.

ADÓSORKÖNYV,

(adó-sor-könyv) ösz. fn. Adóhivatali könyv, mely a fizetendő adónemek lajstromát tartalmazza.

ADÓSSÁG,

(ad-ó-os-ság) fn. tt. adósság-t. Mástól azon igérettel, lekötéssel kapott pénz, vagy más érték, hogy azt visszaadjuk. Adósságot csinálni. —ba verni magát. —gal terhelni magát. —ot fizetni. —ért megidézni valakit. Bizonytalan adósságnak szalma a kamatja. Km. Kevés ember, kinek adóssága nincsen. Állam-, községi adósság, melylyel az állam, község tartozik. Becsületbeli adósság, melynek megtérítését böcsülettel-szóval fogadták.

ADÓSSÁGI,

(ad-ó-os-ság-i), mn. tt. adóssági-t, tb. —ak. Adósságot illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Adóssági állapot, teher, kötelezettség.

ADÓSSÁGKÉRÉS,

(adósság-kérés) ösz. fn. Az adósához intézett kérés, illetőleg felszólítás, sürgetés, hogy tartozását fizesse meg.

ADÓSSÁGKÖNYV,

(adósság-könyv) ösz. fn. Adósok tartozásait magában foglaló jegyzékkönyv. Kereskedők, kalmárok, tőzérek adósságkönyve.

ADÓSSÁGKÖVETELÉS,

l. ADÓSSÁGKÉRÉS.

ADÓSSÁGLEVÉL,

l. ADÓSLEVÉL.

ADÓSSÁGSZEDÉS,

(adósság-szedés) ösz. fn. Az adóssági pénz behajtása az illető adósoktól.

ADÓVEVŐ,

ösz. fn. Csereberélő, üzér, mindenféle ócskanemű tartamú czikkekkel nyerészkedő.

ADÓZÁS,

(ad-ó-oz-ás) fn. tt. adózás-t, tb. —ok. Adófizetés, adókötelességi teljesítés. Átv. bűnhődés valami elkövetett csínyért, kihágásért. V. ö. ADÓZIK.

ADÓZAT,

(ad-ó-oz-at) fn. tt. adózat-ot. A mit adókép fizetünk, beszedett adó.

ADÓZIK,

(ad-ó-oz-ik) k. m. adóz-tam, —tál, —ott, par. —zál. Adót fizet. Illik, hogy a közjóra mindnyájan adózzunk. Átv. Valamiért adózni = lakolni, bűnhődni, az elkövetett csíny, kihágás következtében szenvedni. Várj várj, megadózol még ezért. Ezért adózni (lakolni) fogsz.

ADOZIK,

— (ad-oz-ik) háromtagu képző, mely közép ik-es igékből középigéket alkot, magash. edezik, mint : oml-ik, oml-ad-oz-ik, nyil-ik, nyil-ad-oz-ik, roml-ik, roml-ad-oz-ik, tör-ik, tör-ed-ez-ik, öml-ik, öml-ed-ez-ik, fényl-ik, fényl-ed-ez-ik, réml-ik, réml-ed-ez-ik, sínyl-ik, sínyl-ed-ez-ik. Az illető gyökige által jelentett állapotnak belső gyakoriságát fejezi ki.

ADÓZÓ,

(ad-ó-oz-ó) mn. és fn. tt. adózó-t. Aki adózni köteles vagy szokott. Adózó nép, polgárság, nemesség. Adózókat illető felsőségi rendelet. Adózók lajstroma.

ADÓZTAT,

(ad-ó-oz-tat) művelt. m. adóztat-tam, —tál, —ott, par. adóztass. Valakit adófizetésre kötelez, szorít; eszközli, rendeli, parancsolja, hogy valaki adózzék. Adóztatni az ország minden lakosait, fő urait, hivatalnokait. V. ö. ADÓZIK.

ADÓZTATÁS,

(ad-ó-oz-tat-ás) fn. tt. adóztatás-t, tb. —ok. Cselekvés, illetőleg rendelés, parancsolás, kényszerítés, melynél fogva valaki adózni tartozik.

ADRIÁN,

fér. kn. l. ADORJÁN.

ADTA,

(ad-t-a) mn. tt. adtá-t, tb. —ák. 1) Élünk vele szelidebb érzések vagy kedveskedések kifejezésére, sajnálkozásra. Isten-adta szegénye. Adj valamit az Isten adtának. Kincsemadta, lelkemadta, gyöngyöm-adta, eszemadta kis leánya. 2) Használják a boszonkodók, haraguvók, szitkozódók, káromkodók, majd szelidebb, majd keményebb módon. Ilyen- amolyanadta, tüzesadta, mennykőadta, milliomadta, veszettadta, ördögadta, ebadta, kutyaadta, feneadta, stb. Ördögadtával szidni valakit. Csak úgy szórja az ebadtákat. Még keményebb nemű lesz a teremtette hozzátételével. Magában mint főnév jelent káromkodást :

„Eszem azt az imádságos kis szádat,
Három hétig nem hallod egy adtamat.“
(Népdal, Tompa Mihálytól).

ADTÁZ,

(ad-t-a-as) önh. m. adtáz-tam, —tál, —ott, par. —z. Adta-féle öszvetett szókkal szitkozódik, káromkodik. Adtáz teremtettéz. A tömlöczben is adtáz. Km. Öszveadtázta, ördögadtázta cselédeit.

ADTÁZÁS,

(ad-t-a-az-ás) fn. tt. adtázás-t, tb. —ok. Adtával keményített szidás, káromkodás. V. ö. ADTA.

ADU,

(ad-u) fn. tt. adu-t vagy advat, tb. —k vagy advak. Valamely tömör test belsejének elko-

AFIUM,

opium szó változata.

AFONYA

vagy ÁFONYA, fn. tt. afonyá-t, tb. —ák. Cserjeféle növénynem a nyolczhímesek és egyanyások seregéből, egyszersmind e növény bogyóféle gyümölcse, erdélyiesen havasi eper vagy kukojcza. Hasonló hozzá a román afine (Vaccinium. L.)

AFRIKA,

fn. tt. Afriká-t. A föld öt részeinek egyike a földgolyó déli félkörén, északfelől a középtengertől, kelet felől a vörös és indiai, dél és nyugat felől az aethiopiai és atlanti tengertől környezve, s a száraz földdel Ázsia felől Suez földszorosa által köttetvén öszve. Nevét a régi írók némelyike (Solinus) szerint Afer-től Hercules fiától, mások (Josephus) szerint Ábrahámnak ugyan ilynevű fiától vette. A régi görögök Libya (Λιβύη) néven nevezték.

AFRIKABELI,

(Afrika-beli) tt. Afrikabeli-t, tb. —ek. l. AFRIKAI.

AFRIKAI,

(afrika-i) mn. tt. afrikai-t, tb. —ak. Afrikából való, vagy ott létező, termő, készült, stb. Afrikai szerecsen, sivatagok, növények, gyümölcsök, állatok. Mint fn. jelent különösen odavaló lakost. Az afrikaiak jobbára feketék.

AG,

elvont gyök, mely fővan az agg és agos szókban. Véleményünk szerint eredeti jelentése vagy a meghajlást, görbülést jelentő g hangban keresendő, vagy rokonnak tekintendő a vénet jelentő av, avas szókkal, mennyiben t. i. ezen származékokban a vén kor bizonyos tulajdonságait, nevezetesen az elfogyást, soványodást leljük föl. Az agár az ebfajok között legszikárabb, mintegy legavatagabb ; a ki agg, az avataggá lesz ; másik elemzéssel l. Agár szó alatt ; agos, ebagos = szőrös, mintegy idő előtt elaggott formájú, csenevész gyermek. Molnár A.-nál az agg (vetus) majd egy majd két g-vel fordúl elő, így más régi iratokban is, pl. Révay-, Góry-codexekben. V.ö. AGÁR, továbbá AGG, 1) és AGG 2).

AG, 1)

— névk. változattal : og, eg, ég, ög : hany-ag, lov-ag, héz-ag; bal-og, gyal-og, szúny-og, bály-og, tály-og; hid-eg, mel-eg, délcz-eg, rideg, süv-eg, id-eg; fér-ég, kér-ég, mér-ég; üsz-ög, örd-ög. 2) Kevés példányban igek. mint : ball-ag (bill-eg) far-ag, kacz-ag. Mint névképző érteményre nézve közel áll az as, os, es, stb. képzőhöz, miről l. ES, ÉS. képzőn. 3) Az öszvetett atag, eteg második alkatrésze, mint : herv-at-ag, olv-at-ag, lank-at-ag, leng-et-eg, förg-et-eg, stb. l. — ATAG, — ETEG, képző. 4) Vegytani nyelvben régebben az oxydumok képzője volt kétágu változattal : vas-ag, hugy-ag, él-eg, kén-eg.

AGACS,

(ag-acs) fn. tt. agacs-ot. Mátyus földén am. akácz, akáczfa. Gyöke ag azon ak lágyított mássa, melyből akad, akaszt, akácziós származtak, l. AK, elv. gyök.

AGANCS,

(ág-ancs) fn. tt. agancs-ot. A szarvasnak, vadásznyelven fővadnak ágas szarvazata. A agancs abban különbözik a szarvtól, hogy a tömör anyag s évenkint újúl. A dolog természeténél fogva gyöke ág, mely könnyebb hangoztatás végett rövidül használtatik.

AGÁRFŰ,

(agár-fű) ösz. fn. Növényfaj a kosborok neméből, máskép, agárkosbor vagy vitézfű. (Orchis Morio. L.).

AGÁRKOSBOR,

l. AGÁRFŰ.

AGÁRKÖLYÖK,

(agár-kölyök) ösz. fn. Fiatal kis agár; az agár fia.

AGÁRKUTYÓ,

l. AGÁRKÖLYÖK.

AGÁRMONY,

(agár-mony) ösz. fn. 1) Az agárfajú kan monya. 2) Átv. ért. l. AGÁRKOSBOR.

AGÁT,

fn. tt. agát-ot. A tűzkő egyik faja, mely különféle színeket játszik, s fényesre köszörülhető, miért a fél drágakövekhez számíttatik. Eredetije a hellen ἀχάτης.

AGÁTKŐ,

ösz. fn. l. AGÁT.

AGG,

(1) mn. tt. agg-ot. A régieknél, mint Molnár Albertnél is, hol két hol egy g-vel fordúl elő : agkofa, aglant, agnő. A székelyek szinte mondják : ag eb. Van Ag családnév Érsekújvárott. Értelme : ócska, vén, törődött, régi, avúlt, mintegy avag hosszasabban avatag. Agg fű, agg széna, mely első növés valamely évben, s különbözik a sarjutól, mint újabb fiatalabb növéstől. Agg dada, vén asszony. Agg lamos, öregapa a menyekzőben. Agg lant, vén banya. Egy agg lant van Gyöngyös táján. Faludi. Agg legény, a ki a házasság ifju korát átugrotta. Agg ló. Gyakran agg lovon verik agyon a farkast. Km. Agg róka. Nehéz az agg rókát tőrbe ejteni. Km. Agg szó, de igaz, így nevezi Pázmán a közmondást. Agg ellenség, a régieknél = ördög.

„Romok között erőtlen agg
Apák lézengenek.“
Bajza.

Agg vitéz. Agg eb. Késő az agg ebet tánczra tanítani. Km. Agg ebnek, vén szolgának egy a fizetése. Km. Nem agg ebnek való a csontrágás. Km. Agg erdő. Agg tölgy.

„Az agg erdőben aludtam el
Egy lombos tölgynek alatta,
Zaj támada az agg tölgy lombjai közt,
S elverte szememről álmomat.“
Kazinczy Ferencz.

Minthogy az agg mint mn. csak vén korra, nagy időre vonatkozik : innen is valószinű, hogy az agg igének is ez a tulajd. eredeti értelme.

A lapp nyelvben aigie = ős, a finnben akka = vén asszony, ős anya, a szanszkritben is akká, annyi mint anya, nagyanya, melyekkel ismét öszveüt magas hangon a magyar egyszerűbb ük; ide tartozik a török öksüz (= árva) is, melyben szüz (sziz) viszonyrag am. nélkül, nélküli (vesztett, fosztott), öksüz tehát nem más, mint ük- vagy akká-szüz am. anyavesztett. Nem hibázunk, ha a török aga vagy agha szót is ide igtatjuk, mely ott am. úr. S nem származhatott-e ez agg-ból épen úgy mint a franczia seigneur, sieur, monsieur, olasz signor, a latin senior-ból? Előfordul még a törökben ik, mely régit, öreget, s ak, mely fehéret, szürkét jelent; és vajjon nem jellemzi-e ez szinte az agg kort? Meg kell még jegyeznünk, hogy a föntebbi szanszkrit akká szót Eichoff az acs, becs, becsül,

AGGASTYÁN,

(agg-as-ty-án) fn. tt. aggastyán-t, tb. —ok. Törődött, elvénült, elzüllött vén ember, kit a nagy kor és nyavalyák megviseltek. Tisztességes ősz aggastyán. Elemeire oldva : agg-asz-t-án = agasztott. A t meglágyúlt benne, mint a toportyán, parittya, patlantyú, csörgetyű, s több ilyenekben.

AGGASTYÁNFŐ,

(aggastyán-fő) ösz. fn. Élemedett, érett, vén koru személy.

AGGASZT,

(agg-asz-t) áth. m. aggaszt-ott, par. aggaszs, htn. —ani vagy —ni. Vénít, aggkorúvá tesz, különösen búsulás, töprenkedő gondolkodás által fogyaszt, epeszt, emészt, s ez által a vénülést elősegíti. Aggasztja őt a sok gond, gyermekei nevelése, jövendője. Ez engem igen aggaszt. Képzőjére nézve l. — ASZT, képző.

AGGASZTAL,

(agg-asz-t-al) áth. m. aggasztal-t. Oly képzésű, mint : magasztal, vigasztal, marasztal, engesztel stb. Egy jelentésű a rövidebb aggaszt-val, melynek némi tartóssági, folytonossági, gyakorlati árnyéklatot kölcsönöz.

AGGASZTALÁS,

(agg-asz-t-al-ás) fn. tt. aggasztalás-t, tb. —ok. Tartósabb, folytanosabb aggasztás.

AGGASZTÁS,

(agg-asz-t-ás) fn. tt. aggasztás-t, tb. —ok. Hatás a kedélyre, mely ezt aggasztja, búsítja, gonddal terheli.

AGGASZTÓ,

(agg-asz-t-ó) mn. tt. aggasztó-t. A mi aggá tesz, különösen, a mi bút, gondot, szorongatást okozva, a kedélyt leveri, s a testet idő előtt fogyasztja, epeszti, s ez által mintegy sietteti a vénülést. Aggasztó bú, gond, szomorúság, bánat. Aggasztó állapot, körülmény, eset, kilátás, jövendő. Aggasztó szükség, nyavalya.

AGGASZTÓLAG,

(agg-asz-t-ó-lag) ih. Búba merítve, testet lelket epesztve, nyomasztva, aggást okozva. Gyermekei sorsa, kétes jövendője aggasztólag hat reá.

AGGAT,

l. AKGAT.

AGGATÁS,

l. AKGATÁS.

AGGATATLAN,

l. AKGATATLAN.

AGGATLAN,

(agg-atlan) mn. tt. aggatlan-t, tb. —ok. Aki nem agg, bú, gond nélkül levő. A könnyelműek rendesen aggatlanok is. Akinek semmi baja, aggatlan lehet. Határozókép am. aggalom nélkül.

AGGATLANÚL,

(agg-atlan-úl) ih. Aggalom, bú, gond nélkül, nem törődve semmivel és semmin. Aggatlanúl töltött ifjuság. Aggatlanúl éli világát.

AGGATMÁNY,

l. AKGATMÁNY.

AGGATÓDZÁS,

l. AKGATÓDZÁS.

AGGATÓDZIK,

l. AKGATÓDZIK.

AGGATÓDZÓ,

l. AKGATÓDZÓ.

AGGDADA,

(agg-dada) ösz. fn. Fogatlan vén banya, ki dadogva beszél, s ki a közmondás szerint : a szöszt is pösznek és a hamut mamunak mondja.

AGGELLENSÉG,

(agg-ellenség) ösz. fn. Megrögzött ellenség. Így neveztetik régibb iratokban az ördög.

AGGFALVA,

(Agg-falva) helyn. Sopron megyében, német. Agendorf.

AGGÓDÁS,

(agg-ód-ás) fn. tt. aggódás-t, tb. —ok. Folytonos búsulás, gondoskodó töprengés. Az aggás-nak mintegy folytonosságát fejezi ki.

AGGÓDATLAN,

(agg-ód-atlan) mn. tt. aggódatlan-t, tb. —ok. A ki aggódni nem szokott, bú, gond nélkül levő. Igehatárzó is, mint rendesen az atlan ellen képzőjű melléknevek. Boldog, ki aggódatlan élhet.

AGGÓDATLANSÁG,

(agg-ód-atlan-ság) fn. tt. aggódatlanság-ot. Nyugalmas, kedélyi állapot, midőn valaki nem aggódik.

AGGÓDIK,

(agg-ód-ik) belsz. m. aggód-tam, —tál, —ott, htn. —ni. Kedélye kétes remény és félelem vegyes érzelmeivel foglalkodik, küzd; különösen vágyainak teljesedése, vagy meghiúsodása fölött epeszti, emészti magát. A haza sorsán, jövendőn, gyermekein aggódni. Azon aggódni, mi történik velünk. Mit aggódol rajtam? Hire, neve, böcsülete miatt aggódik.

AGGÓDÓ,

(agg-ód-ó) mn. tt. aggódó-t. Folytonosan aggódó, búban, gondban valamely jövendő iránti bizonytalanság miatt töprenkedő.

AGGÓDTAT,

(agg-ód-tat) művelt. m. aggódtat-tam, —tál, —ott, par. aggódtass. Aggódóvá teszi; okozza, eszközli, hogy aggódjunk. Barátom sorsa, és saját jövendőm igen aggódtat engemet.

AGGÓFŰ,

(aggó-fű) ösz. fn. Növényfaj az üszögfőrök (Senecio) neméből, melynek virágai sűrűk, sátorozók, levelei szárolelők, fogasak, máskép : rontófű, szősszefű, aggó üszögör. (Senecio vulgaris. L.)

AGGOS,

(agg-os) mn. tt. aggos-t, vagy —at, tb. —ak. 1) Agghoz hasonló, vagy közeledő, aggforma, mint : vénes, öreges. 2) Gondos, a ki aggni, aggódni szokott. Az agg igéből származik, mint : takar, takaros, pirít, pirítos.

AGGOSKODÁS,

(agg-os-kod-ás) fn. tt. aggoskodás-t, tb. —ok. Gondoskodás.

AGGOSKODIK,

(agg-os-kod-ik) k. m. aggoskod-tam, —tál, —ott. Gondoskodik. Az illető kedélyállapotnak gyakorlatos, de szelidebb árnyalatát fejezi ki.

AGGOTT,

(agg-ott) mn. tt. aggott-at. Elvénült, élemedett, korosodott, régi, illetőleg törődött aggastyán. Aggott öregség. „Aggott tölgyek alatt“ Kazinczy Ferencz. Kiaggott = elavult, kiavult.

AGGOTTAN,

(agg-ott-an) ih. Aggott korban, állapotban, elaggva, elvénülve. Mit ember ifjantan tanul, azt aggottan is nehezen felejti. (Kis-Viczai.)

AGGOTTSÁG,

(agg-ott-ság) fn. tt. aggottság-ot. Élemedett öregség, törődött aggkori állapot, vagy tulajdonság. Jelenti az aggásnak következményét, miért ez mint ok, amaz mint okozat tekintendő. Aggottsága miatt nehéz testi lelki munkát bírni nem képes. Tehetetlen aggottságra jutott.

AGGRAVASZ,

(agg-ravasz) ösz. mn. Kitanúlt, furfangos csaló, vénróka.

AGGRAVASZUL,

(agg-ravaszul) ösz. ih. Furfangos vén róka módjára.

AGGREGE,

(agg-rege) ösz. fn. Elavult, hitelvesztett, fonóházi mendemonda, szófiabeszéd, dajkamese.

am. az agyban foglalt velő. „Vas vesszővel ő fejét vereté, hogy az agya velője orráról kijár vala.“ (Nádor-codex). Erre, mint az élet és elme székhelyét tartalmazóra vonatkoznak: Agyba főbe verni, agyonütni, vágni, szúrni, csapni, legyinteni valakit, azaz úgy fejbe ütni, csapni, stb. hogy meghaljon. Agyonkinozni, gyötreni = halálra. Agyon ázni, fázni = csaknem halálosan. Agyon nevetni, sírni magát. Agyon hajszolni cselédét, barmát = majd halálra hajtani. Agyafúrt ember. Vert viszi veretlent, agyafeje töretlent. Km. Vétetik egész fej helyett is. „Vevék a nádat és verik vala ő agyához“ azaz fejéhez. (Münch. codex).

„Agyamban egyik őrült gondolat
A másikat viharként kergeti.“
Vörösmarty.

Innen átv. ért. 1) valamit mintegy velő gyanánt tartalmazó üreg. Kerék agya, melybe a tengelyt eresztik. Kerék agyáig való sár. Puska agya, azon homorú üreges fa, melybe a puskacsőt fektetik. 2) a koponyának lágy fehér anyagból álló velőnemű tartalma, agyvelő, t. i. tartalmazó a tartalom helyett. Nagy agy, mely két részre, jobb és baloldalira oszlik; kis agy, máskép agyacs. Innen átv. ért. tök agya = béle.

Első jelentésénél fogva talán eredetileg a magashangú hegy, azaz tető, mint a testnek felső része, oly fogalmi viszonynyal, mint fel és fej, innen agyfa = az épület legtetején elnyúló fa. Miszerint rokonságban van vele a szanszkrit : gad, mely azt teszi: kitetszeni. Az agy ma is fenhangú egy szóvá változik ezekben : egybugyál = agyabugyál, egyel = agyal.

AGYABUGYÁL,

(agya-bugyál) ösz. áth. m. agyabugyál-t. Agyafőbe ver, jól megdönget valakit. Derekasan megagyabugyálták. Valószinű, hogy bugyál eredetileg bufál volt, és így az egész : agyabufál.

AGYABUGYÁLÁS,

(agya-bugyálás) ösz. fn. Agyafőbe bufálás, döngetés.

AGYACS,

(agy-acs) kics. fn. tt. agyacs-ot. A tágabb értelemben vett agyvelő azon része, mely a sátor által a szorosabb értelmű agy hátsó karélyától elválasztatván, a nyakszirtcsont alsó üregeiben nyugszik (Cerebellum). Gall agytana szerint ez a nemi ösztön székhelye.

AGYAFÚRT,

(agya-fúrt) ösz. mn. Furfangos eszű, ravasz, alattomos ; továbbá, makacs, önfejű, fúrtfejű.

AGYAFÚRTSÁG,

(agya-fúrtság) ösz. fn. Furfangosság, alattomosság ; makacsság önfejűség, fúrtfejűség.

AGYAFUVÓ,

(agya-fuvó) ösz. mn. A székelyeknél jelent dühöst, bőszt, aki mintegy fölfújja az agyát, dülőfélő.

AGYAG,

(agy-ag) fn. tt. agyag-ot. Föld neme, mely a többiek között termékenységre nézve kitűnő, a ragadós szilárd tulajdonságánál fogva különféle edényekre alkalmas. Sárga-, vörös-, szappan- fehér-, pecsétes-, ruhatisztító agyag. Agyagból vályogot vetni.

AGYAGSZÉN,

(agyag-szén) ösz. fn. Szénnemű ásványagyag.

AGYAGVEREM,

l. AGYAGGÖDÖR.

AGYAL,

(agy-al); áth. m. agyal-t. 1) Agyafőbe ver, agyabugyál, magas hangon egyel (Kemenesalján). 2) Kerékbe, puskába szükséges agyat csinál. V. ö. Agy.

AGYALAP,

(agy-alap) ösz. fn. Az agyvelő alja, melyen az agy nyugszik.

AGYALÁS,

(agy-al-ás) fn. tt. agyalás-t, tb. —ok. 1) Agyba, fejbeverés, megdöngetés, agyabugyálás. 2) Szerelés, midőn a keréknek, puskának agyat csinálnak.

AGYAR,

(agy-ar) fn. tt. agyar-t vagy —at, tb. —ak. Némely állatok, nevezetesen a disznóneműek éles fogai, melyek két oldalt az ajkak közül kinyúlnak. A vadkan agyarával üt az ellenséghez. Agyarát feni, köszörüli, vicsorgatja. Kiütni, csorbára törni a disznó agyarát. Átv. ért. mondjuk emberi fogakról is, melyek igen hosszak, s kifelé nyúlnak. Minthogy az agyar hegyes, és fölfelé áll; valószínűnek véljük, hogy eredetileg am. a magashangú hegyer. Tájejtéssel: acsar.

AGYAR,

(agy-ar), mn. tt. agyar-t, tb. —ok. Irígy, aki más szerencséje miatt bosszúságból mintegy fogait vicsorgatja. Innen az agyarkodás, agyarkodik származékok.

AGYARAS,

(agy-ar-as) mn. tt. agyaras-t vagy —at, tb. —ak. Aminek agyara, vagy agyarai vannak. Agyaras vadkan.

AGYARD,

(agy-ar-d) fn. tt. agyard-ot. Czetfaj, melynek felső állkapcsából hosszu agyar nyúlik ki. (Monodon. L.)

AGYARFEHÉR,

(agyar-fehér) ösz. mn. Aminek fényes fehér színe van, mint a disznó agyarának.

AGYARGÁS,

(agy-ar-og-ás) fn. tt. agyargás-t, tb. —ok. Alattomos, ártani vágyó irígykedés, törzsönködés, fogvicsorító ellenkedés.

AGYARGAT,

(agy-ar-og-at); áth. m. agyargat-tam, —tál, —ott, par. agyargass. Fogait dühösen, mérgesen vicsorgatja. Fogait agyargatja. Pázmán.

AGYARGATÁS,

(agy-ar-og-at-ás) fn. tt. agyargatás-t, tb. —ok. Fogvicsorgatás.

AGYARGÓS,

(agy-ar-og-ó-os) mn. tt. agyargós-t vagy —at, tb. —ak. Alattomosan irígykedő; mérgeskedő.

AGYARKODÁS,

(agy-ar-kod-ás) fn. tt. agyarkodás-t, tb. —ok. Irígységből bosszúvágyból eredő ellenséges törekvés, dúlásfúlás valaki ellen.

AGYARKODIK,

(agy-ar-kod-ik); k. m. agyarkod-tam, —tál, —ott. 1) Agyarkodik a vad kan, midőn dühében alsó agyarait a felsőkhöz feni és csattogtatja. 2) Átv. ért. dühös vadkan módjára mintegy fogait vicsorgatva irígykedik, dühösködik valakire. Miért agyarkodtak a népek? 1. Zsolt. A káromkodó nem csak az emberekre, de még az Istenre is agyarkodik. Tájejtéssel: acsarkodik.

AGYAROG,

(agy-ar-og); gyak. önh. m. agyarog-tam, —tál, agyargott. Az agyarkodik kisebb foka,

fejlödő gilisztafaj, különösen a juhoknál, melytől az úgy nevezett kergeteg származik.

AGYKARIKA,

(agy-karika) ösz. fn. A kocsikerék agyát két végén övedző, s erősítő karika vasból.

AGYKÉR,

(agy-kér) ösz. fn. Hártyanemű szövedék, mely, mint kéreg a fát, körülveszi az agyat.

AGYKÉS,

(agy-kés) ösz. fn. Agybonczoláshoz való sebészi eszköz.

AGYKOHOLMÁNY,

(agykoholmány) ösz. fn. Valóságon nem alapuló, légből kapott, költött állítás, mondás, mely egyedül a beszélő vagy iró agyából került ki; rajongó képzelgés műve.

AGYLÁZ,

(agy-láz) ösz. fn. Az agynak különféle lázas bántalmai, milyenek: a) agydüh, b) azon váltóláz, mely főfájás képében szokott megjelenni. stb.

AGYLÁZAS,

(agy-lázas) ösz. mn. Agylázban szenvedő. Agylázas betegek.

AGYLOB,

l. AGYGYULADÁS.

AGYON,

(agy-on) ih. Bizonyos erőszakos cselekvést jelentő igékkel öszvekötve azt teszi : halálra, halálosan,minthogy az agy megsértése halállal szokott járni. Ilyenek : agyonüt, agyonver, agyonnyom, agyonlő, agyonszúr, agyoncsap, agyonsujt, agyonvág.

AGYONLŐ,

(agy-on-lő) ösz. áth. Valakit halálosan meglő, akár agyban akár másutt sértve.

AGYONLÖVÉS,

(agyon-lövés) ösz. fn. Halált hozó, okozó lövés. Agyonlövéssel fenyegetni valakit. Fél az agyonlövéstől.

AGYONLÖVET,

(agyon-lövet) ösz. művelt. Valakit főbelövés által kivégeztet. Agyonlövetni a szökevényeket.

AGYONLÖVETÉS,

(agyon-lövetés) ösz. fn. Főbe lövés általi kivégeztetés.

AGYONNYOM,

(agyon-nyom) ösz. áth. Embert vagy más állatot erős nyomás által halottá tesz. Az öszveroskadott ház agyonnyomta a benlakókat.

AGYONNYOMÁS,

(agyon-nyomás) ösz. fn. Halált okozó erős nyomás.

AGYONÜT,

(agyon-üt) ösz. áth. Embert vagy más állatot halálra üt. Bottal, puskaaggyal, buzogánnyal agyonütni valakit.

AGYONÜTÉS,

(agyon-ütés) ösz. fn. Ütés által okozott halál. Fél az agyonütéstől.

AGYONVER,

(agyon-ver) ösz. áth. Halálra, halálig ver, verés által megdögleszt. Agyonverni a ragadozó vadakat.

AGYONVERÉS,

(agyon-verés) ösz. fn. Halált okozó verés. Agyonveréssel fenyegetni valakit.

AGYRÉM,

(agy-rém) ösz. fn. Ani valósággal nem létezik, nem is létezhetik, hanem egyedül csak a képzelgőnek rémlik. Az agykoholmánnyal rokon, de némileg abban különbözik tőle, hogy az agyrém gyakran akaratlanul is, péld. félelemből támadhat bennünk; az agykoholmány pedig szabad akarat műve. Gyógytanilag a beteges képzelő-tehetség szülőménye, mely az agybeteget rémülésbe ejti.

vonit stb. Megnyujtva : áhít. Régiesen ; ajéjt sőt aít is. „Mert úr ajéjtja (desiderat) ő szolgáját.“ Müncheni codex. „Es kevánsága aithat.“ „És meglelé, mit aita.“ Katalin verses legendája. „Testi gyönyörűségnek kevánságát ne aitsad.“ Régi magyar passio, Toldytól.

AHÍTÁS,

(ah-it-ás) fn. tt. ahítás-t, tb. —ok. Ah kedélyhanggal nyilatkozó erősebb nemű vágyás, érzés. V. ö. AHÍT.

AHÍTAT,

(ah-ít-at) fn. tt. ahítat-ot. Istenimádási, vallásos érzelemből fakadó kegyeletes cselekedet. Szívbeli, tiszta erkölcsi ahítattal járulni Isten elé. Szólesb ért. másnemű vágyi nyilatkozat, ohajtat. Régiesen ajéjtat. „Tü atyátoknak akarjátok ajéjtatit (desideria) tennetek.“ Müncheni codex.

AHÍTATLAN,

(ah-ít-atlan) mn. tt. ahítatlan-t, tb. —ok. Kinek szívében Isten iránti kegyeletérzés nincsen; vallási buzgalmas cselekedeteket nem gyakorló. Istentől elszakadt ahítatlan nép.

AHÍTATOS,

(ah-ít-at-os) mn. tt. ahítatos-t v. —at, tb. —ak. Aki szívében vallásos buzgalmat, kegyeletet táplál, s azt külső jelekkel, cselekedetekkel is mutatja. Ahítatos keresztény hívek. Öszvehúzva: ajtatos.

AHÍTATOSAN,

(ah-ít-at-os-an) ih. Ahítatos módon, vallásos belső és külső buzgalommal. Ahítatosan imádkozni, gyónni.

AHÍTATOSKODÁS,

(ah-ít-at-os-kod-ás) fn. tt. ahítatoskodás-t tb. —ok. Vallási érzelemből, kegyeletből fakadó buzgólkodás, imádkozás; ahitat gyakorlása. Rövidebben: ajtatoskodás.

AHÍTATOSKODIK,

(ah-ít-at-os-kod-ik); k. m. ahítatoskod-tam, —tál, —ott. Ahítatos, vallási buzgalmu cselekedeteket gyakorol; Isten, illetőleg szentek iránti kegyeletből buzgólkodik, imádkozik; ajtatoskodik.

AHÍTATOSSÁG,

(ah-ít-at-os-ság) fn. tt. ahítatosság-ot. 1) Kegyeletes vallásnak tulajdonsága, melynélfogva ahítatosan viselik magokat. Mások ahítatosságán épülni. Ahítatosságot gyakorolni. 2) Vallási külső és belső szent gyakorlatok, melyek által az Istent tiszteljük, imádjuk, hozzá folyamodunk. Ahítatosság-ság órái. Öszvehuzottan: ajtatosság.

AHÍTATOSSÁGI,

ah-ít-at-os-ság-i) mn. tt. ahítatossági-t tb. —ak. Ahítatosságot illető, ahhoz tartozó. Ahítatossági érzelem.

AHÍTOZÁS,

(ah-ít-oz-ás) fn. tt. ahítozás-t, tb. —ok. Valamire vágyó, s miatta epedő sohajtozás. Merő ahítozással tölti idejét. Csupa ahítozásból áll, mint a szerelmesek.

AHÍTOZIK,

(ah-ít-oz-ik); k. m. ahítoz-tam, —tál, —ott. Sóvárog, sohajtozik, eped, kivánkozik, vágyakodik valami után. Ahítozik testem lelkem, tehozzád élő Istenem. Zsoltár.

AHOGY,

(a-hogy) ksz. Amint, midőn, miután. Ahogy megjövendölém, úgy történt. Ahogy körülnézék, őt láttam jönni. Ahogy elmenék, legott kerestek.

AHOGYAN,

(a-hogy-an) ksz. Amint, miképen,

Aj aj! már megint nyugtalankodol? Hasonló hozzá a magash. ej.

AJ

(3), tájejtéssel al vagy aly helyett divatozik, p. aj-fa = a járom alsó fája, aj-bor = alja-bor.

— AJ

(1), magash. ej, némely kevés igében középképző, mely asz esz helyett áll, p. szak-asz-t, szak-aj-t, szal-asz-t szal-aj-t, hull-asz-t hull-aj-t. Sajátlag it képzőben az t-nek aj vagy ej-jé változása; sőt a régieknél kiváltkép ezen alakok fordulnak elő, p. tanejt vagy tanéjt, fordejt és több számtalanok. V. ö. —ít igeképző.

— AJ

(2), névk. magash. ej, mely a) főneveket képez természeti hangutánzókból, mint: mor-aj, oh-aj, rob-aj, soh-aj, zuh-aj, zseb-aj, csör-ej, dör-ej, zör-ej, b) némely más neműekből, mint: tolv-aj dév-aj, szil-aj, c) az é vagy éj képzők változata ezekben: kar-é kar-éj, kar-aj, par-é par-éj par-aj, tar-é tar-éj, tar-aj, csád-é csad-aj, d) mint középképző a harmadik személyű birtokragozásban a törzsbeli ó s fenhangon ö változata, mint: hord-ó hord-aj-a, tart-ó tart-aj-a, kend-ő kend-ej-e, tet-ő tet-ej-e, er-ő er-ej-e.

Mindezek elemzésére nézve l. a, az ó ő részesülő módosított alakja.

AJAJA-SARKVIRÁG,

ösz. fn. A sarkvirágok neméhez tartozó növényfaj, Diószegi szerint pilise torkában ily bötüalakok látszanak: AIAIA. (Delphinium Ajacis. L.)

AJAK

vagy AJK, (aj-ak vagy aj-k) fn. tt. aja-kat vagy ajkat, tb. ajakak vagy ajkak. A száj nyilása körül többé kevésbbé kihajló pirosas húskörnyezet, mely a szájat kinyitja és bezárja. Felső ajak, alsó ajak. Vastag, vékony, széles, keskeny, piros, megkékült ajak. Képesen szólva: sással metszett, bíbor, cseresznyeszín, csókratermett ajak. Mérajkakon beszélni. Öszvehúzni, szétvonni, harapni, szopni, nyalni az ajakat. Sima, cserepes ajak. Nyúlajak, mely mint a nyúlé, be van vágva, s a fogakat láttatja. Ajakon termett és nem szüben gyökeredzett szó. Km. Lesni a kedves ajkairól fakadó szavakat. Ajkamon a neve, csak ki nem tudom mondani. Ajkán száradt a szó = beszédében megakadt. Fölbiggyeszti az ajkát. Ajakába harap.

„Hol vagyon, a ki merész ajakát hadi dalnak eresztvén,
A riadó vak mélységet fölverje szavával.“
Vörösmarty.

Gyöke a nyilást jelentő aj (l. AJ 1), melyből kisarjadzó k képzővel lett aj-k, könnyebb kiejtéssel ajak, mely mintegy kinövést jelent ezen testrészekben is: far-k, far-ok, sar-k sar-ok, mar-k mar-ok, tor-k tor-ok, hüvely-k, köny-ök, der-k, der-ek.

AJAKAS,

(aj-ak-as) mn. tt. ajakas-t, tb. —ak. Általán, akinek vagy aminek ajaka van, tulajd. v. átv. ért. véve; különösen nagy ajaku, máskép ajók. A növénytanban így neveztetnek a többnyire négyszögű ellenes vagy gyűrűs águ füvek és cserjék (Labiatae).

AJAKBÖTÜ,

(ajak-bötü) ösz. fn. Így nevezzük azon bötüket, melyek az ajakhangok írásbeli jegyei, t. i. b, f, m, p, v. V. ö. AJAKHANG.

sekben : iczegbiczeg, illegbilleg, ingóbingó, izsegbizseg, izgatbizgat, iczipiczi, inczifinczi, ihogyvihog, ihivihi, iháczolviháczol; előképzől : anya, banya; állvány, bálvány (statua); acsó, bacsó; aj, báj; ennünket vagy önnünket, bennünket; omlik, bomlik; oszlik, foszlik; öklel, böklel; ötlik, botlik; oló, folyó; irics, virics; ingaly, ingely (pingely h.), pindely. Különösen használja nyelvünk az érülköző ajakhangokat előhangul oly szókban, melyek általában valami bővet, tömöttet, dudorút, különösebb gömbölyűt, kerekdedet jelentenek: bucskó, buczkó, bócz, bodor, bog, bogács, boglya, boga, buga, bogyó, batyú, bugyor, bugya, boka, bukta, bolyó, bombék (bimbó), bonfordi, boncz, bunkó, bunczi, bufti, busa, pocz, poczok, poh, pofa, pompos, mogy, mogyoró, magyal, mony, mál, máj, mind, bödön, böndő, bőgy; a nemérülközőket vagyis fuvókat oly szók elején, melyek általában fuvást, különösen távolra hatást, távolodást, legkülönösebben magasra hatást, magasat jelentenek, mint: fut, fogy, foly, fon, fok, fül, fűt, fül, fújt, vihar, viheder, villan, fő, fel, fenn stb. Az orrfuvó m az utóbbi osztály jelentésében is lényeges részt veszen, mint: megy, mász, mozog, mély; emel, magas, madár. A kifejlett törzsszók végén jobbára ó, ő, ú, ű önhangzókból alakultak: gomó, gomb; csomó, csomb; domó, domb; gömő, gömb; dölő, dölf; csaló, csalf(a); csörő, csörf; terő, terp; ölő, ölü, ölv; nyelő, nyelv; sérő, sérv; hiú, hív(alkodik), hiő (hívő), hiv; oló, olu, olv; homó, homv, hamv; könyü, könyv; tetü, tetv; nedü, nedv; adu, adv; szaru, szarv; daru, darv, stb.

A magyar mindezen hangokat igen szabatosan megkülönbözteti, ami más nemzeteknek nem mindig sikerül, különösen a német ajkuak a kemény és lágy mássalhangzókat itt is nehezen tudják megkülönböztetni, p. a magyar bab-ot és pap-ot, való-t és faló-t. Azonban tagadhatatlan, hogy ezen hangok minden nyelvben rokonok, s eredetileg különösen a nyelvek első képződési korában számos oly szók, melyek most külön tétellel birnak, azonosak valának, p. a magyarban mállik = válik; ebéd = evéd; ifjú = ivjú (ivik igétől), velő = belő. Valószínűséggel birnak s figyelmet érdemelnek: menny = fenn vagy lágyult ny-nyel: fenny p. ebben: fennyen, továbbá mell törzs (mell-é, mell-ett, mell-ék stb. szókban) = fél, pl. útfélen, út mellett, ajtófél am. ajtómellék, stb. különbözik ettől: melly (pectus), ez elő vagy elöl-ből származván m előtéttel: melől = melly; így a német Brust-ot Adelung πρόσθιος-szal rokonítva, mely προ, latinul prae, szanszkritul pra szótól ered, leghihetőbbnek tartja. Némely nyelvekben egyik vagy másik hiányzik, p. a hellen írói nyelvben a v, az arabban a p, a szuómiban a b és f.

AJAKKÉPZÉS,

(ajak-képzés) ösz. fn. Sebészi műtét, mely által a hiányzó ajkak pótoltatnak.

AJAKMETSZÉS,

(ajak-metszés) ösz. fn. Sebészi műtét, midőn az ajak kóros részét lemetszik.

AJAKMIRIGY,

(ajak-mirigy) ösz. fn. Ajkon támadt mirigyféle kelevény.

Több nyelvben az adás-t és ajándék-ot jelentő szók egy gyökről származtak, mint a hellen δῶρον és δίδωμι, a lat. dono, donum és do, a német Gabe és geben, szanszkrit: dá, (do) dánan (donum, Geschenk). Innen valószínű, hogy az ajándék gyöke is aj egy eredetű az ad igével, mintegy adandék, képzésre olyan levén, mint: veszendék, növendék, lependék, halandék; s ad is gy (=dj)-re, ez ismét j-re lágyúlt, valamint ellenkezőleg a j gy-vé szokott változni, p. gyön = jön, gyógy = jógy, gyász = jajász.

AJÁNDÉKLEVÉL,

l. ADOMÁNYLEVÉL.

AJÁNDÉKMARHA,

(ajándék-marha) ösz. fn. Akarmi jószág, ingó vagyon (régibb értelemben), különösen valamely állat, mely ajándékban adatik. Ajándék-marhának ne nézd borjufogát. Km. V. ö. MARHA.

AJÁNDÉKOZ,

(aj-ánd-ék-oz); áth. m. ajándékoz-tam, —tál, —ott. Valakinek ajándékul ad valamit; bizonyos adománynyal kedveskedik. A tanító képeket ajándékoz növendékeinek. A szolgáknak új évre pénzt, ruhát ajándékoz. Elajándékozni vagyonát. A vendéget, jó barátot emlékül megajándékozni valamivel.

AJÁNDÉKOZÁS,

(aj-ánd-ék-oz-ás) fn. tt. ajándékozás-t. Kedveskedésből való ingyenadás.

AJÁNDÉKOZÁSI,

(aj-ánd-ék-oz-ás-i) mn. tt. ajándékozási-t, tb. —ak. Ajándékozást illető, arra vonatkozó. Ajándékozási hajlam, szokás.

AJÁNDÉKOZAT,

(aj-ánd-ék-oz-at) fn. tt. ajándékozat-ot. Amit ajándékban adtak; ajándékozott jószág, marha, pénz, stb.

AJÁNDÉKOZÓ,

(aj-ánd-ék-oz-ó) mn. és fn. tt. ajándékozó-t. Aki ajándékoz valamit.

AJÁNDOK,

(aj-ánd-ok) fn. tt. ajándok-ot. Érteményre nézve = ajándék, t. i. az é átváltozván o-ra, mint ez ily képzetü szókban: szándék, szándok; fazék, fazok; hajlék, hajlok; marék, marok; stb. „Az tebenned bizókat örök ajándokkal megajándokozod.“ Góry-Codex. „És urunk Krisztus egyházának adá ajándokon.“ Debreczeni legendáskönyv.

AJANG,

(aj-ang); önh. m. ajang-tam, —tál, —ott, htn. —ani vagy —ni. 1) Magát mintegy szégyenelve, átallva, vonakodik valamitől 2) Kétkedik, haboz, nem tudja, mitevő legyen. Székely szó.

Gyöke aj vonakodási, kétkedési kedélyszó. V. ö. AJ (2).

AJANGÁS,

(aj-ang-ás) fn. tt. ajangás-t, tb. —ok. Szégyenlős, szemérmes vonakodás; habozó kétkedés.

AJÁNL,

(aj-án-l vagy aj-án-ol); áth. m. ajánl-t vagy —ott, htn. —ni vagy —ani. 1) Bizonyos adománynyal, ajándékkal, jótéteménynyel kedveskedőleg megkínál, vagyis elfogadásukra felszólít, megkér valakit. Ajánlom önnek barátságomat, szolgálatomat. Lakomat szállásul, kocsimat kirándulásul ajánlom. Segítségét ajánlotta a kárvallottaknak. Különösen határozott akarattal valóban odaad, odanyujt valamit. Hazámért jóságomat, véremet, életemet ajánlom. Lelkemet Istennek, testemet a földnek ajánlom. Mindenét a szegényeknek ajánlotta. 2) Mástól hasonló adományt, szi-

zás-t, tb. —ok. Kínálkozás neme, midőn valaki bizonyos teendőre, akár ingyen, akár díjért ajánlkozik. L. AJÁNLKOZIK.

AJÁNLKOZIK,

(aj-án-l-koz-ik); k. m. ajánlkoz-tam, —tál, —ott. Kínálkozik, igérkezik, hogy ingyen, kedveskedésből, vagy bizonyos díjért, jutalomért, bérért valamit cselekedni, elvállalni kész. Ajánlkozik, hogy saját kocsiján és költségén elszállít bennünket. Csekély bérért ajánlkozik szolgálatomra.

AJÁNLKOZÓ,

(aj-án-l-koz-ó) fő- és mn. tt. ajánlkozó-t. Aki igérkezik, kínálkozik valamire. A sok ajánlkozó közül nehéz választani.

AJÁNLÓ,

(aj-án-l-ó) mn. tt. ajánló-t. 1) Aki valakit vagy valamit ajánl. 2) Ami által ajánlunk, kínálunk, p. levél. Könyvet ajánló előbeszéd.

AJÁNLOTT,

(aj-án-l-ott) mn. tt. ajánlott-at. Általán, aki vagy ami ajánlva van, ez igének minden érteményében. V. ö. AJÁNL. Ajánlott szivességedet köszönöm. Az ajánlott tisztet befogadni. Az ajánlott árut megvenni.

AJÁNLVÁNY,

(aj-án-l-vány) fn. tt. ajánlvány-t, tb. —ok. Iromány, levél, melyben valakit más szivességébe, kegyébe, barátságába, szolgálatába, hivatalra, stb. ajánlunk. Megírni, elküldeni az ajánlványt. Könnyebb kiejtéssel : ajálvány.

AJAZ,

(aj-az); áth. m. ajaz-tam, —tál, —ott, v. ajzottam, ajzottál, ajzott, par. ajazz, htn. —ni v. ajzani. 1) A ló szájába, vagyis ajkai közé zabolát tesz. Paripáját nyergeli, ajazza. 2) A nyilat ajánál fogva az íjra alkalmazza. „A vadász ül hosszu méla lesben, vár felajzott nyilra gyors vadat.“ Vörösm. 3) Asztalos munkában a deszkát bevési, hogy rovátkába, mintegy ajakai közé a másikat beereszsze. Hasonló érteménye van az ácsoknál, midőn egyik gerenda élét a másik rovátkába ereszti. V. ö. AJ.

AJAZÁS,

(aj-az-ás) fn. tt. ajazás-t, tb. —ok. Cselekvés, mely által valamit ajaznak. Nyíl, ló ajazása. Deszka, gerenda ajazása. V. ö. AJAZ.

AJAZÓ,

(aj-az-ó) fn. tt. ajazó-t. 1) Keresztabola a kemény szájú ló számára. 2) Azon gerenda, melyet a kerítés öszvetartására fölülről a czölöpök csapjába eresztenek.

Rokon vele a szláv ausda, uzda, mennyiben a latin os és az szláv uszto a magyar aj-hoz hasonlók. V. ö. AJTÓ.

AJAZÓVAS,

l. AJAZÓ, 1).

AJBAJ,

(aj-baj) ikerített fn. tt. ajbajt, tb. ajbajak. Sok aprólékos akadály, kellemetlenség, vesződség. Nagy ajbajjal végre megérkeztünk. Ajbaj! kilencz tehén még sincs vaj! Km.

AJBOR,

(aj-bor) ösz. fn. A székelyek az égettbor főzése alatt az első lejáratást ajbornak nevezik, mi tulajdonkép alybor, némely erdélyi tájszólással : virics.

AJÉJT,

régies ahít helyett, a h szellemet j-vé változtával. L. AHÍT.

AJÉJTAT,

l. AHÍTAT ; v. ö. Ajéjt.

AJTATLAN,

(aj-t-atlan), mn. tt. ajtatlan-t, tb. —ok. Szokottan = ahítatlan, nem ahítatos, nem ájtatos.

AJTATOS,

(aj-t-at-os) mn. tt. ajtalos-t v. —at, tb. —ak. Öszve van húzva az eredetibb ahítatos-ból. Tájejtéssel megnyujtva : ájtatos, l. AHÍTATOS.

AJTATOSAN,

(aj-t-at-os-an) ih. Ahítatosan, lelkét, szívét Istenhez emelve, buzgón. Ajtatosan imádkozni.

AJTATOSKODÁS, AJTATOSKODIK, AJTATOSSÁG,

l. AHÍTATOSKODÁS, AHÍTATOSKODIK, AJTATOSSÁG.

AJTÓ,

(aj-t-ó) fn. tt. ajtó-t. Személyr. ajtóm, ajtód, ajtója vagy ajtaja. Tulajdonkép nyitó, ami rést nyit, ajt azaz nyílást csinál. Közérteményben az épületek, lakhelyek oldalain bejárásul csinált, vagyis hagyott résre alkalmazott táblanemű készület, mely a falhoz ragasztva forgékony sarkánál fogva kinyitható és betehető. Azon nyílás neve, melyen kocsik és szekerek járnak ki és be: kapu. Nagy ajtó, kis ajtó, szoba-, konyha-, kamra-, pincze-, ólajtó. Vas, sövény, deszka ajtó. Szárnyas ajtó, fél ajtó. Utcza-, kert-, padlás-ajtó. Ajtót nyitni, tárni, csukni, zárni, be- tenni. Ajtóban állani. Kitaszítani valakit az ajtón. Kopogtatni, betörni az ajtót. Nyilt az ajtó, akár fül, akár alá. Km. = mehetsz Isten hírével. Hivatlan vendégnek ajtó mögött helye. Km. Az ajtó, tréfás felelet a kopogtatónak, szabad helyett. Ha egyik ajtón kiverik, a másikon bemegy. Km. Meghúzni magát az ajtó mögött. Ajtót mutatni valakinek = inteni neki, hogy takarodjék. Ajtó közé szorulni. Hátulsó ajtón menni be = alattomos uton, lopva. Ajtóra ragasztani, írni, jegyezni valamit. Berohanni a házba ajtóstul = hű bele Balázs módjára. Ajtóig kísérni a vendéget. A templomoknak ajtajaik, a mennyországnak és pokolnak kapuja van. Ajtónak nevezzük némely öblös bútorok nyitó-záró tábláit is : szekrény-, láda-, ketreczajtó.

Elemzésére nézve l. AJ, AJT. Mennyiben az ajtó nyílást, s mintegy torkolatot jelent, oly fogalmi viszonyban áll az aj-val, mint a latin ostium az os-val.

AJTÓBÉLLÉS,

(ajtó-béllés) ösz. fn. Az ajtó mellékfalait takaró, behúzó deszkázat, mely átv. ért. mintegy béllést képez.

AJTÓBÉLLET,

l. AJTÓBÉLLÉS.

AJTÓBETÉTLEN,

(ajtó-be-tétlen) ösz. ih. Az ajtót be nem téve, nyitott ajtónál.

AJTÓCSKA,

(aj-t-ó-cska) kics. fn. tt. ajtócská-t, tb. ajtócskák. Aránylag kicsin, alacson ajtó.

„Csinálnék aranybul kalitkát, gyémántbul válucskát,
ezüstbül ajtócskát.“
Népdal.

AJTÓFA,

l. AJTÓFÉL.

AJTÓFÉL,

(ajtó-fél) ösz. fn. A bejárás oldalfalaiba eresztett gerendák, melyek egyikéhez az ajtósark ragasztatik, a másikba pedig a zár szolgál.

AJTÓFÉLFA,

l. AJTÓFÉL.

AJTÓFÉLBE,

(ajtó-félbe) ösz. ih. Ajtó mellé.

AJTÓFÉLT,

(ajtó-félt) ösz. ih. Ajtó mellett, ajtó táján.

AJTÓRAGASZTÉK,

1. AJTÓRAGASZ.

AJTÓSARK,

(ajtó-sark) ösz. fn. 1) Az ajtó, illetőleg ajtószárny hátsó, alsó szöglete. 2) Az ajtófélbe eresztett két vagy három hengerded rudacska, mely az ajtószárnyon levő csőalakú kapocsba megy, s mely körül az ajtó forog.

AJTÓSZÁR,

(ajtó-szár) ösz. fn. l. AJTÓFÉL.

AJTÓSZÁRFA,

(ajtó-szár-fa) ösz. fn. Az ajtószárt vagy ajtófélt képező famű.

AJTÓSZÁRNY,

(ajtó-szárny) ösz. fn. A két táblából álló s kétfelé nyiló ajtómű egyikegyik felerésze. Jobb, bal ajtószárny. Egyik, mindkét ajtószárnyat kinyitni, betenni.

AJTÓSZEMÖLD,

(ajtó-szemöld) ösz. fn. Kiálló keresztgerenda vagy deszkamű az ajtó fölött, melynek alulról párhuzamosan megfelel a küszöb.

AJTÓSZEMÖLDÖK,

l. AJTÓSZEMÖLD.

AJTÓTÁMASZ,

(ajtó-támasz) ösz. fn. Általán, amivel az ajtót kinyitás vagy becsukódás ellen megtámasztják.

AJTÓTARTÓ,

l. AJTÓNÁLLÓ.

AJTÓZÁR,

(ajtó-zár) ösz. fn. Általán vasból, rézből vagy fából csinált mesterséges műkészület, mely az ajtó kinyilását gátolja. Részei: nyelv, mely az ajtófélbe megy; toll, mely a nyelvet ideoda rúgja; kulcs, mely a tollat mozgatja; pléh, mely a belső gépezetet takarja. Egyébiránt az ajtózárok különfélék.

AJTÓZÁRVÁR,

l. AJTÓZÁR.

AJTOZIK,

régies, ahitozik helyett. „Miként ajtozik a szarvas vizeknek forrására.“ Passio. Toldytól.

AJTÓZÖRGETYŰ,

ösz.fn. l. AJTÓKALAPÁCS.

AJVAS,

l. AJAZÓVAS.

AJVÉSŐ,

(aj-véső) ösz. fn. Asztalosok s más faművesek vésőféle eszköze, melylyel a fát ajazzák, azaz, ajat, rovátkot metszenek bele.

AJVIRÁG,

(aj-virág) ösz. fn. Éjszak-Amerikában tenyésző vízi növénynem, melynek virágai ajasak, azaz rovatékosak, s öt hímszáluak. (Hydrophyllum. L.)

AJZ,

l. AJAZ.

AK,

elvont gyök, melyből 1) akad, akadály, akaszt, akgat (aggat), és ezek származékai némely másokkal együtt erednek. Ezek alapérteményéből az tűnik ki, hogy az ak oly tulajdonságot jelent, melynélfogva valamely test egy másikkal érintkezvén, abba bele ütközik, belehatol, honnan rokonok vele a vékonyhangu ék, eke, mint más testbe ható éllel ellátott eszközök. Ez érteményben és hangra nézve rokonai: a szanszkrit aç vagy anç (hasítani), agh (vágni) kak (hasítani), hellen ἀχή, lat. acuo, acies, acus, acinaces gyökei, a német Axt, Ecke, Egge, Angel, hacken stb. Átv. ért. ebből elemezhető az akar akarat gyöke is, mennyiben aki valamit akar, az működő erejét az illető cselekvési tárgynak mintegy nekifeszíti, s az ellene vetődő nehézségeken áttörni iparkodik; aki akaratos, az erkölcsileg megköti, megakasztja magát. Előtéttel hozzája rokoníthatók: vak = akadozva járó, vakmerő, aki merészen beleakad, belevág valamibe; makacs, bakafántos, bakacsol, mintegy: akacs, akafántos, akacsol. V. ö.