I,

kisded alakban i, röviden ejtve; tizenötödik bötü a magyar ábéczében, s az önhangzók sorában hatodik. Az éles vagy legmagasb hanguak közé tartozik. Éles hangja által egyebek közől kitünő. A gyökökben részint ragozási, részint nyelvszokási tekintetben négyféle i-t különböztetünk meg. 1) Vastaghangu i (igazabban: ы) rejlik oly gyökökben, melyek vastaghangu ragokat és képzőket vonzanak, pl. ill, illan, in, inal, szid, szitok, til, tilalom stb. 2) Vékonyhangu i, mely ismét háromféle: a) mely tájejtési vagy közösebb, vagy különösebb nyelvszokás szerint ü-re változik, mint: idv üdw, fizet füzet, ing üng, dicső dücső, izen üzen, siket süket, hit hüt, igyekszik úgyekszik; b) mely kivált a régieknél éles e-vel váltakozik, pl. mind mend, is és, ide ede, ily ely, sziget szeget, kincs kencs stb. szókban. (Azonban ezen e-nek i-vel váltakozása a mélyhangu szókban sem szokatlan, pl. giliszta geleszta, Pista Pesta, ritka retka; de mint föntebb érintők ez itt ы). c) a legtanyább s mely se ü-re, se e-re nem változik, pl. icz iczeg, bicz biczeg, ill illik, csiz csirke stb. Miről bővebben l. Bevezetés, 36—37 lap. Vastaghangu némely szókban más vastaghangu szókkal fölcserélve használtatik, kivált az úgynevezett ikerszókban, mint: csipescsepes, gyimgyom, limlom, diribdarab, filitfalat, gizgaz, mely esetben az i-vel jelzett előszó az utóbbinak némi kicsinyített árnyalatát fejezi ki. Hasonló változatu szók: lik lyuk, tik tyuk, lidércz ludvércz, csikó csukó.

Valamennyi hosszú í könnyen változik rövid i-vé, pl. íge ige, ígér igér, kígyó kigyó, hív hiv, míg mig, íz iz stb. Így történik, hogy a hosszú í-ből hosszú í, ebből ismét rövid i válik, pl. édes ides, fényes finyes fínyes, fészek fiszek físzek, kerítés keritis kerítís, lépés méz lípes míz lipes miz, pénzes pinzes pínzes, tanét tanit tanít stb. sőt a hosszú é egyszerre rövid i-vé is változik, mint szerént szerint, emelént (tájdivatosan) emelint, köként kökint, suhint suhint, tapént tapint stb.

Némely szók elején fölveszi a) a leheleti h betüt, mint: inhál hinhál, inta hinta, inpok hinpok; b) az ajakbetüket, pl. izgat bizgat, ingó bingó, iczeg biczeg, illeg billeg, irka firka, iczke ficzke, iszam fiszam, igyel fiygel, iszkál piszkál, itizál pitizál, ityók pityók, iócza piócza, Ita Pila, Ista Pista, ihog vihog, iháczol viháczol, imád, régiesen vimád.

Fölcseréltetik j betüvel is, a szükséghez képest kivált mélyhangú szókban még egy hangzó járulván hozzá, pl. ig jog, irgat, régiesen jorgat, inkább, régiesen jonkább, ih = juh, a Carthausi névtelennél: ihait = juhait, ihász = juhász, iszalag = juhszalag; magas hangú szókban is mint ieske jeszke, iedés, iesztés, a székelyeknél: jedés, jesztés. Néha köny-

AKAD. NAGY SZÓTÁR III. KÖT.

i-t, i-t-at, i-t-at-ás stb. mint e gyökből lett: észik, étel, étetés stb. 4) Boszankodást jelentő egyszerű hang, pl. I! nem akarok semmit tudni róla. Fájdalmas kitörést, részvétet jelentő indulathang az irgalom, vagy régiesebben: iorgalom, iorgat szókban. 5) Az i-v-ö-l-t (i-öl-t, i-völ-t v. ü-völ-t) igében hallató i (vagy h) hangutánzó; torokhang előtételeivel hi, hí, (mely rokon hé szóval is) és ki-ál-t, ki-á-bol.

I, (2), könnyebb kiejtés végett oly idegen eredeti szók elébe tett hang, melyek s és még egy vagy két mássalhangzóval kezdődnek, mint: schola, iskola; Stail, istálló; Strang, istráng; Speck, ispék stb.

—I, (1), melléknév-képző, mely t. i. különféle melléknév-fajokat alkot, mint: játszi, csapdi (= csapodi), ugri, sunyi; lesi, szepp-mancsi, melyekben az a részesülői ó, ő-ket kicsinzi, játszó játszi, leső lesi, továbbá házi, kerti stb. melyekben mint helyet jelentő maga a közelséget mutató i. Megvan a persában is: ab-i am. habi, vízi, ates-i am. tüzi. Részletesen lásd Előbeszéd, 123. l.

—I, (2), tárgymutató, mint: nézi, nézitek, nézik; veri, veritek, verik; barátai v. baráti, barátaim v. barátim; hívei, híveim, fiai, fiaim stb. t. i. az a-i, e-i, mint kettős tárgymutató többséget jelent, melyből az a vagy e az önhangzók torlódása miatt gyakran elejtődik. Hasonló ehez: többi e helyett: többei és a Tatrosi codexben egyebi, e helyett egyébei. Mintha volna: annak vagy azoknak többjei, egyébei. L. Előbeszéd 158—162. l. Egyébiránt ez igen gyakran j-vé változik, kivált az igéknél, miért itt is fog bővebben tárgyaltatni.

—I, (3), mint személyrag csak az e módosulata, pl. pénze pénzi, szeretete szereteti; melyről azonban kérdés lehet, ha nem tárgymutató-e? maga a személyrag elesvén: pénzie, szereteteie v. szeretetje.

IB, elvont gyök, mely csak némely helynevekben, u. m. Ibafa, Ibéd, Ibor-fia, Ibrány, Ibrony maradt fön. Az ibollya közösnek látszik a latin viola, német Veil, Veigel szókkal. A gyógytani: iblany, iboló stb. újabb származásuak, s ibolya szóból alkotvák. Egyébiránt e szóban, ib jelentése azonosnak vétethetik a bő jelentésével, a midőn ibollya (= iboló) magyar értelmezéssel annyi volna, mint bővölő, bővölködő, mi a nevének meg is felel, minthogy igen bő v. dús virágzású. Elején még ibrád és ibrant szókban is. L. ezeket.

IBAFA, falu;

IBÉD, l. RÉTHÁT.

IBIS, lásd: CZIBIK.

A törökben ibik bankát jelent.

IBLA, l. IBLANY.

IBLAG, (ibol-ag) fn. tt. iblagot.

Az iblanynak más testekkel vegyülete.

IBLANY, (ibol-any) fn. tt. iblany-t, tb. —ok.

A vegyészetben a fémidek vagy fémdedek (Metalloidea) osztályába tartozó vegyelemek egyike, mely közönséges hévmérsékletnél szilárd, szürkésfekete

IBRÁNY, falu Szabolcs megyében; helyr. Ibrány-ba, —ban, —ból.

IBRÁNYTELEK, puszta Szabolcs megyében; helyr. Ibránytelek-en, Ibránytelek-re, —ről.

IBRED, tájdivatos; l. ÉBRED.

IBRIK, fn. tt. ibrik-ét, harm. szr. —je.

Különböző nagyságu és alaku, de leginkább öblös, hasas edény érezből vagy cserépből, fogóval, födővel és csurgó szájjal ellátva, némely italok tartására és töltögetésére. Kávés, tejes ibrik. Vizes ibrik (nyakas, csecses korsó). Betüáttétellel am. begre v. bögre. Egyébiránt azonos az arab, török, perzsa ibrík szóval; honnét kahwé-ibrīqī am. kávés ibrik. (Kaffeekanne, cafetière).

IBRIKCSE, IBRIKECSKE, (ibrik-cse v. ibrik-ecske) l. IBRIKKE.

IBRIKKE, (ibrik-ke) kics. fn. tt. ibrikkét.

Kisded ibrik.

IBRONY, falu Szabolcs megyében; helyr. Ibrony-ba, —ban, —ból.

—ICS, kicsinyítő képző, pl. a kavics, gubics szókban. Részletesebben l. —ACS, képző.

ICSAR, (i-cs-ar) fn. tt. icsar-t, tb. —ok, harm. szr. —ja. Hegyalján am.

csigér, lőre, bor alja. Gyöke úgy látszik, egy az iszik, ital szók gyökével, s am. hitvány alávaló ital, mennyiben a cs képző gyakran ócsárló, alázó értelemmel bír.

ICCZE, ICCZÉS, l. ITCZE, ITCZÉS.

ICZ, elvont gyöke 1) iczeg, iczke, s előtéttel bicz, biczeg, biczereg, ficza stb. származékoknak, melyekben alapfogalom az élénk, kicsinyes, könnyű mozgás, 2) iczi piczi szóknak, s nem egyéb, mint a kicsinyítési képzők acs, ecs, ics, ocs változata, közbe-téttel: incz, pl. az inczenpincz szóban.

ICZĖG, (icz-ėg) önh. és gyak. m. iczėg-tem, —tél, —ėtt.

Eredetileg iz-ėg, s ikerítve izeg-mozog, iczeg-biczėg (izeg-bizeg). Súlyegyent vesztve vagy keresve ide-oda mozog, ingadoz. Szélesb ért. rokon vele az ínog. V. ö. IZEG.

ICZĖGBICZĖG, (iczėg-biczėg) iker. ige. Rokon vele: illegbilleg. V. ö. ICZĖG.

ICZĖGÉS, (icz-üg-és) fn. tt. iczėgés-t, tb. —ek, harm. szr. —e.

A mozgásban levő testnek azon állapota, midőn iczeg. V. ö. ICZĖG.

ICZINPICZIN, (iczin-piczin) ikerített mn. l. INCZENPINCZ.

ICZKEFICZKE, (iczke-ficzke) iker. mn.

Nyalóka, hegyke, magát kényesen viselő, hányiveti. Iczkeficzke úrfiak. V. ö. ICZ, FICZ gyökszók.

ICZKIVICZKI, (iczki-viczki) lásd: ICZKEFICZKE.

ID, (1), elvont gyöke különféle családokat képező származékoknak. 1) Mozgást, menést, haladást jelent ezekben: idő, idegen, ideg. 2) Mélyhangu ragozással, helyes alakra, arányos külsőre vonatkozik: idom, idomít, idomos stb. szókban.

Harmadik személyraggal : ideje. Mindenkor ideje vagyon a jámborodásnak. (Km.). Ideje már, hogy te is tégy valamit. Ideje korán felkelni. Ideje korán való. Idejében, annak idejében am. kellő időben. Idején am. korán. V. ö. IDŐ.

IDĖBB, (i-de-bb), másod fokú helyhatározó, mely közelebbėdest jelent bizonyos ponthoz, pl. Ülj idėbb (hozzám közelebb). Húzd idėbb a széket. Két házzal idėbb jött lakni. Ha te idėbb tolakodol, én odább távozom. V. ö. IDE, és ODÁBB.

IDECS, ALSÓ—, FELSŐ—, falvak Erdélyben, Torda megyében; helyr. Idecs-en, —re, —ről.

IDECSPATAKA, falu Erdélyben, Torda megyében; helyr. Idecspataká-n, —ra, —ról.

IDEG, (id-eg) fn. tt. ideg-ėt, harm. szr. —je.

Gyökeleme az elavult i, mely eredetileg mozgást jelentett, s megvan az idő, iő, iőn (jő, jön), illan, in, ínog, izeg, izom, ipar stb. szókban. Szanszkrit nyelven : i, görögül ιημι, latinul ire, szlávul idem am. megyek. A d segéd betü, mint a hideg, videg szókban, s tulajdonkép : i-eg, mint hideg hi-eg, videg vi-eg. Az eg képző a gyöknek gyakorlatát, vagyis a mozgás képességét jelenti. Ideg tehát elemezve jelent könnyen mozgó, azaz mozgékony valamit; különösen így neveztetnek 1) azon lágy, és fehér szálak az állati testben, melyek vagy az agyból, vagy a gerinczből erednek, az egész testen szétágaznak, fehér sejtszövetekkel vannak körülvéve, s az érzésnek és mozgásnak vezetői, melyeknél fogva különféle neveik vannak : látóideg, hallóideg, szaglóideg; ábrázat-ideg, bordaközi ideg, szemmozgató ideg stb. (nervus). 2) Azon szilárd, szalagforma részek az állati testben, melyek a csuklókat, ízeket összekötik, milyenek a mócsingok, inak. 3) Átv. ért. az állati ideghez hasonló, rugalmas, mozgékony test, különösen húr, kifeszíthető fonal, pl. ácsideg, csapóideg, ív idege. Ideget pendíteni. Ideget felhúzni, kifeszíteni, föltekerni.

„S lágy keblébe fogott, s kisdede homlokát
Elhintette tüzes csókjaival, s te, mond,
Serdülj, s a miket itt látsz,
Zengd majd lantom idegjein.“
Kazinczy F.

„Lám a te kebled fölhangolt ideg,
Fájón zengő, ha bú pendíti meg.“
Mentovich.

Továbbá : kötél. „Azonfölül az ruha likas volt és felköttetit volt kötelékvel .... és az idegükkel, melyekkel az ruha felköttetit volt azon okból csináltanak ostorokat.“ Régi magyar Passio. 158. lap.

IDEGALKAT, (ideg-alkat) ösz. fn.

Az öszves idegeknek kapcsolata, öszvefüggése, szervezete menynyiben bizonyos külső alakjok van. V. ö. IDEG.

IDEGBAJ, (ideg-baj) ösz. fn.

Baj, kóros állapot, melynek alapját az idegek hibás tulajdonságai teszik, pl. midőn az idegek rendkívül érzékenyek vagy tompák.

inkább el igekötővel használtatik. Valakit magunktól elidegeníteni. Más jószágát elidegeníteni. V. ö. IDEGĖN.

IDEGĖNÍTÉS, IDEGĖNÍTÉS, (id-eg-ėn-ít-és) fn. tt. idegėnítés-t, tb. —ek, harm. szr. —e.

Cselekvés, mely által okozzuk, eszközöljük, hogy valaki v. valami idegenné legyen.

IDEGĖNKĖDÉS, (id-eg-ėn-kėd-és) fn. tt. idegėnkėdés-t, tb. —ek, harm. szr. —e.

Állapot, midőn valaki mások iránt idegen gyanánt mutatkozik, midőn mások iránti bizodalmát, vonzalmát, barátságát elveszti. V. ö. IDEGĖNKĖDIK.

IDEGĖNKĖDIK, (id-eg-ėn-kėd-ik) k. m. idegėnkėd-tem, —tél, —ėtt.

Távolító ragú névvel am. valakitől v. valamitől elvonja előbbi vonzalmát, távolodik; nyájas, barátságos lenni megszűn. Miért idegenkedel tőlem? Egymástól idegenkedő házasok.

IDEGĖNKÓRSÁG, (idegėn-kórság) ösz. fn.

Túlságos kapkodás oly tárgyak, szokások, öltözetek stb. után, melyek nem honiak, hanem külföldön divatoznak.

IDEGĖNNEMŰ, (idegėn-nemű) ösz. mn.

Oly személyek vagy dolgok osztályába tartozó, melyek a magunkféléktől elütnek, különböznek, nem honiak, nem a mi szokásainkkal és erkölcseinkkel bírnak. Idegennemű törvények, öltözetek. Idegennemű kormány. Idegennemű népek, nemzetek.

IDEGĖNSÉG, (id-eg-ėn-ség) fn. tt. idegenség-ét, harm. szr. —e.

Vonzalom v. nyájasság, v. bizodalom hiánya, megtagadása valakitől v. valamitől; hidegség, visszatartózkodás. Idegenséget tapasztalni. Idegenséggel viseltetni valakihez. Nő és férj közti idegenség.

IDEGĖNSZENV, (idegėn-szenv) ösz. fn.

Szenv, idegen személyek vagy dolgok iránt.

IDEGERSZERŰ, IDEGENSZERŰ, (idegenszerű) ösz. mn.

Aminek idegen alakja, színe, szaga, íze, zamatja, hangja stb. van. Idegenszerű beszéd, írásmód, ami elüt valamely nyelv sajátságától. Máskép: idegennemű.

IDEGERSZERŰSÉG, IDEGENSZERŰSÉG, (idegen-szerűség) ösz. fn.

Minőség, mely nem egyezik az illető dolog sajátságával. Némely magyar fogalmazványban sok az idegenszerűség.

IDEGĖNÜL, IDEGENÜL, (id-eg-ėn-ül) önb. m. idegenül-t.

Idegenné lesz; különösen 1) Elébbi honát, lakhelyét elhagyva más haza lakosává, polgárává leszen. 2) Másnak birtokába, hatalmába esik. 3) Valaki vagy valami iránt előbbi szeretete, vonzalma, hajlandósága elmulik. V. ö. IDEGĖN.

IDEGĖNÜL, (id-eg-ėn-ül) ih.

Idegen módjára, azaz vonzalom, bizodalom, nyájasság, szeretet nélkül, máshoz vagy másfelé szítva; idegen gyanánt. Idegenül fogadni valakit. Idegenül mutatkozni a honfitársak iránt.

IDEGĖNÜLÉS, (id-eg-ėn-ü-lés) fn. tt. idegėnülés-t, tb. —ek, harm. szr. —e.

Cselekvés vagy állapot, midőn valaki idegenné lesz valaki v. valami

IDEGNYAVALYA,

(ideg-nyavalya) ösz. fn. l. IDEGBAJ.

IDEGNYOMÓ,

(ideg-nyomó) ösz. fn. Sebészi eszköz tagcsonkításnál, az ülideg számára. Máskép : idegnyomasz.

IDEGRECZE,

(ideg-recze) ösz. fn. A szemgolyónak reczealakú hártyája. (Retina).

IDEGRENDSZER,

(ideg-rend-szer) ösz. fn. Az öszves idegek alkotása és egymáshoz álló viszonya. (Systema nervorum).

IDEGSZÉLHÜDÉS,

(ideg-szélhüdés) ösz. fn. Szélhüdés, megtompulás az idegrendszerben.

IDEGSZÖMÖLCS,

(ideg-szömölcs) ösz. fn. Kisded szömölcsök a nyelv- és orridegek végén, melyek az izlés és szaglás közvetlen eszközei. (Papillae nerveae).

IDEGTAN,

(ideg-tan) ösz. fn. Tan, melynek tárgyát az idegek ismerete, leírása, felosztása, rendeltetése stb. teszi. (Nervologia).

IDEGTANI,

(ideg-tani) ösz. mn. Idegtant illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó. Idegtani esméretek.

IDEGTANITMÁNY,

(ideg-tanitmány) l. IDEGTAN.

IDEGTELEN,

(id-eg-telen) mn. tt. idegtelen-t, tb. —ek. Idegek nélkül levő; különösen, idegek erejétől, mozgékony rugékonyságától megfosztott. Idegtelen kéjencz, buja, gyönyörvadász. Határozóilag am. ideg nélkül.

IDEGTÉTLENSÉG,

(ideg-tétlenség) ösz. fn. Lankadtság, tompultság, pl. szélhüdés az idegekben, midőn ezek működni nem képesek.

IDEGTEVÉKENYSÉG,

(ideg-tevékenység) ösz. fn. Munkásság, melynél fogva valamely ideg vagy több ideg, rendeltetésének megfelel. Ellenkezője : idegtétlenség.

IDEGZET,

(id-eg-ėz-et) fn. tt. idegzet-ét. Idegek öszvesége, idegrendszer.

IDEI,

(i-dő-i) mn. tt. idei-t, tb. —ek. Törzsöke az elavult ide (= idő). V. ö. IDE. 1) Széles ért. bizonyos időre kiterjedő, időben létező, folyó, tartó, időre vonatkozó. Jelen idei, múlt idei események. Jövő idei tervek, javaslatok. Több idei munkába kerülő mű. Ezen idei forradalom. 2) Szorosb ért. illető vagy kellő időben történő, minek most az ideje. Idei gondoskodás, rendelkezés, intézkedés. 3) Korán levő, a szokott időt megelőző. Ezen gyümölcs igen idei. 4) A jelen évből való, a jelen évben történő, erre vonatkozó, ezt illető. Idei bor, gabona, termés. Az idei események igen meglepők és nagyszerűek. Az idei országgyűlés öszsszel kezdődik.

IDEIG,

(i-dő-ig) ih. Bizonyos idő folyásáig, hosszaig. Egy ideig, darab ideig, sok ideig, kevés ideig, jó ideig, két-három annyi ideig, hosszu, örök, végtelen ideig. Ideig óráig, am. nem sokáig, nem tartósan. Ideig való, ideig tartó, am. nem örökös, nem hosszú ideig. Ideig-óráig, a székelyeknél az idő, ha szóval, mely szintén időt, de régibb időt jelent, ösz-

a nyári hónapokban. Tánczvigalmi farsangi idény. Aratási, szüreti idény. (Saison).

IDEODA,

(ide-oda) ösz. ih. Lőrincz Károly szerént a kapnikbányai szójárásban am. körülbelül, mintegy : Ideoda két hete, egy éve. Másképen : ide-tova. Többire l. IDE alatt.

IDEODÁZ,

(ide-oda-az) l. TÉTOVÁZ.

IDEREKESZTÉTT,

(ide-rekesztétt) ösz. mn. Mondjuk oly irományokról, oklevelekről, bizonyítványokról stb. melyek valamely folyamodványhoz, szerződéshez, árjegyzékekhez stb. csatoltatnak. Az iderekesztett több rendű tanulevelek értelme szerént.

IDE S TOVA,

ih. Ide-oda, erre-arra, rendetlen és különböző irányban. Ide s tova barangolni, bujdosni.

IDÉT,

(i-de-ít) régies, áth. m. idét-ėtt, htn. —ni v. —eni. 1) Törzsöke vagy a régies ide (idő), s am. kellő korra, időre juttat, érlel, fejleszt valakit v. valamit; vagy ami hihetőbb, üd, üde, üdv, minél fogva am. üdít. Az ü kivált a régieknél igen gyakran találtatik i s e-re változva, pl. nélkül ,nélkül' helyett, szül ,szül' helyett, ilni, ilő, elni, sőt elleni ,ülni', ,ülő' helyett; maga idv is ,üdv' helyett és több számtalanok. V. ö. ÜDÍT. 2) L. IDÉTT.

IDÉTLEN,

(i-dő-etlen) mn. tt. idétlen-t, tb. —ek. 1) Ami kellő idejét még nem érte el, ki nem fejlett, éretlen, időnek előtte fejlődni megszünt. Idétlen gyermeket szülni. Idétlen vemh. Idétlen őszülés, vénhedés. 2) Éretlen. Idétlen gyümölcs. 3) Átv. sótalan, helytelen, éleztelen, sületlen. Idétlen tréfa, beszéd, elménezkedés. Idétlen hányivetiség.

IDÉTLENKEDÉS,

(i-dő-etlen-ked-és) fn. tt. idétlenkedés-t, tb. —ek, harm. szr. —e. Átv. ért. beszéd- v. cselekedetbeli sótalankodás, sületlenkedés, oktalan-, élezteleu-, helytelenkedés; ostoba tréfálkodás.

IDÉTLENKEDIK,

(i-dő-etlen-kéd-ik) k. m. idétlenkėd-tem, —tél, —ėtt. Átv. ért. helytelenül, sótalanul, bután, izetlenül beszél, tréfálkodik, elménezkedik; idomtalanul cselekszik, viseli magát. V. ö. IDÉTLEN.

IDÉTLENSÉG,

(i-dő-etlen-ség) fn. tt. idétlenség-ét, harm. szr. —e. 1) Éretlen állapot vagy tulajdonság, fejletlenség. Idétlensége miatt korán elhalt gyermek. 2) Átv. ért. sületlenség, sótalanság, izetlenség, helytelenség, idomtalanság a beszédben, vagy cselekvésmódban. Beszédnek, tréfának, elménezkedésnek idétlensége.

IDÉTLENSZÜLÉS,

(idétlen-szülés) ösz. fn. Szabálytalan állapot, midőn valamely nő a rendes idő előtt szüli el magzatját.

IDÉTLENSZÜLÖTT,

(idétlen-szülött) ösz. fn. Magzat, mely a rendes időt megelőzve, tehát kellőleg ki nem fejlődve és képződve jött e világra.

IDETOVA,

(ide-tova) ösz. ih. l. IDEODA.

IDÉTT,

(i-de-ett v. i-de-en-t) régies ih. s am. idején, idejében, korában. Szent István idét, azaz korában, idején. Fölveszi a személyragokat : idéttem,

IDÉZŐLEVÉL,

(idéző-levél) ösz. fn. l. IDÉZVÉNY.

IDÉZVÉNY,

(i-de-ez-vény) fn. tt. idézvény-t, tb. —ek, harm. szr. —e v. —je. Hivatalos iromány, levél, mely által valaki idéztetik, biró előtti megjelenésre felszólíttatik.

IDILLÓ,

mn. tt. idillót. Kriza J. szerént a székelyeknél, különösen Udvarhelyszéken am. ügyetlen. Figyelmet érdemlő szó, mely az ,ügyetlen‘ szóból azért nem származhatott, mert mély hangzó (ó) van benne, s igen ritka eset, hogy a magas hangu szó átváltoznék mély hangúvá és viszont. A tagadó értelem azt gyaníttatja, hogy a ló a tagadó lan-ból módosult; tehát a közelebbi alak: idil-lan; idil törzs pedig könnyen származhatott idom-ból, t. i. az o, i-vé változván, mint ham-o-s = ham-i-s szókban, s az m, n-né, (mint a régies: mevet, ma nevet), az n ismét l-lé, (mint a régies: nám, ma lám); tehát idom = idim = idin = idil. S az egész eredetileg: idomlan = idomtalan.

IDKA, ARANY—,

falu Abaúj megyében; helyr. Idká-n, —ra, —ról.

IDNAP v. IDNEP,

eredeti és némely régieknél még ezen alakban eléforduló öszvetétele innep szónak. L. INNEP.

IDOM,

(id-om) fn. tt. idom-ot, harm. szr. —a v. —ja. Jelenti valamely testnek rendes, szabályos, arányos alakját, külsejét, vagyis azon módot, melynél fogva annak részei illő, helyes viszonyban és arányban állanak egymáshoz; innét: hangidom, versidom, idomos am. rendes, szabályos, módos, arányos, s idomtalan am. esetlen, aránytalan, helytelen. Rokon vele a régies ildom (eszély, eszélyesség, okosság), s úgy látszik, mindkettő ugyanazon eredetű, mit értelmök rokonsága is bizonyít, mert ildom jelenti az észnek helyes, rendes, öszhangzó működését vagy működő erejét, s mindkettő jó állapotot jelent, idom t. i. a külsőnek (testnek), ildom (mintegy: elme-idom) a belsőnek, (léleknek) jó állapotát. Minél fogva az is hihető, hogy eredetileg am. jódom és jóldom, azaz jó tulajdonságok aránya. Ily betüváltozások vannak az inkább és jonkább, ig, jog, igtat, jogtat, irgalom, jorgalom szókban. Egyébiránt v. ö. ILDOM szót is. Ne zavarjuk öszve az ,alak‘ szóval.

Igen közel áll hozzá minden tekintetben a hellén ΕΙΔΩ, honnét az aoristus: eidon v. idon, infinitivus: idein, s a középformában: eidesthai (am. látok, szemlélek); és innen származtatja a többek között Benfey az eidos (Ansehen, Gestalt), idea (Gestalt stb.) aeideos (gestaltlos = idomtalan) szókat. Gyökül veszi a f-id alakot, honnan a latin video, a szanszkritben vid, mely am. tud. Az arabban edím, am. ábrázat, felület, (face, surface. Antlitz, Oberfläche).

IDOMÁR,

(id-om-ár) fn. tt. idomár-t, tb. —ok, harm. szr. —a v. —ja. Személy, ki bizonyos állatokat valamire ügyesekké képez, pl. kocsis lovakat, paripákat, vadászebeket. Újabb kori alkotásu szó.

IDOMTALANUL,

(id-om-talan-ul) ih. Idomtalan módon, azaz esetlenül, rendetlen alakban, aránytalan külsővel, formátlanul, helytelenül. Idomtalanul lépni, állani a színpadon. Idomtalanul álló ruha.

IDOMÚ,

(id-om-ú) mn. tt. idomú-t, tb. —k v. —ak. Bizonyos idommal bíró. Csinos idomú termet.

IDOMÚL, IDOMUL,

(id-om-úl) önh. m. idomúl-t. 1) Bizonyos alakuvá leszen, arányos, rendes, helyes formára alakúl. Gyakorlat által idomúl a test. A művész vésője alatt szoborrá idomúl a kő. 2) Valamire ügyessé, képessé leszen. Nyergesnek idomúl a betanított csikó. Tanítás által vadászatra idomúlnak az ebek. 3) Valamihez hozzá illeszkedik, alkalmazkodik. Testhez idomúl a jól szabott ruha.

IDOMÚLÁS, IDOMULÁS,

(id-om-úl-ás) fn. tt. idomúlás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Állapot vagy cselekvés, midőn valaki v. valami idomúl. Testnek idomúlása. V. ö. IDOMÚL.

IDOMZAT,

(id-om-zat) fn. tt. idomzat-ot, harm. szr. —a. Valamely test, illetőleg mű részeinek arányszerű öszvefüggése, aránymértékes szerkezete; arányos alakzat, külforma.

IDOMZATOS,

(id-om-zat-os) mn. tt. idomzatos-t v. —at, tb. —ak. Idomzattal biró, aránymértékű.

IDOMZATOSSÁG,

(id-om-zat-os-ság) fn. tt. idomzatosság-ot, harm. szr. —a. Tulajdonság, melynél fogva valamely egésznek minden külső részei, alakjai arányszerű viszonyban állanak egymáshoz. Szoborművek, emlékművek, épületek idomzatossága.

IDŐ,

(i-dő v. i-dő-ő) fn. tt. idő-t. Személyragozva: időm, időd, ideje; időnk, időtök, idejék v. idejök; időim, időid, idői, időink, időitek, időik v. ideim, ideid, idei stb. Máskép: üdő. Tiszta gyöke az egyszerű i v. ü hang, mely mozgást, menést, haladást jelent, s megvan az i-get (v. ü-get), i-deg, illan, indúl, ireg, izeg szókban. A szláv ljeto, hodina, godina, melyek időt jelentenek, szintén mozgást, haladást jelentő gyököktől származnak. Ezen i, valamint a szanszkritban, hajdan igegyök volt, s részesülője legegyszerűbben i-ő, azaz mozgó, menő, haladó, s d közbevetéssel lett i-d-ő, mint: ken-ő ken-d-ő, sül-ő sül-ő, sül-d-ő (sütni való fiatal disznó), tü-ő tü-d-ő, ben-ő ben-d-ő; om-ó om-d-ó, on-d-ó; (ami omlik, leomlik, köles korpája), kanász, konász, kon-d-ász; fonor, fon-d-or stb. Ilyenekül tekinthetők: me-dd-ig, me-d-ig (me-ig v. mely-ig helyett); a-dd-ig (ha ugyan nem a régies adsig-nak vétethetik) = a-d-ig (a-ig h.), e-dd-ig, e-d-ig (e-ig h.).

Azonban némileg eltérő értelemmel lehet annyi is, mint: i-öd-ő v. ü-öd-ő, valamint üz = ü-öz, üget, am. ü-ög-et, üldöz = ü-öl-d-öz stb. Gyönyörű példánk van erre Szalay Ágoston gyűjteményéből (Négyszáz magyar levél a XVI. századból), a CLVI-dik levél végén: „Rejá gondoljon, jobb készen legyen kegy(elmed), hogy nem készületlen találjon az idő = iwdew, (a w több helyütt is am. ö v. ő, pl. jwny, megh-

Nyelvtani ért. igék módosítása, mely a cselekvés és szenvedés (szabatosabban : munkásság és lét) elmúlt vagy jelennen folyó vagy jövendő viszonyait fejezi ki : régmúlt (előbbi múlt, imént múlt), múlt, félmúlt, (jobban : függő múlt, hová tartoznak a viszonyos, végzetlen és tartós múltak is), jelen, jövő, határzatlan idő stb. V. ö. IGE és IGEIDŐ.

Rokonok a héber עת, sínai thien (coelum, tempus).

IDŐELŐTTI,

(idő-előtti) ösz. mn. Mi a kellő, szokott, rendes, határozott időt megelőzi; korai, éretlen, idétlen. Időelőtti megjelenés. Időelőtti aggodalom. Időelőtti gyümölcs. Időelőtti gyermek.

IDŐELŐTTISÉG,

(idő-előttiség) ösz. fn. Valaminek korai, a szokott, rendes, kellő időt megelőző tulajdonsága vagy állapota. Időelőttisége miatt ízetlen gyümölcs.

IDŐÉRZŐ,

(idő-érző) ösz. mn. Mondjuk állatokról, különösen pedig növényekről, melyek az idő változását előre megérzik, vagyis rajtok történő bizonyos változások által jelentik.

IDŐFOLYAM,

(idő-folyam) ösz. fn. Az időnek, vagyis az időben történő eseményeknek egymás után következése, haladása. Lassú, gyors, sebes időfolyam.

IDŐFOLYÁS,

(idő-folyás) l. IDŐFOLYAM.

IDŐFORGÁS,

(idő-forgás) ösz. fn. Bizonyos események- vagy tüneményeknek határozott idő alatti visszakerülése. Szélesb ért. időfolyam.

IDŐHAGYÁS,

(idő-hagyás) ösz. fn. 1) Engedés v. engedély, melynél fogva valakinek megengedjük, hogy valamit továbbra halaszthasson. 2) Időhatár kitűzése. V. ö. IDŐHATÁR.

IDŐHALADÁS,

(idő-haladás) ösz. fn. Az időnek elfolyása, elmulása.

IDŐHALASZTÁS,

(idő-halasztás) ösz. fn. 1) Idővesztés, a most teendőknek későbbre hagyása, elmulasztása. 2) Azon időnek meghosszabbítása, mely alatt valamit tenni, végezni kellene.

IDŐHATÁR,

(idő-határ) ösz. fn. Kiszabott, meghatározott időpont, melynek betelteig valamit meg kell tenni, véghez kell vinni. Az adósság lefizetésére, bíró előtti megjelenésre kitűzött időhatár.

IDŐHATÁROZÁS,

(idő-határozás) ösz. fn. Cselekvés, illetőleg rendelés, parancsolás, meghagyás, mely által valami teendőnek időhatárt szabnak.

IDŐHÉZAG,

(idő-hézag) ösz. fn. Hézag, üresség valamely időszámlálásban, történelemben. Különbözik: időhiány.

IDŐHIÁNY,

(idő-hiány) ösz. fn. Valamely cselekvésre szükséges időnek nélkülözése.

IDŐHIBA,

(idő-hiba) ösz. fn. Hiba, melyet a történetíró v. elbeszélő követ el, midőn az eseményt más időre helyezi, mint valósággal történt, midőn az előadott történet vagy annak részletei nem egyeznek meg a korral, melyhez köttetnek, pl. időhibát követne el, ki a X-dik századi háborúkban ágyúkkal lödöztetne. (Anachronismus). Máskép: kortévesztés.

sának időleges főpolgármestere. Különbözik : ideiglenes.

IDŐLEJÁRAT,

(idő-le-járat) ösz. fn. Valamely időnek lefolyta vagy lefolyása, eltelése. V. ö. LEJÁRAT.

IDŐMENNYISÉG,

(idő-mennyiség) lásd: IDŐMÉRTÉK.

IDŐMÉRET,

(idő-méret) ösz. fn. Valamely beszédrésznek állandó idomzatos időmennyiségbe alakítása. Lejti, lebegő, lengedező, toborzéki időméret. Görögös, magyaros időméret.

IDŐMÉRETES,

(idő-méretes) ösz. mn. Mely szabályszerű időmérettel van ellátva, öszveállítva.

IDŐMÉRŐ,

(idő-mérő) ösz. fn. 1) Személy, ki az időt méri. 2) Eszköz, mely által az idő mértéke meghatároztatik, pl. az órások, a karmesterek időt mutató és meghatározó eszközei.

IDŐMÉRTAN,

(idő-mértan) ösz. fn. Tan, vagyis szabályok öszvege, mely a verselésben vagy zenében az időméretet és időmértéket adja elé.

IDŐMÉRTÉK,

(idő-mérték) ösz. fn. 1) Szélesb ért. az időnek bizonyos határozott része, mely által az időfolyamát mérni szoktuk, milyenek : percz, óra, nap, hónap, év. 2) Szorosb ért. a zenészeknél azon mérték, mely szerént a hangokat, vagyis egyes ütemeket rövidebb vagy hosszabb ideig kell kitartani. Lassú, halk, gyors időmérték. (Tempo). 3) A nyelvtanban a szótagoknak rövidebb vagy hosszabb hangoztatása. A magyarban az a, e, i, o, u, ö, ü, rövid időmértékűek, ha 1) nincs ékezetök vagy nincs vonás felettök, vagy 2) ha utánok nincs torlat, azaz közvetlenül akár azon, akár más következő szóban csak egy mássalhangzó áll, vagy épen semmi mássalhangzó nem áll vagy végre, ha bár a következő szó elején több mássalhangzó van is, pl. krajczár, de az illető rövid önhangzó a szó végén áll.

IDŐMÉRTÉKÉS,

(idő-mértékés) ösz. mn. Ami időmértékkel bír. Időmértékes nyelv, zene, versek.

IDŐMOSTOHASÁG,

(idő-mostohaság) ösz. fn. A természeti időnek egy vagy más módon kedvezőtlen járása, pl. nagy aszály vagy tulságos esőzés, az időjárás mostohasága. Értjük általában a világi idő, vagyis a világi események kedvezőtlen voltáról is, az idők mostohaságáról.

IDŐMULÁS,

(idő-mulás) ösz. fn. Általán, az időnek eltelése, eltűnése. Szorosb ért. lásd: IDŐSÜLÉS.

IDŐMULASZTÁS,

(idő-mulasztás) ösz. fn. Hanyagsság vagy véletlen, akaratlan elkésés neme, midőn valaki az időt elszalasztja, nem használja, tétlenül elfolyni engedi.

IDŐMULATÁS,

(idő-mulatás) ösz. fn. Időtöltés, vagyis oly foglalkozás, különösen lelket vidító működés, mely az unalmat elűzi, s az idő folyását mintegy észrevétlenül sietteti.

IDŐMULTÁVAL,

(idő-multával) ösz. ih. Bizonyos vagy némely időszak lefolyta után. Időmultával ő is megváltoztatta szándékát.

idős vagy, már lehet eszed. 3) Higgadt, megfontolt, el nem hirtelenkedett. Idős, érett tanács. (Faludi).

IDŐSB, (1),

(i-dő-es-b) mn. az idős szónak másod foka, tt. idősb-et. Régebben élő, létező, előbb született, korosb, vénebb. Te idősb vagy nálamnál. Idősb fi.

IDŐSB, (2),

(mint föntebb), fn. Személy, ki bizonyos testület tagjai között korára vagy hivatalára nézve legöregebb, vagy az öregebbek osztályába való. Egyetemi karok idősbei v. idősblei. Nép idősbei. Szerzetes rend idősbei. Mi NN. városi sebészek idősbei. (Senior). Alidősb v. másodidősb (prosenior). Család, vagy nemzetség idősbje.

IDŐSBFI,

(idősb-fi) ösz. fn. A családban legidősbik fi, ki a hitbizományt birja.

IDŐSBFISÉG,

(idősb-fiség) ösz. fn. Hitbizomány faja, midőn a hitbizományi jószágot a családban legidősbik fi kapja és birja.

IDŐSBIK,

(i-dő-es-b-ik) másod fokú mn. tt. idősbik-et. Bizonyos testület v. osztály tagjai között a korosabbik; testvérek között öregebbik. Idősbik tanácsos. Fekvő birtokomat idősbik fiamra hagyom. Ez legidősbik gyermekem.

IDŐSBSÉG,

(i-dő-es-b-ség) fn. tt. idősbség-ét. Tulajdonság vagy jogok öszvege, melyekkel oly személy bír, kit idősbnek nevezünk. V. ö. IDŐSB. Különösen, polgári intézmény, mely szerént némely nemzetségekben, azok díszének, gazdagságának fenntartásaul, a legidősb nemzetség legkorosabb tagjának számára, némely elidegeníthetlen birtokok, mint hitbizományok alapítvák; továbbá am. e végre alapított jószágok. (Senioratus).

IDŐSBSÉGI,

(i-dő-es-b-ség-i) mn. tt. idősbségi-t, tb. —ek. Idősbseget illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Idősbsegi javak.

IDŐSÍT, IDŐSÍT,

(i-dő-es-ít) áth. m. idősít-ett, htn. —ni v. —eni. Törvényi ért. véghezviszi, hogy bizonyos birtok vagy jog elidősüljön. Elidősít. V. ö. IDŐSÜL.

IDŐSÍTÉS, IDŐSÍTÉS,

(i-dő-es-ít-és) fn. tt. idősítés-t, tb. —ek, harm. szr. —e. Cselekvés, mely által bizonyos birtok vagy jog elidősül.

IDŐSÖDÉS,

(i-dő-es-ed-és) fn. tt. idősödés-t, tb. —ek, harm. szr. —e. Állapot, midőn valaki vénhedik, korosodik, életideje eljár.

IDŐSÖDIK,

(i-dő-es-ed-ik) k. m. idősöd-tem, —tél, —ött. Korosodik, vénhedik, élete napjai eljárnak. Fiaim! én már idősödöm, dolgozzatok ti helyettem.

IDŐSSÉG,

(i-dő-es-ség) fn. tt. idősség-ét, harm. szr. —e. Idős, azaz koros állapot vagy minőség; vénség, korosság.

IDŐSÜL, IDŐSÜL,

(i-dő-es-ül) önh. m. idősül-t. Törvényes ért. bizonyos idő, pl. harminczkét év multával valamely birtok vagy jog egyik félre nézve érvénytelenné, másik félre nézve pedig érvényessé lesz, pl. midőn valaki a magyar törvény szerént 32 évig némely birtoka fölött jogait nem gya-

egymás után következő vagy ugyanazon időben feltünő események idejét eléadja, különösen az évek folyama szerént elrendezi.

IDŐSZÁMTAN,

(idő-szám-tan) ösz. fn. A történetírás segédtana, mely a különféle időszámokat tárgyalja, kezdetöket meghatározza, s egymással öszvehasonlítja, s az által a világesemények ideje sorát, s egyes események bizonyos időpontját kijelöli. (Chronologia). V. ö. IDŐSZÁM.

IDŐ SZERÉNT VALÓ,

l. IDŐLEGES.

IDŐSZERŰ,

(idő-szerű) ösz. mn. 1) Bizonyos időszakhoz, korhoz illő, alkalmazott. Időszerű mezei munkák. Időszerű vállalatok, máskép: korszerű. Le-ezt. 2) Mulandó, nem tartós, változó, mint az idő.

IDŐTÁBLA,

(idő-tábla) ösz. fn. Tábla, melyen a történeti események időszám, évszám szerént följegyezvék, elésorolvák. Világtörténetek időtáblája. Hazánk történeteinek időtáblája Árpádtól a legújabb korig.

IDŐTÁBLÁZAT,

(idő-táblázat) ösz. fn. Táblázat vagy rovatok öszvege valamely időbeli történetek idő- és sorszám szerénti kivonatos följegyzésére, egybeállítására, öszvevetésére.

IDŐTÁJ,

(idő-táj) ösz. fn. Mi bizonyos időponthoz közel esik; bizonyos időszaknak köre. Élünk vele, midőn valamely eseménynek időpontját, óráját, napját, évét meghatározni nem tudjuk, vagy nem akarjuk, pl. Reggeli időtájban lopták el pénzemet. Ez azon időtájban történhetett, midőn honn nem valék. V. ö. TÁJ.

IDŐTAN,

(idő-tan) ösz. fn. 1) Tan az égmérsékleti tüneményekről, pl. meleg, hideg változatairól. 2) l. IDŐSZÁMTAN.

IDŐTARTAM,

(idő-tartam) ösz. fn. Az időnek hosszabb-rövidebb részekre felosztása az elmében. A többé-kevésbé hosszabbnak: időszak, időfolyam, ha csak egy pillanatnyi: időpont a neve.

IDŐTARTÁS,

(idő-tartás) ösz. fn. 1) Bizonyos időnek folytonos haladása, tartósága. Felhős, meleg, hideg időtartás. 2) Cselekvési rend v. pontosság, mely szerént valaki a kiszabott, kitűzött időt el nem mulasztja, valaminek idejét megtartja. A tisztviselőnek egyik főkötelessége a pontos időtartás.

IDŐTELÉS,

(idő-telés) ösz. fn. Időfolyás, időhaladás, időmulás az egymás után következő események eltűnése.

IDŐTLEN,

l. IDÉTLEN.

IDŐTÖLTÉS,

(idő-töltés) ösz. fn. Kedves, kellemes, mulattató foglalkozás, mely az idő folyását mintegy sietteti, észrevétlenné teszi, s az unalmat eltávolítja. Neked a vadászat, nekem az olvasás legkedvesebb időtöltésem. Időtöltésre irt könyvek. Időtöltésül hírlapokat olvasni.

IDŐTÖLTÉSBŐL,

(idő-töltésből) ösz. ih. A végett, hogy az idő teljék, unalom elűzésére, mulatság kedveért. Időtöltésből kártyázni, sétálni, színházba menni.

IDŐZÉS,

(i-dő-ez-és) fn. tt. időzés-t, tb. —ék, harm. szr. —e. 1) Időtöltés, időmulatás, késés. 2) Idő kitűzése.

IDRÁNY,

falu Abaúj megyében; helyr. Idrány-ba, —ban, —ból.

IDÜL, IDÜL, (1),

(i-d-ő-ül) önh. m. idül-t. Időnként elékerül vagy hosszú időre kiterjed, meggyökeresedik. Mondják testi nyavalyákról, melyek tartósak és megrögzöttek szoktak lenni.

IDÜL, IDÜL, (2),

(id-ül) önh. m. idül-t. Gyöke id, melyből idv, idves, idvez, idvezül is stb. származnak. Értelme : egészségre, megroncsolt testi állapota jobbra változik, jobban érzi magát, épül, éperedik, magához, erejéhez tér. Máskép : üdül. V. ö. ID, ÜD.

IDÜLÉS, IDÜLÉS, (1),

(i-dő-ül-és) fn. tt. idülés-t, tb. —ek, harm. szr. —e. Nyavalya állapota, midőn hosszabb időre terjed, s meggyökeresedik. V. ö. IDÜL, 1.

IDÜLÉS, IDÜLÉS, (2),

(id-ül-és) fn. tt. idülés-t, tb. —ek, harm. szr. —e. Állapot, midőn valaki idül, azaz egészsége visszatér, jobbá lesz vagy lenni kezd. Felüdülésem után legott útra kelek. Máskép : üdülés.

IDÜLT,

(i-d-ő-ül-t) mn. tt. idült-et. Hosszú időkig tartó, meggyökeresedett, bizonyos időváltozásokkor visszatérő. Mondjuk betegségről, nyavalyákról. Idült csúzos bajok. Idült köszvény.

IDV,

(id-v) fn. tt. idv-et v. —ėt, harm. szr. —e. Gyöke id, mely szanszkrit nyelven am. ünnepel, énekel, vagyis énekkel tisztel, dicsér, áld, boldognak mond. Eredetileg egynek látszik a di gyökkel, s id-v nem egyéb, mint di-v v. dívó, ami dívik, ami dívást, dívó állapotot mutat. Héber nyelven idav, arabul ada am. segít, segély által megszabadít, boldog állapotba helyez, rosz sorsot javít. Idv szóval látszik egyezni a latin ave is. Ezen oszvehasonlítások után idv jelent áldott, boldog, szabad helyzetet v. állapotot, áldást, boldogságot, különösen lelki boldogságot, melyet Isten kegyelme és segítsége által érünk el. Zárt ajakkal : üdv. V. ö. IDVES, IDVEZEL.

IDVARNOK,

falu Torontál megyében; SZŐLLŐS-IDVARNOK, falu ugyanott; helyr. Idvarnok-on, —ra, —ról.

IDVES v. IDVÉS,

(id-v-es) mn. tt. idves-t v. —et, tb. —ek. Idvvel párosult, mi idvet, azaz áldást, szerencsét, boldogságot hoz, különösen a léleknek örök nyugalmat, megelégedést, dicsőítést szerez. Idves szándék, akarat. Idves változások a nemzeti kormányban. Idves törvényczikkelyek. Idves imádság, szent beszédek, oktatások. Máskép : üdvös.

IDVESEN v. IDVÉSEN,

(id-v-es-en) ih. Boldogul, szerencsésen, áldással, lelki megnyugvással; oly módon, mely áldást, szerencsét, boldogságot, lelki nyugalmat szerez, máskép : üdvösen. V. ö. IDVES.

IDVESSÉG v. IDVÉSSÉG,

(id-v-es-ség) fn. tt. idvesség-ét, harm. szr. —e. Idves, azaz áldásos, boldog, szerencsés, nyugodt, megelégedett sors, állapot. Jó fejedelemtől és bölcs törvényektől függ a népek id-

lyekkel valakit találkozás vagy látogatás alkalmával köszöntünk, fogadunk, megtisztelünk. A kinevezett új főnök idvezlete. Angyali idvezlet. A szives idvezletet érzékenyen fogadni. Máskép : üdvözlet.

IDVEZÜL, IDVÉZÜL,

(id-v-ez-ül) önh. m. idvezül-t. Vallási, különösen keresztényi ért. am. lelkileg boldogúl, az Isten választottai között örök, mennyei dicsőséget, boldogságot nyer. Ellentéte : kárhozik, elkárhozik. Aki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; aki pedig nem hiszen, elkárhozik. (Márk. 16. 16). Szélesb ért. boldogúl, sikert ér valamivel. Semmikép nem idvezülheltek vele.

IDVEZÜLÉS, IDVÉZÜLÉS,

(id-v-ez-ül-és) fn. tt. idvezülés-t, tb. —ék, harm. szr. —e. Keresztény ért. az örök mennyei boldogságnak elnyerése, lelki dicsőülés. Ellentéte : kárhozás, elkárhozás. V. ö. IDVEZ, IDVEZÜL.

IDVEZÜLET, IDVÉZÜLET,

(id-v-ez-ül-et) fn. tt. idvezület-ét, harm. szr. —e. Örök mennyei boldogságban, dicsőségben álló lelki állapot. Ellentéte : kárhozat.

IDVEZÜLT, IDVÉZÜLT,

(id-v-ez-ül-t) mn. tt. idvezült-et. Szorosb ért. ki örök mennyei boldogságot, dicsőséget nyert. Istennek idvezült választottai. Idvezült vértanúk, hitvallók, hívek. Szélesb ért. némi kegyelettel mondják a megholtakról általában, s am. boldogult, Istenben elnyugodott. Idvezült apám. Imádkozzunk az idvezült sirja fölött.

IED v. ÍED, IEDÉS, IEDSÉG stb.

l. IJED, IJEDÉS stb.

IF,

elvont gyök, mely megvan az ifju, ifjoncz, ifjad, ifjudik, ifjaszt stb. származékokban. Eredetileg iv, melyből lett iv-ik, iv-adék. Ivik a hal, azaz nemzés végett közlekedik. Dicső ivadék, azaz nemzedék. Fordítva egyezik fi főnévvel. Rokon vele a latin juvenis, német jung, Junker, illir junák szók gyöke. A v, a lágy j betü előtt könnyebb kiejtés végett változik által rokon f betüre, s iv-ju, iv-joncz, iv-jít stb. helyett lesz if-jú, if-joncz, if-jít stb. Tehát if, vagyis iv am. nemzés alapja, s iffjú am. nemzésből eredett, származott. V. ö. IFJ.

IFJ,

(iv-j) törzsök, mely alanyesetben nem használtatik, de fölveszi a hangzóval kezdődő ragokat és képzőket, mint: ifjat, ifjak, ifjam, ifjad, ifja, ifjan, ifjanta, ifjad, ifjít, ifjoncz stb. Gyöke a nemzést v. nemzedek alapját jelentő iv, melyből i képzővel lett iv-i, azaz ivből való, származó, nemzett, született; ebből lett iv-j, if-j. Ilyen képzésűek : cser, cser-i, cser-j; or, or-i, or-j (disznó orja, azaz háta tetején végig nyuló gerincz), tar, tar-i, tar-j (a marha tarán, tarkóján levő hús), sar, sar-i, sar-j (a lesarolt, levágott növény tövéről növő hajtás). V. ö. FI, IF és IFJÚ.

IFFI,

(iv-fi) ösz. régies fn. tt. iffi-at. Gyöke a nemzést jelentő iv v. ivik, s jelent oly fiat, férfi magzatot, kit nem rég ivtak, nemzettek. Ma is sok helyütt divatos : iffiú v. ifiú, ,ifjú‘ helyett. V. ö. IFJ.

laki ifjuvá, vagyis ifjú alakuvá képeztetik. Némely agg nők és piperkőczök jól értenek az ifjításhoz.

IFJODÁS, IFJODIK,

lásd : IFJUDÁS, IFJUDIK.

IFJONCZ,

(if-j-oncz) fn. tt. ifjoncz-ot, harm. szr. —a. Kicsinyező képzőjénél fogva jelent serdülő ifjat, ki a gyerkőcze korból csak imént lépett ki; fürge legényke.

IFJONCZI,

(if-j-onczi-i) mn. tt. ifjonczi-t, tb. —ak. Ifjonczhoz való, illő, ifjonczot illető, arra vonatkozó. Ifjonczi fürgeség, elevenség, könnyelműség. V. ö. IFJONCZ.

IFJONCZILAG,

(if-j-oncz-i-lag) ih. Ifjonczok módjára, fürge ifjak szokása szerint. Ifjonczilag hegykélkedni, tüzeskedni, szeleskedni.

IFJONCZSÁG,

(if-j-oncz-ság) fn. tt. ifjonczság-ot, harm. szr. —a. Azon kor, melyben valaki ifjonczczá lett. Továbbá : ifjonczi tulajdonság, minőség.

IFJONTA,

l. IFJANTA.

IFJÚ, IFJU,

(if-j-ú v. iv-j-u) mn. tt. ifjú-t, tb. —k v. —ak. Az ifj-at és ifj-ak közvetlen törzsöke : ifj, nem ifjú. E szóban az ú valószínűleg az átalakult ó, s e szerént iffjú am. ifjó, azaz oly ember, ki ifjik, ki azon kort érte el, mely az ivásra, vagyis nemzésre, szaporításra képes kezd lenni. Ily képzésűek : válik, váló, válu; gyürik, gyűrő, gyűrű, aszik, aszó, aszú stb. Egyébiránt több szavainkban az ú (ü) csak toldalékbetű vagy utóhangzás, ilyenek varj-u, sarj-u, borj-u, gyapj-u, varj, sarj, borj, gyapj helyett stb. továbbá több ősi magyar neveink, mint : Lelu, Tosu, Undu, Kundu, Etelkuzu; Lél, Tas, Und, Kund, Etelkuz (-köz) helyett. A sínai nyelv általában nem tűri a szó, sőt szótag végén a mássalhangzót, (az n, ng és l kivételével), miért vagy elhagyja ezt, vagy még egy önhangzót vet utána toldalékul, pl. a latin crux ebben így hangzik : ku-ru-szu, nálunk szintén ku-ru-cz, s régiesen : ku-ru-czu. Ifjú kor az, mely a gyermekkor után következik, midőn a növendék nemi ösztönei fejlődni kezdenek, s tart azon évekig, melyekben a test teljesen kiképződik. Az ,ifjú‘ szó mint melléknév, mind a két nembeliekről mondatik : ifjú úr, ifjú legény, ifjú leány, ifjú asszony; de mint főnév csak férfi sarjadékot jelent. Nagy reményű, tanuló ifjú. Hány ifjú jár ezen oskolába? Tűz, lelkesedés illik az ifjuhoz.

IFJÚAN,

(if-j-ú-an) ih. Ifjú módon, ifjak szokása szerént; ifjúilag. Ifjúan öltözködött, kicziczomázott aggnő.

IFJÚASSZONY,

l. IFJASSZONY.

IFJÚDAD,

(if-j-ú-dad) kicsinyező mn. tt. ifjúdad-ot. Igen ifju, csak most serdülni, pelyhesedni kezdő; ifjacska, fiatalka.

„Szüvedben bátor miként vad oroszlán,
  Azért neveztek bátor Lászlónak,
  Mikoron méglen ifjúdad volnál.“
Régi ének Sz. László királyról.

keltekor, nap nyugtakor. Ebédkor, vacsorakor). Innét valamint a kor rag, úgy valószinű, hogy az ig is eredetileg főnév volt, s annyit tett, mint : határ, czél, korlát, terjedés, de bizonyos helyre vagy időre szorítással, korlátolással. Erre mutatnak 1) a benne rejlő, s mozgást, lépést, távolodást jelentő i gyökelem, (valamint a különben vékony hangu iget); 2) az oszvehozást, oszvekötést jelentő g betü. A g betühangnak ezen értelme van az iga szóban is. Lehető az is, hogy ig, mely régente inkább ég alakban divatozott (mint ma is ,mindég‘ szóban) : addég eddég, estég, váltég, stb. vég főnév módosúlata, pl. Balaton-ig == Balaton-vég, diófa-ig == diófa-vég. Ebben : mind végig maig is fennáll, még pedig e szerént kettőztetve is, mint nál, ebben : nálamnál. A törökben dek (dak) v. degin v. dejin, úgy látszik degmek v. dejmek (am. érni, érinteni) igétől ered. Dsagataj nyelven : tigin, tigrü (Abuska). Rokon vele : igen, mint ,nagyon‘ értelmű szóban levő, s elavult melléknév ig, melyet Molnár A. szótárában ig-jó (satis bonus), ig-jól (sat bene) értelemben olvasunk, s ha a ma is közdivatú igen határozót hozzávetjük, annyit jelent, mint : bő, nagy, a meddig csak határa terjedhet, végső határáig, pl. igen hosszú, magas, széles; igen jó, rosz, szép, rút stb. Különbözik ettől az állító igen, mely ,igyen‘-ből látszik módosultnak; ennek tehát törzse : így.

Az -ig névrag nagyon kedveli a lan, len toldalékot, pl. míglen, addiglan, egyiglen, ideiglen, holtiglan, pediglen; a Tatrosi codexben : hetediglen, véreiglen, pitvariglan, harmadnapiglan, határaiglan, maiglan, eddéglen stb. A mult részesülő különösen szereti fölvenni ezen ig ragot, toldalékokkal vagy a nélkül, mint csordul-t-ig, un-t-ig, él-t-ig (mind éltig), hol-t-ig, vál-t-ig, duz-t-ig stb. és : csordultiglan, éltiglen, holtiglan stb. amidőn az öszvetett tig rag közelebb jár a török dek, deg-in és csagataj tig-in ragokhoz.

IGA,

(ig-a) fn. tt. igá-t. Gyöke az egybekötést, foglalást jelentő ig, mely eredetileg igének vétetvén, ebből lett ig-ó részesülő, innen ig-a jelenti azon eszköz nevét, mely öszvefoglal valamit, különösen melybe a vonó barmokat fogják, u. m. járom, hám; honnét : igás ökör, igás ló. Így lett czik, csig, csat, pat, ragy stb. gyökökből közvetlenül : czika, csiga, csata, pata, ragya. Megegyezik vele a latin jugum, német Joch, cseh goch, ghó, perzsa ju, jugh, török jik, sínai héng és nge, szanszkrit juds, jugan, hellén ζυγόν, ζυγός, orosz igo, svéd ok, dán aag, finn ies stb. s a szanszkrit juds egyezik a latin jungo, hellén ζεύγω stb. szókkal, s a magyar juh, juha (a szekér elejének egyik része) stb. V. ö. JÁROM. Igába fogni a tinót, ökröt. Igát húzni. Igából kitörni. Különösen am. kettejével igázott, igába fogott. Egy iga ökör, azaz két ökör, négy iga ökör, nyolcz ökör. Átv. ért. öszvekapcsolás, nevezetesen férjnek és nőnek házasság általi párosodása. Igába fogás (Pázmán), képes kifejezéssel am. nyomás, elnyomott állapot, szolgaság, teher, teherviselés, hódultság. Iga alá vetni, iga alatt tartani. Iga alatt nyögni.

„Ha jutalmat a hív nem kap,
Nem igazat papol a pap.“
Népvers. (Terhes Sámuel költeménye).

2) Becsületes, egyenes szivű, nem tettetett, nem alattomos, nem ál utakon járó, az erkölcsi szabályok határai között maradó, működő; erkölcsileg jó. Igaz ember. Igaz barát, barátság. Ritka madár az igaz barátság. (Km.). Igaz szándék, akarat. Igaz indulat, vonzalom, hajlandóság, hűség, ragaszkodás. Igaz járatban lenni. Igaz járatbeli.

„Hogyha ekképen nem cselekesztek,
Az igaz útról eltévelyedtek,
Isten barátját fölgörjesztitek.“
Panaszló ének 1549-ből. (Thaly K. gyűjt.).

3) Valódi, eredeti, sajátos, nem hamisított. Igaz gyöngy. Igaz hit. Igaz magyar. Igaz kenyér. Meghozta az igaz kenyér. (Km.). 4) Jogos, törvényes. Igaz biróság. Igaz ítéletet hozni. 5) Használták a régiek nyomosításul is mintegy ,igen‘ vagy ,egészen‘ v. ,nagyon,‘ v. ,nagy‘ helyett, pl. a Debreczeni Legendáskönyvben : igaz elég am. nagyon v. teljesen elég; igaz ideje már am. nagy ideje már; igaz úgy lön am. egészen úgy lön. 6) Használják főnevül is, amidőn jelentése a) Oly ismeret, mely az ismetan szabályaival megegyezik. Igazat mondani. Föltalálni az igazat. Nincs igazad. Őneki igaza van. Mondj igazat, betörik a fejed. Ami észtanilag nem igaz, természettanilag sem lehet az. (Verum, veritas). b) Jog; törvény; szabály. A természet igaza szerént (Martonfalvi). Isten igaza. Isten igazában. Igazat tartani valamihez. Nemzet igazai. Sinór igazában (szabálya, vonala szerént).

IGÁZ,

(ig-a-az) áth. m. igáz-tam, —tál, —ott. Igába fog, igába szorít. Átv. ért. hatalma alá hódít, rabbá, szolgává tesz.

IGAZALL,

(ig-az-all) áth. m. igazall-tam v. —ottam, —tál v. —ottál, —t v. —ott; htn. —ni v. —ani. Igaznak vél v. vall v. tart.

IGAZÁN,

(ig-az-án) ih. igaz-an helyett, mint magyar-án magyar-an h. A képző hosszú hangzójában, úgy látszik, némi nyomatosság rejlik. Értelme : valósággal, őszintén; jelesen, derekasan, kitünőleg, ugyancsak. Igazán ott voltál? Igazán megvallom. Igazán megmondtam, ami szivemen feküdt. Ez már igazán legény a talpán. Szólj igazán, nem te cselekedted?

IGAZÁNDI,

(ig-az-án-di) mn. tt. igazándi-t, tb. —ak. L. IGAZDAD.

IGÁZÁS,

(ig-á-zás) fn. tt. igázás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Cselekvés, midőn valamely barmot igába fognak, vagy átv. ért. valakit szabadságától fosztva hatalom alá kerítenek, meghódítanak.

IGAZDAD,

(ig-az-dad) mn. tt. igazdadot. Valószinű, hihető.

IGAZELMŰ,

(igaz-elmű) ösz. mn. Szavaiban és tetteiben az igaznak szabályaihoz alkalmazkodó, jog szerént szóló és cselekvő (loyal).

IGAZHITŰ,

(igaz-hitű) ösz. mn. Így nevezik magukat jobbára minden felekezetbeli keresztények, más felekezetűek irányában, mennyire saját hitvallásukat tartják igaznak, s annak hitágazataihoz szorosan ragaszkodnak.

„Ha belépsz a templomba,
Vess keresztet magadra,
Nem vetek én, nem biz én
Igazhitű vagyok én.“
(Népies vers).

E tulajdonságot a római katholika vallás, különösen pedig a görög nem egyesült hívek felekezete igényli, sőt czímül használja. (Orthodoxus).

IGAZI,

(ig-az-i) mn. tt. igazi-t, tb. —ak. Valódi, nem korcs, nem hamisított; törvényes; jeles, derék, a maga nemében kitünő. Igazi tokaji bor. Igazi angol borotva. Igazi örökösök. Ez már igazi mulatság.

IGAZIBAN,

(ig-az-i-ban). A székelyeknél am. igazában.

IGAZISÁG,

(ig-az-i-ság) fn. tt. igaziság-ot, harm. szr. —a. Valaminek valódisága, meg nem hamisított állapota. Hogy ez angol aczél, jót állok igazisága mellett.

IGAZÍT, IGAZIT,

(ig-az-ít) áth. m. igazít-ott, htn. —ni v. —ani. 1) Igaz, egyenes irányba vagy bizonyos határ, czél felé térít valakit vagy valamit. Útba igazítani az eltévedtet. Másfelé igazítani az utast. Beigazítani a városba. Kiigazítani a sűrű erdőből. Föligazítani az idegent a lépcsőkre, a harmadik emeletbe. Rendre igazítani a kihágókat. Visszaigazítani az elkésett munkásokat. 2) Rendez, helyez, intéz, alkalmaz. Helyre igazítani az elhányt könyveket. Sorba igazítani a fegyvergyakorló ujonczokat. Testhez igazítani a ruhát. A hordónak kidűlő fenekét beigazítani. Előre vagy hátra igazítani az óramutatót. 3) Javít, helyrehoz. Hibákat igazítani. Ha elrontottad, igazítsd meg. 4) Távolít, űz, hajt, elkerget, elűz. Kiigazítani valakit a tanácsteremből. Ne hetvenkedjél, vagy eligazítlak. Legények, igazítsátok ki e szemtelen embert.

IGAZÍTÁS, IGAZÍTÁS,

(ig-az-ít-ás) fn. tt. igazítás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Cselekvés, mely által valakit vagy valamit igazítunk; el-, meg-, föl-, ki-, visszaigazítunk. Útba, rendre, helyre igazítás. Ügyek eligazítása stb. V. ö. IGAZÍT.

IGAZÍTÓ, IGAZÍTÓ,

(ig-az-ít-ó) 1) mn. tt. igazító-t. Aki igazít vagy mivel igazítanak valamit. 2) Fn. jelenti némely mesteremberek szerszámait, melyekkel valamit igazítani szoktak, ilyen a) fa nyelű, ösztökeforma vaseszköz a csizmadiáknál, melylyel a csizmabőrt kinyújtják, b) szűcsök bőrnyújtó vaseszköze.

IGAZÍTÓCSAVAR,

(igazító-csavar) ösz. fn. Csavar némely eszközökön, mely által illő helyeikre lefeszíttetnek, hogy kellőleg működni lehessen velök.

IGAZÍTÓFA,

(igazító-fa) ösz. fn. Fa eszköz, melylyel valamit kellő helyére igazítunk.

igaznak, jónak nyilvánít valamit. A szónok állításait igazolni. A szolgabíró tiszti eljárását igazolta a közgyűlés. A vádat igazolták a tanúk. 2) Visszaható név-mással am. magát bűntelennek lenni kimutatja, kimenti. Igazold magadat. A lopás gyanuja ellen nem képes magát igazolni.

IGAZOLÁS,

(ig-az-ol-ás) fn. tt. igazolás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. 1) Helyeslés, helybenhagyás, jóváhagyás. Szavait a hallgatók köz igazolása követte. 2) Mentség, törvényes bebizonyítás. Mily okokat hozasz fel igazolásodra?

IGAZOLÁSI,

(ig-az-ol-ás-i) mn. tt. igazolási-t, tb. —ak. Igazolást illető, arra vonatkozó. Igazolási jegy, irat.

IGAZOLHATATLAN, IGAZOLHATLAN,

(ig-az-ol-hat-[at]lan) mn. tt. igazolhatlan-t, tb. —ok. Amit helyeselni, helybenhagyni vagy bizonyos vád alól kimenteni nem lehet. Határozókép am. igazolhatlanul.

IGAZOLHATLANSÁG,

(ig-az-ol-hat-lan-ság) fn. tt. igazolhatlanság-ot, harm. szr. —a. Valamely ügynek oly állapota, melyet menteni vagy törvényesen bebizonyítani nem lehet.

IGAZOLHATLANUL,

(ig-az-ol-hat-lan-ul) ih. A nélkül, hogy igazolni lehessen vagy igazolva volna.

IGAZOLHATÓ,

(ig-az-ol-hat-ó) mn. tt. igazolható-t. Amit igazolni lehet. Igazolható eljárás.

IGAZOLVÁNY,

(ig-az-ol-vány) fn. tt. igazolvány-t, tb. —ok. Igazoló irat.

IGAZSÁG,

(ig-az-ság) fn. tt. igazság-ot, harm. szr. —a. 1) Igaz állítás, ami az ész- vagy ismetani szabályokkal megegyezik. Észtani, természettani, erkölcsi igazság. Történeti, mennyiségtani igazság. Igazságot beszélni, mondani. Valaminek igazsága felől meggyőződni. Legtovább mehet ember az igazsággal.

„Ez világ bánja az igazságot,
És oltalmazza az hamisságot.“
Panaszló ének 1549-ből (Thaly K. gyűjteménye).

Használtatik bizonyító indulatszó gyanánt is, s am. úgy van! Igazság! 2) Törvényes ért. ami a törvényekkel szorosan megegyezik, ami kinek-kinek megadja a magáét; különösen a peres felek ügyében bíróilag kimondott törvényszerű ítélet. Igazság utján járni. Igazságot szolgáltatni. Igazság szerént ez a föld engem illet. Tisztelet, becsület, de igazság is. Meghalt Mátyás király, oda az igazság. (Km.).

„El kell veszni a világnak,
Vagy győzni az igazságnak.“
Népvers (Terhes Sámuel költeménye).

3) Hiteles bizonyítvány, pl. útlevél, ajánlólevél stb. Hol van az igazságod? hadd olvassam el. Máskép : igazságlevele.

IGAZSÁGBARÁT,

(igazság-barát) ösz. fn. Személy, ki önzés és részrehajlás nélkül minden tettei-

IGAZSÁGTALAN,

(ig-az-ság-talan) mn. tt. igazságtalan-t, tb. —ok. Mások jogait sértő, jogtalan, törvénytelen; igazság ellen szóló és cselekvő. Igazságtalan fejedelem, bíró. Igazságtalan megtámadás, háború. Határozóképenség am. igazságtalanul.

IGAZSÁGTALANSÁG,

(ig-az-ság-talan-ság) fn. tt. igazságtalanság-ot, harm. szr. —a. Állapota vagy tulajdonsága valaminek, mely szerént igazságtalannak mondatik; törvénytelenség, jogtalanság.

IGAZSÁGTALANUL,

(ig-az-ság-talan-ul) ih. Törvénytelenül, mások jogait, igazait sértve, jogtalanul.

IGAZSÁGTÉTEL,

(igazság-tétel) ösz. fn. Valamely ténynek az igazság vagy jog elveire alkalmazása, és különösen a bírói körben a jog kimondása, egyszersmind a kimondott jognak valósítása, tettes végrehajtása. A régieknél : igaztétel. „Kegyemed jól tudja azt, mikor tavaly böjtben Posonba törvényem vala nádor ispán uram ő nagysága előtt Zoltay Andrással... hanem most kenyergettem volt ő nagyságának, hogy ebben az dologban mi kezünk biróth hanna (hagyna), azért ő nagysága azt parancsolja levelébe, hogy ezeket az leveleket te kegyelmednek küldeném, és azt is parancsolja, hogy mi kezünk Zoltay Andrással minemő dolog volt, abban kegyelmedet hatta bíróvá.... hogy megértsem, mely napot végez kegyelmed és az helyt is, hol legyen az igaztétel.“ 1555-diki levél. Szalay Á. gyűjteménye. Máskép szintén a régieknél : törvénytétel, törvényszolgáltatás.

IGAZSÁGÜGY,

(igazság-ügy) ösz. fn. Az igazság, vagyis jog kiszolgáltatására vonatkozó, s főleg közhatósági működések öszvege. Az igazságügy alkotmányos országokban jobb lábon áll, mint korlátlan egyeduralmakban.

IGAZSÁGÜGYI,

(igazság-ügyi) ösz. mn. Igazságügyet illető, arra vonatkozó. Igazságügyi minister. Igazságügyi törvények, rendszabályok.

IGAZSZABÁSÚ,

(igaz-szabású) lásd : IGAZSZÍNŰ.

IGAZSZÍNŰ,

(igaz-színű) ösz. mn. Valószínű, igazhoz hasonlító, közelítő, igaz gyanánt elfogadható.

IGAZSZIVŰ,

(igaz-szivű) ösz. mn. Egyenes szivű, őszinte, nem tettető, nem szineskedő, nem álérzésű, nyilt szivű. Igaszszivű barát, jóakaró.

IGAZSZIVŰSÉG,

(igaz-szivűség) ösz. fn. Egyenes, nyilt szivűség, őszinteség, szineskedés, tettetés nélküli becsületesség.

IGAZTALAN,

(ig-az-talan) mn. tt. igaztalan-t, tb. —ok. 1) Valótlan, hamis, hibás, az ész- és ismerettan törvényeivel ellenkező. Igaztalan állítás, okoskodás. 2) Jogtalan, törvénytelen; mások személyes vagy birtoki jogaival meg nem férő. Igaztalan vámrendszer. Igaztalan terhek, adók. Határozókép am. igaztalanul.

IGAZTALANSÁG,

(ig-az-talan-ság) fn. tt. igaztalanság-ot, harm. szr. —a. 1) Valótlanság; valamely

igen vagy sőt igen. Még sem olvastad el a hírlapot? Vagy igen. Némely névragokat is fölveszen : igent mondani, igennel válaszolni. Ezen második értelmű igen szótól származik igenleg, igenleges stb.

IGEN, MAGYAR-,

mezőváros Erdélyben, Alsó-Fejér megyében; helyr. Igen-be, —ben, —ből.

IGENÁM,

(igen-ám) l. IGENBIZON.

IGENBIZON,

(igen-bizon) öszvetett alakban állító, erősítő, azonban kedélyes nyomosítása ,igen‘ szónak. Ugyanezen ,bizon‘ és ,ám‘ szókat maga mellé veszi az ,úgy‘ szó is, mint állító felelet : úgybizon, úgyám.

IGÉNÉL, IGENÉL,

(ig-én-él) áth. m. igénél-t v. igénlétt, htn. —ni v. igénleni. 1) Valamit soknak, nagynak vall, mond; igen szóval sokall, nagyoll; helyesebben : igenell. 2) Szokottabb ért. igen szóval bizonyít, erősít, helybenhagy.

IGÉNÉLÉS, (ig-én-él-és) fn. l. IGÉNLÉS.

IGÉNÉZ,

(ig-én-éz) áth. és önh. m. igénéz-tem v. igénz-éttem, —tél v. —éttél, igénéz-étt, htn. —ni v. igenz-ėni. 1) Igen szóval nagyít. Mindent igénézni. 2) bizonyító, helybenhagyó igen szóval gyakran él, ,igen‘-nel felel. Olyan, mint : bizonyoz, adtáz, teremtettéz.

IGENÉV,

(íge-név) ösz. fn. L. RÉSZESÜLŐ.

IGEN IS,

h. és indulatszó. 1) Nagyon is, sőt igen nagyon, kelletén túl. Igen is sokat kíván tőlem. 2) (Összeírva: igenis). Minden bizonynyal, kétség kívül. V. ö. IGEN.

IGÉNKÉNT, l. ÍGÉNKÉNT.

IGÉNLEG,

(ig-én-leg) ih. Állítólag, bizonyítólag, helybenhagyólag. Igenleg válaszolni a kérdésre, a kérelemre. Ellentéte : nemleg, tagadólag.

IGÉNLEGES,

(ig-én-leg-es) mn. tt. igénleges-t v. —et, tb. —ek. Észtanilag oly ítéletről mondjuk, mely által a kérdés alatti tulajdonságot az alanyról állítjuk, vagyis melyben a mondomány az alanynyal megegyezik, pl. Ez a fal fehér. Ellentéte : nemleges v. tagadó, v. tagadólagos. Szélesb ért. am. létező, való, pl. Igenleges haszon, jövedelem (positiv).

IGÉNLEGI,

(ig-én-leg-i) mn. l. IGÉNLEGES.

IGÉNLÉS,

(ig-én-él-és) fn. tt. igénlés-t, tb. —ek, harm. szr. —e. Valaminek igen szó általi bizonyítása, erősítése, helybenhagyása. V. ö. IGÉNÉL.

IGÉNLŐ,

(ig-én-él-ő) mn. tt. igénlő-t. Igen szóval bizonyító, helybenhagyó, erősítő; jóváhagyó. Igenlő válasz, nyilatkozat.

IGÉNLŐLEG,

(ig-én-él-ő-leg) ih. Igen szóval bizonyítólag, erősítőleg, helybenhagyólag. A kérdésre, kérelemre igenlőleg válaszolni.

IGENPATAKA,

erdélyi falu Alsó-Fejér megyében; helyr. Igenpataká-n, —ra, —ról.

IGÉNSÉG,

(ig-én-ség) fn. tt. igénség-ét. Valaminek fölöttisége, túlságos volta.

IGÉNSÉGGEL,

(ig-én-ség-vel) ih. Igen nagyon, fölöttéppen, szertelen módon.

IGENSZÓ,

(igen-szó) ösz. fn. Az ,igen‘ mondása, az ,igen‘ felelet adása.

jeles tulajdonságai daczára nem rátartós. Igénytelen alázatos ember. Igénytelen külsejű ifjú. Határozóilag am. igény nélkül.

IGÉNYTELENSÉG,

(ig-e-eny-telen-ség) fn. tt. igénytelenség-ét, harm. szr. —e. Tulajdonság, melynél fogva valaki igénytelen. Oly ember, kiben mély tudomány igénytelenséggel párosul. V. ö. IGÉNYTELEN.

IGÉNYTELENÜL,

(ig-e-eny-telen-ül) ih. Igény, azaz követelés nélkül, szerényen, érdemei s jeles tulajdonságai daczára kitüntetés után nem vágyva, el nem bizakodva.

IGERAG, IGERAGOZÁS, l. ÍGERAG, ÍGERAGOZÁS.

IGÉR, IGÉRÉS, IGÉRET, IGÉRKEZIK stb. L. ÍGÉR, ÍGÉRÉS, ÍGÉRET, ÍGÉRKEZIK.

IGESZÓ,

(ige-szó) ösz. fn. L. ÍGE.

IGET,

(i-g-et) önh. m. iget-tem, —tél, —ėtt. Gyöke a mozgást, menést jelentő i. (V. ö. I gyök-elem). Képzésre hasonló az ugat (u hangon kiabál) jajgat (jaj hangon veszélkel) igékhez. Értelme : apró, sebes lépésekkel siet, porozkál. A nyargal és vágtat nagyobb lépéseket jelent. Iget a ló. Iget a zsákmány után siető, vagy megriasztott farkas. Zártabb ajakkal : üget.

IGETÉS,

(i-g-et-és) fn. tt. igetés-t, tb. —ėk, harm. szr. —e. Igetve lépés, sietés. Lóigetés, farkasigetés. Máskép tájejtéssel : ügetés.

IGETŐ, (1),

(i-g-et-ő) mn. tt. igetőt. Igetve menő, siető, porozkáló. Igető paripa.

IGETŐ, (2), (íge-tő) ösz. fn. l. ÍGETŐ.

IGETÖRZS v. —TÖRZSÖK, (íge-törzs v. -törzsök); l. ÍGETŐ.

IGÉZ, IGÉZÉS, IGÉZET stb., l. ÍGÉZ, ÍGÉZÉS, ÍGÉZET stb.

IGIRAT,

(ig-irat) ösz. fn. Némelyek által ajánlott új szó az általán használt helyesírás helyett, mely azonban eddig csak a szótárokban foglal helyet.

IGJÓ,

(ig-jó) ösz. mn. Régiesen am. igen jó, nagyon jó.

IGJÓL,

(ig-jól) ösz. ih. Régiesen szólva am. igen jól, nagyon jól.

—IGLAN,

(ig-lan) hely- és időhatározókat képző öszvetett rag, mely az illető hely vagy idő teljes bevégeztét jelenti, s a határpontot bezárólag magában foglalja, s ennél fogva több s nyomatosabb, mint az egyszerű ig, pl. egyiglen, egy lábiglan elvesztek, am. egy sem maradt meg. Egyig elvesztek, am. mind elvesztek egyen kívül. Holtomiglan, holtaiglan, am. életem és életed utolsó perczéig. A vékony hangú szók után : iglen. Nap esteiglen, eddiglen.

IGLEL,

(ig-el-el) áth. m. iglel-t. Ritka használatu tájszó, am. valakit gyakran s keményebb szavakkal, igékkel fedd, dorgál. Ezen értelménél fogva gyöke azon ig, melyből az íge származik.

IGLÉNCZ,

falu Beregh megyében; helyr. Igléncz-ėn, —re, —ről.

IGTATÁS,

(ig-tat-ás) fn. tt. igtatás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Cselekvés, mely által valakit v. valamit igtatnak, beigtatnak. V. ö. IGTAT.

IGTATÁSDÍJ,

(igtatás-díj) ösz. fn. Díj, melyet némely igtatásokért fizetni kell.

IGTATEK,

(ig-tat-ėk) fn. tt. igtaték-ot, harm. szr. —a. Jegyzet, mely bizonyos tárgyra nézve jegyzőkönyvbe iratik, valahová besoroztatik.

IGTATÓ,

(ig-tat-ó) mn. és fn. tt. igtató-t. Mint mn. 1) Birtokba helyező, bevezető. Igtató királyi személy. 2) Hivatalba, tisztségbe, rangba helyező. Igtató biztos. 3) Jegyző, bejegyző. Igtató hivatal. Mint főnév jelent 1) hatósági személyt, kinek különös tiszte a folyó ügyek kivonatát az illető hatósági jegyzőkönyvbe irni; 2) oly személyt, ki más valakit ujonnan nyert birtokába, jogaiba, hivatalába bevezet.

IGTATÓKÖNYV,

(igtató-könyv) ösz. fn. Hivatali jegyzőkönyv, melybe a folyó ügyek czímei s beadásuk napja besoroztatnak.

IGY, (1),

(i-gy) elavult törzsök és fn. tt. igy-et. Mai kiejtés szerént : ügy. Gyöke a mozgást, menést, haladást jelentő i. Származékai : igyekezik, igyekezet, igyel, igyeheszt. V. ö. ÜGY.

IGY, (2), ih. l. ÍGY.

IGYEHESZT,

(i-gy-eh-esz-t) áth. m. igyeheszt-étt, htn. —ni v. —ėni. Dunán túli tájszó, s am. valamire felbiztat, felloval valakit. Gyöke a mozgást, haladást jelentő i, törzsöke igy (ügy), az eh közép képző, mint a por-h-asz-t, gör-h-esz-t igékben a tiszta h. Igyeheszteni tehát valakit nem más, mint mozgásba hozni, megindítani, igyekezővé tenni, és pedig némi erőtetéssel.

IGYEKÉZET,

(i-gy-e-kéz-et) fn. tt. igyekézet-ėt. Iparkodó mozgalom valamely czélnak elérésére; törekvési, haladási akarat.

IGYEKÉZIK,

(i-gy-e-kéz-ik) k. m. igyekez-tem, —tél, —ėtt. Valamire törekszik, iparkodik, mozgásnak jeleit adja, mozog. Gyöke a mozgást, haladást jelentő i. V. ö. IGY, (1). Igyekezni valamire. Igyekeztem rajta. Csak igyekezzél, czélodat éred. Máskép : igyekszik.

IGYEKSZIK,

(i-gy-e-kesz-ik) k. jelenidő : igyekszem, igyekszel, igyekszik, igyekszünk, igyekszétek v. igyekeztek, igyekszenek v. igyekeznek. Első mult : igyekvém, igyekvél, igyekvék stb. Részesülő : igyekvő. Jövendő : igyekvendem stb. A többi időt igyekezik után képezi. L. IGYEKÉZIK.

IGYEN, (1), ih. l. ÍGYEN.

IGYEN, (2),

(igy-en) fn. egyen helyett, melyből tájejtéssel igyenes v. igenyes erednek. V. ö. EGYEN.

IGYENES,

(igy-en-es) mn. tt. igyenes-t v. —et, tb. —ek. 1) Minek fölszine ugyanazon magasságú, vizirányos; nem görbe, nem dombos stb. Igyenes tér, mező, út. 2) Sudarasan nőtt. Igyenes termet, igyenes fa. Több vidéki tájszó. V. ö. EGYENES.

IGYENESEN, l. EGYENESEN.

Ha ihatnál, igyál. Aki ihatnék, jöjön ide, van itt bor. Múlt időben is használják. Ihatnám volt vagy vala. Tréfásan főnév gyanánt felveszi a személyragokat. Ennek az embernek mindig ihatnékja van. V. ö. —HATNÉK.

IHATÓ,

(i-hat-ó) mn. tt. iható-t. Amit inni, meginni lehet. Iható víz. Az egész városnak nincs iható vize. Ez iható jó borocska.

IHATÓSÁG,

(i-hat-ó-ság) fn. tt. ihatóság-ot, harm. szr. —a. Italneműek tulajdonsága, midőn frissek, tiszták, ízlenek stb.

IHEG,

(ih-eg) önh. m. iheg-tem, —tél, —ėtt. L. LIHEG v. PIHEG. Ikerítve : iheg-piheg.

IHEN,

tájszó e helyett : ihon. Ihen ni!

IHESKEDIK-PIHESKEDIK,

ikerített szó; Kassai J. szerént am. szuszog, szuszi-musziképen dolgozik valamit.

IHL, ÍHL,

(ih-l v. ih-el) áth. m. ihl-ėtt, htn. —ėni. Gyöke a fuvást, lehelést jelentő gyöngéd ih hang, s am. finom, gyöngéd, mintegy szellemi lehellel, fuvással érint. Egyezik vele leh, mely mint ige és lehellést jelentő önálló szó elején a régieknél, pl. a Carthausi névtelennél : „De mikoron mégis lehne, gerelyekkel általverék őtet.“ Ihl inkább szellemi értelemben vétetik, s am. lelkesít, szellemi mozgásba vagy működésbe hoz. Isten lelke ihlette a prófétákat. Lelkét mennyei szellem ihli. Isten ihlette belénk a természet örök törvényeit. „Azonközben úristen szívében íhlé (sugallá) az vén remetének, hogy megkérdené őtet.“ Sz. Katalin prózai legendája. A törökben ilham am. ihlés (inspiratio). Rokon vele : sugal vagy sugall. Mai napság szokottabban : ihlet.

IHLA,

hegy neve Szepes megyében.

IHLEL, ÍHLEL,

(ih-l-el v. ih-el-el) áth. m. ihlel-t. Kettőztetett képzőjénél fogva am. folytonosan, hathatósan ihli, sugal. V. ö. IHL.

IHLELÉS, ÍHLELÉS,

(ih-l-el-és) fn. tt. ihlelés-t, tb. —ėk, harm. szr. —e. Folytonos, hathatós ihlés, sugalás. V. ö. IHLÉS.

IHLELET, ÍHLELET,

(ih-l-el-et) fn. tt. ihlelet-ét, harm. szr. —e. Érzés vagy ismeret, mely ihlelesből veszi eredetét, sugalat. Az isteni jóslók írásban közlötték a mennyei ihleletet. Ez nem mindennapi érzelem, hanem felsőbb ihlelet. V. ö. IHLELÉS.

IHLELT, ÍHLELT,

(ih-l-el-t) l. IHLETETT.

IHLÉS, ÍHLÉS,

(ih-l-és) fn. tt. ihlés-t, tb. —ėk, harm. szr. —e. Gyönge, finom, mintegy szellemi lehelés, sugalás, fuvalás. Isteni, mennyei ihlés. Az Isten ihléséből adatott minden írás. (Sz. Pál. Timoth. II. 3. 16.). „Gyakorta jevendőket megismer vala szentléleknek íhléséből.“ Carthausi névtelen.

IHLET, ÍHLET, fn. l. IHLELET.

IHLETÉTT,

(ih-l-et-ėtt) mn. tt. ihletett-et. Szellemi, felsőbb sugalás által érintett, lelkesített, érzelmekre, tettekre gerjesztett vagy ismeretekre jutott.

IJEDELMES,

(i-j-ed-el-mės) mn. tt. ijedelmes-t v. —et, tb. —ek. 1) Ijedelemre hajlandó, könnyen ijedő. 2) Ijedelmet okozó, ijedelemmel járó. Ijedelmes tünemény, látvány.

IJEDÉS,

(i-j-ed-és) fn. tt. ijedés-t, tb. —ėk, harm. szr. —e. Kellemetlen érzelmi változás, mely akkor támad bennünk, midőn valamely képzelt vagy való rosz első benyomását érezzük. Hirtelen, vak ijedés. Átesni az első ijedésen. Igyunk erre az ijedésre. (Km.). A hány lövés, annyi ijedés.

IJEDHETETLEN,

(i-j-ed-het-et-len) mn. tt. ijedhetetlen-t, tb. —ėk. Igen bátor, elszánt, erős idegzetű, kit megijeszteni nem lehet.

IJEDKÉZIK,

(i-j-ed-kėz-ik) k. m. ijedkėz-tem, —tél, —ėtt. Gyakran, könnyen ijed, ijedez.

IJEDŐS,

(i-j-ed-ő-es) mn. tt. ijedős-t v. —et, tb. —ek. Könnyen, hamar ijedő, ijedékeny. Ijedős ló.

IJEDŐSSÉG,

(i-j-ed-ő-es-ség) fn. tt. ijedősség-ét, harm. szr. —e. Hajlandóság, melynél fogva könnyen, hamar megijed valaki v. valami. Ijedősségtől elszoktatni valakit.

IJEDSÉG,

(i-j-ed-ség) fn. tt. ijedség-ét, harm. szr. —e. A kedélynek hirtelen megrázkódása, és vele járó kellemetlen érzés, melyet bennünk valamely véletlen rosznak hatása gerjeszt. Nagy ijedség. Halálos ijedség. Minden tagját átfutotta az ijedség. Az volt ám az ijedség. Ijedségében nem tudta, mit tegyen.

„Mint sas fészkibe ha idegen sas szállua :
  Verte vadul szivét az ijedség szárnya.“
Arany J.

IJEDT,

(i-j-ed-t) mn. tt. ijedt-et. Valamely véletlen rosznak hatása által felriadt, megrázkódott, zavarba jött. Ijedt emberek futkostak az utczán. Halálra ijedt gyermek. Személyragozva : ijedtemben, ijedtedben, ijedtében stb., am. ijedt állapotomban, állapotodban stb. Ijedtében azt sem tudta, fi-e vagy leány.

IJEDTEN,

(i-j-ed-t-en) ih. Ijedt állapotban. Ijedten felugrott székéről.

IJEDTSÉG, (i-j-ed-t-ség), l. IJEDSÉG.

IJÉGET, (i-j-ég-et), l. IJESZGET.

IJESZ,

(i-j-esz) fn. tt. ijesz-t, tb. —ėk. Általán, képzelt vagy valóságos tárgy, mely ijedséget szokott gerjeszteni, vagy melylyel ijeszteni szoktak, pl. kísértet, boszorkány, gyerekijesztő mumus, stb.

IJESZGET,

(i-j-esz-g-et) gyak. áth. m. ijeszget-tem, —tél, —ėtt. Többször ismételve, folytonosan ijeszt, ijedségbe ejteget, valamely roszszal fenyeget. Vészhírekkel ijesztgetni a népet. A gyermeket mumussal ijesztgetni. A székelyeknél gyakran jeszget (,ijeszget‘ helyett) „ő az éjjel megölte a huszonnégy tolvajt, akik fekete gyász várossát ojan rég jeszgetik.“ Kriza J. gyűjt.

IJESZGETÉS,

(i-j-esz-t-g-et-és) fn. tt. ijeszgetés-t, tb. —ėk, harm. szr. —e. Cselekvés, mely által valakit v. valamit ijeszgetünk, valamivel fenyegetünk. V. ö. IJESZGET.

IK, (2), elvont gyök ikat, iklat, ikrándik, ikránik szókban; rokon ök gyökkel (öklet szóban), és előtéttel bök, hök, lök, lük, zak gyökökkel (az utolsók lüktet és zaklat, zakatol szókban). L. IKAT, IKLAT, IKRÁNDIK.

IK, (3),

fn. tt. ik-et. A székelyeknél am. ék, hegyes végű test, szilárd és hasítható testek széthasogatására, s boltozatok bezárására. Innen a székelyeknél : ikel, megikel, ikszeg. L. ÉK, ÍK.

—IK, (1),

a közép- és kül-, s belszenvedő igék egyesszámu harmadik személyraga, pl. tör-ik, vál-ik, nyúl-ik, hányód-ik, vetőd-ik, hányat-ik, vettet-ik stb. Ezen ik az ő harmadik személynévmás képviselője, mintha volna : ő-ki, melynek megfelel a török ol-ki (Pfizmaier). Sínai nyelven khi v. ki am. ő. L. Előbeszéd 155. lap; és V. ö. IKESÍGE.

—IK, (2),

a magashangu tárgymutató igealakok többesszámu harmadik személyraga a jelenidőm jelen és jövő idejében, mint : vesz-ik, főz-ik, tűr-ik, veend-ik, főzend-ik, tűrend-ik; öszvehúzva a tárgymutató i- és -ik személynévmás többese ők-ből : vesz-i-ők, főz-i-ők, veend-i-ők stb. melyek mélyhangu szóknál még tisztábban megvannak : adják (= ad-i-ők v. ad-ja-ők), mondják (= mond-i-ők v. mond-ja-ők) stb. L. Előbeszéd 158—160. l.

—IK, (3),

melléknevekhez járuló s mutató erejű rag, pl. jobb-ik, szebb-ik. L. Előbeszéd 155. l.

—IK, (4),

osztó számnevekhez függesztve, melyeket l. —AD, (2), alatt, ezeket sorszámokká alakítja, pl. másod-ik, harmad-ik, negyed-ik stb. Fölveszik az ,egy‘ és ,más‘ szók is : egyik, másik. Az ,első‘ magában is sorszám levén, ehhez többé nem járul, de a magasabb számokban már egyedik áll, pl. tizenegyedik, huszonegyedik, százegyedik, száztizenegyedik, ezeregyedik, ezerhuszonegyedik stb. és ,második‘ helyett : kettedik, pl. tizenkettedik, százkettedik. Eléjön ezen rag a törökben is evvelki (= első) szóban. Nem egyéb, mint a ki névmás, mi leginkább megtetszik mindenik szóból, mely eredetére nézve mindenki szóval azonos. Az -adik, -edik, -ödik-, -odik ragok pedig nem egyebek, mint az egyik szónak a hangrendhez képesti módosulatai : második = más-egyik, harmadik = három-egyik, negyedik = négy-egyik, tizedik = tíz-egyik, századik = száz-egyik, ezredik = ezer-egyik stb.

A sínai nyelvben ezen ik = kó, pl. i-kó-niù am. egyik nő.

Nevezetes, hogy a régieknél egyik és másik harmadik személyrag nélkül állanak, egyike és másika helyett, pl. a hajók egyikbe, e helyett : a hajók egyikébe.

—IK, (5),

ritka használatu kicsinző képző, pl. domb-ik, zsomb-ik, pocz-ik. Ha a v. e toldalék van mellette, akkor inkább -ika, -ike, melyekben már maga az i is vagy kicsinző, vagy melléknévképző, pl. lád-i-ka, pad-i-ka, bund-i-ka, ház-i-ka, kender-i-ke, ősz-i-ke, Józs-i-ka, Erzs-i-ke, Pet-i-ke.

—IK, (6),

a székely háromszéki nyelvjárásban divatos -ok -uk, -ök -ük birtokragok helyett, pl. apjik,

IKÉRFI,

(ikér-fi) ösz. fn. L. IKÉR alatt.

IKÉRGYERMÉK,

(ikér-gyermék) ösz. fn. L. IKÉR.

IKÉRHANG,

(ikér-hang) l. IKÉRHANGZÓ.

IKÉRHANGZÓ,

(ikér-hangzó) ösz. fn. Kettős önhangzó, mely a magyar nyelvben leginkább a palócz és göcseji szójárásban divatos, pl. ie (iedes = édes), ua (buatya = bátya), űő (bűőség = bőség), au (auma = alma) stb.

IKÉRHÚG,

(ikér-húg) ösz. fn. Leány, vagyis nőmagzat, ki az ikertestvérek között valamivel előbb született.

IKÉRÍT,

(ik-ér-ít) l. IKÉRÉSÍT.

IKÉRKÖRTE,

(ikér körte) ösz. fn. Egymással öszvenőtt két körte vagy ezek egyike.

IKÉRLEÁNY,

(ikér-leány) ösz. fn. l. IKÉR alatt.

IKÉRNÉNE,

(ikér-néne) ösz. fn. Nőmagzat, ki az ikertestvérek között valamivel hamarabb jött a világra.

IKÉRÖCS,

(ikér öcs) ösz. fn. Az ikertestvérek közöl valamivel fiatalabb férfimagzat.

IKÉRPISZTOLY,

(ikér pisztoly) ösz. fn. Puskamívesek nyelvén am. oly pár pisztoly, melyeknek részei oly egyenlően készítvék, hogy egymással bizton fölcseréltethetnek; vagy a kétcsövű pisztoly is hívathatik így.

IKÉRRÖPPENTYŰ,

(ikér-röppentyű) ösz. fn. Röppentyű, mely a levegőben két csillag gyanánt szétoszlik.

IKÉRSZÓ,

(ikér-szó) ösz. fn. Kitünő sajátsága a magyarnak, hogy némely fogalom élénkítésére, hathatóságára, két hasonló, leginkább magas és mély hangu szót öszveteszen, s ha nem talál, csinál. Ilyenek : ágasbogas, ingóbingó, elegybelegy, csecsebecse, csigabiga, dibdáb, dúlfúl, diribdarab, csínjabínja, girbegurba, imígyamúgy, immelámmal, dínomdánom, lityloty, gyimgyom, hébe-hóba, irkafirka, ringyrongy, kímezhámoz, locsog-fecség, mendemonda, tarkabarka, ügyesbajos, tipeg-tipeg, zenebona, zűrzavar stb. Hasonlók a héberben tohu va bohu (pusztádon puszta), a finnben hujan hajan (öszvevissza), siki soki (szintén), ki ivan kaavan (ügygyel bajjal), a mongolban khap khara, mely a törökben kap kara, (mintegy feketéden fekete), a csuvasban sop-sora (fehéres fehér), a törökben top dolu (teliden teli), jap jaliniz (egyes egyedül). T. i. a töröktatár nyelvekben ezen ikerítés az által történik, hogy az első szótagot megkettőzik és ezen szótag végére még valamely ajakhangot tesznek, ú. m. b v p, v. m és ezzel rokon n hangokat. A magyarban pedig kivált a második csinált szó elébe gyakorta szintén b vagy más ajakhang járul, pl. tarkabarka, tinóbinó, inczifinczi, csigabiga, terefere, szuszimuszi stb. Némely ikerítésnél mint láttuk, az első szóhoz don, dön, den képző járul, pl. újdon új, tisztádon tiszta, teliden teli. Részletesebben l. Előbeszéd, 117—8. l

stb. Vannak igéink, melyekben sz alkotja a szenvedő állapotot, pl. lát-sz-ik, hall-at-sz-ik és nem igetörzsektől : beteg sz-ik, gazdag sz-ik. Már pedig az sz-szel rokon a h, és a h különben is kóros, szenvedő állapotot is jelent, pl. had, hed, hoszik, höszik, huszik, hüszik képzőkben.

IKETLEN,

(ik-et-len) mn. tt. iketlen-t, tb. —ėk. Oly igékről mondjuk általán, melyek igegyökere v. igetörzsöke nincsen ik-kel megtoldva, pl. lát, jár, megy, szalad, ragaszt, magasztal, feketít, szabadalmaz stb.; különösebben olyan át- vagy önható igékről, melyeknek ellenében az ikes toldalék szenvedő állapotot jelent, pl. tör törik, vérez vérzik, hall hallik, érez érzik, hajol hajlik, nyúl nyúlik.

IKÉV,

(ik-év) ösz. fn. L. SZÖKŐÉV.

IKLAD,

falu Pest és puszták Somogy megyében; helyr. Iklad-on, —ra, —ról.

IKLÁND, KIS-, NAGY-,

falvak Thorda megyében; helyr. Iklánd-on, —ra, —ról.

IKLAT,

(ik-ol-at) áth. m. iklat-tam, —tál, —ott. Menésre sürget, ösztönöz. V. ö. IKAT. Alakjára és értelmére nézve hasonló a zaklat igéhez.

IKLÓD, KIS-, NAGY-,

falvak Szala, Szathmár és puszták Bihar megyében; és Erdélyben, Küküllő megyében. Falvak Doboka megyében; helyr. Iklód-on, —ra, —ról.

IKLÓD-SZENT-IVÁNY,

puszta Erdélyben, Belső-Szolnok megyében; helyr. Szent-Ivány-on, —ra, —ról.

IKLODA,

falu Temes megyében; helyr. Iklodá-n, —ra, —ról.

IKNAP,

(ik-nap) l. SZÖKŐNAP.

IKÓ,

női keresztnév, s am. kis Ilona, Ilka, Ilkó, Ilus, Iluska, Ila, Pila. L. ILONA.

—IKÓ,

(i-kó) ösz. névképző ika helyett, pl. házika v. házikó.

IKRA,

(a keleti török nyelvben aigra, Zenker szerént am. párzás, ivás [Begattung]; Dankovszky szerént a szláv nyelvekben is eléjönnek : ikra, jikra, ova piscium); fn. tt. ikrár. Gyöke talán a halak, rákok, hüllők tojásait jelentő iv (iv-ik, iv-adék). E szerént ,ikra‘ eredetileg öszvetett szó, s mintegy ív-rakás, azaz hal-, rák-, hüllő ívó tojások rakása, öszvege. Halak, rákok ikrája. Viza-, tok-, köcsögeikra. Átv. ért. némely testek részei, melyek haltojások gyanánt öszvecsomósodnak, szemecskékbe öszveállanak. Ikrák vannak a tejfölben, midőn a vajrészecskék különválnak. Ikrás vannak a megaludt zsirnak. V. ö. LÁBIKRA.

IKRACSÉPKŐ,

(ikra-csép-kő) ösz. fn. Csepegő v. csepkövek bizonyos neme, melyek balikrához hasonló részecskékből állottak öszve, miért néhutt a népvélemény által megkövült ikráknak tartatnak. (Oolithus).

IKRÁDZÁS,

(ikra-adozás) fn. tt. ikrádzás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Állapot, midőn valaminek

IKTAT, IKTATÁS, IKTATÓ,

l. IGTAT, IGTATÁS, IGTATÓ.

IKVA,

folyó neve Sopron megyében.

IL, (1),

elvont gyök, mély hangú i-vel, s ugyanilyen képzéssel. 1) Jelenti azon jó érzést, melylyel némely kedves szagú testek a szagló érzékekre hatnak; innen lett az elavult ill, (il-ol), azaz jó érzésű szagot ad, bocsát, gerjeszt, s ebből származik az illat, illatos, illatozik stb. Ennél fogva az il vagy azonos ,lél‘ szóval, s azon hangot utánozza, mely által a kedves szagot mintegy lélekzés által beszivjuk, (valamint a büsz, bűz a kellemetlen szagnak távoztatását, elfuvását [bü!] jelenti); vagy pedig átalakult : jol (mint ig jog, inkább jonkább, irgalom jorgalom stb.) , s e szerént illat annyi volna, mint : jollat, illatos jollatos, illatozik jollatozik stb., vagy végül általán itten is az alább következő értelem (sebes mozgás, mintegy illanás) rejlik benne. 2) Elvont gyöke az illan, illog, stb. szóknak, s jelent sebes mozgást, sietést, szökést, mely értelemben rokon vele szanszkrit il (mozog, siet), görög ἐλαω, ἰλλω, és német eilen, csagataj ildam sebes mozgás (Abuska). Elfogadja a magas hangú képzést is, pl. illeg szóban, honnan : illegbilleg. V. ö. EL.

IL, (2),

elvont gyök, magashangú i-vel, s ugyanilyen képzéssel, melyből illik, illet, illeszt, illendő stb. származékok erednek; s rokonnak látszik hely szóval, innen illik am. helyén van, mintegy helylik, illeszt am. helyére tesz, illet am. érint stb. Jelent általán oly hatást , állapotot, mely bizonyos czélra helyesen alkalmaztatik vagy alkalmazkodik, mely czélszerű tapintattal működik, mely épen oda hat, hová hatnia kell. E gyökből lett az elvont igetörzsök il-el == hely-el, összevonva ill == hely-l, s innét a közép ill-ik am. helylik, azaz helyén van; továbbá : illet, illeszt, ille-get stb. Ezen elemzés szerént értelmezhetők minden származékai, melyeket l. saját rovataik alatt. A csagataj nyelvben ilmak am. megilletni, tisztelni. (Abuska). V. ö. különösen : ILLIK.

IL, (3),

elvont gyöke ildom, ildomos, ildomosság régi szóknak. Rokona el az elme szóban. Előtéttel rokona azon böl, melyből *bölcs* származik, és a török bil-mek == tudni. Alapértelme : tudás, eszélyesség.

ILA,

l. ILONA.

ILDOM,

fn. tt. ildom-ot. Régibb nyelvemlékeinkben eléforduló szó, s jelent eszélyt, vagyis az észnek oly működését, mely által a kitűzött czélra legillőbb, leghelyesebb eszközöket használ, mely a körülményekhez aránylag, okosan alkalmazkodik. Elemzésére nézve v. ö. IDOM szót is.

ILDOMATLAN,

(ildom-atlan) mn. tt. ildomatlan-t, tb. —ok. Eszélytelen, oktalan, ki a czélra nem alkalmas, s a körülményekhez nem szabott eszközöket használ. V. ö. IDOM, IDOMTALAN.

ILDOMÍT,

l. IDOMÍT.

ILDOMOS,

(ildom-os) mn. tt. ildomos-t v. —at, tb. —ak. Eszélyes, a kitűzött czélra szolgáló eszkö-

ILLÁROZIK,

(il-l-ár-oz-ik) k. m. illároz-tam, —tál, —ott. Kriza J. szerént a székelyeknél am. mulatoz, dáridóz. Egy eredetű illogat szóval.

ILLASZT,

(il-l-aszt) áth. m. illaszt-ott, htn. —ni v. —ani. A székelyeknél am. szalaszt. Valaminek utána illasztani. Kiillaszt am. kiszöktet.

ILLAT,

(il-l-at) fn. tt. illat-ot , harm. szr. —a v. —ja. Gyöke a kedves szagot jelentő il, s törzsöke az elavult ige ill. Jelenti azon fínom, repülékeny részecskéket, melyek némely testekből, különösen növényekből kipárolognak, s a szagló érzékekre kellemesen hatnak. Virágok, füvek illata. Rózsa, szegfü illata. Illattal eltölteni a szobát. Rózsához az illat, szühöz a szemérem hozzá termett. (Km.). Illatot színi, terjeszteni. Illatban, v. illatárban úszó mezők, rétek. Törökül ilacs am. orvosság. V. ö. IL, (1).

ILLATÁR,

(illat-ár) ösz. fn. Illatok bősége.

„A tavaszkor fűbe fekszem,
Szívem nyitva áll ;
Szembe, szívbe kéjgyönyörnek
Illatárja száll.“
Garay J.

ILLATÁRUS,

(illat-árus) ösz. fn. Ki mesterségesen készített illatokkal, illatszerekkel kereskedik, milyenek különféle szagos vizek, kenőcsök, olajok stb.

ILLATLAN,

(il-l-atlan) mn. tt. illatlan-t, tb. —ok. Minek illata nincsen, vagy illatos részecskéi elrepültek. Illatlan száraz rózsakóró. Illatlan vízzel mosdani.

ILLATLANUL,

(il-l-atlan-ul) ih. Illat, vagyis kellemes jó szag nélkül.

ILLATMILLYE,

(illat-millye) ösz. fn. Millye vagy tartó vagy téhely, szelencze, melyben illatszer van. Pipereasztalok illatmillyéje.

ILLATOLAJ,

(illat-olaj) ösz. fn. Növényekből kivont jószagú olaj, pl. rózsa-, szegfűolaj. Illatolajjal kent hajfűrtök.

ILLATOS,

(il-l-at-os) mn. tt. illatos-t v. —at, tb. —ak. Oly testről mondjuk, melyből jó szagú részecskék párolognak ki, vagy mely ily részecskék által mesterségesen szagossá tétetett. Illatos füvek, virágok, gyökerek. Illatos hajfűrtök, zsebkendő. Illatos hölgyek, uracsok.

ILLATOSAN,

(il-l-at-os-an) ih. Illattól párologva, jó szagosan, illatszerekkel kendőzve, mosva stb.

ILLATOZ,

(il-l-at-oz) áth. m. illatoz-tam, —tál, —ott. 1) Illattal behint, füstöl, megtölt. Beillatozni a szobát, ruhát. 2) Valaminek illatát éldeli, szívja. Illatozni a kedves virágokat. Ily értelmet ad neki Molnár A. illatol (mint szag, szagol) helyett.

ILLATOZÁS,

(il-ol-at-oz-ás) fn. tt. illatozás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. 1) Átható ért. valaminek illattal, illatszerrel behintése, megtöltése. 2) Mint az illatozik igének származéka, állapot, midőn valamiből illat fejlik, párolog ki. Virágok illatozása.

kalmazkodunk. Ezt kivánja az illedelem. Úgy hozza magával az illedelem. Megsérteni az illedelmet. Követni, megtartani az illedelem szabályait. Rokon vele az illedék, de szűkebb értelmű. V. ö. ILLEDÉK.

ILLEDELMES,

(il-l-ed-el-ém-es) mn. tt. illedelmes-t v. —et, tb. —ek. Illedelemmel bíró, azzal egyező. Illedelmes magatartás, viselet.

ILLEDELMETLEN,

(il-l-ed-el-em-etlen), lásd : ILLEMTELEN.

ILLEDELMI,

(il-l-ed-el-ém-i) mn. tt. illedelmi-t, tb. —ek. Illedelemmel illető, ahhoz tartozó, arra vonatkozó. Illedelmi szabályok.

ILLÉG,

(il-el-ég, l. IL, [1]), önh. m. illég-tem, —tél, —étt. Gyöke a mozgást jelentő il, s kettős gyakorlati képzőjénél fogva am. aprózva, könnyű mozgásokkal halad, mendegél. Mélyhangon : illog. Összetéve : illeg-billeg v. illeg-ballag. Montovai legénynek, bakancsa van szegénynek, illeg ballag benne. (Népd.). Illeg billeg, majd megáll.

ILLÉGÉS,

(il-el-ég-és) fn. tt. illégés-t, tb. —ek, harm. szr. —e. Aprózott mozgásokkal mendegélés.

ILLÉGET,

(il-l-ég-et) áth. m. illéget-tem, —tél, —ett. Valamit többszörös ide oda helyezés, mozgatás által alkalmas helyzetbe tesz, vagyis olyanba, mely leginkább illik hozzá. Gyöke a mozgást, különösen a helyezkedő, alkalmazkodó, kellő mozgást jelentő il, melyből illik és illem erednek. A ruhát hozzá illegetni a testhez. A nyalka legény illegeti magát. Szép vagy no, csak ne illegesd úgy magadat. Róka farkát illegeti, násznagy akar lenni. (Lakodalmi vers).

ILLÉGETÉS,

(il-l-ég-et-és) fn. tt. illégetés-t, tb. —ek, harm. szr. —e. Cselekvés, mely által valamit illegetünk. Ruha illegetése. Test illegetése. Nyalka illegetéssel lépdelni. V. ö. ILLÉGET.

ILLÉGETŐ,

(il-l-ég-et-ő) mn. tt. illégető-t. Ki valamit illeget. Ruháját illegető leány. Tánczközben magát illegető legény. V. ö. ILLÉGET.

ILLÉKONY,

(il-l-ék-ony) mn. tt. illékony-t v. —at, tb. —ak. L. ILLÓ.

ILLEM,

(il-l-em) fn. tt. illem-ét, harm. szr. —e. A tágasb ért. vett illedelem egyes jelensége, milyenek : társalgási fínomság, udvariság, szerénység, keeses tartás, szóval : egyes kedveltető társalgási modor. Illemmel szólani a hölgyek körében. Illemből magáról legkevesebbet szólani. V. ö. ILLEDELEM.

ILLEMÉNY,

(il-l-em-ény) fn. tt. illemény-t, tb. —ek, harm. szr. —e. Illemmel párosult cselekvés vagy cselekvésmód, különösen olyan, mely bizonyos simulékonyságra mutat, mely által valaki mintegy oda illeszkedik, alkalmazkodik másokhoz. (Schicklichkeit).

ILLEMÉNYI,

(il-l-em-ény-i) mn. tt. illeményi-t, tb. —ek. Illeményre vonatkozó, ahhoz tartozó, azt illető.

ILLEMÉRZET,

(illem-érzet) ösz. fn. Ösztönszerű érzése annak, ami illemes.

illendőség. Eljárásodat nem tudom megegyeztetni az illendőséggel.

ILLÉNY,

falu Nógrád megyében; helyr. Illény-be, —ben, —ből.

ILLÉS,

(1), (il-l-és) fn. tt. illés-t, tb. —ek, harm. szr. —e. Valaminek azon állapota, melyben akkor vagyon, midőn valamihez illik; hozzávalóság.

ILLÉS,

(2), v. ILLYÉS, (héber eredetű, jelentése: istenes, istentisztelő) férfi k. tt. Illés-t, tb. —ek. Elias. Illés proféta. Illyés szekere, Győr vidékén am. egylovas két kerekű taliga.

ILLÉSFALU,

helység Szepes megyében; helyr. Illésfalu-ba, —ban, —ból.

ILLÉSFALVA,

helység Közép-Szolnok megyében; helyr. Illésfalvá-n, —ra, —ról.

ILLÉSHÁZA,

falu Pozsony megyében; helyr. Illésházá-n, —ra, —ról.

ILLÉSI,

puszták Somogy megyében; helyr. Illési-be, —ben, —ből.

ILLESZGET,

(il-l-esz-ég-et v. il-l-esz-t-get) áth. és gyak. m. illeszget-tem, —tél, —ett. Lassan, folytonosan, kényelmesen illeszt, alkalmaz valamit valahová v. valamihez, v. mire, v. mibe.

ILLESZKĖDÉS,

(il-l-esz-kėd-és) fn. tt. illeszkėdés-t, tb. —ek, harm. szr. —e. A mozgásnak azon neme, melylyel bizonyos állásba, fekvésbe, alakba helyezkedik, alkalmazkodik valaki; másokhoz simulás, függeszkedés, hajolás. V. ö. ILLESZKĖDIK.

ILLESZKĖDIK,

(il-l-esz-kėd-ik) k. m. illeszkėd-tem, —tél, —ett. Illő, vagyis czélszerű mozgás, működés, hajlékonyság által valahová vagy valakihez, vagy valamihez alkalmazkodik, simúl, helyezkedik. Idegen emberekhez, szokásokhoz illeszkedni. Beilleszkedni az új állapotba, hivatalba, rendszerbe.

ILLESZKĖDŐ,

(il-l-esz-kėd-ő) mn. tt. illeszkėdő-t. Bizonyos állásba, helyzetbe alkalmazkodó, helyezkedő. V. ö. ILLESZKĖDIK.

ILLESZKĖDŐSÉG,

(il-l-esz-kėd-ő-ség) fn. tt. illeszkėdőség-ét, harm. szr. —e. Tulajdonság vagy állapot, midőn valaki bizonyos helyzetbe alkalmazkodik.

ILLESZT,

(il-l-esz-t, l. IL, [2],) áth. m. illeszt-ett, htn. —ni v. —eni. Valamit illő, kellő állapotba helyez, valamihez alkalmaz, hozzá alakít, véghez viszi, hogy illően odaálljon. Mindent a maga helyére illeszteni. A ruhát testhez illeszteni. Süveghez illeszteni a forgót, tollat.

ILLESZTÉK,

(il-l-esz-t-ék) fn. tt. illeszték-ét. Amit valamibe illesztenek. Olyan alkatú, mint : ereszték.

ILLESZTÉS,

(il-l-esz-t-és) fn. tt. illesztés-t, tb. —ek, harm. szr. —e. Cselekvés, mely által illesztünk valamit. Beillesztés, hozzáillesztés, odaillesztés. V. ö. ILLESZT.

ILLESZTETLEN,

(il-l-esz-t-etlen) mn. tt. illesztetlen-t, tb. —ek. Ami nincs valahová, vagy valamibe, vagy valamihez illesztve.

ILLETÉSSÉG,

(il-l-et-és-ség) fn. tt. illetésség-ét, harm. szr. —e. Illetes helyzet, fekvés, vagyis azon tulajdonság, mely szerént valami illetesen áll, odaillik, hozzávaló valamihez.

ILLETETLEN,

(il-l-et-etlen) mn. tt. illetetlen-t, tb. —ek. Amit meg nem érintettek, mihez nem nyúltak; épségében, egész állapotában maradt, meg nem fogyott. Illetetlen virág. Illetetlen szemérem, szűzleány. Illetetlen vagyon, pénz. Határozókép használva am. illetetlenül.

ILLETETLENSÉG,

(il-l-et-etlen-ség) fn. tt. illetetlenség-ét, harm. szr. —e. Illetetlen állapot vagy minőség.

ILLETETLENÜL,

(il-l-et-etlen-ül) ih. Érintés, hozzá nyulás nélkül; épségben, egészen sértetlenül, bántatlanul. Illetetlenül megőrizni a ránk bízott kincset.

ILLETHETETLEN,

(il-l-et-het-etlen) mn. tt. illethetetlen-t, tb. —ek. Mit illetni, érinteni, mihez nyúlni nem lehet, vagy nem szabad. Illethetetlen becsület, szemérem. Illethetetlen szentség.

ILLETHETLEN,

l. ILLETHETETLEN.

ILLETLEN,

(il-l-etlen) mn. tt. illetlen-t, tb. —ek. Ami nem illik. Különösen erkölcsi és társadalmi ért. mi a külső erkölcsi és társadalmi szabályokkal ellenkezik, azokat sérti. Illetlen kacsingatás, gúnyolódás. Illetlen állás, ülés, evés, ivás. Illetlen pórias beszéd, magaviselet. V. ö. ILLIK. Határozókép am. illetlenül.

ILLETLENKEDÉS,

(il-l-etlen-ked-és) fn. tt. illetlenkedés-t, tb. —ek, harm. szr. —e. Illetlen cselekedetek gyakorlása, illetlen magaviselet.

ILLETLENKEDIK,

(il-l-etlen-ked-ik) k. m. illetlenked-tem, —tél, —étt. Illetlen cselekedeteket gyakorol, a bevett társalgási és erkölcsi szokások, szabályok ellen működik, illetlen módon viseli magát; gorombáskodik , nyerseskedik , garázdálkodik stb.

ILLETLENSÉG,

(il-l-etlen-ség) fn. tt. illetlenség-ét, harm. szr. —e. 1) Tulajdonság, mely illetlen cselekvésekből áll. Ezen eljárást, módot, illetlensége miatt roszallni kell. 2) Az erkölcsi és társadalmi szabályok, udvarias szokások ellen elkövetett cselekvés.

ILLETLENÜL,

(il-l-etlen-ül) ih. Illetlen módon, nem úgy, mint illik, mint az udvariasság, finomabb társalgási szabályok kívánják.

ILLETMÉNY,

(il-l-et-mény) fn. l. ILLETÉK.

ILLETMÉNYES,

(il-l-et-mény-es) mn. lásd : ILLETÉKES, 1).

ILLETŐ,

(il-l-et-ő) mn. tt. illető-t. 1) Érintő, valamihez nyúló. Illető kezektől elfonnyadt virág. Becsületet illető rágalom. 2) Valamihez tartozó, való; valakit érdeklő; valakit tulajdonosul ismerő. Ez nem minket illető dolog. 3) Bizonyos czélra rendelt, vagy tárgyra vonatkozó. Illető bíróság, törvényszék.

ILLETŐDÉS,

(il-l-et-ő-öd-és) fn. tt. illetődés-t, tb. —ek, harm. szr. —e. Kedély állapota, midőn valamin megilletődik; részvétre gerjedés, érzelmi visszahatás. Illetődéssel hallottam szomorú sorsodat. Mély, nagy illetődés. V. ö. ILLETŐDIK.