KÉSZÍTETTÉK
M. TUDOM. AKAD. RENDES TAGOK.
EMICH GUSZTÁV MAGYAR AKADÉMIAI NYOMDÁSZNÁL.
1864.
E,
kisded alakban e, nyolczadik bötü a magyar ábéczében s az önhangzók sorában harmadik. Jelen elfogadott bötürendszerünkben a vastag vagy mély hangu rövid a-nak párhuzamos társa, azonban valósággal azon a- (vagyis á-)nak, melyet ezen bötü tárgyalásánál, nyiltnak nevezénk (a tompább vagy zárt a ellenében); azon nyilt e, mely ez, emez szókban hallatszik, s mely vékonyabb v. magasabb hangon szól, mint azon zártabb hangu é, mely az ö-höz közeledik és számos szókban tájejtésileg ö-vel is cseréltetik fel, pl. pér pör, csereg csörög, péng pöng, pécsek pöcsök. Mindkettő különbözik egy harmadik, úgy nevezhető éles ë-től, mely majd i-vel, majd ö-vel szokott váltakozni, mint: egyenes, igyenes, esmet, ismét, a régies ely, ede, ez a mai ily, ide, iz helyett, továbbá sehol sohol, fazekas fazokas, mely t. i. a vastaghangokkal is megfér egy szóban. Ellenben a föntebbi két (nyilt és zárt) e az általános nyelvben (minthogy némely nyelvjárásokon igen érdekes kivételt tesznek, miről alább) vastaghangu ragot vagy képzőt nem tűr, s csak öszvetett szókban állhat együtt, pl. aranypercz, ekebontó, fejdaganat. Az ikerszókban vagy ismétli magamagát, pl. elegybelegy, cseccsebecse, cserebere, terefere, vagy vastaghangúakkal (t. i. mint az a rokona) nem más vékonyhangúakkal párosul, mint: egyebugya, hebehurgya, hetlehotla, csetecsala, hejehuja, teretura.
A zárt é-tól nem csupán kiejtésben különbözik, de gyakran a szónak egészen más értelmet is ad, minélfogva e két hangot öszvezavarni, illetőleg egymással fölcserélni nem lehet. Így különböznek a gyökszókban:
„Aki tűzbe ugrik, bele vesz,“
„Péter a vásárban lovat vész,“
„Ő a kenyérből karéjt szeg,“
„Ruháját kiszakasztotta a szég,“
„Pál az én feles társam,“
„Erről szólni feles dolog.“
De kivált a ragokban tetszik ki a lényeges különbség, mit több példával akarunk felvilágosítani:
„Ti minket mi okból ver-tek?“
„A rablók engemet meg-ver-tek,“
„Ti sok keserű falatot nyel-tek,“
„A részegek sok bort nyel-tek,“
„Ti velünk mérkőzni sem mer-tek,“
„A gyerekek kukkanni sem mer-tek,“
„Hát ti oly merően mit néz-tek,“
„Az emberek mind téged néz-tek,“
„Lehet, hogy ti mind a harczban vesz-tek,“
„Éhségben, döghalálban sokan el-vesz-tek,“
„Hát ti a vásárban mit vesz-tek,“
„Én ezen vállalatban sokat veszt-ék,“
„Én fegyvertelen senkit meg nem ment-ék,“
„Ti oly korán reggel hová mén-tek,“
„Hát a fiúk ugyan hová mén-tek?“
AKAD. NAGY SZÓTÁR. II. KÖT.
„Az adózástól a nemesek sem ment-ek,“
„Ti az ugarba kölest vet-tek,“
„A kereskedők gyapjut vett-ek,“
„Azt fogják ráni, hogy álmot fejt-ék,“
„Ti meddő tehenet, bakot fej-tek,“
„A majorosok már meg-fej-t-ek,“
„Hát nektek hol jár a szemé-tek?“
„Az utczákat elrutítják a szemét-ek,“
„Hol van borotválkozó szér-é-tek?“
„Én minden jó embert igen szeret-ek,“
„Ezen faágakból lesznek jó nyel-ek,“
„Én békesség okáért sokat el-nyel-ék,“
„Hogy vagytok? Mi bizony szegény-en,“
„Segíts, ha csak lehet, a szegény-én,“
„Tedd meg kedvemért, kérlek szép-en,“
„Nagy öröme van minden jón és szép-én,“
„A halálra ítélteket nem törik kerék-en,“
„Állításodat tagadom kerek-en.“
Néha ugyanazon szóban, if tulajdon értelemben használtatik, nyilt e, átvitt értelemben pedig zárt é hangzik szabatosabban, pl.
„A bátyád jó gazda, mert egész-hely-es,“
„Amit most elkövettél, az nem hely-és,“
„Ezen határ egy része tilalom-jel-es,“
„A te tanuló fiad első jel-és,“
„A bemetszett talpu libák jegy-es-ek,“
„Itt vannak a vőlegények és a jegy-és-ek,“
„Árva és Liptó vármegye igen hegy-es-es,“
„Úgy jő a tü dárda, ha hegy-és-.“
A magyar fülekre a rosz-hangzásnak legsértőbb neme volna, s a szók értelmét egészen elhomályosítaná, vagy elváltoztatná, ha e két hangzót egymással felcserélve hallaná.
A zárt é-n kezdődő szók ezen szótárban egészen külön bötüsort képeznek, s magáról ezen önhangzóról a sorozat elején szintén külön czikk adatik elé. Itt pedig tüzetesen csak a nyilt és éles e hangokat tárgyaljuk. Különösen nyilt e-vel ejtetnek a) azon gyökök, melyeknek párejtésben nyilt a (a) felel meg, csel(e) csal(a), csett(en) csatt(an) stb. l. A, illetőleg nyilt a; b) azon ragok és képzők, melyekben a nyilt a hangon kivül más hangzó nem fordul elé, milyenek: nek nak, vel val, be ba, ben ban, et at, re ra, ed ad, eszt aszt, en an (igehatározó) stb. Lásd szintén a nyilt a alatt, és itt alább a Tatrosi és Bécsi codexek irásmódját; c) azon szók, melyek gyöke vagy törzsében tisztább és legközönségesebb kiejtéssel nyiltabb e hallatszik, mint:
edz, egész, egér, ejt, esik, esd, eke, el, eleve, elemezne, ellik, elme, emle, emel, eme, emse, enged, enyh, enyv, enyészik, epe, ered, erő, eszény, esk, ev, evet, ezer ;
be, beh, bel, ben, besze, beteg ;
csek (csak), csekély, csen, csempész, cserj, csere, csereklye, cserep, cserz, cselt, cseveg, csevicze (csavicza), csele ;
de, deget, denge, dereglye, derellye, dermed ;
fedd, fegy, fegyver, fe, fej (fn.), fej (ige), fehér, fekszik, fen, fene, fenyeget, feslik, feszit, felel, feled ;
gebe, gebed, gedél, geny, geréb, gereben, gerely, geszt, gyermek, gyeszel;
heged, hely, hentes, henye, here, herél, hergel, hever; jegy, jel, jer, jerke;
keb, kebel, kecse, kecske, kedv, kefe, keh, kel, kell (em), kelep, kelepel, kemény, ken, kend, kender, kengyel, kepe, kepiczel, kerek, kerecsen, keres, kese, kesely, keszeg, kevély, kever, keves, kezd, kedd, kettő;
leb, lebeg, lepke, lebenyő, ledér, legény, legel, leh, lehel, lejt, lel, lemes, len, lencse, lendít, leng, lengyel, lep, les, levél;
med, meder, medencze, meddő, medve, meleg, mer, merít, mered, mereszt, mereng, mese, met, metél, metsz, mezet, mez, mező;
ne, nesze, netek, ned, neder, nedv, negéd, nehéz, nem (genus), neme, nesz, nevel, nyek, nyekeg, nyef, nyefeg, nyel, nyelv, nyes;
pedig, pelyp, penész, pepecsel;
rebeg, remeg, recze, recseg, reczeg, redő, rege, reked, rekeszt, reped, repeszt, resz, reszel, rev, reves;
seb, segg, segít, sejt ige és fn. sekély, selejt, selyem, selyp, senyő, sete;
szeg (ige), szél, szemét, szenny, csepe, szer (mint a szeret, szerelem gyöke);
tege, tegnap, tegetlen, tegez, tehén, teke, teker, telik, telep, telek, teng, tenyér, tenyész, tenger, tepesi, test, tetik, tetszik, tetü, teve;
vemh, vejsze, vendég, verem, vese, ver, verdik, vesz (perit), vet, vezet, vezér;
zeke, zseb, zserőb stb.
d) Ide tartoznak az ékvesztők, mint: ég eget, ér eret, jég jeget, kéz kezet, mész meszet, téj tejet, hév hevet, lé levet, dér deret, dél delet, tél telet, név nevet, szél szelet, bél belet, fél felet stb., a kéttaguak közül: egér egerek, tehén tehenek, kevés kevesek, nehéz nehezek, szekér szekerek, födél födelek, szemét szemetek, tenyér tenyerek stb. Többire az e hangnak néha hosszú é vagy rövid i-vel fölcserélését lásd ez utóbbi önhangzókról szóló első czikkekben.
Igen nevezetesek ezen rövid e tekintetében is a Bécsi és Tatrosi codexek, melyek minden eddig ösmeretes nyelvemlékektől eltérőleg igen finom nyelvérzéssel a nyilt és zárt e hangokat egymástól, s ezektől ismét a hosszú éles é-t rendszerént szabatosan megkülönböztetik; a nyilt e balról jobbra fordúlt vonással (è), a zárt pusztán vonás nélkül, az éles ponttal vagy rendes ékkel (é vagy é) jelöltetvén.
Nyilt e (a codexekben è) fordúl elé nagy részben egészen a mai szokás szerént; egy két esetben pedig ettől eltérőleg is.
A mai szokás szerént:
1) némely tárgyesetben, különösen a többesében: fejedelmek-et, bűnök-et, jövők-et, tütök-et, ezek-et, ördögök-et, köszvényesek-et, keszek-et, (mely alhangúlag at: sokak-at, szolgák-at, azonban eléjön galamb-at, evangyéliom-at is, de káromlat-ot, tanóság-ot, csillag-ot miként ma); továbbá személyragok után: népem-et, istened-et, (ajándokod-at);
AKAD. NAGY SZÓTÁR II. KÖT.
2) a nek ragban: mennyek-nek, ő nek-i, en nek-em, isten-nek, tü-nek-tek, emberek-nek (alhangú ragozásban nak: azok-nak, király-nak, atyádfiá-nak, ildomosok-nak);
3) be és ben ragokban: kezek-be, méhé-ben, Bethlehemé-ben, (alhangon ba, ban: álmá-ban, Egiptom-ban, napi-ban, a város-ban);
4) vel ragban: igé-vel, kenyér-rel, ellenséged-del (alhangúlag val: Zebedeus-sal, ő attyok-kal);
5) re ragban: hegy-re, tenger-re, semmi-re, meny-re, de gyakran eléjön puszta e is, tehát mint é vagyis inkább éles ë: keresztségé-rë, ő rë-já, föld-rë);
6) es, e névmutatóban;
7) et és tet igeképzőkben: eresz-tet-ik, lel-et-ik (alhangúlag at, tat: megcsalat-tat-ott, mond-at-ott, megvigasztal-tat-nak);
8) et képzős igenevekben: napkel-et, üldöz-et, vét-et, gyülekez-et, itél-et, nemz-et (alhangúlag at: indól-at, gondol-at, fakad-at);
9) nek, ek többesi igeragban: jövé-nek, elmené-nek, elment-ek, vött-ek, jötte-nek, (alhangúlag nak, ak: omlotta-nak, mondá-nak, látt-ak vala);
10) end igeragban: teljesejt-end-i, jöv-end-ő, megemlékez-end-el (alhangúlag and: mond-and, csap-and, akar-and, imádkoz-and-otok, lát-and);
11) het igeképzőben: te-het, rejtez-het-ik, üdvözöl-het (alhangon hat: szolgál-hat, told-hat);
12) el igekötőben: el-közelejt, el-mentek, el-hadni (hagyni);
13) ed, eszt, en igeképzőben: er-ed, er-eszt, eng-ed-nek, rezz-ed, rezz-eszt, rett-en;
14) len képzőben stb. Mindezek után alaposan következtethetünk a nyilt a (= a) betüre is. V. ö. az A és É betüket.
A mai szokástól eltérve:
1) nel (ma nél nál) ragban: emberek-nel, ten-ger-nel, félelm-nel-kül;
2) az első személynévmásban, mely állandóan en a mai én helyett (az eny-ém = en-ém, en-gemet, en-nem szókban levővel egyezőleg);
3) el másod személyi igeragban: jött-el, hitt-el, erölködj-el, egy-el;
4) némely végönhangzóhoz kötött ragozásban is pl. fig-e-vel (nem fig-é-vel), így: pincz-e-je, szül-e-je, hely-e-re, tetej-e-re, de fordulnak elé gyakran mai megnyujtások is: pokol tüz-é-nek;
5) az ékvesztő nevekben: köz-ep (= közép), szel (am. szél ventus), így föv-eny, egyéb, szen, fed-el, de több más szókban is: ösv-eny, kerd (= kérd), ertelm (= értelm) stb.
A zárt é mint mondók az É betü alatt fog elé-adatni. — Vannak nyelvjárások, melyek bizonyos ragokra nézve vastag vagy alhangú szókban is állandóan nyilt e hangu ragot használnak, pl. ásó-ve(l), kapá-ve(l), tarisznyá-ve(l), Őrség- és Göcsejben, (l. Vass József pályamunkáját a Dunán túli nyelvjárásról, Magyar Nyelvészet 1860.), mikhez hasonlók számos régi nyelvemlékekben is eléjönnek, pl. a ha-
lotti beszédben: halál-nek, paradicsom-ben, világ-bele (ma: világba); de ezek csak azt mutatják, hogy ezekben a legősibb alak mind ez ideig megmaradt, s a nyelv első származási korában nem ragozás hanem csak öszvetétel divatozott; kétségtelen ezen állítás abból, hogy ezen szórészek a személyragokkal mai napig is eredeti alakjokban állanak fenn ú. m. nek-em (soha sem nak-om), vel-em (soha sem val-om), belé-m (soha sem balá-m de még csak nem is bé-m, minthogy a be s ennek ba módosulata is csak bel v. bele szóból rövidült meg, így a régieknél például bel-telik van a későbbi be-telik helyett; így a mélyhangú nál személyragozva nál-am, tehát ez az eredeti alak, és számtalan-szor előfordúl az idézett biblia-fordításokban és egyebütt a kül szóval öszvetéve eredeti alakjában: nál-kül, mely ma: nél-kül, és így ennek mai ragozása is a Göcseji nyelvjárásban, pl. kert-ná (= kertnél) ki-ná (= ki-nél) a legősibb eredetiségében áll fenn; mert megfordítva soha sem jön elé szék-va(l) és ház-ve(l); miként ezeket Vass József, nem különben Torkos Sándor is helyesen jegyzik meg a „Göcseji nyelvjárásról“ értekezőkben. (Az utóbbi a Magyar Nyelvészet 1856-diki kötetében).
Egyébiránt az általános nyelvben a képzők, ha nevekből alkotnak új szókat, legnagyobb részben ugyanazon önhangzót veszik föl, melyet az illető név többesszáma, pl. ház, (többese: ház-ak), ház-anként, ház-as, ház-al, ház-acska; bot (tb. bot-ok), bot-os, bot-ol, bot-oz, bot-or, bot-ocs-ka; szem (tb. szem-ek), szem-énként, szem-es, szem-ez, szem-ér, szem-ész, szem-écs-ke; bőr (tb. bőr-ök), bőr-ös, bőr-öz, bőr-öcs-ke. Ugyane szabályt követik az egyes számu első és második személyragok: ház-am ház-ad, bot-om bot-od, szem-em szem-ed, bőr-öm bőr-öd. Ennélfogva ha valamely vékonyhangu névnek többese nyilt e, a fentebbi képzők, illetőleg ragok is nyilt e-vel hangzanak, mint: fej (tb. fej-ek) fej-es, fej-el, fej-enként, fej-ez, fej-ecske, fej-em, fej-ed; fül (tb. fül-ek), fül-es, fül-el, fül-ez, fül-ecske, fül-em, fül-ed. Ezen osztályu szókban a harmadik személyrag is nyilt e, mint: fej-e, fül-e, nép-e, kedv-e stb.
Ezen önhangzó mind a gyökökben, mind a ragokban, mind a képzőkben igen gazdagon van képviselve, elannyira, hogy egész mondatokat lehet szerkeszteni oly szókból, melyekben egyedül ezen önhangzó vonúl végig, mit azonban az egyhanguság eltávoztatása végett kerülni kell, és a szók megválasztása által lehet is. Egyébiránt azok ellen, kik nyelvünk széphanguságát e tekintetben tagadják, meg kell jegyeznünk, hogy a mely szók vagy mondatok csupa e betükkel irvák vagy nyomtatvák is, nem mind egyhanguak, miután a közönséges kiejtésben is legalább kétféle rövid, ú. m. nyilt és zárt (e és é) és egy hosszú (éles é) hangot lehet megkülönböztetni, mely utóbbinak kiejtése mind a két rövidtől is lényegesen és tisztán felfoghatólag különbözik.
Van még egy harmadik rövid e, mint föntebb is megérintettük, melyet ëlesnek nevezénk, s mely hol
i, hol o-val szokott váltakozni, s általán mind mély, mind magas szókban eléfordúl, tehát közös, melynek az első kötet Előbeszédében ë alakot adtunk, de a mely jegy mostani betürendszerünkben elfogadva nem levén, az e hanggal kezdődő czikkek is csak itt a nyilt e-vel kezdődő szók közé sorozva jönnek elé, megemlítvén, midőn az éles ë helyett áll. Az idézett régi bibliafordításokban ily éles ë találtatik ezekben.
1) az ek igeragban ik helyett, mint haragosz-ek (haragoszik), eskesz-ek (esküszik);
2) eg képzőben ig helyett: add-eg (addig), est-eg (estig);
3) nye képzőben nyi helyett: an-nye (annyi), en-nye (ennyi);
d) ejt igeképzőben ít helyett: tan-ejt (tanít), gonosz-ejt (gonoszít), fényes-ejt (fényesít);
e) es kötőszóban is helyett.
Némely régibb magyar könyvekben, különösen nyelvtanokban, például Kalmár Györgynél, Verseghynél, szintén feltaláljuk ezen két pontos ë jegyet, de ez alatt mind a zárt, mind az éles e értetvén, e két önhangzó össze van zavarodva, valamint újabb időben az egy ponttal jelelt ė jegyben is. Minélfogva a mondottakat röviden egybefoglalva ezen különböző rövid e hangokat lényegesen ekként különbözethetjük meg egymástól:
1) nyilt e, a legnyiltabb vagyis legterjedtebb ajakakkal ejtve, például ez, emez szókban;
2) zárt ë az ajkaknak kissé összehúzásával, mintegy az ö hanghoz közeledve, sőt igen számos nyelvjárásokon egészen ezzel is cseréltetik fel, mint pér (pör), csereg (csörög), fél (föl); ezekben: ember (tájdivatosan: embör), ezen (ezön), mindkét e meg van;
3) éles ë, az i-hez közeledve; legjobban eltaláljuk a kiejtést, ha valamely torlatos (több mássalhangzó kísérte) hosszú é hangot, az ajkak és száj nyílását megtartva röviden ejtünk ki, például: példák, méltó, mélység szókban, ekképen: példák, méltó, mélység; mely szókat, ha azok kimondására jobban figyelünk, rendszerint a közbeszédben sem ejtünk ki másképen. És immár ezen e az, mely mind al-, mind felhangú (mély és magas, vastag és vékony) szókban eléfordúl, tehát közös, sőt tulajdonképen ismét kétféle:
a) vastag v. mély, v. alhangú éles ë, például tehát (régiesen: tahát), hervad szókban, mely gyakran o-val is fölcseréltetik, mint sehol sohol, fazekas fazokas, régies tanëjt tanojt, ajëjt ajojt, (Jászay Pál is két ponttal jegyzi) és több számtalanokban;
b) vékony v. magas v. felhangú éles ë, mely i-vel szokott fölcseréltetni, mint esmét ismét, egyenes igyenes, régies ës mai is, ëly mai ily stb. szókban.
Ebben: esmér az első e mind zártan (ésmér), mind élesen (ësmér) hangoztathatik, s az elsőbb esetben ö-vel (ösmér), az utóbbiban i-vel (ismér) cseréltethetik föl.
Ezek szerént a legszabatosabb megkülönböztetéssel négyféle rövid e hang van nyelvünkben, de
jegye (betüje) csak kettőnek használtatik e és é; ez utóbbi is csak némely újabb nyelvtanokban és ezen szótár czikkszavaiban. Az éles ë-vel kezdődő szók e szótárban is csak a nyilt e-vel kezdődők közt adatnak elé, mint föntebb is érintve van.
A hanglépcsőzeten ezen négyféle e imígy fokozható: ė legmélyebb (az ö-höz közeledve), erre következik a nyilt (terpedt) e, azután jön az ë (az i-hez közeledve), s az ë-k között az alhangú természet szerént mélyebb, sőt a másik (alhangú) lépcsőzetbe tartozik. Innen az is látható, hogy a zárt ė-nek közép e nevezete nem szabatos; mely név onnan eredett, hogy eddigi betürendszerünkben, a hosszú é-t is ide számítva, csak háromféle e hang taníttatik: nyilt e, közép e, (mely az éles ë-vel öszvezavartatik) és hosszú (éles) é.
Az éles és nyilt e hangnak még némely változásai- és fölcseréléseiről láthatni az É, Ė, I és Ö czikkekben.
Az épen most megjelent „Vadrózsák“-ban vagyis „Székely népköltési gyűjtemény“-ben (I. kötet. Kolozsvártt. 1863.) Kriza János igen becses adalékokat nyújt a magyar nyelvészethez is, melyet nevezett szerkesztő becsben s érdekben legfőbb fokra emel az által, hogy a népies hangejtési árnyalatokat a mennyire írásjegyekkel lehető, szintén följegyezette. Ezekből a többféle rövid e-nek létezését, melyet imént kifejténk, e gyűjteményben is tökéletesen igazolva találjuk. Ugyanis a zárt ė-t találjuk azon ezer és ezer szóban, melyeket a gyűjtemény rövid ö-vel ír, mint ėdős, kėnėsöm, kėröm, veszedelmöm, szėkőj (székely), neköm, szėpön, beszélhetök stb. szóban, melyet magyarországi számos nyelvjárásból, pl. a kecskemétiből, szegediből stb. is ösmerünk, s mely még jőne szóban is nem tökéletes zárt vagy gömbölyű, hanem „rövid, egy kissé terpesztett ö“, mint Kriza úr megjegyzi, az 526. lapon. A másik rövid e, a közönséges nyilt e, mely itt is pusztán más jegy nélkül áll. A harmadik azon pontos ë, mely rendszerént, s még az ö-ző tájszólásban is nem szokott ö-vé változni, vagyis nem hajlik ezen önhangzó felé, hanem vagy i, vagy kivált mélyhangú szókban o-val változik, pl. ës = is, tëëd és tijëd = tiéd, reám, reá v. rëja, rëk (Háromszék), rëok (Udvarszék), riám, riád, riá, riánk, riátok, riók (Csíkaszék), hëzám, hëzzád, hëzza v. hëzzája = hozzám, hozzád, hozzá; ellenben dëák = doják és diák stb. Láthatni, hogy ez az élesnek neveztük, és két ponttal jeleltük ë, mely mind al-, mind felhangú szókban előfordúl. Az egy szó e gyűjteményben ezen ë (= ë)-vel jeleltetik, épen mint jelen szótárban. Szintén meg van különböztetve, és igen nagy számmal, e gyűjteményben a nyilt à (= à) is azon esetben, midőn a közvetlen következő hosszú (nyilt) á amarra is visszahatással van, pl. màdár (= mádár), hàzám (= házám), àpám (= ápám), àrcsád stb., mint mi is e szótárban eléadtuk, s Előbeszédünkben épen a mondott körülményt is, madár, barát, barátság példák felhozásával szintén megérintettük.
E, (1)
közelre mutató szócska, ellentéte a távolra mutató a, pl. Itt van e! Ott van a! Ide tedd e! Oda menj a! Tulajdonképen ezek teszik gyökelemét a mutató névmásoknak, ú. m. az e ennek : e-z, a régies e-ly (mai ily), e-de (mai ide), e-tt (mai itt) szóknak, továbbá e-m gyöknek (em-ez, em-itt, em-ide stb. szókban); az a pedig a megfelelő távolra mutató a-z, a-m-az, a-m-ott, a-m-oda stb. szókban. V. ö. A, (1).
E, (2)
közel tárgyat vagy személyt mutató névmás, mely ez helyett áll, valahányszor az utána következő névszó mássalhangzóval kezdődik, pl. E könyvet én írtam. E két várost (Budát és Pestet) lánczhíd köti öszve. Azonban, midőn egyedül mutatóul szolgál, azaz utána nem név, hanem másnemű szó következik, vagy pedig az utána jövő névhez szorosan nem tartozik, egész alakjában is kitétetik, pl. Ez nem illik. Ez rút dolog. Ez volt ott nem én. V. ö. EZ.
E, (3)
indulatszó, mely boszuságot, haragot, visszautasítást fejez ki. E! ne bánts! E! lódúlj! Máskép: Eh.
E, (4)
indulatszó megszólítás végett, éles ë-vel; eléjön a Tatrosi codexben: E mit hallok te felőled? (Quid hoc audio de te). E mit gondoltok tü szívetekben? Rokon vele hé!
E, (5)
éles ë, tájejtéssel é vagy i, kérdő vagy kétkedő szócska, mely rendesen az ige után áll, s ahhoz írásban kapcsoló jegygyel köttetik. Eljössz-e? Engem szólítottál-e, vagy mást? Nem tudom, menjek-e, maradjak-e. Megtetted-e, amit parancsoltam? Akarod-e magadat megjobbítani? Megfelel a latin ne? an? num? utrum? szóknak. Midőn az illető ige csak alattomban értetik, más szó után is állhat. Nem tudom, nagy-e, kicsiny-e? Majd megtudod, széna-e vagy szalma. Nem birom elhatározni magamat, hová menjek lakni, Pestre-e, Budára-e? Egyébkor ma csupán ige után áll.
S meddig tart e szép remények élte?
Hajt-e virágot ennyi gazdag ág?
Fölérek-e a boldogság egébe,
Avvagy lehullok, látván fényhonát?!
Mi oly közel van, azt elérem-e,
Vagy elveszítvén, óh, túléllem-e?!
Hiador (Jámbor Pál).
Régiesen és tájdivatosan ma is hosszú é. „Yhatjátok-é a kelyhet, kit én iandó vagyok.“ „Nemde két verebek adatnak egy pénzen-é.“ „Esmerted a parancsolatokat-é.“ Tatrosi codex.
Megvan a hellen nyelvben is, de itt előre tétetik pl. ἦ λέγω; mondom-e? ἦ ουχ ὁρᾷς; nem látod-e? Rokon vele a magyar he is, mely tájdivatosan szintén kérdésekben fordúl elé, de csak a második személyhez intézve, pl. voltál ott he? nem látod he? Föltaláltatik az arab nyelvben is, vagy elől: a (vagy a) e Zejdün indeke Zejd nálad-e; vagy pedig mi? minő? értelemben hol elül, hol utól: é rádsol (mi ember?), kitáb é (minő könyv? Wahrmund arab nyelvtana). A törökben végül mi: gidermi (megy-e), de a segédigeragokat megelőzi: gider-mi-im (megyek-e) betü szerént megy-e én?), gider-mi-szin (mégy-sz-e?), gider-mi-iz
(megyünk-e), gider-mi-sziz (mentek-e), de a harmadik személyben: giderler-mi (mennek-e).
—E, (1)
az egyes harmadik személynévmás (ő) képét viselő rag 1) birtokot jelentő nevekben, mint szív-ė, könű-ė, a Tatrosi és Bécsi bibliafordításokban, de tájdivatosan ma is eredetéhez hűbben szív-ő, könnyű-ő; 2) névviszonyítók- és névutókban: től-ė, felül-ė, belől-ė, környül-ė, a régi bibliai fordításokban és tájdivatosan ismét: től-ő, felől-ő, belől-ő, környül-ő; 3) a határozott alakú (vagyis tárgymutató, v. tárgyilagos) igeragozásban mint vert-ė, ölt-ė, verj-ė, ölj-ė. V. ö. —A, (3), és l. bővebben: SZEMÉLYNÉVMÁS.
—E, (2)
igeragozásban egyik múlt időragja, pl. ver-ė, ül-ė, melyből tárgyilagos ragozásban a tárgymutató és személyrag is egyesülvén vele, hosszú é válik: ver-ė-i-ė v. ver-ė-j-ė = ver-é, üt-ė-i-ė v. üt-ė-j-ė = üt-é; a régi halotti beszédben i v. j helyett v áll: vet-ė-v-ė, teremt-ė-v-ė. Többire v. ö. —A (4).
—E, (3)
az ő részesülői ragnak módosulata ilyenekben: szül-ė, tel-ė, czineg-ė (= czineg-ő), fecske (= fecseg-ė = fecseg-ő), fürg-ė (fürg-ő). V. ö. —A (5).
—E, (4)
puszta toldalék vagy utóhangzás, üres kihangzás, némely nyelvjárásban a szók végén, pl. pih-ė, kez-ė, méh-ė (Vass József pályamunkája a Dunántúli nyelvjárásról a Magyar Nyelvészet V. kötetében, és Torkos Sándornál az I. kötetben), meg-ė (a régi halotti beszédben mig-ė), úgy hogy amazok újabb ragozással: méhé-je, kezé-je stb. V. ö. —A (6).
EB,
ezt és általán minden származékait és öszvetéleit, mint Ebcsont, Ebfaj, stb. l. ÉB betü alatt.
—EB,
névképző, ter-eb(ély), régies der-eb szókban; az ő vagy ú kisarjadzása: ter-ő v. ter-ű = ter-ev = ter-eb. Mély hangon —ab; lásd ezt és a B betüt.
—EBB,
vastag v. mély hangon —abb; lásd ezt és —B (2). Érdekes a göcseji hasonlító ragozás: sokkelėbb, messzelėbb, mik nem egyebek mint sok, messze, azok elsőben vel ragot vesznek fel: sokkel (= sok-vel l. E betü), messzi-vel = messzel és azután veszik fel a hasonlító ragot; máskor pedig a v-t j-vé változtatván, továbbá az l-et elhagyván, végre pedig a j-ét ismét ty vagy ny-re változtatván (miként mind ezt bőven eléadja Vass József a Magyar Nyelvészet V. kötetében 108, 109. lapokon), lesz például vén először vel raggal vén-vel, az l elmaradván s a v j-re: vén-je, j ismét ny-re változván: vén-nye, ennek tehát hasonlító foka vén-nyebb; így lesz ép-ből : ép-tyebb, bolond-ból bolondgyabb, nyomorúlt-ból nyomorúltabb. A Torkos Sándor felemlítette náj, naobb (= legnagyobb), nëj szebb (legszebb) alakok sem egyebek mint nagygyal nagyobb, nagygyal szebb. Nagygyal kifejezés a hasonlító fok mellett gyakran eléjön a régiségben, pl. a Tatrosi codexben: nagygyal inkább = sokkal inkább, leginkább. Lesz tehát nagygyal (= nagyval vagy nagyvel) szóból épen a göcseji nyelvjárás szerént nagyve = nagy-je = najje öszvehúzva náj, mely magas szók pl. szebb előtt nëj-é változik, mint nál-kül is lett: nél-kül. V. ö. NÁJ. Általán a göcseji és szomszédos nyelvjárás sok eredetiséget mutat és igen tanulságos példákat szolgáltat, mint az E betü alatt is olvasható.
EBBE,
am. ez-be; ebbe a házba ment.
—EBBÉ,
(ebb-vé) l. —ABBÁ, és v. ö. —VÁ, —VÉ képző.
EBBED,
(ev-ed) l. ELEBBED, FÖLEBBED.
EBBELI, EBBÉLI,
(ez-bel-i v. ez-bél-i) mn. tt. ebbeli-t, tb. —ek. Ezenféle; ezen nemhez tartozó; ezen tárgyat illető. Ebbeli szándékomrólá már régen akartalak tudósítani. Ebbeli dologban fáradozok én is. Bemutatom az ebbeli irományokat.
EBBEN,
am. ez-ben; ebben a házban lakom; ebben állapodtunk meg; ebben maradjunk.
—EBBÍT, —EBBÍTÉS,
l. —ABBÍT, —ABBÍTÁS.
EBBŐL,
(ez-ből); kiható ből raggal viszonyított mutató névmás. Ebből el nem igazodunk.
—EBBÜL,
l. —ABBÜL.
EBDE,
puszta Somogy megyében; helyr. Ebdé-n, —re, —ről.
EBECZK,
falu Nógrád megyében; helyr. Ebeczk-én, —re, —ről.
EBED,
falu Esztergom megyében; helyr. Ebed-én, —re, —ről.
EBÉD,
(am. ev-éd vagyis inkább e-v-éd) fn. tt. ebéd-et. 1) Közönséges értelemben, déli evés, déli jóllakás, egyszersmind azon ételek öszvege, melyeket délben megeszünk. Nagy ebéd, kis ebéd; hosszu ebéd, rövid ebéd. Eb ebéd (melyhez bor nincsen), katonás-ebéd. Barátságos ebéd. Úri ebéd. Ebédet enni. Ebédre híni, várni, menni. Ebédet vinni. Isten áldja meg a kendtek ebédét, az emberét is. (Így köszönti a köznép az ebédlőket). Hol az ebéd, ott a vacsora. (Km). Rosz ebéd az, melynek vacsorája nincsen. (Km). Ebéd előtt, ebéd alatt, ebéd után, ebéd fölött. Szántó ebéd, mely jóval délelőtt történik, midőn t. i. a szántók etetni kifognak. 2) Ormánságban (Baranya megyében) és a székelyeknél reggeli evés. 3) Mátyusföldön, harmadebéd am. ozsonna, azaz délesti evés. Ezen elnevezésből kitetszik, hogy az ebéd szó általán evést jelentett, mert a harmadebéd nem más, mint harmadszori vagy harmadik evés. Ennek nyomán indultak azon írók is, kik a reggelit regebédnek a vacsorát estabédnek nevezék el. A székely földön divatos a délebéd (Vadrózsák 396. l.). Ezen szóban az igazi gyök: e; v. ö. ÉSZIK; rokonok az ebéd szóval a hellen ἐδητύς, latin edulium és epulae, szanszkrit adanan, a szláv nyelvekben: objed, obiad, oběd, obid; de a külső alakra hasonló szláv objed, oběd, obid, eredetét illetőleg, ez öszvetett szó az ob és jed elemekből, (jest szlávul am. enni). Bővebb öszvehasonlítás végett v. ö. ÉSZIK.
EBEDECZ,
falu Bars megyében; helyr. Ebedecz-én, —re, —ről.
EBÉDEL,
(e-v-éd-él) önh. és áth. m. ebédél-t. v. ritkán: ebédlétt, htn. —ni v. ebédleni. Általán, ebédet eszik. Különösen 1) Dél tájban eszik, jóllakik. 2) Ormánságban, és a székelyeknél: „reggeli“ helyett.
EBÉDÉLÉS,
(e-v-éd-él-és) fn. tt. ebédelés-t, tb. —ek. 1) Köz értelemben, déli evés, jóllakás. 2) Némely tájszólás szerént: reggelizés. V. ö. EBÉD.
EBÉDETLEN,
(e-v-éd-etlen) mn. tt. ebédetlen-t, tb. —ek. Ebéd nélkül való, aki nem ebédelt. Mint ih. am. ebéd nélkül, ebédetlenül.
EBÉDFIA,
(ebéd-fia) ösz. fn. tt. ebédfiát, többesben nem használtatik. Így nevezik Göcsejben a délelőtti, mintegy tizenegy óra tájban való evést; mert a göcseji ember ötször eszik napjában, ú. m. reggel; tizenegy óra tájban, s ez az ebédfia; délben; délutáni négy óra körül; és estve.
EBÉDHORDÓ, (1)
(ebéd-hordó) ösz. fn. Aki az ebédre főzött ételeket az evők után viszi, péld. ki az aratók-, szántók-, kaszásoknak enni hord.
EBÉDHORDÓ, (2)
(l. fönebb) ösz. mn. Miben v. min ebédet visznek, hordanak. Ebédhordó kosár, taliga, szekér, szamár.
EBÉDKE,
(e-v-éd-ke) fn. tt. ebédkét, tb. ebédkék. Rövid, kevés ételből álló, hirtelen készített takarékos ebéd.
EBÉDKOR,
(ebéd-kor) időhatárzó. Azon időben, idő alatt, midőn ebédet esznek. Ebédkor látogatni valakit.
EBÉDKÖLTSÉG,
(ebéd-költség) ösz. fn. Amibe az ebéd kerül, ebédre fordított kiadás. Más helyett megfizetni az ebédköltséget.
EBÉDLÁTÓ,
(ebéd-látó) ösz. mn. Így nevezik több vidéken a határnak valamely magasabb részét, dombját, honnan a faluból jövő ebédhordókat meg lehet látni. Ebédlátó hegy (Fehér megyében, Czecze mellett).
EBÉDLÉS,
(e-v-éd-el-és) l. EBÉDÉLÉS.
EBÉDLESŐ,
(ebéd-leső) ösz. fn. Tányérnyaló, ki hivatlanul másnak ebédlő asztalához tolakodik.
EBÉDLŐ, (1)
(e-v-éd-el-ő) fn. tt. ebédlő-t. Különös terem, vagy szoba, a vendéglőkben, vagy magánházaknál, melyben ebédelni (vacsorálni is) szoktak; étterem.
EBÉDLŐ, (2)
(l. főnebb) mn. Ebédet evő. Ebédlő vendégek, urak, cselédek.
EBÉDÖTT,
(e-v-éd-ött) időhatárzó. Előfordul Margit életében, s am. ebédkor, ebéd alatt.
EBÉDRÉSZ,
(ebéd-rész) ösz. fn. Így nevezik az aratók, nyomtatók, és cséplők azon rész-gabonát, melyet ebéd, vagyis élelmezés fejében kapnak az illető gazdától, mely rendesen minden huszonöt mérőtől egy mérő szokott lenni. Máskép, különösen Dunán túl: kenyérrész. Ettől meg kell különböztetni a nyomtató, cséplő vagy arató részt, melynek ismét saját kulcsa vagyon. Kimérni, külön garmadába töltögetni az ebédrészt.
EBÉDSZOBA,
(ebéd-szoba) ösz. fn. l. EBÉDLŐ, ÉTTEREM.
EBÉDTÁRS,
(ebéd-társ) ösz. fn. Ki együtt szokott velünk enni, ebédelni; asztali társ. Vendéglői ebédtársak.
EBÉDTEREM,
(ebéd-terem) l. ÉTTEREM.
EBÉDVÉKA,
(ebéd-véka) ösz. fn. l. EBÉDRÉSZ.
EBÉG,
(beb-ég) önh. m. ebég-tem, —tél, —ett. Hebeg, rebeg, akadozva beszél. Székely szó.
EBERHÁRD,
férfi kn. tt. Eberhárd-ot. Eberhardus.
EBÉLL, EBÉLLÉS, EBÉLLŐ,
régiesek és tájdivatosak, ebédl v. ebédel, ebédlés, ebédlő helyett. L. ezeket.
EBERGÉNY,
falu Szala megyében; helyr. Ebergény-be, —ben, —ből.
EBERGŐCZ,
falu Sopron megyében; helyr. Ebergőcz-ön, —re, —ről.
EBESFALVA,
város Erdélyben Küküllő megyében; helyr. Ebesfalvá-n, —ra, —ról.
EBICZKEL,
l. EVICZKEL.
ECS,
elavult gyök, melyből ecsel, ecselő, ecset, ecsetel stb. származtak. Tisza vidékén még divatozik, ecselő értelemben. Mint hegyes, szúrós szálakból álló eszköz rokon ék szóval. Innen Gőcsejben ekecsel am. ecsetel. Alsó Vágmelléken: öcs, öcsel, öcset. Lugossy József szerént a gyök ősz volna, Szabó Dávidnál öszik = összehúzódik.
—ECS,
zárt hangon ÉCS, kics. névképző, pl. köv-ecs, bég-ecs, szeg-ecs; -ke másik kicsinyítővel öszvetéve -ecske: meny-ecske, kez-ecske, szék-ecske, bél-ecs-ke; melléknéveknél is: szép-ecske; a számneveknél: kett-ecske, négy-ecske. Előfordúl a török nyelvben is főneveknél dzsik, csik s mellékneveknél rendszerént dse, cse alakban, pl. ana-dsik anyácska, el-dsik kezecske, még az es (am. kevés) toldással is el-dsikes, kezecske, at-csegas lovacska, úgy hogy Meninszky és Kollár szerént a k és g csak alig hallatszik, mintha volna el-ds-es, at-cs-as. Melléknevek ak-cse fehérecske, uduzu-cse, olcsócska, güzel-dse szépécske; de eléjön hosszabb alakban is: ales-a-dsak (a törs alí) alacsonka, kücsü-dsek, kicsinke, az-dsik v. az-a-dsik kevesecske. Érdekes: az-csok (szöszerént: kevés-sok) valamicsek; semmi. V. ö. —ACS, és —KA, KE kicsinyítőket.
ECSED,
mváros Szathmár, és faluk Heves és Nógrád megyékben; helyr. Ecsed-én, —re, —ről.
ECSEG,
falu Nógrád megyében, puszta Hevesben; helyr. Ecseg-én, —re, —ről.
ECSEL,
(ecs-el) áth. m. ecsel-t. 1) Gerebenez, azaz kendert, lent, gyapjút gerebenen tisztít, hiböl. 2) Különösen, kefeforma eszközzel hajat fésül, simít. Minden reggel megecselni a gyermekeket. 3) Nővel közösül.
ECSELÉS,
(ecs-el-és) fn. tt. ecselés-t, tb. —ek. Gerebenezés, hibölés, kefélés.
ECSELETLEN,
(ecs-el-et-len) mn. tt. ecseletlen-t, tb. —ek. Aki vagy mi nincs megecselve. V. ö. ECSEL. Ecseletlen, boglyas hajú gyermek. Ecseletlen kender, gyapju. Mint ih. am. ecseletlenül.
ECSELŐ, (1)
(ecs-el-ő) fn. tt. ecselő-t. 1) Saját alakú kefe, melylyel a hajat simítják. 2) Hosszúkás,
és kevéssé görbe vaseszköz, melylyel a nyúzott bőr belsejét simára vakarják.
ECSELŐ, (2)
(l. föntebb) mn. tt. ecselő-t. Aki ecsel. Ecselő leányok.
ECSELTET,
(ecs-el-tet) áth. és művelt. ecseltel-em, —tél, —ett. Ecsettel vagy ecselővel valamit meggerebenesztet; valakinek haját megsimíttatja. Megecselteté mind fejét, mind szakállát. (Heltai).
ECSELTETÉS,
(ecs-el-tet-és) fn. tt. ecseltetés-t, tb. —ek. Gerebeneztetés; fésültetés.
ECSÉNY, HÁRMAS—,
falu Somogy megyében; helyr. Ecsény-be, —ben, —ből.
ECSER,
falu Pest, és puszta Csongrád megyében; helyr. Ecser-én, —re, —ről.
ECSÉR,
major Borsod megyében, és előhegy Szalában.
ECSET, (1)
(ecs-et) fn. tt. ecset-ét. 1) Haj-, szőr-, vagy sertökötecs, mely nyélhez van szorítva, s képírók, festők, színezők által stb. festékek, színek fölkenésére használtatik. Festő ecset, meszelő ecset, sertés ecset. 2) Átv. ért. jelent képírói tehetséget, ügyességet. Finom ecsettel festett kép. 3) Hajkefe, ecselő kefe. Néhutt öcset, tehát a gyökben zárt ė volna, (l. ECS gyök). Egyébiránt rokonnak látszik a latin seta, szláv otset.
ECSET, (2), KIS—,
falu Nógrád megyében; helyr. Ecset-én, —re, —ről.
ECSETEL,
(ecs-et-el) áth. m. ecsetel-t. 1) Ecsettel fest, színez, mázol, fehérít. 2) Ekecsel, pepecsel. V. ö. ECSET.
ECSETELŐ,
(ecs-et-el-ő) fn. tt. ecsetelő-t. Takácsok által használt csiriznemű ragasztó.
ECSETMOH,
(ecset-moh) ösz. fn. Tengeri moh faja, melynek hegyei sörteforma águak, s ecsetet képeznek (Corallina penicillus).
ECSETNEDV,
(ecset-nedv) ösz. fn. Hígított festék, máz, melyet ecsettel kennek föl.
ECSETNYALAT,
(ecset-nyalat) ösz. fn. lásd : ECSETNEDV.
ECSETNYÉL,
(ecset-nyél) ösz. fn. l. ECSETSZÁR.
ECSETPÁZSIT,
(ecset-pázsit) ösz. fn. Mezőkön és szántóföldeken vadon tenyésző növény, a háromhimesek seregéből és kétanyások rendéből, melynek kelyhe két hosszukás, hegyes és öszvenyomott tokocskából áll. (Alopecurus).
ECSETSZÁR,
(ecset-szár) ösz. fn. Nyélféle fogó fából, csontból vagy fémből, mely az ecset szálait öszvetartja.
ECSETVÁLU,
(ecset-válu) ösz. fn. Lemezből készített válucska, olajjal töltve, melyben a festő ecsetet tisztítás végett öblögetik.
ECSI,
puszta Veszprém megyében; helyr. Ecsi-be, —ben, —ből.
ECSKA,
falu Torontál megyében; helyr. Ecská-n, —ra, —ről. Ejtik hosszú é-vel is Écska.
—ECSKE,
l. —ECS.
ECSKEND,
puszta, Pest megyében; helyr. Ecskend-én, —re, —ről.
—ECZ,
névképző ketrecz = kert-ecz, azaz kerítecz szóban; módosulattal —ics, —öcs is, mint kendel-icz, (kendericz, canabina, linaria avis), gömb-öcs; mély hangon —acz. L. ezt és —CZ képzőt.
ECZCZIG,
régiesen am. edzig vagy eddig. L. EDDIG.
ECZEJDE,
am. adsza-ide. A hangrendben az első szó módosúlt az utóbbihoz, mint több másokban, pl. böstörő = borstörő, nélkül = nálkul.
ECZET,
fn. tt. eczet-ét. Szeszes növénysavany, mely némely nedvek által képződik. Boreczet. Erős, mint a boreczet. Jó borból jó eczet lesz. (Km.) Gyümölcseczet, alma-, levendula-, málna-, rózsa-, sör-, savóeczet. Oláh eczet. Eczetet csinálni. Eczettel mosni valamit. Eczetbe mártani. Tokorcsra ment eczetet őrleni. (Csúfolódó. Km.) Eczetre maradt, a vén leányról mondják. Eczetes korsó megtalálta dugóját. Km. Egyezik vele a latin acetum, acidum, szláv oczet, német Essig. Magyar nyelvből elemezve am. eszet vagy etet, azaz evő, étető, maró szer. Ezen alapfogalom rejlik a latin acidum, acetum szókban, (aceo igétől, honnan acer szó is: „cibi acres, mordentes.“ Pliniusnál), és a német Essig (essen) szóban is. V. ö. ÉSZIK. A görög ὀξύς, szanszkrit āçus szóknak szintén „scharf“ értelmet is tulajdonítanak. A törökben adsi am. keserű, keserűség; és ads vagy adsik am. éhes.
ECZETÁGY,
ösz. fn. 1) Általán mindenféle szer, mely által a növénynedvek eczetes forrásba mennek, s eczet készül. 2) Üledék az eczetes hordó s más edény fenekén, mely a legtisztább eczetből is fejlődik idővel.
ECZETÁRUS,
ösz. fn. Aki eczetet árul, eczettel kereskedik.
ECZETÉS,
(ecz-et-és) mn. tt. eczetés-t v. —et, tb. —ek. 1) Eczettel készített, fűszerezett. Eczetes bab, eczetes saláta, eczetes becsinált. 2) Eczettel tölt, eczettartó. Eczetes hordó, eczetes üveg, eczetes korsó. Eczetes korsó megtalálta dugóját. (Km.). 3) Ami eczetté lenni kezd, eczetízű. Eczetes bor, eczetes lőre.
ECZETÉSÉDÉS,
(ecz-et-és-éd-és) fn. tt. eczetésédés-t, tb. —ek. Eczetessé változás.
ECZETÉSÉDIK,
(ecz-et-és-éd-ik) k. m. eczetéséd-tem, —tél, —ett. Eczetes forrásba megy által, eczetízt, savanyuságot kezd kapni. Megeczetesedik a bor, ha gondot nem viselnek reá.
ECZETÉSÍT, ECZETÉSIT,
(ecz-et-és-ít) áth. m. eczetésít-ett, htn. —eni v. —ni. Eczetes izűvé változtat; eczetes forrásba hoz.
ECZETÉSÍTÉS,
(ecz-et-és-ít-és) fn. tt. eczetésítés-t, tb. —ek. Eczetessé változtatás.
ECZETÉSÜL, ECZETĖSÜL,
(ecz-et-és-ül) önh. m. eczetésül-t. Eczetes forrásba megy által; eczetesedik.
ECZETÉSÜLÉS,
l. ECZETÉSÉDÉS.
ECZETEVICZK,
(eczet-eviczk) ösz. fn. Eczetben fejlődő és élő eviczk. V. ö. EVICZK.
ECZETÉZ,
(ecz-et-éz) áth. m. eczetéz-tem, —tél, —ett. Eczettel leönt, fűszerez, készít, becsinál. Salátát, ételt eczetézni.
ECZETÉZÉS,
(ecz-et-éz-és) fn. tt. eczetézés-t, tb. —ek. Eczettel készítés.
ECZETFA,
(eczet-fa) ösz. fn. l. ECZETSZÖMÖRCZE.
ECZETFŐZÉS,
(eczet-főzés) ösz. fn. 1) Vegyészeti működés, mely által eczet készíttetik. 2) Gyár vagy intézet, melyben nagyobb mennyiségű eczetet készítenek.
ECZETFŐZŐ, (1)
(eczet-főző) ösz. fn. Gyáros, ki eczetet készít.
ECZETFŐZŐ, (2)
(l. föntebb) mn. tt. Miben, vagy mivel eczetet főznek. Eczetfőző kazánok.
ECZETGŐZ,
(eczet-gőz) ösz. fn. A felforralt, vagy tüzes vasra, lemezre, téglára csepegetett eczetnek párája, gőze. V. ö. GŐZ.
ECZETKISÉRLŐ,
(eczet-kisérlő) ösz. fn. Vegyészeti eszköz, mely által az eczet valódiságát és erejének fokát megvizsgálják.
ECZETMÉZ,
(eczet-méz) ösz. fn. Gyógyszertárakban mézzel főzött boreczet.
ECZETNEMŰ,
(eczet-nemű) ösz. mn. Olyanféle savanyuságu, erjedésti, ízű, mint az eczet.
ECZETSAV,
(eczet-sav) ösz. fn. Vegyészetben, azon sav, mely az eczetnek sajátja. (Acidum aceticum).
ECZETSAVAS,
(eczet-savas) ösz. mn. Eczetsavval vegyített, föleresztett. Eczetsavas szerek.
ECZETSZILKE,
(eczet-szilke) ösz. fn. Eczetet tartani való kis findzsa, csésze.
ECZETSZÖMÖRCZE,
(eczet-szömörcze) ösz. fn. Növényfaj a szömörczék neméből; levelei szárnyasak, levelei körkörösek, virágai és gyümölcsei veres tömött bugában. Máskép eczetfa. (Rhus coriaria).
ECZETSZÖRP,
(eczet-szörp) ösz. fn. Eczetből vagy eczettel készített szörp. V. ö. SZÖRP.
ECZETVÍZ,
(eczet-víz) ösz. fn. Eczettel vegyített, savanyított víz. (Oxyeratum).
ECZKEFICZKE,
(eczke-ficzke) ösz. mn. tt. eczkeficzkét, tb. eczkeficzkék. Nyalka, hegyes, kaczéros (legény v. leány). Székely szó.
ECZTÉS, ECZTÉZ,
l. ECZETÉS, ECZETÉZ.
ED,
elvont gyöke edény szónak. l. EDÉNY.
—ED, (1)
helynévképző, mint ezekben: Ölved, Szeged, Ebed, Füred. Elemzését illetőleg l. —AD, (1).
—ED, (2)
osztó számneveket képez mint negyed, tized; l. —AD, (2).
—ED, (3)
igeképző, mint enged, mered, terjed, éled; l. —AD, (3).
—ED, (4)
egyes második személy ragja 1) névviszonyítóknál mint nek-ed, vel-ed, től-ed, előtt-ed, kívül-ed, mellett-ed; 2) birtokneveknél: kez-ed, kenyered; 3) tárgymutató igeragozásban: vert-ed, verj-ed. L. —AD, (4 és 5).
—ED, (5)
melléknévképző rövid-ed, könny-ed szókban, mely az alapfogalmat némileg mérsékli. Eléjön a Bécsi codexben: kicsin-ed. L. —D, (1) névképző.
EDD,
l. ÉSZIK.
EDDE,
l. EBDE.
EDDEGÉL,
l. ÉDDEGÉL.
EDDIG,
(am. ez-ig) toldva: EDDIGLEN, ih. Közelítő értelemben kimutatja a határt, térben és időben. Eddig szabad, nem idább. Eddig tűrtem, de ezután nem fogok. Régiesen sőt tájszólásban ma is: edzig (= ed-ezig = ideczig), valamint addig = adzig. Döbrentei szerént Vasban, Somogyban ma is hallani: adzeg, adzik. Erdősy bibliájában a kiejtés szerént ecccziglen = edziglen (mint eczejde = adsza ide). Elemzését illetőleg bővebben l. ADDIG.
EDDIGELÉ,
(eddig-elé) ösz. ih. Egész ezen ideig, jelen ideig. Eddigelé semmi hírét nem hallottuk.
EDDIGI,
(ez-ig-i) mn. tt. eddigi-t, tb. —ek. Ezen ideig, mostanig, jelenig való, vagy volt. Eddigi éveim vígan folytak. Eddigi viseleteddel megelégszem.
EDE,
férfi kn. tt. Edét, tb. Edék. Eduardus. A német Eduard vagy Edward szóból kölcsönöztetett, melyet a nyelvészek edler vagy treuer Wächter szóból származtatnak.
EDE, EDE S TOVA,
régiesen, ide, ide s tova helyett.
—EDEK,
(ed-ek) öszvetett melléknévképző mer-edek szóban, rokon eteg, atag képzővel. L. —ATAG.
—EDÉK,
(ed-ek) öszvetett főnév-képző, s vannak általa képzett sok oly származéksók, melyek magával az ed képzővel nincsenek használatban, mint tör-ed-ék, men-ed-ék, csepp-ed-ék, es-ed-ék, a mély hanguak között: foly-ad-ék, mos-ad-ék, fúr-ad-ék, alj-ad-ék stb. mindazáltal kétséget nem szenved, hogy az ed ad tag valamennyiben elavult igeképző, s az ék ennek részesülőjéből fejlődött ki. L. —ADÉK és K betü.
—EDEL,
öszvetett főnövképző, mély hangon —adal, l. ezt.
—EDELĖM,
mély hangon —adalom, l. ezt.
EDELÉNY,
mváros Borsod megyében; helyr. Edelény-be, —ben, —ből.
EDELES,
puszta Békés megyében; helyr. Edeles-én, —re, —ről.
EDÉNY,
(ed-ény am. bödöny) fn. tt. edény-t, tb. —ek. 1) Mindennapi házi használatra való készület, melyben valamit tartunk, mibe valamit beleteszünk, legyen az érczből, csontból, fából, cserépből stb. Arany edények. Nem kell az aranyedényt pad alá vetni. (Km). Czinedény, cserépedény, ezüstedény, éjjeli edény, fejő edény, faedény, konyhaedény, kőedény, mázos edény, olajos, eczetes edény, porczellán edény, üveg-edény, vasedény stb. Így neveztetnek általán a kádá-
rok által készített hordók, sajtárok, kannák stb. 2) Az állatok, és növények testében azon csők, melyekben a nedvek szivárognak. Véredények, téjedények, vizedények. Bordaközi edények, (vasa intercostalia); hágcsós edények (vasa scalaria); kigőzölgő edények, (vasa exhalantia); nyirkos edények, (vasa lymphatica); tápláló edények, (vasa nutritiva) stb. Átv. ért. a Szűz Mária litániájában: lelki edény, tiszteletes edény, ájtatosságnak jeles edénye.
Némelyek a szűkebb értelmű, evéshez használt vagyis ételtartó szerekkel hozzák hasonlatba, s eszik igétől származtatják, mintegy et-ény.
EDÉNYÁRU,
(edény-áru) ösz. fn. Általán, vásárra kitett mindenféle edény, különösen: agyagból, porczellánból, kőből, üvegből készített edények.
EDÉNYÁRUS,
(edény-árus) ösz. fn. Edényekkel kereskedő, edényeket áruló.
EDÉNYCSINÁLÓ,
(edény-csináló) ösz. fn. 1) Mindenféle mesterember, ki széles értelemben vett edényeket készít. 2) Különösen fazekas, gerencsér, porczellángyáros.
EDÉNYFOLTOZÓ,
(edény-foltozó) ösz. fő- és mn. Ki repedt edényeket dróttal, vagy lemezzel megerősít, kijavít. Ilyenek az úgynevezett drótosok.
EDÉNYFÜL,
(edény-fül) ösz. fn. Fülalakú, különösen lyukas fogó az edényen, melynél fogva azt kényelmesebben lehessen ide-oda mozdítani. Eltörni az edényfület.
EDÉNYKE,
(ed-ény-ke) fn. tt. edénykét. A maga nemében kisded edény, pl. kis tál, kis bögre, kis kanna.
EDÉNYSZÁJ,
(edény-száj) ösz. fn. Nyílás az edényen, melyen azt megtöltik, vagy tartalmát kiürítik. Tágas, szűk, csőrös, kerekded edényszáj.
EDÉNYTAN, EDÉNYTANÍTMÁNY,
(edény-tan v. tanítmány) ösz. fn. A boncztannak azon része, mely az állati, különösen emberi test edényeit tárgyalja. V. ö. EDÉNY.
EDÉNYTARTÓ,
(edény-tartó) ösz. fn. Szekrény, vagy más készület, hol az edényeket tartani, rakni szokták, különösen a konyhaedények helye, milyen a polcz, tálas stb.
EDÉNYVÁSÁR,
(edény-vásár) ösz. fn. Vásár, melyben edényeket árulnak és vesznek.
EDERICS, BALATON—, PUSZTA—,
falvak Zala megyében; helyr. Ederics-én, —re, —ről.
EDMUND,
férfi kn. tt. Edmund-ot. Edmundus. Magyarosabb hangzással: Ödön.
EDUÁRD,
férfi kn. tt. Eduard-ot. Eduardus. Rövidítve: Ede.
EDVE,
falu Sopron megyében; helyr. Edvé-n, —re, —ről. Melléknév: edvi.
EDZ,
(ed-ėz) áth. m. edz-tem v. —ittem, —tél, —ett v. —éttel, —ėtt, htn. edzni v. edzeni. Tulajdonkép mondatik a vasról, midőn megkeményítik, megaczélozzák, megvádolják. Habozva edzeni a vasat, keményre edzeni. Átv. ért. valamit erősít, mindenféle viszontagságok tűrésére szoktat. A testet hideg, meleg, éh, és szomj ellen edzeni. A lelket szenvedések ellen megedzeni.
Elemezve: ed-ėz, v. el-ėz, v. el-et, azaz marat. Rokon vele: aczél, aczogat, továbbá a német ätzen, essen.
EDZÉS,
(ed-éz-és) fn. tt. edzés-t, tb. —ek. 1) A vasnak megkeményítése, aczélozása, nádolása. 2) Átv. ért. viszontagságok ellen, s azok eltűrésére szoktatás. Testedzés, lélekedzés, szivedzés.
EDZĖTT,
(ed-ėz-ėtt) mn. tt. edzėtt-et. 1) Megkeményített, aczélozott, nádolt. Edzett vas. 2) Átv. ért. viszontagságokat erős testtel és lélekkel tűrő. Edzett test, edzett lélek, edzett kebel. Csatára edzett vitéz.
—EDZIK,
(ed-ez-ik) ösz. igeképző, mély hangon —adzik. L. ezt.
EDZŐ,
(ed-éz-ő) mn. tt. edző-t. 1) Keményítő, aczélozó, nádaló. Edző kovácsmunka, edző tűz, edző kalapács. 2) Átv. ért. viszontagságok tűrésére szoktató, erősítő. Edző vasas víz. Lelket edző viszontagságok.
EDZŐDÉS,
(ed-éz-őd-és) fn. tt. edződés-t, tb. —ek. Aczélosodás, keményedés; neki törődés, tűrelemhez szokás.
EDZŐDIK,
(ed-éz-őd-ik) belsz. m. edződ-tem, —tél, —ött. 1) Aczélosodik, keményedik (a vas). 2) Neki törődik, neki keményül, türelemhez szokik. Szenvedések, viszontagságok által edződik mind a test, mind a lélek.
EDZŐVÍZ,
(edző-víz) ösz. fn. 1) Víz, melybe a megtüzesített vasat, aczélozás végett, belemártják. 2) Átv. ért. vasfürdő, mely tagokat edz, erősít.
EEND,
l. ÉEND.
EFFELÉ,
jobban ez-felé; l. EZ és FELÉ.
EFFÉLE,
(ez-féle) ösz. mn. tt. effélét, tb. effélék. Ezen nemhez tartozó, ilyen forma, ilyen tulajdonságokkal bíró. V. ö. FÉLE. Párhuzamos távolító társa: afféle.
EF-LYUK, EF-RÉS,
ösz. fn. Kis f betü alakjára metszett nyílás a hegedűféle hangszerek felső lapján.
EG, (1)
ragozott állapotban az ég mint ékvesztő főnév módosulata pl. eg-et, eg-ek, eg-en v. ég-en. L. ÉG.
EG, (2)
elvont gyöke 1) egér szónak és származékainak, rokon üg vagy ug gyökökkel (üget vagy ugor szókban); 2) egész szónak és származékainak s ez értelemben rokon egy vagy még szókkal. ,Meg‘ is tájdivatosan pl. a göcseji nyelvjárásban: eg.
—EG, (1)
névképző, pl. mel-eg, hid-eg, rid-eg, őr-eg, délcz-eg, id-eg, ür-eg szókban. Eredetét illetőleg l. —AG, névképző.
—EG, (2)
éles ė-vel, régies ig rag helyett. Ad-deg, eddeg, kedeg. „Hegedülést, sípolást, dobolást, tánczot három esztendeg megtiltottak.“ Érdy-codex. A régi magyar Passióban öszvevonva: esztendég.
—EG, (3)
zárt ė-vel ég I. az É betü folytatában.
EGÉLY,
(eg-ély) fn. tt. egély-t. A religio szónak kifejezésére legújabban alkotott szó az ég (coelum) szónak származékakép, és a szegély, kedély szók mintájára. Mint a vallás szó az Istenben való hitnek külső bizonyságát s kijelentését jelenti, úgy az egély az emberi szellemnek az égi dolgok, az Isten felé emelkedését, az égi tiszta erkölcsi eszmények iránti fogékonyságát és törekvését fejezi ki.
gyökből, mintegy égi boldogságra vezető elméleti és gyakorlati erkölcstan.
EGÉLYES,
(eg-ély-es) mn. tt. egélyes-t, v. —et, tb. —ek. Aki az egély szent tanait gyakorlatilag űzi, hitvallási buzgalmu. Egélyes jámbor ember.
EGÉLYESSÉG,
(eg-ély-es-ség) fn. tt. egélyesség-ét. Hitvallási buzgóság, istenesség.
EGENFÖLDE,
puszta Szala megyében. helyr. Egenföldé-n, —re, —ről.
EGBÉL,
mváros Nyitra megyében; helyr. Egbél-en, —re, —ről.
EGE,
erdélyi falu Udvarhely székben, puszta Békés megyében; helyr. Egé-n, —re, —ről.
EGECSE,
puszta Pest megyében; helyr. Egecsé-n, —re, —ről.
EGEG, EGEGH,
puszta Hont megyében; helyr. Egeg-én, —re, —ről.
EGEH v. EGEK,
erdélyi falu l. EGE.
EGER, (1)
mváros Heves megyében; helyr. Eger-be, —ben, —ből. Melléknévi képzővel: egri. Egri név, egri vitéz, egri bor, egri asszonyok híresek.
EGER, (2)
faluk Nyitra s Szala megyékben; helyr. mint föntebb.
EGER, (3)
patak Heves s Borsod megyékben.
EGER, (4), EGERFA,
l. ÉGER, ÉGERFA (hosszú É alatt).
EGÉR,
(eg-ér) fn. tt. egeret. 1) Sok fajra elágazott apró, fürge, sebes futású emlős állat neme, melynek elől két hegyes metsző foga, és igen rövid zápfogai, gömbölyű, csupasz, s félig átlátszó fülei, s aránylag nagy, vékony, szőretlen farka, ismertető jelei. Erdei, fejér, gyökeres, házi, mezei, városi, patkány-, golyvás, szárnyas, apró, hortyogó stb. egér. Egeret fogni. Nincs itthon a macska, tánczolnak az egerek. (Km). Szegény, mint a templomba szorult egér vagy a templom egere. (Km). 2) Átv. ért. ló egere, azaz, megzabálásból támadott gümő, hasonló kemény daganat az egérhez, melyet nyomkodással vagy a lónak futtatásával oszlatnak el, s ekkor azt mondják: megmozdult, v. megindult a ló egere.
Vastaghangon rokona agár, s átvetve hasonló hozzá ürge. Mind e három állat gyors, fürge mozgékony tulajdonságu. V. ö. AGÁR. Finntül hiiri = egér, és hyörin (v. pyörin v. vyörin) sürgök, forgok, viriä, virkiä, vöyräs fürge, virgoncz, virkenen, fürgővé leszek. Kassai mind az egér mind az agár szót rágó-ból származtatja.
EGERÁG,
falu Baranya megyében; helyr. Egerág-on, —ra, —ről.
EGERALJA,
falu Veszprém megyében; helyr. Egeraljá-n, —ra, —ről.
EGÉRÁRPA,
(egér-árpa) ösz. fn. Ugarokon termő vadárpafaj. (Hordeum murinum).
EGERBÉGY, EGERBÖGY,
mváros Erdélyben Torda megyében; és faluk Belső-Szolnok, Kolos megyékben s Medgyes székben, helyr. Egerbégy-én, —re, —ről.
EGÉRBŰZ,
(egér-bűz) ösz. fn. l. EGÉRSZAG.
EGÉRCSE,
(eg-ér-cse) fn. tt. egércsé-t, l. EGÉRKE.
EGÉRCSECSŰFŰ,
(egér-csecs-fű) ösz. fn. Növényfaj a szaka-neműek közül. Máskép: báránycsecsűfű v. szakafű v. borsos szaka.
EGERCSEL v. EGERCSÉL v. EGÉRCSÉL,
(eg-ér-cse-el, vagy öszvetétel által: egér-csel-el) önh. m. egercsel-t. A marháról mondatik, midőn zöld ágak után kapdos, zöld ágakat, leveleket csipked, (mint az egér szokott csipkedni). Továbbá lassan-lassan elébb megyen, vagy ide-oda szaladoz stb. mint az egér, vagy mint az egerésző róka. (Ferenczi János a Táj-szótárban).
EGERECSKE,
(eg-er-ecs-ke) fn. tt. egerecské-t. A maga nemében piczi, vagy fiasgér; egerke.
EGERES, (1)
(eg-er-es) mn. tt. egeres-t, v. —et, tb. —ek. 1) Egér nevű állatokkal bővelkedő. Egeres ház. 2) Egér nevű nyavalyába esett. Egeres ló.
EGERES, (2)
erdélyi falu Kolos megyében; helyr. Egeres-én, —re, —ről.
EGERESĖDIK,
(eg-er-es-ėd-ik) Lóról mondják, midőn egér nevű nyavalyába esik.
EGERÉSZ, (1)
(eg-er-ész) fn. tt. egerész-t, tb. —ek. Egereket kereső, fogdosó.
EGERÉSZ, (2)
(eg-er-ész) önh. m. egerész-tem, —tél, —étt. 1) Egereket keres, fogdos. Egerésznek a macskák, és némely kutyák. 2) Átv. ért. valamire alattomban leselkedik, titkon kacsingat, buján tekinget, tiltott helyekre kapdos. Más erszénye körül egerész. (Faludi N. E.). Leányok után vagy leányoknál egerész.
EGERÉSZÉS,
(eg-er-ész-és) fn. tt. egerészés-t, tb. —ek. Egérfogdosás. Alattomos kacsingatás; szemérmetlen kapdosás.
EGERÉSZGET,
(eg-er-ész-get) önh. és áth. m. egerészget-tem, —tél, —ett. Folytonosan, s mintegy kedvvel fogdossa az egereket.
EGERÉSZGETÉS,
(eg-er-ész-get-és) fn. tt. egerészgetés-t, tb. —ek. Egérfogdosás.
EGERÉSZKÁNYA,
(egerész-kánya) ösz. fn. Kányafaj, mely egereket fogdos, s azokkal táplálkozik.
EGERÉSZMACSKA,
(egerész-macska) ösz. fn. Macska, mely egereket fürkész és fogdos.
EGERÉSZŐ,
(eg-er-ész-ő) mn. tt. egerésző-t. 1) Egereket kereső, fogdosó. Egerésző kánya. 2) Átv. ért. tiltott helyeken szemtelenül fogdozó, tapogatózó, alattomban kacsingató. Egerésző kezek, szemek.
EGÉRÉTETŐ,
(egér-étető) ösz. fn. L. EGÉRKŐ, v. MIRENY.
EGÉRFAKÓ,
(egér-fakó) ösz. fn. s mn. Lóról mondják leginkább, melynek olyan szinű szőre van, mint a mezei egérnek.
EGÉRFARK,
(egér-fark) ösz. fn. 1) Az egér nevű emlős állatnak aránylag hosszu és meztelen farka. 2) l. CZICZFARKKÓRÓ.
EGÉRFÉSZEK,
(egér-fészek) ösz. fn. Fészek, melyben az egér kölykezik.
EGÉRFI,
(egér-fi) ösz. fn. Az egérnek kölyke, kis egér.
EGÉRFOGÓ,
(egér-fogó) ösz. fn. 1) Csalétekkel ellátott sajátságos készület, csaptató, vagy kaliczka formára, mely a torkoskodó egeret vagy lesújja, vagy a kaliczkába rántja. 2) Ösz. mn. Aki egeret fog, vagy mivel egeret fognak. Egérfogó kelepere, csaptató, tőr.
EGÉRFÜL,
(egér-fül) ösz. fn. 1) Az egér nevű állatnak füle. 2) Többféle füvek neve. (Alsine media; hieracium pilosella; gnaphalium dioicum).
EGERHÁT,
falu Közép-Szolnok megyében; helyr. Egerhát-on, —ra, —ról.
EGÉRFÜLFŰ, vagy EGÉRFÜLHÖLGYMÁL,
(egér-fül-fű v. egér-fül-hölgy-mál), lásd: EGÉRFÜLHOLGYMÁL.
EGÉRFÜL-HOLGYMÁL,
(egér-fül-holgymál) ösz. fn. Növényfaj a holgyomálok neméből. (Hieracium pilosella).
EGERHÁZ,
falu Közép-Szolnok megyében; helyr. Egerház-on, —ra, —ról.
EGERHEGY,
igazábban: EGERBEGY, (Lenk Ignácz szókönyve után), falu Közép-Szolnok megyében.
EGERJES,
l. ÉGERJES (É alatt).
EGÉRKAVICS,
(egér-kavics) ösz. fn. Bányakavics, mely a mirenylyel v. egérkővel (arsenicum) egyesülve találtatik.
EGÉRKE,
(eg-ér-ke) fn. tt. egérké-t. Apró kis egér; egerecske.
EGÉRKELEPCZE,
(egér-kelepcze) ösz. fn. l. EGÉRFOGÓ, fn.
EGÉRKŐ,
(egér-kő) ösz. fn. Ásványokkal vegyült méreganyag, mely az olvasztó kemenczékben elválván, szürke lisztalakban koromként a kéményhes ragad, s lúgsó által megtisztítva jegezes alakot kap, és tiszta, fehér anyaggá változik. (Arsenicum). Újabb tudományos neve: mireny, kissé előbb: ferjany.
EGÉRKŐOLAJ,
(egér-kő-olaj) ösz. fn. Sósavval vegyített egérkő.
EGÉRLYUK,
(egér-lyuk) ösz. fn. Lyuk, melyben egér lakik. Egér nem fér lyukába, s tököt köt farkára. (Km).
EGÉRMASZLAG,
(egér-maszlag) ösz. fn. Egérméreg, egérétető, egérkő.
EGÉRNEM,
(egér-nem) ösz. fn. Állattanban jelenti azon állatosztályt, melyhez a legtágasabb értelemben vett egerek tartoznak.
EGÉRNEMŰ,
(egér-nemű) ösz. mn. Az egerek neméhez tartozó. Egérnemű emlős állatok.
EGERPATAK,
falvak Erdélyben, a háromszéki székben; helyr. Egerpatak-on, —ra, —ről.
EGÉRPINTY,
(egér-pinty) ösz. fn. l. CSÍZ. (Fringilla spinus).
EGÉRPOR,
(egér-por) ösz. fn. Egerek kiirtására csinált por, mely vagy öszvetörött egérkőből, vagy egérkővel vegyített más anyagból áll.
EGÉRRÁGÁS,
(egér-rágás) ösz. fn. Hézag, rés, lyuk, melyet az egerek csinálnak valamely testen, pl. ruhán, szalonnán, húson stb.
EGÉRRÁGTA,
(egér-rágta) ösz. mn. Mit egér vagy egerek kirágtak. Egérrágta szita, csizmaszár. Tréfás nyelven mondatik holmi elrongyollott, szakadozott ruhaneműekről. Egérrágta köpönyeg, kalapgép.
EGÉRSZAG,
(egér-szag) ösz. fn. Sajátságos, visszataszító bűz, melyet az egerek tanyája, fészke körül érezni, különösen az egérhúgynak bűze.
EGÉRSZAGÚ,
(egér-szagú) ösz. mn. Minek olyan bűze van, mint az egérnek; vagy, min az egér bűze érzik. Egérszagú kamara.
EGÉRSZAR,
(egér-szar) ösz. fn. Egér emésztete, ganaja.
EGERSZEG, EGERSZEGH,
mváros Szala megyében; falvak Baranya, Nyitra, Torna és Vas megyékben, s Erdélyben Maros székben. Helyr. Egerszeg-én, —re, —ről.
EGÉRSZÍN,
(egér-szín) ösz. fn. Olyan szín, milyen az egér szőrének színe.
EGÉRSZÍNŰ,
(egér-színű) ösz. mn. Minek olyan színe van, mint az egérnek.
EGERSZÖG, EGERSZÖGH,
l. EGERSZEG. Különösen így hívják Tornában.
EGÉRSZÖRŰ,
(egér-szörű) ösz. mn. Minek olyan színű szőre van, mint az egéré. Egérszőrű paripa, szamár.
EGÉRTÖVIS,
(egér-tövis) ösz. fn. Cserjes növény, melynek hím és nővirágai külön szárakon, és pedig jobbára a leveleken nyílnak. (Ruscus).
EGERVÁR,
mváros Vas megyében; helyr. Egervár-on v. —ott, —ra, —ről.
EGERVÖLGYE,
falu Vas megyében; helyr. Egervölgyé-n, —re, —ről.
EGÉSZ, (1)
(eg-ész v. eg-össz am. egy-össz) mn. tt. egészet. 1) Minek minden ízei, részei együttvagy megvannak, egy összeseget tesznek, mi csonkítva, vagy valamely alkotó részétől megfosztva nincs. Egész kenyér, egész alma, egész tojás, melyek megszelve, eltörve nincsenek. Egész a könyv, ha egy lapja sem hiányzik. 2) Mi részekre föl nem osztatott. Egész telek, melyet az örökösök el nem daraboltak. Egész koncz hús, melyet falatokra nem metéltek. 3) Jelent annyit, mint, egy részt sem véve ki. Egész város elégett. Egész országban pusztított a ragály. 4) Számtanilag, minek minden részei öszve vannak adva, pl. 4 + 5 + 6 = 15. Itt a 15 az elébbi részekhez képest egész; továbbá a mi nem tört szám, pl. ebben: 3 2/5, a 3-as szám egész, a 2/5 tört. 5) Testileg ép, mely értelemben csak származékai: egészség, egészséges használtatnak. 6) Átv. ért. merő, csupa vagy olyan, mint azon főnév, melynek jelzője-
ként szolgál. Egész csuda ez a gyerek; oly okosan beszél. Egész apja. Egész paraszt. Egész ördög. Egész angyal.
Elemezve eg-össz v. egy-össz, vagy meg-össz, azaz együttlevő össz, meglevő össz. Elemezhető ekként is: egy-és, azaz együtt levő iz, együtt-levő rész; rokon vele hangban a hellén: υγιης.
EGÉSZ, (2)
(l. föntebb) fn. tt. egész-et. Valami önálló lény, melynek semmi része nem hiányzik. Különösen a számtanban am. öszveg, több öszveadott részből álló mennyiség; továbbá a tört szám ellentéte. V. ö. EGÉSZ, mn.
EGÉSZĖDIK,
(eg-ész-ėd-ik) k. m. egészéd-tem, —tél, —ett. Egészszé lesz; hiányait mintegy maga magától kipótolja. A jövedelmekből lassanként kiegészednek az évi költségek. Egészedik a mű, mely teljesedéséhez közelít.
EGÉSZGÁTNA,
(egész-gátna) ösz. fn. A hadtudományban jelenti azon földalatti árkot, melyet kívülről kezdve a várakba beásnak.
EGÉSZHÁZHELYES,
(egész-ház-helyes) lásd: EGÉSZHELYES.
EGÉSZHELY,
(egész-hely) ösz. fn. A volt urbéri egyes telkek legnagyobbika, s e szerént azon telkek felosztásának kulcsa, mely a föld minőségége, a vidéknek helyzete, s némely más különbségek szerént valamivel kisebb, vagy nagyobb szokott lenni. Máskép: egésztelek. Felosztatik rendszerént félhelyekre, és fertályokra. Áll belső telekből, és külsőből. Egészhelyet bírni. Egészhelyet örökölni, szerezni.
EGÉSZHELYES,
(egész-helyes) ösz. mn. Kinek egészhelye van. Egészhelyes gazda, egészhelyes jobbágy. Máskép: egésztelkes. Tréfás beszédben, kövér, terjedelmes testű ember. V. ö. EGÉSZHELY.
EGÉSZEN,
(eg-ész-en) ih. 1) Minden részeivel együtt. A jószágot egészen általadni örököseinek. 2) Épen, minden rongálás, kár nélkül. Az edények egészen maradtak a rosz út daczára. 3) Végképen, mindenestil. Egészen oda van. Egészen tönkre jutott. Egészen elégett.
EGÉSZÍT, EGÉSZIT,
(eg-ész-ít) áth. m. egészít-ett, htn. —eni v. —ni. Ami hiányos, csonka, vagy tökéletlen volt, azt teljessé, tökéletessé teszi. Kiegészít. A hiányos munkát, könyvet kiegészíteni.
EGÉSZÍTŐ,
(eg-ész-ítő) mn. tt. egészítő-t. Hiányt pótoló, valamit egésszé tevő, alkotó. Egészítő rész. A háznak egészítő részei az alap, a falak, a padolatok és a tető.
EGÉSZKÖRMŰ,
(egész-körmű) ösz. mn. l. PATÁS.
EGÉSZLEN,
(eg-ész-len) l. EGÉSZEN.
EGÉSZLET,
(eg-ész-let) fn. tt. egészlet-et. Egész összet vagy öszveség. Egész mivolta valaminek. Újabb alkatú.
EGÉSZSÉG,
(eg-ész-ség) fn. tt. egészség-ét. Állapot, midőn valakinek teste és átvitt értelemben lelke is romlatlan természeti állapotban van, s minden részei alkalmasak, és képesek illő működésüket teljesíteni. Mondatik az állatokról és a növényekről.
Ellentéte: betegség. Jó egészség, változó egészség. Egészségben lenni. Kelletlen ott a kincs, ahol egészség nincs. (Km). Kinek elesége, szűkön bora, söre, annak van egészsége. (Km). Tisztaság fél egészség. (Km). Egészségére válik, amit eszik. Kedves egészségére vagy egészségedre váljék, vagy rövidebben: egészségére vagy egészségedre váljék. Viselje egészséggel. (Mesteremberek kívánsága az új ruhához). V. ö. ÉPSÉG.
Ezen elemzés szerént némelyek hibásan írják egészség-nek, mert egés törzs nem létezik.
EGÉSZSÉGES,
(eg-ész-ség-es) mn. tt. egészségest, v. —et, tb. —ek. Kinek egészsége van; aki nem beteg. V. ö. EGÉSZSÉG. Egészséges gyermek, öregember. Három dolog egészséges: eleget nem enni, munkától nem futni, és nem bujálkodni. (Km). Egészséges, mint a hal; mint a pinty; mint a makk. (Km).
EGÉSZSÉGESEN,
(eg-ész-ség-es-en) ih. Ép állapotban; nyavalya, betegség nélkül. Egészségesen megtérni a hosszu utazásból. Egészségesen lefeküdni, s betegen fölébredni.
EGÉSZSÉGESĖDIK,
(eg-ész-ség-es-ėd-ik) k. mult: egészségesed-tem, —tél, —ett. l. EGÉSZSÉGESÜL. MEGEGÉSZSÉGESĖDIK.
EGÉSZSÉGESÜL,
(eg-ész-ség-es-ül) önh. m. egészségesül-t. Egészséges állapotba megyen által, betegségből kigyógyul, kiépül. Megegészségesül.
EGÉSZSÉGGEL,
(eg-ész-ség-vel) ih. Jó kívánást jelentő szó. Éljen egészséggel. Költse el egészséggel. Jó egészséggel!
EGÉSZSÉGI,
(eg-ész-ség-i) mn. tt. egészségi-t. Egészséget illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Egészségi jelek.
EGÉSZSÉGSZABÁLY,
(egészség-szabály) ösz. fn. Szabály, mely elénkbe adja a módot, mikép kelljen úgy élnünk, hogy testi lelki állapotunk ép maradjon, pl. Mindenben mértékletes légy, tisztán tartsd és meg ne hütsd magadat.
EGÉSZSÉGTELEN,
(eg-ész-ség-telen) mn. tt. egészségtelen-t, tb. —ek. 1) Kinek egészsége nincsen; beteges, nyavalygó. V. ö. EGÉSZSÉG. Egészségtelen gyermek, öregember. 2) Mi az egészségnek árt, mi betegséget okoz. Egészségtelen étel, ital, levegő, lakás, időszak. 3) Határozóilag am. egészségtelenül, betegesen.
EGÉSZSÉGTELENĖDIK,
(eg-ész-ség-telen-ėd-ik) k. m. egészségtelened-tem, —tél, —ett. L. EGÉSZSÉGTELENÜL. Elegészségtelenedik.
EGÉSZSÉGTELENÍT,
(eg-ész-ség-telen-ít) áth. m. egészségtelenít-ett, htn. —ni v. —eni. Egészségtelenné tesz.
EGÉSZSÉGTELENKĖDIK,
(eg-ész-ség-telen-kėd-ik) k. m. egészségtelenked-tem, —tél, —ett. Betegeskedik, nyavalyában sínylődik.
EGÉSZSÉGTELENSÉG,
(eg-ész-ség-telen-ség) fn. tt. egészségtelenség-ét. Egészség nélküli állapot. V. ö. EGÉSZSÉG.
EGÉSZSÉGTELENÜL,
(eg-ész-ség-telen-ül) önh. m. egészségtelenül-t. Egészségtelen, beteges, nya-
valyás állapotba esik. Elegészségtelenedik. V. ö. EGÉSZSÉG.
EGÉSZSÉGTELENÜL,
(eg-ész-ség-telen-ul) ih. Egészség nélkül.
EGÉSZSÉGÜGY,
(egészség-ügy) ösz. fn. Közegészséget illető dolog.
EGÉSZTELEK,
(egész-telek) ösz. fn. l. EGÉSZHELY.
EGÉSZTELKES,
(egész-telkes) ösz. mn. l. EGÉSZHELYES.
EGÉSZTESTVÉR,
(egész-testvér) ösz. fn. Egy atyától és egy anyától származott. Másképen: apúlányúl testvér. Ellentéte: féltestvér t. i. apúl (apáról) testvér, vagy anyúl (anyáról) testvér.
EGÉSZTESTVÉRSÉG,
(egész-testvérség) ösz. fn. Egy apától és egy anyától való származás.
EGÉSZÜL,
(eg-ész-ül) önh. m. egészül-t. L. EGÉSZĖDIK.
EGÉSZÜLÉS,
(eg-ész-ül-és) fn. l. EGÉSZĖDÉS.
EGÉSZVÉT,
(egész-vét) ösz. fn. A kereskedési üzletekben oly vásárlás, midőn valamit általában, egyes részeit tekintetbe nem véve, vásárlanak vagy vesznek meg, pl. egy határban termett dohányt, gabonát, egy falka göbölyt, egy egész urodalombeli gyapjut stb.
EGÉSZVÉTEL,
(egész-vétel) l. EGÉSZVÉT.
EGGY,
l. EGY.
EGREGY,
falvak Baranya megyében (MAGYAR—, NÉMET—); Szala megyében; továbbá Erdélyben Doboka megyében (MAGYAR—, FELSŐ—); helyr. Egregy-én, —re, —ről. Folyó neve is Erdélyben Hunyad megyében.
EGRES, (1)
fn. tt. egres-t, tb. —ek. Egresfán termő bogyó, mely éretlen korában igen fanyar, és kemény, megérve édeses, és puha. Savanyú v. fanyar, mint az egres. (Km). Mondatik az éretlen savanyú szőlőről is. Szőlőt várt, egrest szedett. Isai. 5. 4. (Ribes grossularia).
A latin agrestis szótól kölcsönözöttnek látszik, honnan az olasz agreste, agresto, német Agrest, s a szláv nyelvekben aggrest, egrese stb. is eredtek.
EGRES, (2)
több helység neve Arad, Baranya, Borsod, Fejér, Somogy, Tolna, Torontál és Zemplén megyékben, úgy szinte Erdélyben Belső-Szolnok és Torda megyékben. Helyragozva: Egres-én, —re, —ről.
EGRESD,
falu Trencsén megyében; helyr. Egresd-én, —re, —ről.
EGRESĖS,
(egres-és) mn. tt. egreses-t, v. —et, tb. —ek. Egressel készített (étel). V. ö. EGRES.
EGRESFA,
(egres-fa) ösz. fn. A ribiszke nemű cserjék egyik faja, máskép: pöszméte, köszméte.
EGRESKE,
falu Bereg megyében; helyr. Egreské-n, —re, —ről.
EGRESLÉ,
(egres-lé) ösz. fn. Egresfa bogyóiból facsart, sajtolt lé.
EGRESPATAK,
falu Közép-Szolnok megyében, s puszta Erdélyben Felső-Fejér megyében; helyr. Egrespatak-on, —ra, —ről.
EGRESTŐ,
erdélyi falu Küküllő megyében; helyr. Egrestő-n, —re, —ről.
EGRI, (1)
mn. és fn. tt. egri-t, tb. —ek. Egerből való. V. ö. EGER mváros.
EGRI, (2)
falu Szathmár megyében, puszta Nyitrában; helyr. Egri-be, —ben, —ből.
EGRIPONTY,
(egri-ponty) ösz. fn. A pontyok neméhez tartozó, s patakok és nagyobb folyókban élő halacska. (Cyprinus phoxinus).
EGY,
tőszám, és mn. tt. egy-et. Fölveszi a többes számot is: „Hogy legyenek eggyek“ (ut sint unum). Tatrosi codex (János evang. 17. fej. Erdősinél is: „hogy egygyek legyenek.“ Pestinél: „hogy legyenek egy.“) Mint tőszám a többi között első, s rajta kezdjük a számlálást: egy, kettő, három stb. Egy, érik a meggy. (Km). Egyet ütött az óra. Egyet mondok, kettő lesz belőle. Midőn melléknévül áll, jelent 1) meghatározott valamit, minek mása nincs, miből több nem létezik, vagy miből többet nem akarunk, nem czélunk említeni. Egy Isten, egy keresztség. Egy dologból kettőt ne tégy. (Km). Egy fa nem erdő. Egy Magyarország van. Egy életem, egy halálom. Az embernek egy nyelve, és két füle van, hogy többet halljon, mint beszéljen. 2) Jelent ugyanazonságot, hasonlóságot. Egy értelemben lenni, egyet érteni valakivel. Egy akarattal végezni valamit. Mindig egy bakot nyúzni. Egy bordában szőni. Egy csárdában két dudás meg nem fér. Egy kaptára ütött. Egy gyékényen árulnak. Egy hajóban eveznek. Egy húron pendülnek. Egy bordában szőtték. Egy kérget rágnak. Egy követ fújnak. Egy lantot pengetnek. Egy malomban őrlenek. Egy nótát dúdolnak. Egy nyomon járnak. Egy pórázon futnak. Egy sós, egy kenyéren vannak. Egy a szoba a kemenczével. (Km). Egy nap nem a világ. (Km). Egy szó mint száz. Egy fecske nem hoz nyarat. Egy hajszálnyi. Egy szempillantásnyi. 3) Am. csupa, puszta. Egy üngre vetkőzni. Egy üngben gatyában járni. 4) Jelent tagadó szócskákkal összeköttetésben csekélységet. Nem ér egy pipadohányt, egy hajtófát, egy férges diót. Egy körömfe-ketényit sem. Csak egy hajszálon lóg. Egy falatot sem kapsz. 5) Am. némely, valamely, s használtatik az elbeszélésekben, péld. Egykor egy király, nagy lakodalmat tartott. Volt egyszer egy ember.
Az 1, 2, és 3-dik esetben mint számnév hangsúlyozás által emeltetik ki, pl. égy Isten, égy keresztség; égy üngben gatyában; a 4 és 5-ik esetben, mint határozatlan névelő-féle, hangsúlyt veszít s az utána álló név veszi fel azt: nem ér egy pipa dohányt; volt egyszer egy király.
Néha ,egyik‘ helyett is használtatik: egynek elesése, másnak fölkelése. (Km). Főnévül áll ebben: Elég egynek egyben fényleni. Fáy András.
Az egy névvel sok visszaélés történik, minthogy azt sokan a franczia, német stb. határozatlan névelő
helyett használják. Nyelvünkben következő esetekben van helye: 1) Midőn határozottan csak egyet, s nem többet akarunk jelenteni, tehát számnév, pl. Az egész házban egy embert találtam. Itt az egy szón hangsúly fekszik. 2) Midőn ,valamely‘ értelemben valamely személynek, vagy tárgynak egyedisége íratik körül, pl. Élt hajdan egy király, kinek három fia volt. A hangsúly nem az egy hanem a király szón fekszik, tehát itt határozatlan névmutató gyanánt áll. 3) Használtatik az oly, ily, olyan, ilyen névmások előtt is, midőn azonban ki is maradhat, pl. Mit tarthatunk (egy) olyan emberről, ki, stb. Látjuk, hogy itt is fölösleges, tehát jobb elhagyni. 4) Használtatik a főnév, és annak jelzője közé téve, mely esetben nyomosító erővel bír, pl. Derék egy ember, szép egy ló. Itt sincs rajta hangsúly. 5) Tulajdon nevek előtt magasztaló, vagy lealázó értelemben is vétetik, pl. Egy Hunyady hondruló nem lehetett. Itt sem bír hangsúlylyal. 6) Határozatlan gyűjtő nevek előtt, mint: pár, falka, sereg, csapat, bokor, pl. Egy pár csizmát vett. Hangsúlyos. Minden egyéb esetekben ki lehet s kell kerülni a magyarban idegenszerű ,egy‘-et 1) Annak egészen elhagyásával, pl. e helyett: Ezt egy halandó ember el nem viselheti, így: Ezt halandó ember el nem viselheti. 2) Az ily oly, ilyen olyan mutató névmásokkal, pl. e helyett: Ezeket mondá egy hangon, mely szörnyű volt, így: Ezeket mondá oly hangon stb. 3) ,valamely‘ határozatlan névmással pl. e helyett: Ha egy ember iránt gyanuval viseltetel, így: Ha valamely ember iránt gyanuval viseltetel.
Az élő beszéd az ,egy‘ mint önálló szóban levő gy hangot rendszerént megkettőzteti, s régebben így is írták: egygy v. edgy v. edj; származékai közül a szokás némelyeket szintén kettős, gygy-vel, de némelyeket csak egyszerűen ejt; kettőztetés van ezekben: egygyen-egygyen, egygyes, egygyetlen, egygyes, egygyik, egygyügyű, egygyül-egygyig, egygyütt, egygyűvé, és ezek további származékaiban; egyszerű gy van ezekben: egyéb, egyed, egyeledik, egyeles, egyelít, egyembe, egyen, egyén, egyetem, azután ezek további származékaiban, és azon esetben is, ha az egy szót közvetlenül mássalhangzó követi, pl. egybe, egyded, egymás, egység, egyszer stb. A régi halotti beszédben is egyszer egy, másszor két g-vel jön elé: ig és igg. Az újabb írói szokás mindenütt egyszerű gy-vel írja.
Továbbá ezen szóban és származékaiban közösebb kiejtéssel inkább élesen mint nyiltan hangzik az e (t. i. ë), mely az egyenes, egyenesen stb. szókban i-vel fölcserélve is használtatik.
Ennélfogva e szót családostúl inkább a nyílt, mint a zárt é-vel kezdődő szók közé soroztuk, azon alapnál fogva is, hogy a zárt ė tájejtés, sőt terjedelmes régi nyelvszokás szerint ö-vel szokott váltakozni.
Némely öszvetételekben szótársának némi sulyt vagy nyomatékot szerez, pl. egyelőbben, egyelőre, egymaga stb. öszvetételek jelentősebbek, mint a magános elsőbben, előre stb.
Rokonok vele a héber אֶחָד (ehad), chaldeai nyelven szintén חַד (had), arab ahad, (nőnemben ihda), persa ek, jek v. jak, szanszkrit éka-sz, éká, éká-m (mind három nemben), továbbá: szuómi yksi, ehst üks, üts, lapp akt, szirjan ötik, mordvin väike, cseremis iktät, iktä, ik, vogul äkvä, äk, osztják öt, ti, ej, ij, csagataj öng (első, először, Abuska), tübet dzig, mongol nege, nigen, lengyel, s más szláv jeden, wend edyn, edek, s a magyar ék v. hegy (valaminek csúcsa, hegye, mely egy ujj mutatásával a kézen is lehet). A tatár-török bir, ber, per közelebb az árja családbeli prae, pri— (latin), pra (szanszkrit, honnan prathamas = primus), προ (πρω-τος görög), vor (német) stb. törzsekkel egyezik, melyekkel rokoníthatók e magyar gyökök is: el (honnan: elő, első, eleve) és er (honnan: ered, eredeti).
Europäus finn tudós szerént, a finn családbeli 1-től 7-ig levő számokban rendesen előfordulni szokott t-mássalhangzót a taksan vagy daksan (= tíz, szerénte a latin digitus) és a cseremisben még legépebb meglevő tát (kettőnél tat, koktat) rövidülete volna.
A bővebb fejtegetés ezekben központosúl: A szuómi kahdeksan (= nyolcz) és yhdeksan (= kilencz) szók ezen alakok helyett vannak kaht-deksan és yht-deksan (= kettő tíz- és egy-tíz, t. i. tízből). Deksan magában teljesen nem létezik többé, az árja nyelvekben is csak dacan (szanszkrit) és a görögben δεκα fordál elé. A mordvin kämen egyezik a suómi kämmen szóval, mely am. tenyér (Handfläche), a tíz ujj képviselője. Ezzel cserélték fel a finnek a hasónértelmű deksan-t, mely feltünőleg egyezik a latin digitus és görög δακτυλος (magyarúl ujj) szókkal. E szerént a cseremisz t-t a tak mint taksan vagy daksan rövidített alakja helyett áll, s mind ebből némely számnevekben csak a t mássalhangzó maradt fenn; tehát a cseremisz ik-tät, ik-tä, suomi yh-te tulajdonképen am. ik- (v. yh = első) ujj, kok-tat, kok-ta, kah-te (kettő) am. kok (v. kah = második) ujj stb. (Das Zahlwort in der tschudischen Sprachenclasse von Wilhelm Schott). Ezeket kiváltkép csak azért hozzuk fel, mert a nevezett finn tudós a magyar ,egyik‘ szó ik tagjában is tik vagy tak szórészt szemlél. Mire bizvást állíthatjuk, hogy azon ik (= ki) képző, melyet valamennyi számneveink fölvesznek, úgyhogy maga az ,egyik‘ szó is a többesben valamennyi személyragot fölveszi: egyik-ünk, egyik-etek, egyik-ök stb. nem tő, hanem sorszám képzője. V. ö. EGYIK és IK számképző.
EGYÁBKOR,
(egyéb-kor) az éb rag az utána következő mély ragú kor miatt szintén mély hangúvá módosúlt. Ormánsági szó.
EGYÁGU,
(egy-águ) ösz. mn. Aminek csak egy ága van. Egyágu rózsató. V. ö. ÁG.
EGYÁGYU,
(egy-ágyu) ösz. mn. Oly növényekről mondatik, melyeknek virágaiban mind a kėt nembeli nemzőrészek megvannak. Egyágyu növények. (Monoclinia).
EGYAKARAT,
(egy-akarat) ösz. fn. Jelenti többeknek megegyezését, egyező akaratát valamely
dolog végrehajtására nézve. Egyakarattal megválasztani valakit képviselőnek. Egyakarattal elhatároztuk.
EGYAKARATÚ,
(egy-akaratú) ösz. mn. Egy véleményű, egy szándéku, ugyanazon tárgyba, határozatba kivétel nélkül beleegyező. Egyakaratú utitársak.
EGYALAKÚ,
(egy-alakú) ösz. mn. Ugyanazon alakot viselő, egyformájú. Egyalaku ikrek.
EGYÁLLÓ,
(egy-álló) ösz. mn. Használják 1) e kitételben: egyálló esztendeig am. egy egész vagy egy teljes esztendeig; 2) Egyálltó helyett; l. ezt.
EGYÁLLTÓ,
(am. egy-álltó) ösz. mn. Előfordul ezen szókkal: helyemben, helyedben stb. Egy álltamban, egy álltodban, vagy egy álló helyemben stb. Úgy amint állok, állsz, azaz helyből meg sem mozdulva, igen kis idő alatt. Egy álltó helyében száz mesét elmond.
EGYÁLTALÁBAN,
(egy-általában) ösz. ih. Kivétel nélkül; valamennyit, vagy az egészet véve; mind közönségesen, épenséggel. Ezen művek egyáltalában rosszak. Ezt egyáltalában nem szenvedem.
EGYÁLTALÁN,
l. EGYÁLTALÁBAN.
EGYARÁNT,
(egy-aránt) ih. Egyenlően, hasonló mértékben, ugyanazon módon. Egyaránt elosztani az örökösök között az apai vagyont. Egyaránt szeretni minden gyermeket. Különbözik: egyiránt.
EGYARÁNYLAG,
(egy-aránylag) ösz. ih. l. EGYARÁNYOSAN.
EGYARÁNYOS,
(egy-arányos) ösz. mn. Egyforma nagyságu, mértékű, arányu. Ujjaink sem egyarányosak. (Km). Egyarányos osztályrészek.
EGYARÁNYOSAN,
(egy-arányosan) ih. Egyformán, hasonló mértékben, vagy arányban, ugyanazon módon. Egyarányosan felosztani a viselendő terheket. Egyarányosan felosztani a közös nyereményt, zsákmányt, jövedelmet.
EGYARÁNYOSSÁG,
(egy-arányosság) ösz. fn. Egyformaság, hasonló mértéktartás; a részeknek szabatos, határozott viszonya egymáshoz.
EGYARÁNYOSÓ,
(egy-arányosó) ösz. mn. l. EGYARÁNYOS.
EGYARÁNYTALAN,
(egy-aránytalan) ösz. mn. Egyformátlan, nem hasonló mértékű. Egyaránytalanul vetni ugyanazon birtoku lakosokra. L. ARÁNYTALAN.
EGYARÁNYTALANSÁG,
(egy-aránytalanság) ösz. fn. Két, vagy több öszvehasonlított tárgyaknak viszonya, melynél fogva mértékre, vagy nagyságra semmi módon öszve nem ütnek. Máskép csak egyszerűen: aránytalanság.
EGYARÁNYU,
(egy-arányu) ösz. mn. Ugyanazon arány szerint rendezett, alakult. V. ö. ARÁNY.
EGYARÁNYUSÁG,
(egy-arányuság) ösz. fn. Két vagy több öszvehasonlított tárgynak azon viszonya, melynél fogva azok egyarányban vannak. V. ö. ARÁNY.
EGYÁRBOCZU,
(egy-árboczu) ösz. mn. Minek csak egy árbocza van. Egyárboczu kisebbféle tengeri hajó.
EGYÁRNYU,
(egy-árnyu) ösz. mn. Ami mindig egy oldalra veti az árnyát. Különösen, földleírásban egyárnyuak, (heteroscii) azon földnépek, kik déltájban mindig ugyanazon tájra vetik árnyaikat, t. i. vagy éjszakra, vagy délre.
EGYAZON,
(egy-azon) ösz. mn. L. UGYANAZ, v. AZONEGY.
EGYAZONKÉPEN,
(egy-azonképen) ösz. ih. Ugyanazon módon.
EGYAZONSÁG,
(egy-azonság) ösz. fn. L. AZONSÁG.
EGYBE,
(egy-be) 1) Igekötő, am. öszve, együvé. Egybefoglalni. Egybeadni. 2) L. EGYBEN.
EGYBECSŰ,
(egy-becsű) ösz. mn. Ugyanannyit érő, ugyanazon áru. Az arany nem egybecsű az ezüsttel. Egybecsű árukat fölcserélni.
EGYBEFOGLAL,
(egybe-foglal) ösz. áth. Öszvefoglal, egy testté, tömeggé alakít öszve; együtt végez, egyszerre tesz. Egybefoglalni valamely ügyhöz tartozó irományokat, okleveleket. Egybefoglalni tanítás közben a történeteket a földleírással. A géptant egybefoglalni az alkalmazott számtannal.
EGYBEFOGLALÁS,
(egybe-foglalás) ösz. fn. Cselekvés, mely által többeket egybefoglalunk.
EGYBEFORRAD,
(egybe-forrad) ösz. önh. Egy testté, tömeggé forr öszve. Mondják a sebről is, midőn beheged, vagy az eltört csontról, midőn ismét öszveáll, öszvenő.
EGYBEFORRADÁS,
(egybe-forradás) ösz. fn. Két vagy több külön testnek tűz által öszveállása, egy testté, tömeggé alakulása. Átv. ért. a sebnek behegedése, a törött csontnak begyógyulása.
EGYBEFŰZ,
(egybe-fűz) ösz. áth. Fűzés által egy testté, tömeggé tesz. Egybefűzni a leszedett dohányleveleket. Átv. ért. egy erkölcsi testté alakít. Szerelem rózsalánczával egybefűzött jegyesek.
EGYBEGYŰJT,
(egybe-gyűjt) ösz. áth. 1) Egy halomba, rakásba, tömegge öszveszed. Sok pénzt egybegyűjteni. 2) Öszvehí. Egybegyűjteni a szavazattal bíró tagokat.
EGYBEGYŰL,
(egybe-gyűl) ösz. önh. Többed magával öszvejön, egy társaságba gyűl. Egybegyűltek a jó szültek. Km. V. ö. GYŰL.
EGYBEHALMOZ,
(egybe-halmoz) ösz. áth. Több holmit egy balomba gyűjt, rak.
EGYBEHÍ,
(egybe-hí) ösz. áth. Többeket hí, hogy öszvejöjenek. Különösen mondatik testületről, melynek tagjait öszve szokták híni. Egybehíni a tanácsot, az országgyűlést. Egybehíni a törvényszéket.
EGYBEHORD,
(egybe-hord) ösz. áth. Öszvehord, egy rakásra, tömegbe hord. V. ö. HORD.
EGYBEKEL,
(egybe-kel) ösz. önh. Valakivel házassági viszonyba lép, öszvekel. Egybekeltek a régi szeretők.
EGYBEKELÉS,
(egybe-kelés) ösz. fn. Házasságra lépés. Egybekelésöktől fogva mai napig békében élő házaspárok.
EGYBEKÖT,
(egybe-köt) ösz. áth. Tulajdon ért. kötő által több részeket egy csomóba, tömegge, kévébe stb. öszvefog, öszvezorít. Egybekötni a learatott búzamarkokat. Egybekötni valamely munkának első és második részét. 2) Képes kifejezéssel: egy erkölcsi testté alakít, s mintegy öszvefűz. Egybekötni a jegyeseket.
EGYBEKÖTÉS,
(egybe-kötés) ösz. fn. Tulajdon ért. kötőszer által többfélének, több részekből álló valaminek öszvefűzése, egy testbe, tömegge szorítása. Átv. ért. cselekvés, melynél fogva többeket egy erkölcsi testté alakítunk. A mátkák egybekötése.
EGYBEN,
(egy-ben) ih. Tüstént, legott, mindjárt, iziben, azonnal, egyszeriben. Egyben ott leszek. Egyben elvégezem.
EGYBEOLVAD,
(egybe-olvad) ösz. önh. Öszveolvad; különféle részekből álló valami egy testté foly öszve olvadás által. V. ö. OLVAD.
EGYBEOLVADÁS,
(egybe-olvadás) ösz. fn. Különféle részeknek, vagy testeknek tűz által öszvefolyása, egy testté, tömeggé olvadása. V. ö. OLVADÁS.
EGYBEOLVASZT,
(egybe-olvaszt) ösz. áth. Külön testeket, vagy részeket tűz, v. meleg által egy testté, tömeggé olvaszt. V. ö. OLVASZT. Egybeolvasztani az ezüst kanalakat, gombokat, edényeket stb. Egybeolvasztani a hájat és szalonnát.
EGYBEOLVASZTÁS,
(egybe-olvasztás) ösz. fn. Cselekvés, mely által külön testeket, vagy részeket egy testté, tömeggé olvasztunk. V. ö. OLVASZT. Az ablakokről leszedett ólomdarabok egybeolvasztása.
EGYBERAGAD,
(egybe-ragad) ösz. önh. l. ÖSZVERAGAD.
EGYBERAGASZT,
(egybe-ragaszt) ösz. áth. l. ÖSZVERAGASZT.
EGYBEVÉSZ,
(egybe-vész) ösz. önh. Öszvevész, egymással perbe száll. Ritka használatu.
EGYBEVET,
(egybe-vet) ösz. áth. 1) Számolás által különféle tárgyakat öszvehasonlít. Egybevetni a jövedelem mennyiségét a kiadásokkal. Egybevetni az uti költségeket. 2) Hasonlítás végett többféle dolgot fontolóra vesz, öszveállít. Egybevetni a fáradságot, és munkát azon sikerrel, mely belőle származott. Egybevetni a leélt éveket azon művekkel, melyeket végrehajtottunk.
EGYBEVETÉS,
(egybe-vetés) ösz. fn. Cselekvés, mely által különféle tárgyakat, dolgokat egybevetünk. V. ö. EGYBEVET.
EGYBEZĖNDÜL,
(egybe-zėndül) ösz. önh. l. ÖSZVEZĖNDÜL.
EGYBOKOR,
(egy-bokor) ösz. mn. 1) Mondatik leginkább a páros madarakról, midőn kettőről van szó. Egybokor giliczke. És hogy áldozatot hozzának... egybokor gerlicsét. Káldi Luk. 2. 24. 2) Egycsapat, egysereg. Egybokor csavargó lappangott a sűrűben. V. ö. BOKOR.
EGYCSÉKÜ,
(egy-csékü) ösz. mn. Oly növényekről mondatik, melyeknek virágjában egyetlen hímszál van. (Monandria). V. ö. CSÉK.
EGYDED,
(egy-ded) mn. tt. egyded-et. Egyforma, egyalaku, hasonló külsejű. Műtanilag: oly egész, melynek minden részei egy végczélra öszvehangzanak. Egyded mű.
EGYDEDSÉG,
(egy-ded-ség) fn. tt. egydedség-ét. Egyformaság, minden részeknek oly viszonya egymáshoz, melynél fogva azok egy egészet képeznek. Valamely műnek egydedsége.
EGYÉB,
(egy-éb) mn. tt. egyeb-et. Ékvesztő. Épen innen tetszik meg, hogy némelyek hibásan írják két b-vel, mert nem mondjuk: egyebbet, egyebbek. Régente előfordúl a törzsben is röviden: egyeb. A többesben gyakran olvasható a régi bibliafordításokban egyeb-i; t. i. alatta értendő: azok (egygyebei), mint Jászay Pál is érinti (Tatrosi codex 284. lapon). Hasonló szónak látszik a ma is divatos több-i; de ez egyes számban is használtatik tehát inkább több-je helyett van. Ezen vagy azon kivül más, több. Egyéb dolga sincs, mint stb. Minden egyéb fáradsága hiába esett. Vétetik főnevül is, pl. Lelkén kivül egyebe nincs. Néha határozó gyanánt áll, s annyit tesz: mint. Egész nap mit sem tesz, egyéb hogy a házra vigyáz.
Eredeti jelentése: a maga nemében másik egy, más valami. Egyéb ki vet és egyéb ki arat. (Tatrosi codex) am. más aki vet és más aki arat (alius est qui seminat et alius qui metit).
EGYÉBFÉLE,
(egyéb-féle) ösz. mn. Másféle, másnemű. Egyébféle dolgai is vannak, nem csak hivatalbeliek.
EGYÉBHA,
(egyéb-ha) ösz. ih. 1) Kivévén ha; ha csak nem. El nem végezhetem dolgomat, egyébha segíteni fogtok. Székely szó. 2) Más időben, régente; innen egyébhai am. régi. (Előjön egy régi magyar Verbőcziben).
EGYÉBIRÁNT,
(egyéb-iránt) ih. és ksz. 1) Különben, máskülönben. Egyébiránt én mit sem segíthetek bajodon. 2) Azonban. Egyébiránt majd meglátjuk, mint üt ki a dolog. V. ö. IRÁNT.
EGYÉBKÉP,
(egyéb-kép) ih. Máskép, más módon.
EGYÉBKÉNT,
(egyéb-ként) ih. Különben, máskülönben. „Egyébként még messzől valván... kéri azokat, melyek békeségé“ (Alioquin, adhuc illo longe agente... rogat ea quae pacis sunt). Tatrosi codex (Lukács 14). „Adjad nekünk Dánielt... egyébként megölünk tégedet“ Bécsi codex (Daniel 14).
EGYÉBKOR,
(egyéb-kor) ih. Máskor, más időben. Reggel ügyeimben járok kelek, egyébkor honn vagyok. Egyébkor nem szólhatni vele, mint délután.
EGYEBUGYA,
A Tájszótár szerént Balaton mellékén és Kemenesalján am. összevisszaálló, idomtalan, formátlan, esetlen; innen Lugossy József az ágbog, átabota szókkal hozza viszonyba. Kresznericsnél am. kicsiny, apró, hitvány, nem szemre való.
EGYEBUGYÁL,
hangmódosúlata agyabugyál szónak; l. ezt.
EGYÉBÜNNEN v. EGYEBÜNNEN,
(egyéb-ünnen azaz egyéb-honnan) ösz. ih. és ksz. Máshonnan, más helyről, tájékról, irányból. Egyébünnen jött az ellenség, nem ahonnan vártuk.
EGYÉBÜTT v. EGYEBÜTT,
(egyéb- v. egyeb-ütt, azaz egyéb-ott) ih. és ksz. Másutt, más helyen, tájékon. Egyebütt hidba keress segítséget. Nincs egyebütt nyugalom, mint a sírban.
EGYEBÜVÉ,
(egyeb-űvé azaz egyéb-hová) ih. és ksz. Máshová, más helyre. Nincs egyebűvé folyamodásunk, mint az Istenhez. Egyebűvé ment el, nem oda, ahová gondolám.
EGYED, (1)
(egy-ed) fn. tt. egyed-ét. Bölcsészettanilag, minden lény, mely egy egészet, önállót tesz, mely saját jegyei által tökéletesen meghatározva levén, minden más lényektől különbözik (Individuum). Különösen jelent embert, midőn azt önállólag, magán tekintjük, máskép: egyén.
EGYED, (2)
férfi kn. Aegidius. A hellen latin aegis, —idis szóból származott, mely Jupiter paizsát jelentette, s általán paizst, átv. ért. ótalmat jelent.
EGYED, (3)
l. SZENT-EGYED.
EGYED, (4)
l. ÉSZIK.
EGYEDÁRUS,
(egyed-árus) ösz. fn. Oly árus, vagy kereskedő, kalmár, mesterember, ki bizonyos árukkal egyedül, mások kizárásával üzérkedik, kereskedik. Társulatról is értethetik. V. ö. EGYEDÁRUSSÁG.
EGYEDÁRUSSÁG,
(egyed-árusság) ösz. fn. Oly üzérkedés, kereskedés, melynél fogva valaki bizonyos árukkal egyedül, mások kizárásával kereskedik. Szélesb ért. midőn valamely egyesület vagy társulat kizárólag úz bizonyos árukkal kereskedést. A mészárosok, sütők egyedárussága. (Monopolium).
EGYEDI,
(egy-ed-i) mn. tt. egyedi-t, tb. —ek. Egyedhez tartozó, azt illető, arra vonatkozó; egyedből származó. (Individualis). Egyedi tulajdonságok.
EGYEDILEG,
(egy-ed-i-leg) ih. Személyesen, egyenként véve, külön-külön. Egyedileg folyni be a társulat ügyeibe.
EGYEDISÉG,
(egy-ed-i-ség) fn. tt. egyediség-ét. Öszvesége azon tulajdonságoknak, melyek bizonyos egyedet, személyt sajátságosan jellemeznek, minden egyebektől megkülönböztetnek. Kitünő egyediség. Ritka egyediség. (Individualitas).
EGYEDÍT, EGYEDIT,
(egy-ed-ít) áth. m. egyedít-ett, htn. —ni v. —eni. Valamit egyeddé, azaz önálló egyeggé tesz. V. ö. EGYED.
EGYEDORSZÁGLÁS,
(egyed-ország-lás) ösz. fn. Országlás neme, midőn a főkormány egy személyben öszpontosúl. (Monarchia). Másképen: egyuralom, egyeduralom. Szorosabb ért. oly országlás, melynél fogva a fejedelem akarata a törvény, melynek hozásába az illető ország képviseletileg be nem foly; önuraság (Monarchia absoluta).
EGYEDORSZÁGLÓ,
(egyed-országló) ösz. fn. Fejedelem, kiben a főhatalom öszpontosúl. (Monarcha).
Másképen s jobban : egyúr, vagy egyedúr. Szorosb ért. független önúr, kinek kormányába és törvényhozásába az ország képviseletileg be nem foly.
EGYEDÚR,
(egyed-úr) ösz. fn. l. EGYEDORSZÁGLÓ.
EGYEDURALMI, EGYEDÚRI,
(egyed-uralmi v. —úri) ösz. mn. Egyeduralmat illető, arra vonatkozó. Egyeduralmi országlás.
EGYEDURALOM, EGYEDURSÁG,
(egyed-uralom v. —urság) ösz. fn. l. EGYEDORSZÁGLÁS.
EGYEDURSÁGI,
(egyed-ursági) ösz. mn. lásd: EGYEDURALMI.
EGYEDÜL, EGYEDÜL,
(egy-ed-ül) ih. Egy maga, magánosan, minden társ nélkül. Egyedül maradni a csatában. Egyedül élni. Egyedül utazni. Egyes egyedül van otthon.
Két czigány legény hegedül,
Csak magam járom egyedül.
(Népd.)
EGYEDÜLES,
(egy-ed-ül-es) mn. tt. egyedüles-t v. —et, tb. —ek. Magános, magán levő, társ nélküli. Egyedüles élet.
EGYEDÜLI,
(egy-ed-ül-i) mn. tt. egyedüli-t, tb. —ek. Egyedül létező; társ nélküli. Egyedüli mulatsága az olvasásban áll. Egyedüli élet.
EGYEDÜLISÉG,
(egy-ed-ül-i-ség) l. EGYEDÜLSÉG.
EGYEDÜLSÉG,
(egy-ed-ül-ség) fn. tt. egyedülség-ét. Magánosság, minden társ nélküli állapot.
EGYEDÜLVALÓ,
(egyedül-való) ösz. mn. l. EGYEDÜLES, EGYEDÜLI.
EGYEDÜLVALÓSÁG,
(egyedül-valóság) ösz. fn. l. EGYEDÜLSÉG.
EGY-EGY,
ösz. számnév. Élünk vele, midőn az egy számot határozottan akarjuk mindenikről különösen kijelenteni, p. o. Egy-egy emberre fél font hús, és icze bor jutott, azaz, mindenikre különösen. Egy-egy krajczárt fizet minden átkelő a réven. Egy-egy ember mehet a pallón.
„Leborúlok színed előtt,
És bámullak csendesen,
Minden egyes gondolatom
Egy-egy imádság leszen“
Flóra (Tóth Kálmánné).
EGYÉK,
l. ÉSZIK.
EGYEL, (1)
(egy-el) elvont törzse egyeledik, egyelet, egyelít stb. szóknak.
EGYEL, (2)
(egy-el) áth. m. egyel-t. Ver, megver, mintegy egyűvé ver, egyenget. Mondják ezt is: jól megegyengették. Más véleménnyel hangmódosúlata agyal szónak. L. AGYAL 1). Jól megegyelték, azaz, megdöngették. Tájszó, melyet népies írásmódban használhatni.
EGYÉL,
l. ÉSZIK.
EGYELÉDÉS,
(egy-el-éd-és) fn. tt. egyelédés-t, tb. —ek. Keveredés; különféle és különnemű testeknek, részeknek egybevegyülése.
EGYELÉDIK,
(egy-el-éd-ik) k. m. egyeléd-tem, —tél, —ett. Keveredik; különféle és különnemű tárgyak közé vegyül. Beleegyeledik. Öszvegyeledik. Egybeegyeledtek, a kiknek idegen feleségök vala. (Káldi Esdr. 3. 9. 18.). Rokon vele : elegyedik. Mindkettőben az öszvetétel egy és el szókból alakult, csakhogy egyikben egyik, másodikban másik áll elül.
EGYELEG, (1)
(egy-el-eg) fn. l. EGYVELEG.
EGYELEG, (2)
tájdivatos önh. l. ÖGYELEG.
EGYELEINTE,
(egy-eleinte) ösz. ih. Nyomatékosabb kifejezése eleinte szónak.
EGYELES,
(egy-el-es) mn. tt. egyeles-t v. —et, tb. —ek. Kevert, vegyes. Ő pedig elküldé Nikánort, adván neki az egyeles nemzetségekből nem kevesbet húsz ezer fegyveresnél. (Káldi, Machab. II. 8. 9.). És kőfalakkal környülvétett vala, melyben a pogányoknak egyeles sokasága lakik vala. (Ugyanott 12. 13). Egyébiránt e szó nem más, mint a megfordított : elegyes. V. ö. EGYELÉDIK.
EGYELESLEG,
(egy-el-es-leg) ih. Keverve, vegyítve, elegyesleg.
EGYELÉSZIK,
(egy-el-ész-ik) k. l. EGYELÉDIK. A többi időket is ettől kölcsönzi.
EGYELETLEN,
(egy-el-etlen) mn. tt. egyeletlen-t, tb. —ek. Ami egyelítve, azaz, keverve, vegyítve nincs. Egyeletlen liszt, széna, takarmány.
EGYELETLENÜL,
(egy-el-etlen-ül) ih. Keverés, vegyítés nélkül; keveretlenül, vegyítlenül. A szénát egyeletlenül adni a marhának.
EGYELÍT, EGYELIT,
(egy-el-ít) áth. m. egyelít-ett, htn. —ni v. —eni. Kever, vegyít; különféle és különnemű tárgyakat mintegy egygyé alakít. Beleegyelít, elegyelít, öszveegyelít. Máskép : elegyít. V. ö. EGYELÉDIK.
EGYELÍTÉS, EGYELITÉS,
(egy-el-ít-és) fn. tt. egyelítés-t, tb. —ek. Keverés, vegyítés; különféle és több nemű tárgyaknak egy egészszé alakítása. A bornak vízzel egyelítése.
EGYELÍTĖTT, EGYELITĖTT,
(egy-el-ít-ėtt) mn. tt. egyelített-et. Kevert, vegyített. Egyelített dohány. Vízzel egyelített bor.
EGYELMŰ, EGYELMÜ,
(egy-elmű) ösz. mn. Ugyanazon szándékkal, akarattal bíró; egy véleményben levő. Egyelmű testvérek, barátok, pártfelek.
EGYELMŰLEG,
(egy-elműleg) ösz. ih. Egy szándékkal, akarattal; ugyanazon véleménnyel. Egyelműleg nyilatkoztak mindnyájan a házi adóra nézve.
EGYELMŰSÉG,
(egy-elműség) ösz. fn. Közös szándék, akarat; bizonyos tárgyra nézve ugyanazon vélemény, gondolkozásmód. A haladás szükségére nézve minden pártok között egyelműség uralkodik.
EGYELŐBE,
(egy-előbe) ösz. ih. Első ízben (Molnár Albert-nél is). Máskép: egyelőbben. Az egy némi nyomatékot ad az utóbbiaknak.
EGYELŐRE,
(egy-előre) ösz. ih. Bizonyos idő előtt, egy másik idő előtt. A háború végeredményét egyelőre meghatározni nehéz. Nyomatékosabb mint magában : előre.
EGYELŐSZÖR,
(egy-először) l. EGYELEINTE.
EGYELSÖBEN,
(egy-elsőben) l. EGYELŐBEN.
EGYÉLŰ,
(egy-élű) ösz. mn. Minek csak egy éle van. Egyélű kés vagy kard, melynek egyik felől éle, másik felől foka van. Ellenben : két élű : mely mindkét oldalról köszörülve vagyon.
EGYELÜL,
(egy-el-ül) önh. m. egyelül-t. L. EGYELÉDIK. Régies. „És ő hagyapásokkal te szent véred egybe egyelült vala.“ Régi magyar Passio. „Kék zománcz egyelült sárga aranyában.“ Gr. Kohári István.
EGYEM,
ih. Régies és tájdivatos szó, úgy látszik az ugymint hangmódosúlata; máskép igyem. Úgymint (régiesen : úgy-ment)-ből lett rövidítve : úgymen = úgyem = igyem = egyem.
EGYEMBEN,
(egy-em-ben) ih. Ma : egyetemben, együtt. „Kik egyembe(n) ülnek vala“ (qui simul accumbebant); „ketten egyembe“ (duo simul); „egyembe öröljetek en velem.“ Tatrosi codex. „Hogy egyemben jövén meglátnájak ütet.“ Döbrentey-cod. „Esmeg ugyanottan az egyembe menőkkel.“ Régi magyar Passio. A Nádor-codexben : egyenbe(n). „Mind egyenbe éneklőnk.“
EGYEN, (1)
(egy-en) fn. tt. egyen-t, tb. —ek. 1) Oly valami, minek alakja, külseje egy; ugyanazon alakú stb. Innét: egyenlik, egyenlő, egyenruha, egyenlít, egyenel. Jelent tehát egyező hasonlóságot is, pl. súlyegyen, értékegyen. 2) Átv. ért. sík föld, sík tér, minthogy ennek színe is mindenütt azonegy. Innét : egyenes, egyenget stb.
EGYEN, (2)
l. ÉSZIK.
EGYÉN,
(egy-én) fn. tt. egyén-t, tb. —ek, l. EGYED.
EGYENBEN,
l. EGYEMBEN.
EGYENÉL,
(egy-en-él) áth. m. egyenél-tem v. egyenlėttem, egyeneltél v. egyenlėttél, egyenélt v. egyenlėtt. 1) Egyenlővé tesz. 2) Valamely tér rőgeit, dombjait elhárítván azt simává, síkká teszi. 3) Átv. ért. elegyenel valamit, azaz, pert, czivódást, visszavonást szép módjával megszüntet, elsimít.
EGYENÉRTÉK,
(egyen-érték) ösz. fn. Érték, mely egy más értékkel azonegy. Egyenérték van az áru és annak ára között. Különösen ha valamely közhitelpapír névértékű értékén adatik el, pl. egy százforintos államkötelezvényért a tőzsdén — börzén — is megadják a száz forintot.
EGYENÉRTÉKŰ,
(egyen-értékű) ösz. mn. Azonegy értékkel, azonegy becscsel bíró. V. ö. EGYENÉRTÉK.
EGYENÉS,
(egy-en-és) mn. tt. egyenés-t, tb. —ek. 1) Ami nem görbe, nem kanyarékos, nem csavargós. Egyenes út. Legjobb az egyenes út. (Km). Egyenes, mint a nád. (Km). Tájszokásilag: igyenes v. igenes. 2) Sík, róna, sima. Egyenes térség, egyenes ud-
var. 3) Átv. ért. nem ravasz, nem alattomos, nem furfangos, hanem a becsületesség, őszinteség, igazság útján járó. Egyenes sziv. Egyenes lélek. Egyenes gondolkozás. 4) Átv. ért. nyilvános, közvetlen, világosan kimondott. Egyenes parancs. Ez urunknak egyenes akarata.
EGYENÉSĖDIK,
(egy-en-és-ėd-ik) k. m. egyenésėd-tem, —tél, —ett. 1) Görbe, vagy tekervényes alakját elveszti, s egyenessé alakul. A széltől meggyörbült csemete lassan fölegyenesedik. És reá tevé a kezét, és azonnal fölegyenesedék. (Luk. 13. 13). A görbe szeg nyújtás által egyenesedik. 2) Valamely térnek felszíne elveszti dombos, rögös alakját, és síkká, simává képződik. Gyakori szántás által egyenesedik a buczkás föld.
EGYENÉSEN,
(egy-en-és-en) ih. 1) Nem görbén haladó vonalban, nem tekervényesen. Ezen út egyenesen a városba vezet. 2) Átv. ért. őszintén, csűrés-csavarás nélkül. Egyenesen beszélni, megmondani valamit.
EGYENÉSÍT, EGYENÉSIT,
(egy-en-és-ít) áth. m. egyenésít-ett, htn. —ni v. —eni. Egyenessé tesz. V. ö. EGYENÉS. Addig kell a fát egyenesíteni, míg fiatal. (Km). Elegyenesít, fölegyenesít, kiegyenesít, megegyenesít.
EGYENÉSÍTÉS, EGYENÉSITÉS,
(egy-en-és-ítés) fn. tt. egyenésítés-t, tb. —ek. Cselekvés, mely által valamit egyenessé teszünk, alakítunk. V. ö. EGYENÉS. Görbe fák egyenesítése. Utak, buczkák, utczák egyenesítése.
EGYENÉSSÉG,
(egy-en-és-ség) fn. tt. egyenésség-ét. 1) Valaminek oly tulajdonsága, melynél fogva az nem görbe, nem hajlott, nem tekervényes. Nádnak, botnak, útnak egyenessége. 2) Sima térség, rónaság, síkság, melyen buczkák, halmok, dombok nincsenek. Réték, legelők, telkek egyenessége. 3) Átv. ért. Őszinteség, nyíltság, nem tettetett, nem ravasz indulat. Szívnek, beszédnek egyenessége.
EGYENÉSSZIVŰ,
(egyenes-szivű) ösz. mn. Nyílt szivű, őszinte, kinek az nyelvén, ami szivében. Egyenesszivű, becsületes ember.
EGYENÉSSZIVŰSÉG,
(egyenes-szivűség) ösz. fn. Nyíltszivűség, őszinteség, a külső jeleknek a belső érzéssel és gondolattal megegyezése.
EGYENÉST,
(egy-en-és-t) ih. Tekervény nélkül, egyenesen; a kezdett iránytól soha el nem térve; ugyanazon vonalban. Egyenest menni a város felé. Egyenest mondani ki érzelmünket. Aki soha sem botlik, soha egyenest nem jár. (Km). Homlok-egyenest. A falnak egyenest. Tájdivatosan : igenyest. Egyszersmind hadi vezényszó: Egyenest!
EGYENÉSVONALÚ,
(egyenes-vonalú) ösz. mn. Folyvást a kezdett, kitűzött irányban haladó; félre nem térő; nem tekervényes járásu. Egyenes vonalú utczát csinálni.
EGYENETLEN,
(egy-en-etlen) mn. tt. egyenetlen-t, tb. —ek. 1) Görbe, tekervényes. Egyenetlen
utak. 2) Buczkás, dombos, hegyes, rögös; nem sík, nem lapos. Egyenetlen rétség, legelő, határ. 3) Nem egy formáju. Egyenetlen hasábu ölfa. Az ujjaink egyenetlenek. 4) Meg nem férő, meg nem egyező, egymással visszálkodásban, meghasonlásban levő. Egyenetlen testvérek, házastársak.
EGYENETLENÍT, EGYENETLENIT,
(egyen-etlen-ít) áth. m. egyenetlenít-ett, htn. —ni v. —eni. Egyenetlenné tesz. V. ö. EGYENETLEN.
EGYENETLENKĖDÉS,
(egy-en-etlen-kėd-és) fn. tt. egyenetlenkedés-t, tb. —ek. Visszálkodás, egymásközti meghasonlás; pártokra szakadozás.
EGYENETLENKĖDIK,
(egy-en-etlen-kėd-ik) k. m. egyenetlenkėd-tem, —tél, —ett. Visszálkodásban él, meghasonlott állapotban van; veszekedik, pártoskodik.
EGYENETLENSÉG,
(egy-en-etlen-ség) fn. tt. egyenetlenség-ét. Tulajdonság, melynél fogva valami vagy valaki egyenetlen állapotban van. V. ö. EGYENETLEN. Testállás egyenetlensége. Ölfahasábok egyenetlensége. Határ egyenetlensége. Testvéri egyenetlenség.
EGYENETLENÜL, EGYENETLENŰL,
(egyen-etlen-ül) ih. Egyenetlen állapotban. Különösen 1) Görbén, meghajolva, tekervényesen. Egyenetlenül állani. Egyenetlenül mérni ki az utakat. 2) Simítlanul, buczkásan, hátahupásan. Egyenetlenül hagyni a falra hányt vakolatot. 3) Nem egyformán, különbözõleg. Egyenetlenül mívelni a különféle telkeket. Egyenetlenül szeretni a gyermekeket. 4) Visszálkodva, pártoskodva. Egyenetlenül élő házasok. Egyenetlenül tanácskozó rendek.
EGYENGET,
(egy-en-get) áth. m. egyenget-tem, —tél, —ett. 1) Simára elcsinál, a buczkákat, rögöket, dombokat lehúzza; valamit lapossá, vizirányossá tesz. Egyengetni az utakat, utczákat. Egyengetni a zsombékos rétet. 2) Átv. ért. valamely szövevényes ügyet elintéz, visszálkodást, perpatvart lecsillapít. 3) Tréfás ért. megegyenget valakit, azaz, jól elveri, kiálló csontjait, tagjait simára, laposra zúzza. 4) Valamit minden részről, oldalról kialakít, csinosít, elrendez. Egyengeti magát. Öszveegyengeti haját, öltözetét.
EGYENGETÉS,
(egy-en-get-és) fn. tt. egyengetés-t, tb. —ek. Cselekvés, mely által valamit egyengetünk. V. ö. EGYENGET. Meggyörbült csemeték, csontok egyengetése. Dombok, buczkák, zsombékok egyengetése.
EGYÉNI,
(egy-én-i) mn. tt. egyéni-t, tb. —ek. Egyént illető, ahhoz tartozó, egyénre vonatkozó, saját személyét illető. Egyéni érdekek. Ez az ő egyéni tulajdonsága, nézete.
EGYÉNILEG,
(egy-én-i-leg) ih. l. EGYEDILEG.
EGYÉNISÉG,
(egy-én-i-ség) fn. tt. egyéniség-ét. 1) Egyéni tulajdonság. 2) Személyesség, vagy személy. Jeles, derék egyéniség.
EGYENÍT, EGYENIT,
(egy-en-ít) áth. m. egyenít-ett, htn. —ni v. —eni. l. EGYENEL.
EGYENÍTÉS, EGYENITÉS,
(egy-en-ít-és) fn. tt. egyenítés-t, tb. —ek. 1) Simítás, rögösségnek, görbeségnek stb. elhárítása. 2) Két vagy több különböző tárgyaknak egymáshoz egyenlővé tevése. 3) Pernek, czivakodásnak stb. elintézése, megszüntetése.
EGYENÍTŐ, EGYENITŐ,
(egy-en-ít-ő) fn. tt. egyenítő-t. 1) Általán, oly személy, ki valamit egyenlít. 2) különösen, perintéző, perszüntető, békéltető, egyeztető. 3) Jelent egyengető eszközt is.
EGYENJOGOSÍT,
(egyen-jogosít) ösz. áth. Egyenlő jogokban részesít.
EGYENJOGUSÁG,
(egyen-joguság) ösz. fn. Tulajdonság vagy állapot, midőn ketten vagy többen ugyanazon jogokkal bírnak.
EGYENKÉNT,
(egy-en-ként) ih. Mindenik külön-külön véve. Egyenként bocsátani be a nézőket. Egyenként eltávozni valahonnan. Együtt, s egyenként tartoznak kártérítéssel a bűnrészesek.
EGYENKÖZ,
(egyen-köz) ösz. fn. Négyszögű mértani alkat, melynek szemközt álló oldalvonalai egyenlő távolságban vannak egymástól. (Parallelogrammum).
EGYENKÖZŰ,
(egyen-közö) ösz. mn. Oly vonalakról mondatik a mértanban, melyek mindig egyenlő távolságban vannak egymástól. Egyenközű vonalak. (Lineae parallelae). Máskép : párhuzamos.
EGYENLEG,
(egy-en-leg) fn. tt. egyenleg-ét. Azon öszveg, mely kereskedői és más könyvviteli számításokban a tartozási és követelési tételeket egyenlővé teszi, kiegyenlíti, pl. a tartozás 700 ft. a követelés 1000 ft. tehát a kiegyenlítő öszveg 300 ft. (Saldo).
EGYENLÉK,
l. EGYENLET.
EGYENLET,
(egy-en-let) fn. tt. egyenlet-ét. Általán véve, egyező hasonlat. Különösen a mennyiségtanban, egyenlőségi jegygyel (=) öszvekapcsolt két oly szám, vagy számsor, melyek egymással értékben egyenlők, pl. 2 + 5 = 8 + 4 (olvasd : kettő meg öt annyi mint három meg négy), vagy 6 — 3 = 7 — 4 (olvasd : hat, híja három annyi mint hét, híja négy) betükkel : a + b = x — c (a meg b annyi mint x, híja c). Egyszerű egyenlet. Öszvetett egyenlet. Fokozatos egyenlet. Felsőbb egyenlet. (Aequatio).
EGYENLETI,
(egy-en-leti) mn. tt. egyenleti-t, tb. —ek. Egyenlethez tartozó, arra vonatkozó. Egyenleti számok.
EGYENLETLEN,
(egy-en-letlen) mn. tt. egyenletlen-t, tb. —ek. Ami nem egyenlő, vagy nincs egyenelve; egyenlőtlen. Egyenletlen mennyiség. Egyenletlen erő.
EGYENLETLENSÉG,
(egy-en-letlen-ség) fn. tt. egyenletlenség-ét. A viszonyban álló tárgyaknak azon tulajdonsága, melynél fogva nem egyenlők, egymással össze nem vágók. A jövedelem, és kiadás egyenletlensége.
EGYENLIK,
(egy-en-lik) k. m. egyenl-ėtt. Egyenlővé, lesz; egészen összevág. Az arányszámok bizonyos tekintetben egyenlenek egymáshoz.
EGYENLÍT, EGYENLIT,
(egy-en-l-ő-ít) áth. m. egyenlít-ett, htn. —ni v. —eni. Általán, egyenlővé tesz. Különösen. 1) Öszvehasonlít. Egyik számsort a másikhoz egyenlíteni. 2) El igekötővel valamely ügyet, nehézséget elintéz, rendbe hoz. Elegyenlíteni az örökösök közti meghasonlást. Ki igekötővel egymás ellenében álló öszvegeket valamely öszlettel egyenlővé tenni. Kiegyenlíteni a tartozási és követelési tételeket (a számviteli könyvekben).
EGYENLÍTÉS, EGYENLITÉS,
(egy-en-l-ő-ítés) fn. tt. egyenlítés-t, tb. —ek. Egyenlővé tétel. Elintézés.
EGYENLÍTŐ, EGYENLITŐ,
(egy-en-l-ő-ít-ő) fn. tt. egyenlítő-t. Általán vonal, mely valamit két egyenlő részre feloszt. Különösen az ég- és földtanban azon képzelt vonal, mely a látszatos éggömböt, s földtekét két egyenlő részre választja, melyek közül egyik éjszaki, másik déli félgömbnek neveztetik. (Aequator).
EGYENLŐ,
(egy-en-l-ő, ami egyenlik) mn. tt. egyenlő-t. 1) Ami nagyságra, mennyiségre, értékre, alakra stb. egészen öszvevágó. Egyenlő erővel fogni a dologhoz. Egyenlő jövedelmet húzni. Egyenlő osztály nem támaszt hadat. (Km). 2) Egyelmű, egy szándéku. Egyenlő akarattal, véleménnyel lenni.
EGYENLŐEN,
(egy-en-l-ő-en) ih. l. EGYENLŐKÉP.
EGYENLŐKÉP,
(egyenlő-kép) ih. Egyaránt, ugyanazon módon.
EGYENLŐLEG,
(egy-en-l-ő-leg) ih. l. EGYENLŐKÉP.
EGYENLŐ-OLDALU,
(egyenlő-oldalu) ösz. mn. Minek oldalai egyenlő hosszuságuak. A négyszög egyenlőoldalai. Máskép : egyenoldalú.
EGYENLŐSÉG,
(egy-en-l-ő-ség) fn. tt. egyenőség-ét. Egyenlő állapot. Számjegyek egyenlősége. Vélemények egyenlősége. Polgári egyenlőség. Törvényelőtti egyenlőség. V. ö. EGYENLŐ.
EGYENLŐTLEN,
(egy-en-l-ő-telen) mn. tt. egyenlőtlen-t, tb. —ek. Nem egyenlő. Egyenlőtlen számok. Határozóilag am. egyenlőtlenül, nem egyenlőn.
EGYENLŐTLENSÉG,
(egy-en-l-ő-telen-ség) fn. tt. egyenlőtlenség-ét. Nem egyenlőség; egyenlőség hiánya.
EGYENLŐZ,
(egy-en-lő-öz) áth. m. egyenlőz-tem, —tél, —ött. Egyenlővé tesz, alakít, csinál. Egyenlöni a rögös udvart. Kertéssollóval egyenlöni az út melletti bokrokat.
EGYENMÉRŐ, EGYENMÉRÜ,
(egyen-mérő v. —mérű) ösz. fn. Általán, minden mérőszer, vasból, fából stb. mely által valamit egyenlő részekre osztályozunk.
EGYENMÉRTÉK,
(egyen-mérték) ösz. fn. Egymással viszonyban álló tárgyak, részek stb. bizonyos rend, nagyság, alak szerénti megegyezése. Egyenmér-
tékben vannak az emberi testben a kezek, szemek, fülek. Egyenmértékben épült ház. (Symmetria).
EGYENMÉRTÉKÉS,
(egyen-mértékés) ösz. mn. Egyenmértékkel bíró; a szerént alakult, képzett. Egyenmértékes ablakok. (Symmetricus). V. ö. EGYENMÉRTÉK.
EGYENOLDALÚ,
(egyen-oldalú) ösz. mn. Hasonló oldalú. Egyenoldalú háromszög v. csegély, melynek mindhárom oldala ugyanazon hosszuságu (Triangulum aequilaterum).
EGYENRUHA,
(egyen-ruha) ösz. fn. Egyenlő szabásu, anyagú, szinű ruha, milyet pl. a katonák vagy némely testületek, intézetek tagjai viselnek. Árva gyermekek, hajdúk egyenruhája. (Uniform).
EGYENRUHÁS,
(egyen-ruhás) ösz. mn. Egyenruhában járó. Egyenruhás polgárok, városi biztosok, tisztviselők, udvari szolgák.
EGYENRUHÁZ,
(egyen-ruház) ösz. áth. Egyenruhába öltöztet, egyenruhával ellát. Egyenruházni az intézet növendékeit.
EGYENRUHÁZAT,
(egyen-ruházat) ösz. fn. Egyenruhaféle darabokból álló egész öltözék.
EGYENSÚLY,
(egyen-súly) ösz. fn. l. SÚLYEGYEN.
EGYENSZÁRU,
(egyen-száru) ösz. mn. Mértanilag, minek szárai egyenlők. Egyenszáru háromszög. (Triangulum aequicrurum) melynek két szára egyenlő.
EGYENSZÖG,
(egyen-szög) ösz. fn. Szög oly két vonal között, melyek egyenesen függő irányban vágják által egymást, vagy folynak egymásba. (Angulus rectus). Mértanilag az egyenszögben kilenczven fok van.
EGYENSZÖGŰ,
(egyen-szögű) ösz. mn. Minek egyenszöge vagy szögei vannak. Egyenszögű terem. Egyenszögű háromszög, melynek (egy) egyenszöge van. (Triangulum rectangulum).
EGYERTÉKŰ,
(egy-értékű) ösz. mn. Ugyanazon becsü, áru. Az arany nem egyértékű az ezüsttel.
EGYÉRTELMŰ,
(egy-értelmű) ösz. mn. 1) Ugyanazt, vagy annyit jelentő. Egyértelmű magyar és német kifejezés. 2) Ugyanazon véleményű, gondolkozásu, vagy véleményt, gondolkozást mutató. Egyértelmű birák. Egyértelmű határozatok. Máskép : egyhangu, egyelmű.
EGYÉRTELMŰLEG,
(egy-értelműleg) ösz. ih. Ugyanazon véleménnyel, köz megegyezéssel. Egyértelműleg elhatározni valamit. Máskép : egyhangulag, egyelműleg.
EGYÉRTELMŰSÉG,
(egy-értelműség) ösz. fn. 1) Valaminek azon tulajdonsága, melynél fogva mással egyet jelent, egy értelme van. Az eredeti és fordított szövegnek egyértelműsége. 2) Ugyanazon gondolkozás, köz megegyezés. Többekkel egyértelműségben lenni valami iránt. Máskép : egyhanguság, egyelműség.
EGYES, (1)
(egy-es) mn. tt. egyes-t, v. —et, tb. —ek. 1) Egy külön véve; magánálló. Egyes em-
ber. Egyes ház. Egyes élet nem lehet bú nélkül. (Km). Egyes veréb. 2) Egy számból álló, egy (arab vagyis hindu) jegygyel írt. Egyes szám a számtanban, milyenek 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9. (Különbözik összeírva. L. EGYESSZÁM). Azután jönek a tizesek, ezeket követik a százasok, tovább az ezresek stb. 3) Ami csak egyszer történik. Egyes hivásra nem is mozdul. Egyes intésre nem fizet. 4) Használtatik nyomatosságul is némely egyet, egyedülit jelentő szók előtt, pl. ezen mondat : egyes egyig annyit tesz : a legutolsóig bezárólag, máskép : egytől egyig vagy egy lábig. Egyes egyig odavesztek. Egyes egyedül.
EGYES, (2)
(l. föntebb) fn. tt. egyes-t, tb. —ek. 1) Szám, mely egy jegyből áll. Öszveadni először az egyeseket. 2) Oly dolog vagy eszköz, mely egyes számmal van megjelölve, pl. a bankjegyek között : egyes (= egy forintos), a hígmérékek között : egyes (egy itczés, egy meszelyes stb.). 3) Régiesen ,egyetlen‘ helyett : „Nem irígyled nékem az én egyesemet“ Gr. Zrínyi Miklós. V. ö. EGYES, (1), mn. 4) Egyesszám, midőn ezt öszveírjuk. V. ö. EGYES-SZÁM.
EGYESĖDIK,
(egy-es-ėd-ik) k. m. egyesėd-tem, —tél, —ett. l. EGYESÜL.
EGYES-EGYEDÜL,
(egyes-egyedül) ösz. ih. Minden társ nélkül, egészen magában.
EGYESÍT, EGYESIT,
(egy-es-ít) áth. m. egyesít-ett, htn. —ni v. —eni. 1) Több külön tárgyat, dolgot egy testbe kapcsol, öszveállít, egygyé tesz. Két szomszéd telket egyesíteni. A Dunát csatorna által a Tiszával egyesíteni. 2) Erkölcsi ért. külön gondolkozásu, irányu embereket hasonló véleményre, irányra bír, terel. Egyesíteni a pártokra szakadozott hazafiakat. 3) Békéltet. Egyesíteni a peres feleket.
EGYESÍTÉS, EGYESITÉS,
(egy-es-ít-és) fn. tt. egyesítés-t, tb. —ek. Cselekvés, mely által többeket egyesítünk. V. ö. EGYESÍT.
EGYESÍTETT, EGYESITĖTT,
(egy-es-ít-ėtt) mn. tt. egyesített-et. Ami több önálló részekből, tagokból egygyé van alakítva, egy egészszé téve.
EGYESÍTHETŐ,
(egy-es-ít-het-ő) mn. tt. egyesíthető-t. Ami két vagy több külön tárgyakat , illetőleg amiket egymással egyesíteni lehet.
EGYESÍTŐ, EGYESITŐ,
(egy-es-ít-ő) mn. tt. egyesítő-t. Ami két vagy több külön tárgyakat, dolgokat egygyé alakít, öszveállít. Egyesítő vonal, csatorna, kapocs. Egyesítő pont.
EGYESLEG,
(egy-es-leg) ih. Egyenként véve, külön-külön.
EGYESSÉG,
(egy-es-ség) fn. tt. egyesség-ét. 1) Egyező állapot, midőn többen meghasonlás nélkül együtt vannak, élnek. Jó egyességben élő házasok. 2) Egyesület. „Kiből nagy sokan szentté is lőnek, mig anyaszentegyháznak egyességébe lőnek.“ Debreczeni Legendáskönyv. 3) Megbékülés, visszálkodásnak elhárítása, megszüntetése. Egyességre lépni az ellenféllel
Egyességet eszközleni a háborgó testvérek, a peres felek, az adós és hitelezőji között. Ez utolsó értelemben jobban : egyezség.
EGYESSÉGI,
(egy-es-ség-i, illetőleg egy-ez-ség-i) mn. Egyességre (vagy egyezségre) vonatkozó. Egyességi eljárás (t. i. valamely adós és hitelezőji között).
EGYESSZÁM,
(egyes-szám) ösz. fn. 1) A számtanban a legelső szám; mást jelent külön írva, l. EGYES, (1) alatt, 2) A nyelvtanban, a hajlításnak vagy ragozásnak azon állapota, midőn az csak egy tárgyra vagy személyre vonatkozik. Egyesszám a nevekben, midőn egy tárgyról, személyről vagy tulajdonságról van szó. Egyesszám az igékben, midőn egy személynek v. tárgynak hatása vagy állapota határoztatik meg.
EGYEST,
(egy-es-t) ih. Egy mértékben, egy arányban. Nem eszik egyest a hasával. (Km).
EGYESTALPU,
(egyes-talpu) ösz. mn. l. EGYTALPU.
EGYESÜL,
(egy-es-ül) önh. m. egyesül-t. 1) Egy egészszé alakul, öszvekapcsolódik, egygyé lesz. 2) Erkölcsi ért. egy véleményre megy által másokkal. 3) Párosodik, nemileg közösül.
EGYESÜLÉS, EGYESÜLÉS,
(egy-es-ül-és) fn. tt. egyesülés-t, tb. —ek. 1) Egy egészszé alakulás, egygyé levés. Folyóvizek egyesülése. 2) Egy véleményre, akaratra térés. Pártfelek egyesülése. 3) Megbékülés. 4) Párosodás, nemi közösülés.
EGYESÜLET, EGYESÜLET,
(egy-es-ület) fn. tt. egyesület-et. Általán állapot, midőn több külön részek, tagok egy testben, tömegben egyesítve vannak, különösen, erkölcsi ért. több személyekből álló társaság, mely bizonyos czélnak, bizonyos eszközök által elérését tűzte ki magának. Vallási, polgári, tudományos, gazdasági, orvosi stb. egyesületek. Újabban egylet főnév szinte ez értelemben jött divatba.
EGYESÜLT,
(egy-es-ül-t) mn. tt. egyesült-et. Egy testté, tömeggé alakult; egybekapcsolt. Bács és Bodrog egyesült vármegyék. A Tisza szabályozására egyesült társulatok.
EGYETEM,
(egy-e-tém azaz —töm) fn. tt. egyetem-et. 1) Mindenség; bizonyos tér, vagy idő közötti lények öszvege, egy tömegben létele. Világ egyeteme. Az égi testek egyeteme. Az állat-, növény- és ásványország egyeteme. 2) Község, közönség. Az ország rendeinek egyeteme, vármegye egyeteme. 3) Főiskola, mely minden szakbeli tudományok tanszékeivel el van látva (Universitas scientiarum). Pesti kir. egyetem. Bécsi egyetem. Műegyetem (Polytechnicum).
EGYETEMBEN,
(egy-e-tém-ben) ih. 1) Mind öszvesen, valamennyien. 2) Egyszersmind, egy úttal.
EGYETEMÉS,
(egy-e-tém-és) mn. tt. egyetemés-t, v. —et, tb. —ek. 1) Öszves, mind, közönséges. Egyetemes emberi nem. 2) Együtt, egymásért lekötelezett, gyetemleges.
EGYETEMÉSÍT, EGYETEMÉSIT,
(egy-e-tém-és-ít) l. EGYETEMÍT.
EGYETEMÉSÜL,
(egy-e-tém-és-ül) l. EGYETEMÜL.
EGYETEMI,
(egy-e-tém-i) mn. tt. egyetemi-t, tb. —ek. 1) Öszves, valamennyi. Egyetemi akarat, határozat. 2) Egyetemet (főiskolát) illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Egyetemi épület, tanszékek. Egyetemi ifjuság, tanítókar.
EGYETEMILEG, EGYETÉMILEG,
(egy-e-tém-i-leg) v. EGYETÉMLEG, (egy-e-tém-leg) ih. 1) Mind közönségesen, mindnyájan öszvevéve. 2) Jogtani ért. egyetemileg kötelezik magukat az adósok, midőn ugyanazon kötelezettségért úgy állanak jót, hogy egyik a másikért, azaz, egy mindnyájáért, és mindnyája egyért fizetni tartozzék. (In solidum).
EGYETEMÍT, EGYETÉMIT,
(egy-e-tém-ít) áth. m. egyetemít-ett, htn. —ni v. —eni. 1) Több külön eszméket általános fogalommá alakít, egy közösségbe foglal, péld. az egyedekből fajokat, a fajokból nemeket alkot. 2) Mindközönségessé, általánossá tesz.
EGYETEMÍTÉS, EGYETÉMITÉS,
(egy-e-tém-ít-és) fn. tt. egyetemítés-t, tb. —ek. Cselekvés, mely által valamit egyetemítünk. V. ö. EGYETEMÍT.
EGYETEMLEG,
(egy-e-tém-leg) l. EGYETEMBEN, és EGYETEMILEG.
EGYETEMLEGÉS,
(egy-e-tém-leg-és) mn. tt. egyetemlegés-t, v. —et, tb. —ek. Egyetemleg elvállalt. Egyetemleges adósság. V. ö. EGYETEMILEG.
EGYETEMLEGÉSEN,
(egy-e-tém-leg-és-en) l. EGYETEMILEG.
EGYETEMLEGÉSSÉG,
(egy-e-tém-leg-és-ség) fn. tt. egyetemlegesség-ét. Egyetemes kötelezettsége több személyeknek, például adósoknak. (Solidaritas).
EGYETEMÜL, EGYETÉMÜL,
(egy-e-tém-ül) önh. m. egyetemül-t. Egyetemivé, azaz, közönségessé, általánossá alakul. Észtanilag, egyetemülnek az eszmék, midőn különös jegyeiket elhagyjuk, s köz jegyeiknél fogva egy fogalomba kapcsoljuk.
EGYETEMÜLÉS, EGYETÉMÜLÉS,
(egy-e-tém-ül-és) fn. tt. egyetemülés-t, tb. —ek. Különkülön egyes eszméknek általános fogalommá változása. V. ö. EGYETEMÜL.
EGYETÉRŐ,
(egyet-értő) ösz. mn. Ugyanazon becsü, áru, értékű, egyértékű. Az én kardom egyetérő a tiéddel.
EGYETÉRT,
(egyet-ért) ösz. önh. 1) Valakivel ugyanazon véleményben van. Ezen tárgyra nézve tökéletesen egyetértek veled. 2) Öszvecziborál, valamely tett végrehajtására mással szövetkezik. 3) Megfér, békével megvan másokkal.
EGYETÉRTÉS,
(egyet-értés) ösz. fn. 1) Midőn bizonyos tárgyra nézve mással vagy másokkal ugyanazon véleményben vagyunk. 2) Czimborálkodás valamely tettnek végrehajtásában. 3) Békés, csendes, megférő együttlétel, együttlakás. Szép egyetértésben élni.
EGYETÉRTŐ,
(egyet-értő) ösz. mn. 1) Egy gondolkozásu. Egyetértő tanácsosok, bírák. 2) Öszveférő, egymással békén, csendesen élő. Egyetértő házasok, testvérek, rokonok.
EGYETÉRTŐLEG,
(egyet-értőleg) ösz. ih. 1) Közvéleménnyel, egy akarattal. 2) Egymással megférve.
EGYETLEN,
(egy-ig-len = egy-eg-len = egy-etlen) mn. tt. egyetlen-t, tb. —ek. Olyan egy, melynek mása, hasonlója, párja nincs, milyen csak egy van. Képzője etlen, nem az ismeretesb tagadó képző, melynek itt alig volna értelme, hanem, mint imént is érintők az ig régiesen egy határozói rag, melyben úgy vált a g t-vé mint ezekben : esmeg ismét, sög sőt, isėg (régiesen, pl. Katalin legendájában) ma ismét. Ezen ig rag pedig igen szereti fölvenni a lan len toldalékot : addiglan, pediglen, ideiglen. Továbbá valamint ma a közéletben úgy régente még többször találjuk e szót az egy kíséretében ; tehát eredetileg csak határozó, pl. egyetlen egy = egyiglen egy ; hasonlók egyetlen egyszer ; egyetlen egyig elvesztek ; egyetlen együl ’aláltam őt. Amit Káldinál így találunk : „Tekints az én fiamra, mert nekem egyetlenem.“ (Lukács 9. 38.), azt a Tatrosi codex így adja : „Tekénts en fiamra mert egyetlen egy ennekem.“ Továbbá Káldinál is : „Mert nem hiszen Isten egyetlen egy szülött fiának nevében.“ (János. 3. 18.) A Tatrosi codexben e helyen is, sőt általán mindenütt : egyetlen egy. Későbben használtatott és használtatik ma is mind határozóul azaz ,egy‘ szó kíséretében, mind magánosan melléknévül (szintén mint ideiglen újabb korban) : egyetlenem ! szerelmes egyetlenem ! (Gyöngéd anyai szólítása gyermekének). Figyelmet érdemel amit Jászay Pál iránt a Tatrosi codex szótárában a 306. lapon, hogy penig-telen toldott alak szintén előfordúl a régiségben penig-len vagy csak penig helyett.
Így jön elő a dunántúli némely nyelvjárásban viginteg, sőt megintelenég (mint mostanág) az egyzerű megént helyett. Országszerte divatos : épenség. Katalin legendájában is olvassuk : „Egyettel szűz megmarada egy egész országban.“ Mikből megtetszik, hogy mind ezek csak toldalékjai, de a nyomatékot kitüntető toldalékjai (kivált a régiségben) az ig vagy ig ragnak. T. i. a hangsuly nyomatékosabban tünik fel, ha több sulytalan tagok követik avagy utóbb esik. (V. ö. HANGSULY), pl. „mennynek és földnek teremtőjében,“ „halálnak halálával“ az utolsó szók első tagján fekvő hangsuly nem volna oly nyomatékos, a nek elhagyásával : „menny és föld teremtőjében“ „halál halálával.“ „Épenséggel“ sokkal jobban nyomatékozható mint „épen.“ Így ,egyig-egy‘ kifejezésben sem az első sem az utóbbi ,egy‘ hangsulya nem oly kitünő, mint ha még egy sulytalan szótag járul elébe : ,egyiglen egy‘. Nyelvészeink csaknem általán azon véleményben vannak, hogy a közbe járuló számos szótoldatok, utóhangzások a magyar nyelvben a gondolatok menetének némi lassusága mi-
att történnek, holott azok zenei elemet (rythmust) rejtenek magukban.
EGYETLENEGY,
(egyetlen-egy) öszvetétel ; l. EGYETLEN.
EGYETMÁS,
(egyet-más = egy-eg-más v. egy-és-más) ösz. tájszó, egymás, holmi helyett.
EGYEVEZŐS,
(egy-evezős) ösz. mn. Hajóról, vagy inkább csónakról, ladikról mondatik, melyet egy evezővel húznak.
EGYEZ,
(egy-ez) önh. m. egyez-tem, —tél, —ett. Valamely ügy, dolog iránt alkudozik, szerződik. Megegyez ; kiegyez. Megegyeznek a felek, mielőtt pör utjára vinnék ügyeiket. Beleegyezni valamibe. Öszveegyezni egymással. Különböztetésül v. ö. EGYEZIK.
EGYEZÉS,
(egy-ez-és) fn. tt. egyezés-t, tb. —ek. 1) Szerződés, alku, valamely peres, vagy kétes ügynek bíró nélküli elintézése. 2) (egyezik igétől származva) öszvehangzás, öszveillés. Zeneszerek egyezése. Az igének egyezése a névvel számra nézve.
EGYEZÉSPONT,
(egyezés-pont) ösz. fn. Azon kitűzött feltétel, melyet az egyező, szerződő, alkuvó felek közösen elfogadnak ; vagy azon tárgy, mely körül az egyezés forog.
EGYEZET,
(egy-ez-et) fn. tt. egyezet-et. Az egyezésnek következménye ; egyezés elvont értelemben véve ; végrehajtott egyezés.
EGYEZHETLEN,
(egy-ez-het-len) mn. tt. egyezhetlen-t, tb. —ek. 1) Aki nem egyezhet, vagy ami iránt egyezni nem lehet. Egyezhetlen osztályosok. Egyezhetlen ügy. 2) Ami nem egyezhetik, ami egymással öszve nem illik, meg nem fér. A föl nem hangolt zeneszerek egyezhetlenek. Némely színek egyezhetlenek egymással.
EGYEZHETLENSÉG,
(egy-ez-het-len-ség) fn. tt. egyezhetlenség-ét. Különféle személyer vagy tárgyak abbeli tulajdonsága vagy természete, melynél fogva nem egyezhetnek. V. ö. EGYEZ, EGYEZIK.
EGYEZIK,
(egy-ez-ik) k. m. egyez-tem, —tél, —ett. Valamely dolog, lény, melynek szabad akarata nincsen, mintegy természeti szükségből öszveillik, öszvehangzik, öszvefér. Megegyezik, öszveegyezik. Ezen dolog a becsülettel meg nem egyezik. Úgy szép az ének, ha a különféle hang öszveegyezik. A személyes névmás az igével számban és személyben egyezik.
EGYEZKEDÉS,
(egy-ez-kėd-és) fn. tt. egyezkedés-t, tb. —ek. Cselekvés midőn egyezkedünk.
EGYEZKEDIK,
(egy-ez-kėd-ik) k. m. egyezked-tem, —tél, —ett. Valamely ügy, dolog iránt alkudozik, szerződő állapotban van, alkura lépni, szerződni akar s ezen akaratát tettleg gyakorolja is ; peres ügynek bíró nélkül barátságosan elintézését, kiegyenlítését nyilvánítja.
EGYEZMÉNY,
(egy-ez-mény) fn. tt. egyezmény-t, tb. —ek. Általán, gondos, és mesterséges illesztésből eredett öszveillés. (Harmonia). Különösen 1) A zenészetben többféle hangoknak kellemes egyesítése. (Harmonia musica). 2) A festészetben, midőn nincs benne semmi kirívó szinezet, az alakzatok öszveillők, a kifejezés megfelel a kiállítni szándéklott tárgynak stb. 3) A bölcselőknél, a mindenség valamennyi lényeinek oly viszonya egymás között, melynél fogva a végczélra egyesülnek. Észtani egyezmény, azaz a gondolkodásnak általános főelve, melyet másképen ellenmondás elvének neveznek. (Köteles Sámuel Logikája. Nagy-Enyed 1830. 40. §.). Erkölcsi egyezmény, két vagy több egyén gondolkozása, akarata, és hajlama között. Jogtani ért. a végrehajtott egyezés.
EGYEZMÉNYÉS,
(egy-ez-mény-és) mn. tt. egyezményés-t, v. —et, tb. —ek. Aminek részei egyezményben vannak. Egyesményes testalkat, zene, festmény, gondolkozás, erkölcsök. Egyesményes bölcseleti rendszer. V. ö. EGYEZMÉNY.
EGYEZMÉNYI,
(egy-ez-mény-i) mn. tt. egyezményi-t, tb. —ek. Egyezményt illető, arra vonatkozó. Egyezményi szabályok, tulajdonságok.
EGYEZMÉNYILEG,
(egy-ez-mény-i-leg) ih. Úgy, mint az egyezmény szabályai kívánják.
EGYEZŐ,
(egy-ez-ő) mn. tt. egyező-t. 1) Szerződő, alkuvó, valamely ügyet barátságosan elintéző. Egyező felek. 2) Az egyezik igétől, öszvehangzó, öszveillő, megférő. Egyező hangszerek. Egyező színek.
EGYEZŐLEG,
(egy-ez-ő-leg) ih. Egy értelemmel; oly módon, mely valamivel megegyezik. Egyezőleg nyilatkozni valamely tárgy felől. A végrendelettel egyezőleg osztozni meg az örökségen. Törvényekkel egyezőleg cselekedni, itélni.
EGYEZSÉG,
(egy-ez-ség) l. EGYESSÉG, 3).
EGYEZTET,
(egy-ez-tet) áth. m. —egyeztet-tem, —tél, —ett. 1) Másokat valamely kétes, vagy peres ügyben alkura, szerződésre, békeségre léptet. Megeyeztet, öszveegyeztet. Egyeztetni az osztozó testvéreket. 2) Öszveilleszt, öszvehangoztat. Egyeztetni a hangszereket. Egyeztetni az igét a tárgyeseti névvel.
EGYEZTETÉS,
(egy-ez-tet-és) fn. tt. egyeztetés-t, tb. —ek. Cselekvés, mely által valakiket v. miket egyeztetünk. V. ö. EGYEZTET. A czivódó házasok egyeztetése. A beszéd részeinek egyeztetése.
EGYFAJÚ,
(egy-fajú) ösz. mn. Ugyanazon fajból való, azon fajhoz tartozó. Egy fajú állatok, növények. Átv. ért. hasonló indulatu, természetü. Egy fajú korhelypajtások.
EGYFALKÁS,
(egy-falkás) ösz. mn. Növények osztálya, melyeknek hímszálai öszve vannak nőve. (Monadelphia). Egyfalkás virágu növények.
EGYFELÉ,
(egy-felé) ösz. ih. 1) Egy irányra, czélra. Egyfelé repültek a kieresztett galambok. 2) Egy darabra, egy részre. Az egész örökség egyfelé ment.
EGYFÉLE,
(egy-féle) mn. tt. egyfélét, tb. egyfélék. 1) Egy felekezethez, nemhez, osztályhoz tartozó. Egyféle emberekkel társalogni. Egyféle gabonát termeszteni. Egyféle munkával foglalkodni. 2) Hasonló alakú, formáju, szinű, anyagú stb. A katonák egyféle posztóból viselnek ruhát, fegyvereik is egyfélék. 3) Nem több, csak azonegy. Évhosszat egyféle nadrágban jár. Egyféle ételt eszik mindennap.
EGYFÉLEKÉP, v. EGYFÉLEKÉPEN,
(egy-féle-kép v. —képen) ösz. ih. Egyformán, egy módra, nem különbözőleg; hasonlólag. Több ízben egyfélekép nyilatkozni. A vádlott mindannyiszor egyfélekép vallott.
EGYFÉLESÉG,
(egy-féleség) ösz. fn. Egyformaság, ugyanazon alakja, módja valaminek. Az egyféleség unalmas. V. ö. EGYFÉLE.
EGYFELŐL,
(egy-felől) ösz. ih. Egy részről, egy oldalról, egy tájról, irányról. Nem csak egyfelől rontott be az árvíz a városba. Már régen egyfelől fú a szél. Újabb időben némelyek megkülönböztetik ezen kérdésre hol? amidőn felül-t írnak és mondanak : egyfelül megütötte a guta; egyfelül dögvész, másfelül éhség pusztítja a hazát.
EGYFOGATÚ,
(egy-fogatú) ösz. mn. Egy vonó marhával, különösen egy befogott lóval, szamárral stb. ellátott. Egyfogatú kis kocsi, taliga. Vétetik főnév gyanánt is. Egyfogatún kirándulni valahová.
EGYFOKU,
(egy-foku) ösz. mn. A maga nemében ugyanazon fokon álló. Három nap folytában egy foku melegség volt.
EGYFOLYTABAN,
(egy-folytában) ösz. ih. Folytatólag, szünet nélkül, félben nem szakasztva. Egyfolytában tíz mérföldet lovagolni. Egyfolytában elolvasni a könyvet.
EGYFORMA,
(egy-forma) ösz. mn. Hasonló külsővel, alakkal bíró. Egyforma ruhában járó testvérek. Egyforma nagyságu, haju, szemü ikrek. Egyforma házak, bútorok. Újabb szóval : egyded.
EGYFORMÁN,
(egy-formán) ösz. ih. Hasonló külsővel, hasonló alakban; ugyanazonkép, egyféle-kép. Egyformán viselik hajaikat. Egyformán öltözködnek. Használtatik belsőségre is helyett : egyaránt. Egyformán (azaz egyaránt) osztozkodni.
EGYFORMÁRA,
(egy-formára) ösz. ih. Ugyanazon módra, alakra, külsőre. Egyformára szabni a katonák öltözetét.
EGYFORMASÁG,
(egy-formaság) ösz. fn. Külön dolgoknak vagy személyeknek hasonlósága, külsejökre, alakjokra nézve. Másképen s újabb alkotásu szóval : egydedség.
EGYFORMÁTLAN,
(egy-formátlan) ösz. mn. Másmás formáju, alakú, külsejű; nem egyenlő.
EGYFORMÁTLANSÁG,
(egy-formátlanság) ösz. fn. Tulajdonság, vagy inkább állapot, melynél fogva az egymáshoz hasonlított tárgyak külsejökre, alakjokra nézve nem egyeznek, egymástól különböznek.
EGYFŰVŰ,
(egy-fűvű) ösz. mn. Amit évenként egyszer kaszálnak; amin csak egy széna terem, nem sarju is. Egyfűvű kaszálórét.
EGYHAMAR, EGYHAMARJÁBAN,
(egy-hamar v. —hamarjában) ösz. ih. Egykönnyen, mindjárt. E paripának nem találni egyhamar párját. Nem egyhamar gyógyul be ezen seb.
EGYHANGÚ, EGYHANGU,
(egy-hangú) ösz. mn. 1) Egy hangból álló, egy hangot adó, egy han-gon lejtő. Egyhangú ének. Egyhangú húr. Egyhangú beszéd. 2) Átv. ért. egyértelmű. Egyhangú szavazat.
EGYHANGÚLAG, EGYHANGULAG,
(egy-hangúlag) ösz. ih. 1) Ugyan azon hangot adva, egy foku hangon lejtve. Egyhangulag szóló duda. Egyhangulag ejteni a szókat. 2) Átv. ért. egyértelműleg, köz akarattal. Egyhangulag dönteni el valamely tárgyat. Egyhangulag ellene szavaztak. Egyhangulag kiáltották ki képviselőnek.
EGYHANGÚSÁG, EGYHANGUSÁG,
(egy-hangúság) ösz. fn. 1) A hangnak vagy hangoknak azonossága, folytonosan azon lejtésben maradása. A különféle hangszerek egyhangusága. Egyhanguság a szók kiejtésében. 2) Értelem-, véleményegység.
EGYHÁROMSÁG,
(egy-háromság) ösz. fn. Keresztény hittan szerént az istenségnek azon tulajdonsága, minél fogva lényegében egy, személyében pedig három. Jelenti az isteni személyek öszvegét is. Szent egyháromság, azaz Atya, Fiú és Sz. Lélek.
EGYHÁROMSÁGU,
(egy-háromságu) ösz. mn. Egyháromságból álló; ami lényegében egy, személyében pedig három. Egyháromságu istenség. (TrinaDeitas).
EGYHASI,
(egy-hasi) ösz. mn. tt. egyhasi-t, tb. —ak. 1) Szélesb ért. oly magzatokról mondatik, melyek egy anyától lettek. 2) Szorosb ért. egyhasiak az ikrek, vagy hármas négyes szülöttek, kiket egyszerre viselt méhben az anyjok.
EGYHÁZ,
(egy-ház) ösz. fn. 1) Templom, isteni tiszteletre szentelt nyilvános épület, melyet a magyar nemesb értelemben egyháznak azért nevezett, mert eleinte hihetőleg egy helynek csak egy temploma volt, valamint ma is kisebb, kivált egy vallásu helységnek csak egy temploma van, melyet Isten házá-nak vagy szentegyháznak is hínak. Anyaegyház, fiókegyház.
„S ím harang az éj felében
Szent misére intve, szólal ;
Míg egyházban zeng az ének
A magas szülött nevének.“
Tompa.
Eléjön már a régi bibliafordításokban is. „Monda kedig Jézus a papok fejedelminek és az egyház mesterinek“ (ad magistratus templi). Tatrosi codex. 2) Átv. ért. a keresztény hívek közönsége. L. ANYASZENTEGYHÁZ.
EGYHÁZA,
(egy-háza) ösz. helynév. Helyragzva : Egyházá-n, —ra, —ról. Számos magyar városok, helységek és puszták nevében találtatik. Ágas-egyháza (Pest megye és Kis-Kunság) ; Bánegyháza (Pest m.) ; Derékegyháza (Csongrád m.) ; Délegyháza (Pest m.) ; Dombegyháza (Csanád m.) Fejéregyháza (v. Sopron m. ; faluk Máramaros, Pozsony, Somogy m.; puszták Békés, Borsod, Pest m. ; erdélyi faluk Alsó-Fejér m. és Besztercze vidékében) ; Félegyháza (mv. Kis-Kunságban, falu Bihar, puszta Szabolcs m.) ; Fügy— (Bihar m.) ; Halom— (Pest m.) ; Kerek— (Békés, Bihar m. Kis Kunság.) ; Két— (Békés m.) ; Kút— (Bihar m.) ; Német— (Fejér m.) ; Nyár—
(Pest m.) ; Nyír— (Szabolcs m.) ; Széj— (Borsod m.) ; Szék— (Csanád m.) ; Szent-László— (Szala m.) ; Szolga— (Fejér m.) ; Tövis— (Arad m.) ; Vörös— (Pest, Békés, Csongrád m. s Erdélyben).
EGYHÁZADÓ,
(egy-házat-adó) ösz. fn. Adó, melyet a keresztények illető egyházaikra, azaz, templomaik, papjaik fentartására, szükségeire fizetnek, vagy hajdan némely más czimek alatt is fizettek.
EGYHÁZAS,
(egy-házas) ösz. mn. 1) Egyházzal, azaz, templommal bíró, ellátott. Egyházas helység. 2) Egy lakó-telket bíró. Egyházas nemes, gazda, jobbágy. 3) Sok magyarországi helységnek jelző neve. Lásd itt alább.
EGYHÁZAS-BÁST,
falu Gömör megyében ; helyragozva : —Bást-on, —ra, —ról.
EGYHÁZAS-BÖDÖGE,
puszta Veszprém megyében ; helyr. —Dödögé-n, —re, —ről.
EGYHÁZAS-BÜK,
puszta Szala megyében ; helyr. Bük-ön, —re, —ről.
EGYHÁZAS-FALU,
helység Sopron megyében ; helyr. —Falu-ba, —ban, —ból.
EGYHÁZAS-FÜZES,
falu Vas megyében; helyr. Füzes-re, —én, —ről.
EGYHÁZAS-GÉLLE,
falu Pozsony megyében ; helyr. —Géllé-n, —re, —ről.
EGYHÁZAS-HOLLÓS,
falu Vas megyében ; helyr. Hollós-on, —ra, —ról.
EGYHÁZAS-KARCSA,
falu Pozsony megyében; helyr. —Karcsá-n, —ra, —ról.
EGYHÁZAS-KARMACS,
puszta Szala megyében; helyr. —Karmacs-on, —ra, —ról.
EGYHÁZAS-KESZŐ,
falu Vas megyében ; helyr. —Kesző-n, —re, —ről.
EGYHÁZAS-MARÓT,
falu Hont megyében ; helyr. Marót-on, —ra, —ról.
EGYHÁZAS-RÁDÓCZ,
falu Vas megyében ; helyr. —Rádócz-on, —ra, —ról.
EGYHÁZAS-SZECSŐD,
falu Vas megyében ; helyr. Szecsőd-ön, —re, —ről.
EGYHÁZATYA,
(egy-ház-atya) ösz. fn. 1) Előkelő hiteles személy, ki az egyház, azaz, templom jövedelmeit és tőkéit kezeli, s azokra felügyel. 2) Így neveztetnek az első keresztény századokból azon hittanítók, kiknek hátramaradt munkáikból, mint hiteles kútfőkből, a r. kath. egyház tana szerént a valódi első keresztény tudományt megismerhetjük.
EGYHÁZFALU,
helység Sopron megyében ; helyr. Egyházfalu-ba, —ban, —ból.
EGYHÁZFALVA,
helység Pozsony megyében ; helyr. Egyházfalvá-n, —ra, —ról.
EGYHÁZFI,
(egy-ház-fi) ösz. fn. Templomi szolga, ki a templomot kinyitja, bezárja, a papot öltözteti, s egyéb szolgálatokat is tesz, péld. gyertyát gyujtogat, pörsölyt hord, harangoz stb. Máskép, rontott latinsággal : sekrestyés.
EGYHÁZFIA,
(egy-ház-fia) l. EGYHÁZFI.
EGYHÁZFILAK,
(egy-ház-fi-lak) ösz. fn. Némely templomokhoz oda épített különös lak, az egyházfi számára. Általán, akármily lak, mely kizárólag az egyházfiaké.
EGYHÁZFISÁG,
(egy-ház-fiság) ösz. fn. Egyházfi-szolgálat.
EGYHÁZGAZDA,
(egy-ház-gazda) ösz. fn. Az egyház, azaz, templom javaira fölügyelő személy; l. EGYHÁZATYA 1).
EGYHÁZGYÜLÉS,
(egy-ház-gyülés) ösz. fn. Széles ért. az egyház igazgatóinak gyülése, az egyház ügyeit illető tanácskozás végett. Szorosb ért. a főpapok, és ezek által meghivott egyházi személyek gyülekezete. Közönséges, tartományi, püspöki egyházgyülés.
EGYHÁZI,
(egy-hási) ösz. mn. Egyházhoz tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Különösen 1) Papi. Egyházi személy, egyházi áldás, egyházi jószág. 2) Templomi. Egyházi beszéd, zene, ének, szolgálat, szertartás. 3) A hivek egész közönségét illető. Egyházi gyülés, könyv, szokás. Egyházi törvények. Egyházi jog.
EGYHÁZILAG,
(egy-házilag) ih. Egyházgyülésileg; az egyház főpapjainak és igazgatóinak határozata, egyezése által.
EGYHÁZJOG,
(egy-ház-jog) ösz. fn. 1) Az egyházat és egyházi személyeket és dolgokat illető jogok, szabadságok öszvege. 2) Gyüjteménye azon törvényeknek, melyeket az egyház elöljárói az egyházi személyeket és ügyeket illetőleg hoztak. (Jus canonicum).
EGYHÁZKELÉS,
(egy-ház-kelés) ösz. fn. Szertartás, melylyel a gyermekágyból felábadott asszonyt az illető lelkész a templomba bevezeti, beavatja. Máskép: beavatás.
EGYHÁZKELŐ,
(egy-ház-kelő) ösz. fn. l. EGYHÁZKELÉS.
EGYHÁZKERÜLET,
(egy-ház-kerület) l. EGYHÁZMEGYE.
EGYHÁZKORMÁNY,
(egy-ház-kormány) ösz. fn. Hatóság, mely a szélesb vagy szűkebb értelemben vett egyházat kormányozza.
EGYHÁZKÖNYV,
(egy-ház-könyv) ösz. fn. Könyv, melyből az illető pap az egyházban imádkozik. Így neveztetnek továbbá mindazon könyvek, melyekben a templom vagy egyházi gyülekezet ügyei följegyezvék, milyenek, az anyakönyvek, halottas könyvek stb.
EGYHÁZKÖNYVI,
(egy-ház-könyvi) ösz. mn. Egyházkönyvre vonatkozó; Egyházkönyvből való. Egyházkönyvi kivonat.
EGYHÁZKÖR,
(egy-ház-kör) l. EGYHÁZMEGYE.
EGYHÁZLÁTOGATÁS,
(egy-ház-látogatás) ösz. fn. Hivatalos eljárás, midőn az egyházi főnök az alárendelt egyházakat bejárja, s a lelkész és hivek közti viszonyokat, valamint az egyház jövedelmeit vizsgálatba veszi, s ennek következtében, mint jónak és szükségesnek véli, intézkedik.
EGYHÁZMÉGYE,
(egy-ház-megye) ösz. fn. Általán kerület, mely az egyházhoz tartozó, s bizonyos főnök felügyelése alatt létező hívek számát foglalja magában. Ilyenek : püspökség, főesperesség, alesperesség, plebánia. Különösebben jelenti az egy főpap, péld. érsek, püspök alatt levő hiveket, s azon kerületet, tartományt, melynek hivei fölött a főpap lelki hatalmat gyakorol. (Dioecesis).
EGYHÁZMÉGYEI,
(egy-ház-megyei) ösz. mn. Egyházmegyét illető, egyházmegyéhez tartozó, arra vonatkozó. Egyházmegyei gyülés, tanács, rendeletek.
EGYHÁZNAGY,
(egy-haz-nagy) ösz. fn. Általános nevezete az egyház főpapjainak, milyenek a patriarkák, érsekek, püspökök, apátok, prépostok. Némely régiek éltek e szóval bíbornok (cardinalis) értelemben.
EGYHÁZNAP, EGYHÁZNAPJA,
(egy-ház-nap v. —napja) ösz. fn. A romai katholikusoknál jelenti azon napot, vagy napnak emlékünnepét, melyen a templom megáldatott, vagy fölszenteltetett ; máskép: bucsu-nap, vagy egyszerűen : bucsu.
EGYHÁZPÁRTFOGÓ,
(egy-hás-párt-fogó) ösz. fn. Személy, kinek joga van az egyházi lelkészeket kinevezni. Igy nevezik a testületet is, mely hasonló joggal bir. Hosszasága miatt jobb külön írni : egyházi pártfogó s egyházi kegyúr.
EGYHÁZRABLÓ,
(egy-hás-rabló) ösz. fn. Ki templomot rabol, egyházi drágaságokat oroz.
EGYHÁZSZEG, EGYHÁZSZEGH,
falu Nyitra és Vas megyékben ; helyr. Egyházszeg-én, —re, —ről.
EGYHÁZSZOLGA,
(egy-ház-szolga) ösz. fn. Általán személy, ki egyházi szolgálatokat tesz, tehát maga az illető pap is. Különösen szolga, ki a templomra fölügyel, s abban némi szolgai munkákat végez, milyen az egyházfi, harangozó stb. Külön írva : egyházi szolga.
EGYHÁZTANÁCS,
(egy-ház-tanács) ösz. fn. Egyházi személyekből, ülnökökből álló tanács, az egyházi főnök, vagy helyettesének elnöklete alatt, mely az egyház elé tartozó ügyeket elintézi, s az illető perekben itéletet hoz. (Consistorium).
EGYHÁZTANÁCSI,
(egy-ház-tanácsi) ösz. mn. Egyháztanácsra vonatkozó, egyháztanácsot illető, attól eredett. Egyháztanácsi ülés, egyháztanácsi itélet.
EGYHÁZTOLVAJ,
(egy-ház-tolvaj) ösz. fn. l. EGYHÁZRABLÓ.
EGYHÁZVIDÉK,
(egy-hás-vidék) ösz. fn. Az egyházmegye több kisebb részre, területre osztva, ezen területnek ’egyházvidék’ a neve, s rendszerént valamely esperes vagy alesperes alatt áll, s honnan esperességnek is hívatik.
EGYHÉJAS,
(egy-héjas) ösz. fn. Csigák neme, melyek testét egy héj takarja.
EGYHÉJU,
(egy-héju) ösz. mn. Minek egy héja van. V. ö. HÉJ.
EGY-HÉT,
(egy-hét) ösz. fa. Hét napból álló időkör, melyet vasárnaptól szombatig számlálunk ren-desen, ámbár akármely más naptól is számíthatni, s őseink hétfőtől számították, mi megtetszik a hét né-mely napjainak magyar neveiből, ú. m. hétfő am. a hét feje azaz első napja, kedd am. ketted (t. i. nap). Egyhétre elutazni. Egyhétben egyszer enni meleget. Kü-lön is írhatjuk : egy hét, de a következő származé-kokban inkább öszveírva találjuk.
EGYHETES,
(egy-hetes) ösz. mn. Ami egy hét-től fogva tart, létezik, él. Egyhetes eső. Egyhetes be-tegség. Egyhetes gyermek. Különbözik tőle egyhéti, azaz, egy hétre való, terjedő, egy hét alatt történő. Egyhéti eleséget vinni magával. Ez egyhéti munkába került. Egyhéti utazás. Igy különböznek ezen időre vonatkozók : egynapos és egynapi, egyhónapos és egy-hónapi, egyéves és egyévi. L. –ES és –I képzők.
EGYHÉTI,
(egy-héti) ösz. mn. l. EGYHETES.
EGYHÉTRE,
(egy-hétre) ösz. ih. 1) Hét napig tartó időre. Eltávozott egyhétre. 2) Hét nap mulva. Egyhétre visszatér. Ki tudja, élünk-e egyhétre. Tegnaphos, mához, holnaphoz egyhétre.
EGY HIÁN v. HÍJÁN,
ösz. ih. Élünk vele, mi-dőn valamely kerekszámból csak egy hiányzik, s ek-kor a kerekszám elé teszszük, pl. egy hián száz forint, azaz, kilenczvenkilencz. Egyik tizenkilencz, másik egy híján húsz. (Km.).
EGYHÍMES,
(egy-hímes) ösz. mn. Minek egy hímje vagy hímszála van. Növényrajzi műszó. Egyhí-mesek (Monandria).
EGYHITÜ,
(egy-hitü) ösz. mn. Ugyanazon hi-ten, valláson levő, azon egyház tanait követő. Egyhitü házasok, polgárok.
EGYHÚRÚ, EGYHURU,
(egy-húrú) ösz. mn. és fn. Minek egy húrja van; különösen ilyen hangszer. (Monochordon).
EGYHUZOMBAN,
(egy-huzomban v. huzamban) ösz. ih. Egy huzással; félben nem szakasztva. Egyhuzomban kiinni egy itcze bort. Egyhuzomban hat mérföldet elmenni, vagy útazni.
EGYIDEIG, EGYIDEIGLEN,
(egy-ideig v. —ideiglen) ösz. ih. Bizonytalan, vagy bizonyos idő folytáig. Egyideig nálunk maradhatsz. Egyideig szol-gált a szerencse neki.
EGYIDEJŰ,
(egy-idejű) ösz. mn. 1) Egy idő-ben létező, díszlő. Egyidejű gyümölcsök. 2) Egykoru, ugyanazon években vagy éveket élő. Egyidejű oskolatársak.
EGYIDEJŰSÉG,
(egy-idejűség) ösz. fn. Töb-beknek azon közös tulajdonsága, melynél fogva egy időben léteznek, vagy hasonló életkoruak. Az egyide-jűség leginkább kedves a barátsági viszonyoknak.
EGYIDŐBELI,
(egy-idő-beli) ösz. mn. l. EGYKORU.
EGY-IDŐBEN,
(egy-időben) ösz. ih. 1) Ugyan-akkor, ugyanazon időszakban. Árpád és Szvatopluk egy időben éltek. Ez értelemben két szó s külön írva
jobb. 2) Egykor, valamikor, régente. Egyidőben min-den magyar nemes nemcsak czim szerént, hanem való-sággal vitézlő volt.
EGYIDŐS,
(egy-idős) ösz. mn. Ugyanazon kor-ban levő, egy időben született. Az én barátom egyidős velem.
EGYIK,
(egy-ik) mn. tt. egyik-ét. Élünk vele, midőn többek közül egyet különösen kimutatunk. Egyik eb, másik kutya. (Km.). A sok közöl ez egyiket ismerem. Egyik sem szól. Egyik kéz a másikat mossa. (Km.). Egyik pap (vagy nap) a másiknak tanítványa. (Km.). Egyik olyan, mint a másik. Egyik másik csak tesz valamit. Az egybirtokú személyragok hozzájárul-tával, közöl névutó kihagyása eszközöltethetik. Ő a választottak egyike, körülírva : ő a választottak közöl egyik. Egyikével az utasoknak találkoztam, körülírás-sal : egyikkel az utasok közöl találkoztam. A birák egyikét megvesztegették, körülírással : a birák közöl az egyiket megvesztegették. Az egyes számban csak a har-madik személyragot veszi fel, de a többesben mind a hármat : egyikünk, azaz, egyik közülünk, egyiktek, v. egyiketek, (Molnár Albertnél : egyitek, mi ma sem szokatlan) egyikök, némely szójárásban : egyikőjök. Régi magyar iratokban eléfordul személyrag nélkül is, pl. azoknak sem egyikhes (a mostani divat szerént : sem egyikéhez); felmenvén a hajó egyikbe; mikor volna a városok egyikben; és igy lőtt a napok egyikben; e két fiamnak egyik üljön te jog felőled. Tatrosi cod. Asszonyembereknek egyik. Döbrentei cod. De ezek mai időben az általánosan uralkodó szokás ellen vannak s az ekként írónak vagy beszélőnek hibákul rovatná-nak; a régiségben is latinosságoknak látszanak.
EGYIKMÁSIK,
(egyik-másik) ösz. mn. Majd ez, majd amaz; több közöl egykettő; némelyik. Egyik-másik csak ad valamit, ha nem mindenik is.
EGYIPTOM,
fn. tt. Egyiptom-ot. Felső, vagyis éjszaki Afrikának termékeny tartománya, latinul Aegyptus, hellenül Αἴγυπτος, ezért ma némelyek Egyiptus-nak irják, de az általános népnyelv Egyip-tom-ot mond, valamint a régi magyar könyvekben is így találjuk.
EGYIPTOMBELI,
(egyiptom-beli) l. EGYIP-TOMI.
EGYIPTOMI,
(egyiptom-i) mn. tt. egyiptomi-t, tb. –ak. Egyiptomba, vagy Egyiptomból való, ott történt, onnan eredő. Egyiptomi lakos. Egyiptomi tíz csapás.
EGYIPTUS,
l. EGYIPTOM.
EGYIRÁNT,
(egy-iránt) ösz. ih. Elemei szerént azt tenné : egy irányban, azon egy czélra vagy czél-ból, de ezen jelentésben nem divatos, hanem hibásan egyaránt helyett használtatik.
EGYIRÁNYU,
(egy-irányu) ösz. mn. Egy irány-ban futó. Egyirányú vonalak. (Lineae parallelae), l. EGYENKÖZÜ, és v. ö. IRÁNY.
EGYÍT, EGYIT,
(egy-ít) áth. m. egyít-ett, htn. —ni vagy –eni. Egygyé tesz, két vagy többféle
tárgyat úgy öszvekapcsol, hogy egy alakuljon belőlök.
EGYÍTÉS, EGYITÉS,
(egy-ítés) fn. tt. egyítés-t, tb. –ek. Egygyé tevés, egygyé alakítás.
EGYIZBEN,
(egy-izben) ösz. ih. Egyszer, egy-szerre, nem többször. Egyizben öt is betették a hüsre. Egyizben két dolgot végezni.
EGYJELENTÉSÜ,
(egy-jelentésű) ösz. mn. Ugyanazon jelentéssel biró; ugyanazon értelmű. Egyjelentésű példabeszédek. Egyjelentésű talányok. Egyjelentésű szók.
EGYKASZÁLATÚ,
(egy-kaszálatú) ösz. mn. Mondják rétről, melyet évenként egyszer kaszálnak, mely sarjút nem terem. Máskép : egyfüvü.
EGYKARÚ,
(egy-karú) ösz. mn. Kinek egy karja van. Egykaru nyomorék, koldús. Szokottabban félkarú.
EGYKEDVŰ, EGYKEDVÜ,
(egy-kedvő) ösz. mn. Valamely tárgy iránt sem jó sem rosz kedvet nem mutató; különösen, semmi részvéttel nem viseltető, vagy részvételet nem jelentő, akár azért, mert a dolgot kicsinyli, akár pedig, hogy nem ohajtja stb. Egykedvűnek lenni, mutatkozni valami iránt. Hideg, egykedvű ember. V. ö. KÖZÖNYÖS.
EGYKEDVŰLEG,
(egy-kedvűleg) ih. Részvét-lenül, sem jó sem rosz kedvet nem mutatva, változat-lan kedélylyel, lelki állapottal. Egykedvűleg nézni mások örömét, vagy szomorúságát. Egykedvűleg venni, fo-gadni a sors viszontagságait.
EGYKEDVŰSÉG,
(egy-kedvűség) ösz. fn. Tu-lajdonság, melynél fogva valakire sem jó sem rosz vál-tozólag nem hat; midőn minden iránt részvéetlen. Hi-deg, megfásult, indíthatlan egykedvűség.
EGYKÉT,
(egy-két) ösz. mn. Ez mindig az il-lető név előtt közvetlenül áll, s azért ragozatlan ma-rad. Jelentése : egy pár, vagy bizonytalan számu ke-vés. Egykét jó ember sok jót tehet. Egykét tehén nem nagy csorda. (Népd).
EGYKETTŐ,
ösz. mn. Nem közvetlenül áll mellette a főnév, mely a beszéd szövegében már előre bocsáttatván, e szónál csak alatta értetik, miért ezen szó ragozás alá jön, péld. Érkeznek már a fecskék, én is láttam egykettőt. Néha elválasztva mindkét része ragoztatik. Egyetkettőt, egynekkettőnek; de a tárgy-eseten kivül szokottabb, egyedül az utóbbinak rago-zása, egykettőnek, egykettőért, egykettőből stb. Főnév gyanánt áll ily mondatokban : Egyetkettőt lép, megint megáll. Egykettőt ugor a tánczban.
EGYKEVÉSSÉ, EGYKEVESSÉ,
(egy-kevéssé) ösz. ih. 1) Nem sokat, nem igen, nem nagyon. Egy-kevéssé megijedni, félni. Egykevéssé kétkedni. 2) Kis időig. Várakozzatok egykevéssé. Egykevéssé, és már nem láttok engem, és ismét egykevéssé, és megláttok engem. (Káldi, János 16. 16).
EGYKEZŰ,
(egy-kezű) ösz. mn. l. FÉLKEZŰ.
EGYKI,
(egy-ki) ösz. nm. tt. egyki-t. 1) Egyva-laki, a sok közöl egy nevezetlen, bizonytalan. 2)
Egyed v. egyén, személyre vitetve. (Egymi, dologra vitetve).
EGYKISSÉ,
(egy-kissé) ösz. ih. 1. EGYKE-VÉSSÉ.
EGYKOR,
(egy-kor) ösz. ih. Néhai időben, egy időben; valaha, valamikor. Általán, nevezetlen, hatá-rozatlan időt jelent, s mind mult mind jövő időre vo-natkozhatik. Egykor ő is szép volt. Egykor más világ volt, mint most. Ha egykor meglátogatnál, örülnék. Majd egykor ő is más hangon beszél. Egykor-máskor am. olykor, néha-néha.
EGYKORÁCSU,
(egy-korácsu) ösz. mn. Régies, am. egykoru.
EGYKORBAN,
(egy-korban) ösz. ih. L. EGYKOR.
EGYKORI,
(egy-kori) ösz. mn. Egy időben volt, létezett, néhai. Hol vannak egykori társaink? Elmúl-tak az egykori jó idők.
EGYKORON,
(egy-koron) ösz. ih. 1. EGYKOR.
EGYKORÚ,
(egy-korú) ösz. mn. 1) Életét vagy létét azonegy időponttól számító. Kik egy napon szü-lettek, ez értelemben legszorosabban véve egykoruak. 2) Ugyanazon időben élő, habár egyik előbb szüle-tett is, mint a másik. Hunyadi János és Czillei Ulrik egykoruak voltak. Használtatik főnév gyanánt is.
EGYKORUSÁG,
(egy-koruság) ösz. fn. Tulaj-donság, melynélfogva ketten vagy többen vagy ugyan-annyi életévet számlálnak, vagy egy időben, időszak-ban élnek, ámbár évszámra különböznek. V. ö. EGY-KORÚ.
EGYKÖNNYEN,
(egy-könnyen) ösz. ih. Köny-nyű móddal, nehézség nélkül, egyhamar. Innen ugyan meg nem szabadulsz egykönnyen. Nem találsz egykön-nyen ily hív czimborát.
EGYKÖZARÁNYU,
(egy-köz-arányu) ösz. mn. l. EGYENKÖZÜ, PÁRHUZAMOS.
EGYKÖZŰ,
(egy-közű) ösz. mn. l. EGYEN-KÖZŰ.
EGYLÁBIG,
(egy-lábig) ösz. ih. Az utósó em-berig, mindvalamennyien, egyet sem véve ki; más-kép : egyszálig. Egylábig vagy mindegylábig odavesz-tek a csatában. Jobbára veszélyt jelentő mondatokban használtatik.
EGYLÁBU,
(egy-lábu) ösz. mn. Egy lábbal bi-ró. Használtatik tulajd. és átv. értelemben. Egylábu körzőzés. Egylábu asztalka. Máskép : féllábú.
EGYLAKI,
(egy-laki) ösz. mn. Igy neveztetnek azon növények, melyeknek párzó részei külön virá-gokban ugyan, de azonegy törzsön vannak. (Monoecia).
EGYLAPOS,
(egy-lapos) ösz. mn. Oly házfő-délről mondatik, melynek csak egy lejtő oldala van, a másik pedig függőlegesen áll. Egylapos tető.
EGYLEBBENYŰ,
(egy-lebbenyű) ösz. mn. Mondatik rovarokról, melyeknek egyszerű lebbenyők, azaz röpülők, szárnyok van. (Monoptera).
EGYLĖJTES,
(egy-lejtes) ösz. mn. l. EGYLA-POS.
EGYLEG, EGYLEGÉS, EGYLEGÉSIT,
(egy-leg, egy-leg-és, egy-leg-és-it) stb. l. EGYED; EGYEDES; EGYEDESÍT stb. melyek amazoknál szokottabbak.
EGYLET,
(egy-let) fn. tt. egylet-ét. Ujabban felkapott szó (szöglet hasonlatára), am. egyesület. Vigegylet, szederegylet, olvasóegylet.
EGYLETI,
(egy-let-i) mn. tt. egyleti-t, tb. –ek. Egylethez tartozó, azt illető, arra vonatkozó. Egyleti elnök, szabályok, pénztár, törvények stb.
EGYLEVELŰ,
(egy-levelű) ösz. mn. Igy nevezik a füvészek azon növényeket, melyeknek virágbimbóit egyetlen levél, vagy hártyatok borítja. Egylevelűfű (Ochrys monophyllos).
EGYMAGA,
(egy-maga) ösz. személyragozott visszatérő névmás. A többi személyek : egymagam, egymagad, egymagunk, egymagatok, egymaguk. Egyedül magam, —magad, —maga stb.
EGYMÁS, (1)
(egy-más) személyre és élő dologra viszonyuló ösz. fn. tt. egymás-t, (csak az utóbbi szó ragoztatik), többese nincsen. 1) Viszonyosan felváltva majd ez, majd amaz; ez is, az is. Egymás szavára hallgatni. Egymás becsületét védelmezni. Egymás hajába kapni. Az ebek egymást czibálják. 2) Főnév nélkül névmás gyanánt áll a mondatban, és szinte viszonyt jelent. Szeressétek egymást, azaz, te őt, és ő téged, vagy ti őket, és ők titeket, vagy te őket stb. Egymással megbarátkozni. Egymástól elválni. Egymásra haragos szemeket vetni. Egymásra haragudni. Egymáshoz járni. Egymás kezére játszani. Néha az élettelen dolog személyesíttetik. A szerencsétlenség egymást éri.
EGYMÁS, (2)
(l. föntebb) élettelen tárgyra viszonyuló ösz. fn. tt. egyetmást. Különféle holmi, pogyász, bútorok, apróságok. Egyetmást megszabadítani a tűzveszély elől. Egyetmást eldugdosni a zsebekbe. A többi esetekben is mindkét tagjánál fogva kell ragozni, péld. egygyelmással, egynekmásnak. Egydenmásban. Egygyelmással odábbállani. Egynekmásnak megvásárlását valakire bízni. Különbözik : egyetmás.
EGYMÁSBA,
(egy-másba) ösz. ih. Egyik a másikba; az ebbe, az pedig abba. Egymásba fonni az alvók üstökeit. Egymásba fonni a karokat. Egymásba ereszteni a gerendákat. Egymásba szövődni. Egymásba ugrani, bolondulni.
EGYMÁSÉRT,
(egy-másért) ösz. ih. Ez v. ezek, azért v. azokért, és viszont. Egymásért kezeskedni, azaz egyik a másikért; mindnyája egyért, és egy mindnyájáért. Élni halni egymásért.
EGYMÁSUTÁN,
(egy-más-után) ösz. ih. Folytonosan, megszakadás nélkül; gyorsan, hamar. Egymásután ballagni. No csak rajta legények, egymásután! Ragoztatni is szokott mint valamely főnév. Az egymásutáni nem tudni vagy nem tartani meg.
EGYMENDEN,
(egy-menden) ösz. mn. régies. Ma : mindenki, kiki. „Egymendennek ő művelkedete szerént“ (unicuique secundum opera ejus). Tatrosi co-
dex. „Adatnak vala ő nekik egymenden napon (quotidie) ket testek és ket juhok.“ Bécsi cod. Olyan öszvetétel mint a mai egynémely, egynéhány.
EGYMI,
(egy-mi) ösz. fn. vagy nm. Egy valami. Dologra vonatkozik, (egyki, személyre). Használják ezen értelemben : egyed.
EGYMILEG,
(egy-mileg) ösz. ih. l. EGYEDILEG.
EGYMINDEN,
l. EGYMENDEN.
EGYMISÉG,
(egy-miség) ösz. fn. l. EGYEDISÉG.
EGYMISÍT,
(egy-misít) ösz. áth. l. EGYEDÍT.
EGYNAPÉLTŰ,
(egy-nap-éltű) ösz. fn. l. FÁTYOLKA.
EGYNAPI,
(egy-napi) ösz. mn. Egy napra való, egy napig tartó. Egynapi eledel. Egynapi munka. Egynapi út. Egynapi járó föld.
EGYNAPOS,
(egy-napos) ösz. mn. Ami egy naptól fogva él, vagy létezik. Egynapos csecsemő. Egynapos uralkodás.
EGYNEHÁNY,
(egy-nehány) ösz. mn. Nem nagy és határozatlan számu. Egynehány napig maradj nálunk. Egynehány forint kisegítene bajunkból. A fővárosban egynehány ismerősre találtam.
EGYNÉHÁNY,
l. EGYNEHÁNY.
EGYNEHÁNYAN, EGYNÉHÁNYAN,
(egy-nehányan v. –néhányan) ösz. ih. Határozatlan számu kevesen, nem sokan. V. ö. NEHÁNY.
EGYNEHÁNYSZOR, EGYNÉHÁNYSZOR,
(egy-nehányszor v. –néhányszor) ösz. ih. Határozatlan számu kevés ízben; nem sokszor. Egynehányszor tanúja valék a tisztújítási botrányoknak. Betegségemben egynehányszor meglátogatott.
EGYNEJŰ,
(egy-nejű) ösz. mn. 1) Kinek egy neje, felesége van. 2) A növénytanban oly növény, melynek termő bimbajában egyetlen nőszálacska van. (Monogynon).
EGYNEJŰSÉG,
(egy-nejűség) ösz. fn. 1) Egy nővel, feleséggel élés. 2) Némely növények tulajdonsága, melynél fogva egy nőszálok van. V. ö. EGYNEJŰ.
EGYNÉMELY,
(egy-némely) ösz. mn. és nm. Határozatlan valaki vagy valami. Egynémely ember. Egynémely nyári nap.
EGYNÉMINEMŰ,
(egy-némi-nemű) ösz. mn. Valaki vagy valami, kinek vagy minek neme határozatlan. Egynéminemű idegennel találkoztam. Egynéminemű tárgy elfoglalta lelkemet.
EGYNEMŰ,
(egy-nemű) ösz. mn. 1) Ugyanazon nemből való, azon nemhez tartozó. A házi tyúk, és gyöngytyúk egynemű madarak, de nem egy fajuak. A komondor és öleb egynemű állatok. Egynemü a farkas a kutyával. 2) Egyféle, hasonló tulajdonságokkal biró. Egynemű dologgal foglalkozni. V. ö. NEM, fn.
EGYNEVŰ,
(egy-nevű) ösz. mn. Hasonló nevet viselő, ugyanazon nevű. Több vármegyék székváro-
saikkal egynevűek, pl. Győr vármegye és Győr városa, Pozsonyvárm. és városa, egynevűek.
EGYNYIRETŰ,
(egy-nyiretű) ösz. mn. Ha a birkát évenként egyszer nyírik, az ily gyapjat egynyiretűnek mondják. Egynyiretű gyapju.
EGYOLDALÚ,
(egy-oldalú) ösz. mn. Minek egy oldala van. Egyoldalú háztető, melynek csak egyfelől van lejtője. A növénytanban egyoldalu a kalász vagy boglár, midőn virágai a szárnak csak egyik oldalán nyílnak, az ellenoldal pedig csupaszan áll. Átv. ért. az egyoldalú alatt azt értjük, miben csak egy részről vétetik valami tekintetbe. Egyoldalú szerződés, melyben csak egyik fél kötelezi magát valaminek teljesítésére. Egyoldalú ítélet, mely a tárgyat nem taglalja minden részről. Egyoldalu vizsgálat, értekezés. Egyoldalu műveltség, ismeret.
EGYOLDALÚLAG,
(egy-oldalúlag) ösz. ih. Csak egy részről, egyfelől, egy tekintetben, nem mindünnen nézve, vizsgálva. Egyoldalúlag ítélni valamely ügyről. Egyoldalúlag venni fel a dolgot.
EGYOLDALÚSÁG,
(egy-oldalúság) ösz. fn. Tulajdonság, melynél fogva valami csak egy oldalról, azaz, nem mindenik részről vizsgáltatott, hányatott megh. Birálati egyoldalúság. V. ö. EGYOLDALÚ.
EGYOLYKOR,
(egy-olykor) ösz. ih. Egyszeridőben, néha.
EGYÓRAI,
(egy-órai) ösz. mn. 1) Egyóráig tartó. Egyórai út, munka. 2) Egy órakor történő, egy órára eső. Egyórai őrkiáltás. Egyórai ebédlés.
EGYÓRÁNYI,
(egy-órányi) ösz. mn. 1) Oly távolságban levő, melyet egy óra alatt meg lehet tenni. Egyórányi messzeség, távolság. Egyórányira menni, gyalogolni. 2) Ami egy órai időből áll. Egyórányi időköz.
EGYÓTA,
(egy-óta) ösz. ih. Meg van rövidítve, egy idő óta helyett, s am. bizonyos időtől fogva, kezdve.
EGYÖLNYI,
(egy-ölnyi) ösz. mn. Minek magassága, széle vagy hossza egy ölre terjed. Egyölnyi mélységű vis. Egyölnyi szélességü járda.
EGYÖNTETŰ,
(egy-öntetű) ösz. mn. Azon egy öntetből való, egy öntet eredménye. Átvitelesen: egyrendszerü, azonegy rendszerben vagy szellemben dolgozott, készített.
EGYPÁR,
(egy-pár) ösz. fn. Ugyanazon nemből vagy fajból kettő, együtt véve. Egypár csizma. Egypár fehérruha. V. ö. PÁR.
EGYPATÁJU,
(egy-patáju) ösz. mn. Aminek patája, illetőleg patanemű körme hasítatlan. Egypatáju állatok.
EGYRE,
(egy-re) ih. 1) Ugyanarra. Egyremegy, akár így, akár úgy. 2) Folyvást, szünetlen, ismételve, mely értelemben mind szócskát is fölvesz maga elé: mindegyre. Egyre alkalmatlankodik kérésével. Mindegyre azon töri fejét.
„Nem hátrálja síkos ut,
Szóba sem áll vad tövissel;
Egyre gázol, egyre fut.“
Arany J.
EGYREMÁSRA,
(egyre-másra) ösz. ih. 1) Folytonosan, egyiket a másik után; nyakrafőre, sietve. Egyremásra teszik a készületeket. Egyremásra hurczolkodnak. 2) Különfélére, sokfélére, holmire. Egyremásra elkelt a sok pénz. 3) Általában, egyiket a másikkal, jobbat roszabbal stb. értve, számítva. Hogy az alma egyremásra?
EGYRENDŰ,
(egy-rendű) ösz. mn. 1) Egy rendből, rangból való, vagy ahhoz tartozó. Egyrendű urak, tisztviselők. 2) Egyforma, rokon, hasonló. A hírlapiróknak egyrendű foglalkozásuk van.
EGYRÉSZÉNT,
(egy-részént) l. EGYRÉSZT.
EGYRÉSZRŐL,
(egy-részről) ösz. ih. lásd: EGYRÉSZT.
EGYRÉSZT,
(egy-részt) ösz. ih. A dolgot egy részről, bizonyos oldalról tekintve. Egyrészt jobb, hogy el nem jöttél. Egyrészt örülni, másrészt szomorkodni kell a történteken. Egyrészt jobb szeretem, hogy így történt. Máskép: egy részént, egy részről. Megfelel nekik: másrészt, másrészént, másrészről.
EGYRÉT,
(egy-rét) ösz. fn. Valamely tábla vagy lemezszerü lapos test egészen véve, öszvehajtatlanul. Egyrétben nyomtatni és bekötni valamely munkát. Egyrétben készített földabrosz. Egyrét vászon, gyolcs. Egyrétben varrt gatyaszár. Ha az egyrétet két egyarányos lapra behajtják, vagy két külön rétet összevesznek, lesz belőle kétrét. Kétrétben vett papiros. Kétrétben szabott gatya. V. ö. RÉT.
EGYRÉTŰ,
EGYRÉTÜ, (egy-rétű) ösz. mn. Minek egy réte van, mi egy rétből áll. Egyrétű földabrosz. Egyrétű gatya. V. ö. RÉT, EGYRÉT.
EGYROSTBAN,
(egy-rostban) ösz. ih. Egyizben, egyszer, nem kettőztetve, nem ismételve. V. ö. ROST.
EGYRÖLEGYIG,
(egyről-egyig) ösz. ih. Mindnyájan, elsőtől utósig. Egyrölegyig elfutottak. Szokottabban és jobban: egytől-egyig.
EGYRÖLEGYRE,
(egyről-egyre) ösz. ih. 1) Mindenről, valamennyiről sorjában. Egyrölegyre megmondani, mit követelt el. 2) Folytonosan, szünetlenül. Egyrölegyre búslakodik.
EGYRÖLMÁSRÓL,
(egyről-másról) ösz. ih. Különféléről, majd erről, majd arról. Hosszas beszélgetésben egyrölmásról elhozakodtunk.
EGYSÉG,
(egy-ség) fn. tt. egység-ét. 1) Valakinek, vagy minek azon tulajdonsága, melynélfogva egymaga van. Az Isten egysége. 2) Állapot, midőn többféle egy egésszé alakulva van, akár anyagilag, akár szellemileg. Társulati, polgári, vallási egység. 3) Ugyanazonság. Az eredetinek és fordításnak értelmi egysége.
EGYSÉGI,
(egy-ség-i) mn. tt. egységi-t, tb. —ek. Egységre vonatkozó. Nyelvegységi, hitegységi törekvések.
EGYSEM,
(egy-sem) tagadó nm. tt. egysetem. Több, vagy sok közül senki, vagy semmi. Soktól kértem, de egysem adott. Több fegyvert próbáltam, s egysem tetszett. Egysetem láttam közülök.
EGYSOROS,
(egy-soros) ösz. mn. Egy sorból álló, egy sorral biró. Egysoros nyakgyöngy. Egysoros gombú dolmány.
EGYSZAKOS,
(egy-szakos) ösz. mn. Ami egy szakból áll; a maga nemében egyszerű.
EGYSZÁLIG,
(egy-szálig) l. EGYLÁBIG.
EGYSZÁLNYI,
(egy-szálnyi) ösz. mn. Egyetlen szálból álló. Egyszálnyi haja sincs.
EGYSZARVU,
(egy-szarvú) ösz. mn. Minek egy szarva van. Egyszarvu bogár. Egyszarvu czethal. Így neveztetik azon mesés állat is, melyet ló alakban, homloka közepén hegyes szaruval képeznek a festők. (Unicornis).
EGYSZÉLTÉBEN v. EGYSZÉLTIBEN,
(egy-széltében) ösz. ih. Egy sorban, egy sorjában, egymás mellett. Egyiknek széle a másikét éri. Négy lovat egy széltiben fogni a kocsiba. A törzs szélt vagy szélett szokottabban széltül (nem : széltől). Épen azon ragozással mint : mostandban, általában sőt egyáltalában is. Egyvégtiben szintén hasonló alkotású, de annyiban különböző értelmű, hogy ez inkább azt jelenti egyik (vagy egyiket stb.) a másik után, midőn egyiknek vége a másikat éri.
EGYSZÉM,
(egy-szém) ösz. fn. Az úgynevezett franczia kártyajátékban azon lap, melynek csak egy szeme van. Népnyelven : disznó.
EGYSZÉMÉLYES,
(egy-személyes) ösz. mn. Egyszemélyből álló, egy személynek való. Egyszemélyes követség. Egyszemélyes kocsiülés.
EGYSZÉMÉLYŰ,
(egy-személyű) l. EGYSZÉMÉLYES.
EGYSZÉMŰ,
(egy-szémű) ösz. mn. lásd : FÉLSZÉMŰ.
EGYSZÉR,
(egy-szér) ösz. ih. 1) Egy ízben, nem többször. Egyszer hásarult, azt is bánja. Egyszer él az ember. (Km.) Egyszer egy, egy. Egyszer sem. 2) Valaha, egykor, néhai időben. Volt egyszer egy király, kinek három leánya volt. (Népmonda). Ő is volt egyszer legény. 3) Jövendőre. Egyszer csak eljön hozzám. Bár csak egyszer rám is mosolyogna a szerencse. Majd majd egyszer az is meglesz.
EGYSZÉREGY,
(egyszer-egy) ösz. fn. Elemi számtábla, mely a sokszorozást egytől százig bizonyos rendben előadja. Még az egyszeregyet sem tudja.
EGYSZÉRÉS,
(egy-szérés) mn. Egyből, egyféléből álló; nem többször, csak egy ízben levő, történő. Egyszeres gabona. Egyszeres adózás.
EGYSZÉRÉSÍT, EGYSZÉRÉSÍT,
(egy-szér-és-ít) áth. m. egyszérésít-étt, htn. —ni v. —eni. Valamit egyszeressé tesz. V. ö. EGYSZÉRÉS. Egyszeresíteni
as aprólékos fizetéseket. Egyszeresíteni a bonyolodott ügyet.
EGYSZÉRÉSÍTÉS,
(egy-szér-és-ít-és) fn. tt. egyszérésítés-t, tb. —ek. Cselekvés, mely által valamit egyszeressé teszünk.
EGYSZÉRI,
(egy-szér-i) mn. tt. egyszéri-t, tb. —ek. Egykori, néhai, egyszer élt. Egyszeri ember. Ő is úgy tesz, mint az egyszeri ember. Mesék- és elbeszélésekben némely, egynémely helyett használtatik.
EGYSZÉRIBEN,
(egy-szer-i-ben) ösz. ih. Mindjárt, tüstént, legott, késedelem nélkül. Egyszeriben ott leszek.
EGYSZÉRÍT, EGYSZÉRÍT,
(egy-szér-ít) l. EGYSZÉRÜSÍT.
EGYSZÉRKÉTSZÉR,
(egyszer-kétszer) ösz. ih. Jelent határozatlan kis számot; néha, kevésszer. Egyszerkétszer meglátogatott bennünket.
EGYSZÉRMÁSSZOR,
(egyszer-másszor) ösz. ih. Néhanéha, olykorolykor, nem gyakran.
EGYSZÉRRE,
(egy-szér-re) ih. 1) Egy ízben öszvesen; egy időben. Egyszerre lefizetni az adóságot. Egyszerre három dolgot végezni. Egyszerre mentek el a látogatók. 2) Hirtelen, hamar, tüstént. Észre sem vettük, csak egyszerre előttünk álla. Egyszerre eltünt szemeink elől.
EGYSZÉRSMIND,
(egyszer-s-mind) ösz. ih. Élünk vele, midőn többfélét állítunk vagy tagadunk, melyek mind együvé valók, s azokat egymással kapcsolatba akarjuk hozni. Munkára küldé cselédeit, egyszersmind meghagyá nekik, hogy minél előbb végezzék azt. Ő nem csak eszes, de egyszersmind erényes ifju.
EGYSZÉRTE,
(egy-szér-te) ih. Egy ízben. A te képző nagyobb nyomatékot ad az egyszer szónak, mint : régen, régente, hajdan, hajdanta, tízszerte, ezerszerte.
EGYSZÉRŰ, EGYSZÉRŰ,
(egy-szér-ű ; vétetik öszvetételnek is : egy-szerű) mn. tt. egyszerű-t, tb. —k v. —ek. 1) Ami nincs sok és különféle részekből öszveállítva. Egyszerű számok, pl. 1, 2, 3, 4. Egyszerű mondat, körmondat, mely egy főmondatból áll. Egyszerű gép. Egyszerű szerkezet. Egyszerű mozgás. Egyszerű erő. 2) Átv. ért. nem mesterkélt, természeti állapotban levő, egyenes, őszinte indulatú, kedélyű. Egyszerű életmód. Egyszerű eledelek, bútorok. Egyszerű fia a természetnek. Egyszerű erkölcsök, szokások.
EGYSZÉRŰEN,
(egy-szér-u-en) l. EGYSZÉRŰLEG.
EGYSZÉRŰLEG,
(egy-szér-ű-leg) ih. Mesterkéletlenül, természetes módon, egyenesen, őszintén. Egyszerűleg ruházkodni. Egyszerűleg nyilatkozni, szólni valamiről. Egyszerűleg élni.
EGYSZÉRŰSÉG, EGYSZÉRŰSÉG,
(egy-szér-ű-ség) fn. tt. egyszerűség-ét. 1) Tulajdonság, melynél fogva valami nem mesterkélt, nem bonyolodott. Beszéd, erkölcsök, életmód egyszerűsége. 2) Egyszerű állapot. Egyszerűségben élni. Természeti egyszerűség. V. ö. EGYSZÉRŰ.
EGYSZÉRŰSÍT, EGYSZÉRÜSÍT,
(egy-szér-ű-s-ít) áth. m. egyszérűsít-ett, htn. —ni, v. —eni. Valamit egyszerűvé tesz, rövidebben : egyesérít. V. ö. EGYSZERŰ.
EGYSZÉRŰSÍTÉS, EGYSZÉRÜSÍTÉS,
(egy-szér-ű-s-ít-és) fn. tt. egyszérűsítés-t, tb. —ek. Egyszerűvé tevés. Rövidebben : egyesérítés.
EGYSZINŰ, EGYSZINÜ,
(egy-szinű) ösz. mn. 1) Midőn egy testről van szó, am. egy színnel festett, egy színt viselő. Egyszinű ruha, lobogó. Egyszinű szoba. 2) Ha többekről szólunk, am. ugyanazon, v. hasonló színű. Egyszinű bútorok. Egy ezredbeli katonák egyszinű hajtókát viselnek.
EGYSZINŰSÉG,
(egy-szinűség) ösz. fn. Egy színű állapot, vagy minőség.
EGYSZÍVVEL,
(egy-szívvel) ösz. ih. Tökéletesen, egyetértőleg. Egy szívvel szájjal. Egy szívvel lélekkel.
EGYSZÓ,
(egy-szó) ösz. fn. Jelesebb értelemben, hatályos, nyomatos, kereken, röviden kimondott szó, parancs, akarat. Egyszó, mint száz. (Km.) Egyszóval ezt nem engedem. Egyszó, s véged van azonnal. Egyszót sem szólt.
EGYSZÓTAGÚ,
(egy-szó-tagú) ösz. mn. Ami egy szótagból áll. Egy szótagú ige, beszédrész. Egyébiránt helyesebb : egytagú, péld. egytagú szó, nem, egyszótagú szó.
EGYSZÖRÜ, EGYSZÖRÜ,
(egy-szörű) ösz. mn. Tulajdonkép: hasonló szőrrel bíró. Egyszörű csikók. Átv. ért. hasonló természetű, hajlamú, indulatú ; kutyapajtás, egy húron pendülő. Egyszörű czimborák. Magával egyszörű korhelyeket kedvel.
EGYSZÜLÖTT,
(egy-szülött) ösz. mn. Egyetlen magzat, gyermek, kinek testvére nincs, nem is volt. Az egyszülött gyermeket igen féltik a szülők. Istennek egyszülött fia Jézus Krisztus. (Unigenitus).
EGYTAGÚ,
(egy-tagú) ösz. mn. 1) Mi egy tagból áll, minek egyetlen tagja van. Egytagú birtok. 2) Nyelvtanilag : egy szótagból álló. V. ö. EGYSZÓTAGÚ, és TAG.
EGYTÁVOLÚ,
(egy-távolú) ösz. mn. Ugyanazon messzeségre levő. A bujdosó csillagok a naptól nem egytávolúak.
EGYTESTVÉR,
(egy-testvér) ösz. fn. Ugyanazon apától nemzett, és anyától született. Mi egytestvérek vagyunk. Hunyady László és Mátyás egytestvérek voltak, vagy két egytestvér volt.
EGYTŐLEGYIG,
l. EGYÜLEGYIG.
EGYTÖRZSSÖKŰ, EGYTÖRZSŰ,
(egy-törzsökű v. —törzsű) ösz. mn. 1) Minek egy törzsöke van. 2) Ugyanazon törzsökből nőtt, eredt. Egytörzsökű tölgyfaszálak. Egytörzsökű családok. V. ö. TÖRZSÖK.
EGYUGYANAZON,
(egy-ugyan-azon) ösz. nm. l. EGYAZON v. UGYANAZON.
EGYUJJNYI,
(egy-ujjnyi) ösz. mn. Minek térmértéke akkora, mint egy ujjnak, vagy inkább hüvelykelnek szélessége. Egyujjnyi széles, hosszú, magas. V. ö. HÜVELYK. Használtatik egy nélkül is.
EGYUJJNYIRA,
(egy-ujjnyira) ösz. ih. Akkorára, mennyit egy ujj vagy hüvelyk szélessége tesz. Egyujjnyira megásott a föld. Használtatik egy nélkül is.
EGYÚR,
ösz. fn. l. EGYEDÚR.
EGYURALMI,
l. EGYEDÚRI.
EGYURALOM,
(egy-uralom) lásd : EGYEDURSÁG.
EGYÚRI,
l. EGYEDÚRI.
EGYÚRSÁG,
l. EGYEDÚRSÁG.
EGYÚRSÁGI,
l. EGYEDÚRI.
EGYUTTAL,
(egy-uttal) ösz. ih. A többivel egyszerre, összevéve ; ugyanazon ütközben. Egyuttal három dolgot végezni. Piaczra menvén, egyuttal templomba is elment.
EGYŰ,
(egy-ű) tájdivatos ih. Együvé, öszve. Egyű adja. Egyű beszél. Egyű szokik. Egyű tart. L. EGYÜVE.
EGYÜGYÜ, EGYÜGYÜ,
(egy-ügyű vagy együgyű) ösz. mn. Igen kevés észszel és belátással bíró ; egyoldalú ; gyáva. Ezt a legegyügyűbb ész is általátja. Együgyű emberke. Bibliai ért. igaz, egyenes szivű, nem mesterkélt, nem tettetett, hanem őszinte. Nincs hozzá hasonló a földön, együgyű ember, és igaz. (Káldi, Job 1. 8.). Legyetek azért okosak, mint a kígyók, és együgyűek mint a galambok. (Káldi, Máté 10. 16.).
EGYÜGYÜEN,
(egy-ügyűen) ösz. ih. Együgyű módon ; butácskán ; gyáván. Bibliai ért. egyenes szívvel, őszintén, tettetett mesterkélés nélkül.
EGYÜGYÜLEG,
l. EGYÜGYÜEN.
EGYÜGYÜSÉG,
(egy-ügyűség) ösz. fn. Észnek, belátásnak csekélysége, gyöngesége ; gyávaság. Együgyűségében elárulta minden titkait. Együgyűsége miatt gyakorta megcsalják. Bibliai ért. egyenes szivűség, őszinteség, az erkölcsöknek tiszta természeti egyszerűsége. Mert a mi dicsőségünk ez, hogy a szívnek együgyűségében forgolódtunk e világon. (Káldi. Kor. II. 1. 12.). Szolgák, engedjetek a testi uratoknak félelemmel és rettegéssel : szivetek együgyűségében. (Káldi. Eph. 6. 5.).
EGYÜL,
(egy-ül) l. EGYÜL EGYIG.
EGYÜL, EGYÜL,
(egy-ül) önh. m. együl-t. Egygyé lesz, egy testté, egészszé, tömeggé alakul. Szokottabban : egyesül.
EGYÜLD,
(egy-ül-d) ih. Ugyanazon módon, azonegy alkalommal, ugyanakkor. Régies. Máskép : igyold. Abaujban : igyók. Mert együld a konkolytyal a búzát is kiszaggatnátok. (Pesti Gábor,) azaz, mert ugyanakkor megeshetnék, hogy stb. Ne járjatok ott gyermekek, mert együld (igyók) a verembe estek.
EGYÜLEGYIG,
(együl-egyig) ösz. ih. Elsőtől utósóig, valamennyi egyenként véve. Együlegyig szemlére venni a kiállított katonákat. Máskép : egytőlegyig.
EGYÜLÉSŰ,
(egy-ülésű) ösz. mn. Minek egy ülése, ülőszéke van. Együlésű kis kocsi. V. ö. ÜLÉS.
EGYÜLET,
(egy-ül-et) fn. l. EGYLET, EGYESÜLET.
EGYÜNNEN,
(egy-ünnen am. égy-innen, vagy —onnan) ösz. ih. Egy oldalról, egy tájról, irányról, egyfelől. Együnnen tódúlt be a sok nép. Együnnen, másunnan, azaz, innen onnan, több felől. A Nádor-codexben egyegyünnen.
EGYÜNNET, EGYÜNNÉT,
(egy-ünnet vagy —ünnend, v. —tinnét) ; l. EGYÜNNEN.
EGYÜTT,
(egy-ütt) ih. 1) Egymás társaságában, egymás mellett, egy helyen, öszvekapcsolva. Együtt lakni, enni; együtt hálni. Együtt utazni, elszökni. 2) Részvevőleg, egyszerre. Együtt sírni, panaszodni, nyögni, epedni. Együtt örülni, vigadni, mulatni. Val vel ragu neveket is vonz a mondatban. Fiával együtt, azaz, fiastul. Apjával együtt imádkozik. Velem együtt tizen voltak. Együtt tartani. Együtt élni és halni. Együtt tették a tüzhöz, együtt emészszék. (Km.) 3) Egy helyütt. Együtt-másutt. Együtt is másutt is.
EGYÜTTELÉADÓ,
(együtt-elé-adó) ösz. fn. A törvényszéki eljárásban, midőn ugyanazon perben (fontosabb esetekben) még egy más eléadó rendeltetik ; máskép : eléadótárs.
EGYÜTTÉLÉS,
(együtt-élés) ösz. fn. Egy társaságban, szoros viszonyban élés. A házasok, szerzetesek, intézeti növendékek együttélése.
EGYÜTTELŐADÓ,
l. EGYÜTTELÉADÓ.
EGYÜTTÉREZ,
(indigo vagy ösz. áth., a képen ösz. áth. és önh.) (együtt-érez) ösz. áth. és önh. Másnak érzelmében részt vesz, osztozik, pl. a siróval sír, az örülővel örül.
EGYÜTTÉRZÉS,
(együtt-érzés) ösz. fn. Az érző tehetségnek azon viszonyos működése, midőn rokon érzelmeket táplál másokkal. A hű barátok, házastársak együttérzése.
EGYÜTTES,
(egy-ütt-es) mn. tt. együttes-t v. —et, tb. —ek. 1) Együtt, egy tágban, egy kapcsolatban levő, öszvetartozó. Együttes birtok. Együttes hitelezők, adósok. 2) Összetes, öszszerű (concret). Együttes értelem. Együttes név.
EGYÜTTESKÜVŐ,
(együtt-esküvő) ösz. fn. A régi magyar törvénykezésben, ki a peres fél hitelességét esküvel bizonyította (Conjurator).
EGYÜTTHÁLÁS,
(együtt-hálás) ösz. fn. Egy ágyban hálás. Szorosb ért. férfinak és nőnek közösülése.
EGYÜTTHANGZAT,
(együtt-hangzat) ösz. fn. A zenében egymással megegyező több hang (Consonans). Ellentéte : méthangzat (Dissonanz). Hangzat magában am. az idegen Accord. Össhang am. Harmonie. Zűrhang am. Disharmonie.
EGYÜTTLAKÁS,
(együtt-lakás) ösz. fn. Egy házban, teremben, szobában, szorosabb viszonyban, társaságban lakás. V. ö. LAKÁS. A házasok együttlakásra kötelesek.
EGYÜTTLÉT,
(együtt-lét) ösz. fn. Midőn két vagy több lény ugyanazon időben, vagy bizonyos térhatárai között egyszerre létezik, együtt tartózkodik. A testnek és léleknek szoros együttléte. Az emberek jogai és jogkötelességei a társasági együttlétben alapoznak.
EGYÜTTLÉTEZÉS,
(együtt-létezés) ösz. fn. l. EGYÜTTLÉT.
EGYÜTTMÁSUTT,
(együtt-másutt) ih. Lásd : EGYÜTT 3).
EGYÜTTMÚLT,
(együtt-múlt) l. MÚLT.
EGYÜTTSZÜLT,
(együtt-szült) ösz. mn. 1) Egy időben, egyszerre született. Együttszült ikrek. 2) Aki mással, vagy másokkal egyszerre, egy helyen szült, azaz gyerekezett. Együttszült szegény gyerekágyasok.
EGYÜTTÚR,
(együtt-úr) 1. EGYÜTTURALKODÓ.
EGYÜTTURALKODÁS,
(együtt-uralkodás) ösz. fn. Kormányzási mód, midőn valamely országban ketten vagy többen is egyszerre, hasonló főhatalommal uralkodnak.
EGYÜTTURALKODÓ,
(együtt-uralkodó) ösz. fn. Uralkodó társ, ki mással vagy másokkal egyszerre ugyanazon országon osztott hatalommal fejedelmeskedik, parancsolok.
EGYÜTTURALOM,
(együtt-uralom) l. EGYÜTTURALKODÁS.
EGYÜTTVÉTEL,
(együtt-vétel) ösz. fn. Vásárlás neme, midőn többen egy társaságban vesznek valamit.
EGYÜTTVEVŐ,
(együtt-vevő) ösz. fn. Vásárló társ, ki másokkal egy társaságban vesz holmi árukat, portékákat.
EGYÜVE, EGYÜVÉ,
(egy-üve, egy-üvé am. egy-hová) ih. Egy csomóba, rakásba, halomba; öszve. Együvé fűzni a dohányleveleket. Együvé tölbögetni a szemetet. Együvé keverni a vizet és bort. Együvé röhögnek, mint a disznók. (Km.)
EGYVALAKI,
(egy-valaki) ösz. nm. Egy bizonytalan, határozatlan személy, akárki egy a sok, vagy valamennyi közül. Ej, ha egyvalaki a csinyen kapott volna! Élünk vele akkor is, midőn bizonyos személyt értünk, de megnevezni nem akarjuk. Egyvalaki igen gyanakodik reád.
EGYVALAMI,
(egy-valami) ösz. nm. Bizonytalan, határozatlan tárgyat jelent. Egyvalamit elfelejtettem, de magam sem tudom mit. Élünk vele bizonyos, határozott tárgy helyett is, midőn azt nem akarjuk kijelenteni. Egyvalami nagy szeget ütött fejébe.
EGYVÉGBEN,
(egy-végben) l. EGYVÉGTÉBEN 2).
EGYVÉGTÉBEN v. EGYVÉGTIBEN,
(egy-végtében, hangmódosulattal am. egy-vágtában) ih. 1) Egymás után, egyik a másik nyomában. 2) Egy folytában, szakadatlanul. A határozói törzs vég vagy végett ragozása azon ritka esetek közé tartozik, midőn a határozó névragot veszen föl, mint hamarjában, mostandban, általában. Ezen végt határozói törzsből származott végtére szó is. L. ezt, és v. ö. EGYSZÉLTÉBEN.
EGYVELĖDIK,
(egy-vel-ėd-ik) k. m. egyvelėd-tem, -tėl, --ėtt. Keveredik, vegyül, egyesül, több másokkal egy testté, tömeggé lesz. A vis a borral egyveledik. Emberek közé egyveledni.
EGYVELĖG,
(egy-vel-ėg) 1) ih. am. vegyest, keverve. Keepveleg öszveenni mindenfélét. 2) fn. tt. egy-velėg-ėt. Keverék, vegyíték, különféle részekből nagyjában öszveállított valami. Mulattató egyveleg. Tudományos egyveleg.
EGYVELĖGÉS,
(egy-vel-ėg-és) mn. tt. egyve-lėgės-t v. --et, tb. --ek. Kevert, vegyes, különnemű részekből alkotott.
EGYVELES,
(egy-vel-es) mn. tt. egyveles-t v. --et, tb. --ek. Vegyes, kevert, különnemű, s öszve nem függő részekből álló.
EGYVELESLEG,
(egy-vel-es-leg) ih. Keverve, vegyest, vegyítve.
EGYVELEST,
(egy-vel-es-t) l. EGYVELESLEG.
EGYVELĖSZIK,
l. EGYVELĖDIK. V. ö. EGYELĖSZIK.
EGYVELEZ,
(egy-vel-ez) áth. l. EGYVELÍT.
EGYVELÍT, EGYVELIT,
(egy-vel-ít) áth. m. egyvelít-ett, htn. --ni v. --eni. Kever, vegyít, különnemű részeket egy egészszé állít öszve. Bort vizzel egyvelíteni. Különféle földnemeket egyvelíteni.
EGYVELÍTÉS, EGYVELITÉS,
(egy-vel-ít-és) fn. tt. egyvelítés-t, tb. --ek. Cselekvés, midőn valamit egyvelítünk. V. ö. EGYVELÍT.
EH,
(1), isz. mely boszankodást, haragot fejez ki, Eh! ne bántsatok. Eh! ne bosszants.
EH,
(2), kiavult fn. (a lihegéstől), melyed a régiek alhangulag ragoztak, mint : embernek eha, ehafájós; Értelmére nézve am. máj; másképen : joh; l. ezt.
EH,
(3), régies, például a Tatrosi codexben : ehhel (ma : éhel = éhvel) elveszek. Innen : ehes, ehesik, ehség, ugyanott. Néha használták ,ehes‘ melléknév helyett is. „Egy farkas igen eh levén.“ Heltai Gáspár. l. ÉH.
—EH,
képző ter-eh főnévben, hol a h épen úgy mint több más h képzős szókban, a megelőző mássalhangzóval helyet cserélt : teher ; így lett vehem, pehely szókból vemh(es), pelyh(es) stb.
EHA,
(eh-a) tárgyeset : ehát. A régieknél am. máj. L. EH (2). Néhutt a köznép ma is mondja rokon értelemben : gyéha v. gyuha, régiesen jonha.
EHAFÁJÓ,
(eha-fájó) ösz. mn. Eha- azaz máj- betegségben szenvedő, májafájó.
EHE,
(eh-e) isz. melylyel élünk 1) midőn valakit valamely csínyen rajta kapunk. Ehe! kezemben vagy. 2) Gúnyból, csúfolódásból. Ehe! szép madár. 3) Köznépies nyelven igenlést jelent, pl. Ettől már? (Felelet :) Ehe! máskép : ühü. Rokon vele igen.
EHED,
erdélyi falu Maros-székben; helyr. Ehed-en, --re, --ről. (Lenk szókönyvében az utóbbi e is rövid).
EHEJT,
(e-helyt v. ehe-itt) ih. Ezen helyen, itten, ezennel. Székely tájszó. Távolra mutatólag : ahajt am. a helyt, azon helyt, ama helyen vagy aha-ott.
EHEN,
(1), ih. l. ÉHEN.
EHEN,
(2), (e-hon v. e-hol) l. EHEN NI.
EHEN NI,
(e-hen ni v. e-hon ni v. e-hol) ösz. isz. mely által meglepetésünket jelentjük, s valamire rámutatunk. Ehen ni! megint itt van. Máskép : ehol ni, ihol ni.
EHES,
tájdivatos ; l. ÉHES.
EHET; EHETIK,
l. ÉHET; ÉHETIK.
EHEZIK,
régies ; l. ÉHEZIK.
EHNYEJT,
régies ; l. ENYHÍT.
EHOL v. EHON,
l. EHEN NI.
EHŐL,
régies ; l. EHÜL és ÉHEZIK.
EHSÉG,
régies ; l. ÉHSÉG.
EHÜL,
(eh-ül) önh. m. ehül-t. Megvehül. „Tudom, hogy mindnyájan már megehültetek.“ Lakadalmi vers.
EI,
ei-m, ei-d, ei-nk, ei-tek, ei-k, a személyeknek több birtokát jelentő rag, mint kert-ei-m, kertei-d, kert-ei stb. L. Személynévmás.
EJ,
(1), isz. mely visszatetszést, roszalást, feddést fejez ki. Ej ej ! mi dolog ez ismét ? Ej, ti csintalanok ! Néha nagyító, dicsérő, magasztaló értelmű. Ej, de derék ember az a te bátyád. Néha ohajtást, vágyat jelent. Ej, beh jó volna ! Ej, ha gazdag volnék !
EJ,
(2), az újabb időben keletkezett delej öszvetett szónak utóbbi alkatrésze, éj-ből rövidülve, (dél-éj).
—EJ,
főnévképző, mély hangon —aj; l. ezt.
EJHA,
(ej-ha) ösz. isz. 1) Meglepetési, csodálkozási, bámulási. Ejha ! ez ám a város ! Ejha ! beh derék templom. 2) Gúnynyal vegyes meglepésre mutat. Ejha ! te ugyan megadtad neki. 3) Széles kedvűek felkiáltása. Ejha , ühű, a miskolczi leányok ! Népdal.
EJHAJH, EJHUJ,
(ej-hajh, ej-huj) ösz. isz. Széles kedvű kifakadás. Ejhajh ! ez a világ. Ejhajh ! nincsen eddig semmi baj.
EJNYE,
(ej-nye) isz. 1) Sajnálkozó. Ejnye, beh kár ! Ejnye, beh sajnálom ! Ejnye, ejnye ! hogy én ezt nem tudtam. 2) Nagyító, csodálkozó, meglepő. Ejnye, mily derék ! 3) Feddő, roszaló. Ejnye, te csunya gyerek. Ejnye, már mi ez megint ?
EJT,
(ej-t) áth. m. ejt-ett, htn. --ni v. --eni. par. --s. 1) Akarva vagy akaratlanul esni enged, vagyis okozza, hogy le-, el-, ki-, beessék. A vízmerítő leány kútba ejtette a korsót. Sárba, vízbe, földre ejteni valamit. Kézből kiejteni, leejteni a könyvet. Hón alól elejteni az irományokat. Különösen ömlő könyűkről szólva am. hullat. Könyűket ejteni. 3) Néminemű rosz, kedvezőtlen állapotba hoz, kerít. Kétségbe, veszedelembe, tőrbe, kelepcébe ejteni. Hajadon nőt teherbe ejteni. Aggodalomba, bajba, búba, szomorúságba, bűnbe ejteni valakit. Nehéz az agg rókát tőrbe ejteni. Km. 4) Valamit csinál, tesz, elkövet. Sebet ejteni. Könnyű sebet ejteni, de nehéz meggyógyítani. Km. Valaminek