T,

kisded alakban t, harminez kettedik bötü a magyar ábéczében, s a mássalhangzók sorában huszonegyedik, kiejtve: té. Kemény k, p társaival a kemény, továbbá külső hangszervek tekintetében a nyelvhangok közé tartozik, s ezek kozt legközelebb rokona a lágyabb kiejtésű d, továbbá a ty, melylyel, kivált némely palóczos tájejtés szerént, leginkább ha i követi, fölcseréltetik, mint : üti ütyi, kergeti kergetyi, szeretik szeretyik, Kati Katyi, Pista Pistya stb. A régieknél számtalanszor h-val egyesülve fordúl elé mint th; pl. csak történetesen kinyitva a Benigna asszony imakönyvében : „Láthom magad megfogyattad, The népedeth ha megváltád.“ „Szent szívedeth, megszagghatha, drága véröd ki huilathá.“ A t-vel kezdődő gyökszók száma a 150-et, a t-vel végződőké, mint : at, et, öt, út, üt, bat, bát, bet, bit, bot, böt stb. a 60-at fölülmúlja. Mint gyökhang, 1) oly gyökszók, illetőleg származékok elején áll, melyer természeti hangot utánoznak, mint : tap, melyből taps, tapsol, tapicskol, tapad, tapaszt, tapasztal, tapos, tapod, tapog, tapogat, tapint, tapasz, családjaikkal együtt erednek. Tompább hangzóval : top, toppan, topog, toporzékol, tombol, toty, totytyan, totyog, totya, turbékol, tutul, tutyog, tutyma, tücsök. Vékonyhab hangzókkal : tengelicze, tepiczkel, teper, tipeg, tipiczkel, tipor, tik, tilinkó, tiricsel. 2) Távolítást, távolodást, terjedést jelentő szók alaphangja, ú. m. ta, honnan taliga, talicska, tasz, taszít, taszigál, tág, tál (patina ,patet‘ szótól), tályog (abscessus, apostema), tántor, tántorog, tántorít, tár, tát, távol, távozik, tagad, taval, a régies tahát stb. Tompább hangzóval : to, tol, toliga, told, toldál, tojik, toszit, tuszkol, tusa, tusakodik, tő, töl, túl. Magas hangzókkal : te, teker, tekereg, telek, telep, tenger, tenyér, teng, tenyész, tepsi, tér, terep, terepély, tereget, terel, terjel, terjed, terjeszt, terped, terpeszt, test; té, tétova, tétováz, téboly, tébolyog, tébolyodik, ténfereg, tékozol, tép, téved, téveszt, tévelyeg, tévelyedik, tilt, tilalom, tilos stb. Ide tartoznak a helytágulásra, kitágulásra, illetőleg tömöttségre vonatkozo tüdő, tűgy, tüttős, töm, teli, tölt. 3) Oly szók előhangja, melyek bizonyos testek takaróját, födelét, burkát jelentik, vagy burokhoz hasonlólag körösek, milyenek : tajk, honnan tajkos = tekenősbéka, takar, takaró, ták, tok, toklász, tokla (burok), teke, tekenő, tök. 4) Melyek alulról fölfelé távolodást, emelkedést, magasságot jelentenek, mint : tám, támasz, támaszt, támad, tombácz, tubad, túr (fölhányt földhalom), tető. 5) A belerő kifelé hatásának alapfogalma rejlik ezekben : tesz, tekél, tana, tanács, tanú, tud, tudakol. Mind a négy utóbbi esetben pedig az általános tova, Baranyában : taa, toa, a régieknél isnak alapfogalma rejlik ezekben : tesz, tekél, tana, tanács, tanú, tud, tudakol. Mind a négy utóbbi esetben pedig az általános tova, Baranyában : taa, toa, a régieknél is

vábbá némely mássalhangzón végződőkhöz : taraj-t, hajnal-t, ösvény-t, kar-t, kár-t, bor-t, kakas-t, arasz-t, köles-t; segéd önhangzókkal : ház-at, dob-ot, öl-et, kert-et, gyöngy-öt stb. stb. L. TÁRGYESET. Az egész szótár folyamában minden fő- és melléknév után a tárgyeseti rag följegyezve találtatik; s a hol a többesben a tárgyesettől eltérés van, minthogy a többesi rag mindig önhangzóval jár, ez is meg van érintve.

–T, (3)

igen szapora igeképző, s rendszerént átható igéket alkot, pl. elvont gyökökből : sü-t (ellentétben sü-l szóval), on-t == om-t (ellentétben om-l-ik szóval); továbbá önható igékből : dobban-t, durran-t, cseppen-t, rezzen-t; -asz -esz képzővel együtt sokszor viszonyban áll az -ad, -ed önható igéket alkotó képzővel, pl. horp-asz-t (önhatólag : horp-ad), mer-esz-t (önh. mer-ed), szak-asz-t (önh. szak-ad), hal-asz-t (önh. hal-ad), szél-esz-t (önh. szél-ed), támasz-t (önh. támad), eresz-t (önh. er-ed) stb. stb.; más önhatókból is gyakran önhangzóval párosulva, pl. mozg-at, zörg-et stb. stb.; továbbá alkot áthatókból változtatott t-vel tat, tet képzőkben, pl. süt-tet, munkál-tat, olvas-tat stb. stb. Különös figyelmet érdemel az i-vel párosult t, tan-it, ép-it, ker-it (kör-ít), igaz-ít, boldog-it; amely it régiesen öt, ojt, ujt, magas hangon ét, öjt, üjt, és mind mély, mind magas hangon ejt, ét alakokban mutatkozik; s ezért alaposnak látszik azok véleménye is, kik ezen it (öt, öt stb.) képzőket már az önhatókat alkotó úl, űl (régiesen ól, ől) igékhez járultaknak, illetőleg a két rendű képzőket egybeolvadottaknak tekintik, pl. tan-úl v. (régiesen) tan-ól-ból lett elsőben tan-úl-t v. tan-ól-t, ebből az l-nek rokon j-vé változtával tan-uj-t v. tan-oj-t, annak egészen elhagyásával : tan-út tan-ót s az ó, é-vé (mint bám-ó, bám-é szóban) átváltozván : tan-éj-t, tan-é-t. — Mind ezek a tesz igére vitethetők, mely a legtöbb ragozásban és képzésben csak te törzsként szerepel, pl. te-end, te-het, te-tt, tőn (== te-őn), te-vő (== te-ő). Lásd bővebben: Előbeszéd 131—135. ll.

–T, (4)

mint névképző magában csak ritkán fordúl elé, pl. boj-t (boly-t), cson-t (== csom-t), roj-t, ros-t, ker-t stb. hanem dús gazdagságban önhangzóval párosúlva s igeneveket alkotva jelenik meg; pl. mond-at, gondol-at, akar-at, pillan-at v. pillant-at, áldoz-at, keres-et, élet, tekint-et, emlékez-et stb. stb. néha tompább önhangzóval is : állap-ot, nyug-ot. Ezen igeneveknél némi ellentétben áll az ás igenévképzővel mint mond-ás, gondol-ás, akar-ás, pillant-ás, áldoz-ás, keres-és, élés, öltöz-és, tekin-t-és, emlékez-és, állap-ás (állap-ik igétől), nyug-ás (v. nyug-v-ás) stb. T. i. az ás és névképzővel alkotott igenévben a cselekvés v. működés (illetőleg szenvedés) folyamatban levőnek, és ami fődolog, a működő alanynyal együtt gondoltatik; az at et (ot) névképzővel alkotott igenévben pedig az mint már inkább a cselekvés eredménye befejezettnek és az alanytól elvontnak, önmagában álló tárgynak tekintetik. Ezekben a régiek szabatosabbak valának, pl. fogyatkoz-at, bővölköd-et és száz

molit szók gyöke gya. Ezen ta máskép : to, honnan e változatok : taa toa, tal tol, taliga toliga, taszit toszit, sőt némely származékokban csak e második divatozik : tob (dob), tova, tovább, tolong, told, toldál. Néha tu-ba megyen által, mint : tuszkol, tuszkál, tusa, tusakodik, túl.

—TA, magas hangon —TE, (1), öszvetett igehatározó-képző, mely megfelel e kérdésre : mikor? pl. hajdan-t v. hajdan-ta, régen-te, napon-ta, éjen-te, a székelyeknél : fűen-te, legény-te, leány-ta.

—TA, —TE, (2), a sokszorozó igehatározókhoz járul; l. —SZERTE.

—TA, —TE, (3), névképző, pl. vi-ta, ha-ho-ta, faj-ta, cseme-te, szövő-te. ,Te-sz‘ ige gyöke.

TÁ,

l. TA alatt.

TAA,

l. TA alatt.

TAAP,

(Táp), falu Győr m.; helyr. Táp-ra, —on, —ról.

TAÁP-SZ. MIKLÓS,

falu Győr m.; helyr. —Sz. Miklós-ra, —on, —ról.

TAB,

mváros Somogy m.; helyr. Tab-ra, —on, —ról.

TÁB, ALSÓ–, FELSŐ–,

puszták Nógrád m.; helyr. Táb-ra, —on, —ról.

TABAJD,

falu Fehér m.; helyr. Tabajd-ra, —on, —ról.

TABAJDOK,

mn. tt. tabajdok-ot. A Tájszótárban Gyarmathi Sámuel után am. mocskos; alkalmasint t előtéttel abajdok-ból származott, mely a székelyeknél Kriza János szerént azt is jelenti : izlés és arány nélküli nagy test vagy mív, pl. nagy abajdok ember; abajdokul rakott asztag. L. TAJDOK.

TABAK,

fn. tt. tabak-ot. A törökben közönséges kiejtéssel am. tímár. Írva : dabbágh.

TABDI,

puszta Pest m.; helyr. Tabdi-ba, —ban, —ból.

TABÉRTOS,

mn. tt. tabértos-t v. —at, tb. —ak. Kemenesalon am. tág, terjedt, terepes, pl. tabértos száj. Alaphangra és alapfogalomra hasonló a terjedésre vonatkozó tág, tát, távol szókhoz. Mi alakját illeti, gúnyos jelentésénél fogva egyezik a szinte gúnyos lámpértos, hóbortos, csipertes melléknevekkel.

TABIÁS,

erdélyi falu Meggyes-székben, helyr. Tabiás-ra, —on, —ról.

TÁBIT,

fn. tt. tábit-ot. Habos selyemszövet. Párizpápainál : sericum undulatum. Szabó Dávidnál : habos csemelet. Elavult s idegen eredetű szó. Faludinál : tábat. Francziául : tapis, Heyse szerént : gewässerter Doppeltaffet, Silbermohr, a persa utabi szótól, mely szerénte am. kostbarer Seidenstoff.

TÁBLA,

fn. tt. táblá-t. 1) Széles ért. lapos, és aránylag vékony rétű tömör test, mely rendesen négyszögletű, s mesterség által különféle használatra képeztetik olyanná. Anyagra nézve : vastábla, aranytábla, fatábla, üvegtábla, kőtábla, palatábla. Czélra nézve : ablaktábla, kályhatábla, padlótábla, számvetőtábla, írótábla, könyvtábla, tilalomtábla, gyúrótábla stb. 2) Asztal. Éttábla, terített tábla. Úri, vendégi tábla.

TÁBLÁZ,

(tábla-az) áth. m. tábláz-tam, —tál, —ott, par. —z. 1) Táblaféle szabásu koczkákkal ellát, kirak. Táblázni a padolatot. 2) Bizonyos terjedelmű földet táblákra feloszt. 3) Hirdető, tudósító, tilalmazó táblával lát el valamit. Kitáblázni a határt, melyen tilos a vadászat. 4) Hatósági hivatalos könyvbe bizonyos adósságot bejegyez. Házára több ezernyi adósságot betábláztak. A lefizetett kölcsönt kitáblázni.

TÁBLÁZÁS,

(tábla-az-ás) fn. tt. táblázás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Cselekvés, mely által valamit tábláznak. Padolattáblázás. A határnak kitáblázása. Adósság betáblázása, kitáblázása. V. ö. TÁBLÁZ.

TÁBLÁZAT,

(tábla-az-at) fn. tt. táblázat-ot, harm. szr. —a. Táblaalakú deszkakoczkákból szerkezett kirakat. Padolat táblázata. Viaszos, tarkatáblázat.

TABOD,

puszta Tolna m.; helyr. Tabod-ra, —on, —ról.

TABÓD,

puszta Tolna m.; helyr. Tabód-ra, —on, —ról.

TÁBOR, (1)

fn. tt. tábor-t, tb. —ok, harm. szr. —a. 1) Szabad ég alatti tér, melyen a hadsereg sátorokban, vagy más ideiglen állított hajlékokban megtelepedik, tanyát üt, s rövidebb vagy hosszabb ideig tartózkodik. Kijelölni, kimérni, bekeríteni, körülárkolni, megerősíteni a tábort. Táborba szállani. Tábort verni, ütni. Tábort járni. A tábort elhagyni. A táborból kiütni. 2) Az ily nyílt téren tanyázó hadsereg. Megtelepíteni, megindítani a tábort. Rajta ütni a táboron. Egész táborral megtámadni az ellenséget. A tábort szükséges szerekkel, élelemmel ellátni. 3) Átv. pusztító, kártevő, vándorló állatsereg. A vidéket ellepte a sáskák tábora. Eléjön általán a szláv nyelvekben. Törökul és mongolul : ordu, mely fordított alakban volna : du-or, du-v-or.

Ha a magyarból elemezni szabad, és alapfogalmul azt veszszük föl, hogy a tábor terjedt, tág, nyílt helyet jelent, úgy törzse (táb) egyező a távol, tág, tát, tár terjedésre vonatkozó szók törzsével : tá vagy táv. A magyarban rokon hozzá még gyökbetűkben tanya, és a Kemenesalon divatos tabértos, am. tág, terepes; Táb helynevek is vannak Nógrád megyében.

TÁBOR, (2)

major Sopron m.; helyr. Tábor-ra, —on, —ról.

TÁBORHELY,

puszta Győr m.; helyr. Táborhely-re, —én, —ről.

TÁBORI,

(tábor-i) mn. tt. tábori-t, tb. —ak. Tábort illető, ahhoz vagy abba tartozó, arra vonatkozó. Tábori élet; tábori ágy; tábori asztal; tábori pap; tábori oltár; tábori orvos; tábori sátorok; tábori jelszó; tábori lobogó; tábori székek, ágyúk, eszközök, készületek.

TÁBORJÁRÁS,

(tábor-járás) ösz. fn. A táborból fölkerekedett hadseregnek tovább vonulása.

TÁBORKAR,

(tábor-kar) ösz. fn. Valamely ezrednek öszves főbb tiszti kara.

TÁBORKARI,

(tábor-kari) ösz. mn. Tábor-karra vonatkozó, ahhoz tartozó. Táborkari állomás, százados, őrnagy.

TÁBORKÓRHÁZ v. —KÓRODA,

(tábor-kórház v. —kóroda) ösz. fn. A táborhoz tartozó kórház.

TÁBORSZER,

(tábor-szer) ösz. fn. A táborhoz tartozó, illetőleg a hadviseléshez megkivántató mindennemű szerek és készületek.

TÁBORSZERNAGY,

(tábor-szer-nagy) ösz. fn. Fő hadi parancsnok, ki különösen a hadsereg nehéz lőszereire ügyel föl. (Feldzeugmeister).

TÁBORVÉGŐR,

(tábor-vég-őr) ösz. fn. A mozgó tábort némi távolságban követő, és annak biztosságára figyelő őrsereg, s ennek egyes tagja.

TÁBORZENE,

(tábor-zene) ösz. fn. A táborban tanyázó hadsereg zenekara által játszatni szokott hadi zene.

TACS, (1)

hangutánzó gyök tacsak törzsben s ennek tacsakos és tacskolódik származékaiban.

TACS, (2)

fn. tt. tacs-ot. Kenessey Albert Hajózási Műszótárában am. csat kötélből vagy kötélen (Klampf); továbbá : vetőkötél (Fangseil); melyről a jeles szerző azt mondja : „Győr megyében hallottam e szót, valamint tacsolni, tacsot vetni és tacsvetést is. Tacs — úgy mond — valószínüleg csak a csat változata (mint ez czölönk és kölöncz-czel történik); t. i. ha a vetőkötéllel valamit halászunk, erre csatot kell csinálnunk.“

TACS, (3) v. TÁCS, (1)

rag nélkül divatozó gyermeknyelvi szó, s am. tova, messze, el. Menjünk tács! Elment tács! Máskép : tátá, táti. V. ö. TA.

TÁCS, (2)

elvont törzs tácsó és tácsog székely szókban; egyezik t előtét nélkül ács (= áncs, ámcs) törzsével ácsorog szóban.

TÁCS, (3)

erdélyi falu a beszterczei kerületben, helyr. Tács-ra, —on, —ról.

TÁCSA,

(tál-csa) fn. tt. tácsá-t. Kis tál, kisfatál. Tájszótár.

TACSAK,

(tacs-ak) önállólag nincs szokásban, hanem csak ,takacsos‘ és ,tacskolódik‘ szókban mint törzs szerepel.

TACSAKOS,

(tacsak-os) mn. tt. tacsakos-t v. —at, tb. —ak. Balatonmelléki tájszó am. lucskos, pocskos, latyakos; néhutt : hangáttétellel : csatakos.

TACSKA,

(tacs-ka) fn. tt. tacskát. 1) Pólya, kendő, vagy lepedő, melylyel a falusi nők a kisdedet magukhoz kötik, midőn a háztól távol, pl. a mezőre mennek. Gyöke a kirándulásra vonatkozó gyermeknyelvi tacs. V. ö. TA, és TACS, (3), TÁCS, (1). 2) Bodrogközben am. targoncza, talicska, hihetőleg összehúzva talicska szóból.

TACSKÁND,

puszta Vas m.; helyr. Tacskánd-ra, —on, —ról.

TACSKÓ,

fn. tt. tacskó-t. 1) Kis fajtáju fütyésző vadászeb. Mint a tacskók ugyan fölfütyészik. (Molnár A.). Tacskók mindent fölfütyésznek. (Káldi). Alkalmasint a német Dachshund után alakult. 2) Átv. gyereknek szokták mondani, midőn megvetőleg vagy némileg feddve szólnak hozzá; innen Kriza János szerént a székelyeknél am. kölyök, poronty. Eredj te tacskó!

TACSKOLÓDÁS,

(tacs-ak-ol-ó-d-ás) fn. tt. tacskolódás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Valamely test-

Alaphangra, és fogalomra legközelebb áll hozzá : szak, mely szintén valamely egésznek egyes részét teszi, honnan tagolni, am. szakokra osztani, választani valamit, továbbá tagló és szakócza körülbelül hasonló vágóeszközt jelentenek. Osmanli-török nyelven tike rész, darab, pl. tike tike, darabonként, tikelimek, taglal-ni, szétdarabol-ni. (Vámbéry).

TAG, (2)

elvont gyöke tagad igének és származékainak; l. TAGAD.

—TAG, magas hangon : —TEG, (1), mint melléknévi összetett képző kiegészítve am. —atag, —eteg; l. —ATAG, —ETEG. ,Veszteg‘ és ,szörnyeteg‘ szókban némi eltérés látszik; l. ezeket.

—TAG, magas hangon : —TEG, (2). Ritka használatu igehatározói összetett képző, pl. viszont-ag, ezen-t-eg, melyekben az ag eg inkább csak toldalék, mint ottan-ag, itten-eg szókban is.

TÁG,

(ta-ag) mn. tt. tág-at. Általán, a minek szélei, körvonalai, határvető korlátai aránylag távol esnek egymástól, minélfogva a közéjök foglalt tér elég nagy, széles, bő. Tág út, útcza, udvar, terem, szoba. Tág szekrény. Különösen, ami nem feszes, nem szoros, ami öblöt csinál vagy nagy. Tág csizma, nadrág, másképen : bő. Átv. tág lelkiesméret, mely az erényesség korlátain túl csapong, mely az erkölcsi törvényt nem veszi szorosan, és sokat enged magának; tág fegyelem, nem szigorú, sőt igen is engedékeny.

Minthogy alapfogalomban a tág olyasmit jelent, melynek szélvonalai bizonyos középponttól távol esnek, innen okszerűleg állíthatni, hogy gyöke azon ta, mely több hasonló fogalmú szók alapját teszi, milyenek tát, tár, távol. Képzője ag, melylyel egyesülve s öszveolvadva lett tág. V. ö. TA, és AG, EG, OG, ÖG képző. Idegen nyelvek között, Vámbéry szerént tágúl szóval egyezik a csagataj-oszmanli török tagil szó, mely szerénte am. szétszóródik, elterjeszkedik.

TAGAD,

(ta-g-ad) áth. m. tagad-tam, —tál, —ott v. —t. 1) Valamely állításnak ellenkezőjét vitatja, vagyis azt mondja felőle, hogy nincs úgy, hogy nem való, nem igaz, nem történt. A vádlott gonosztévő mindent tagad. Tagadom, hogy valaha láttalak. Az okoskodás előzményét megengedem, következményét tagadom. Ha tetted, ne tagadd. Aggszó de igaz, hogy betegséget, sántaságot, szegénységet senki el nem tagadhat. (Km.). 2) Azt állítja, vitatja, vagy kijelenti, hogy közte, és más valami között viszony nincsen, vagy ha volt, azt magától eltolja. Ez értelemben igekötőkkel használtatik. Eltagadta apját, anyját, rokonait. Kitagadta a fiát minden keresményéből. Eltagadta a hitét, nemzetiségét. Mindent megtagad tőlem, mit sem ad.

E szónak egyenes ellentéte vall, azaz, valamiről azt állítja, hogy úgy van, tehát aki valamit tagad, azt mondja, nincs úgy; de a vall és van ezt is teszi, habeo, tehát a tagad másod jelentése is am. valamiről azt állítja, hogy nem bírja, hogy nem az övé, hogy semmi köze vele. Ezek szerént a tagad alapfogalomban am. valamit nemel, latinul negat, németül ver-

TÁGAS,

(ta-ag-as) mn. tt. tágas-t v. —at, tb. —ak. Tág területű, széles, terjedt, egymástól távol fekvő korlátok v. határvonalak közé foglalt. Tágas út, útcza, udvar, terem, szoba, szinház. Tágas az út (km.), azaz elmehetsz. Tágas szék, ágy, kapu, öböl. Ellentéte : szűkes, szoros, keskeny. V. ö. TÁG.

TÁGASAN,

(ta-ag-as-an) ih. Tágas, terjedt állapotban, vagy minőségben.

TÁGASSÁG,

(ta-ag-as-ság) fn. tt. tágasság-ot, harm. szr. —a. Aránylag nagy terjedelműség, szélesség, bizonyos tér korlátainak egymástól távolsága. V. ö. TÁG, TÁGAS. Mint mértékre vonatkozó magában foglalja a szélességet, és hosszúságot.

TAGBASZAKADT,

(tagba-szakadt) ösz. mn. Deli, arányos testalkatú. Kríza J. szerént : teljes idomos termetű. Szabó Dávidnál : nagy tagba szakadt. Székely szó.

TAGBÉNULÁS v. —BÉNULÁS,

(tag-bénulás) ösz. fn. Bénulás, mely valamely tagot ér, pl. nyelvet, kezet, lábat. V. ö. BÉNULÁS.

TAGBESZÉD,

(tag-beszéd) ösz. fn. Taglejtéssel kifejezett gondolat; v. a gondolatnak, szándéknak taglejtéssel kifejezése.

TAGELESÉS,

(tag-el-esés) l. TAGBÉNULÁS.

TAGERDÖ,

(tag-erdő) ösz. fn. Erdő, mely egy tagban van, az Erdészeti Műszótár szerént körülbelül az ami a mezőgazdaságnál a dülő; tag magában is használtatik ugyanazon értelemben.

TAGFÁJDALOM,

(tag-fájdalom) ösz. fn. Fájdalom, melyet valamely tagunkban érezünk, ilyen a görcs a lábakban, szakgatás a karban.

TAGHORDOZÁS,

(tag-hordozás) l. TAGJÁRTATÁS.

TÁGÍT,

(ta-ag-ít) áth. és önh. m. tágít-ott, par. —s, htn. —ni v. —ani. 1) Bizonyos térnek széleit, korlátait, határvonalait egymástól távolabbra viszi, s az által a köztök levő helyiséget nagyobbítja, másképen : bővít, illetőleg : szélesít. 2) Ami feszesen, szorosan állott, megereszti, kinyújtja. Megtágítani az övet, hevedert. Kitágítani a csizmát. 3) Átv. ért. s önhatólag : erkölcsi korlátozásban, szigorban, fenyítékben alábbhagy, vagy némi szoros állapoton segít, bizonyos terhet kevesbít, enged. Erősen veszi a dolgot, s nem akar tágítani. A kiadott parancson tágítani. Tágítani a rabok sorsán. Ez előbbi bajunkon, terheinken sokat tágított. Nem tágítani a dolgon. Gondjaim tágítanak. (Szabó Dávid).

„A bölcsön tudomány, erő
Nem tágít a hadak hírkereső fián.“
Vörösmarty.

TÁGÍTÁS, TÁGÍTÁS,

(ta-ag-ít-ás) fn. tt. tágítás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Cselekvés, mely által valamit tággyá teszünk, kiszélesítünk, vagy hogy ne szorítson, megeresztünk, kinyújtunk. Átv. engedés, alábbhagyás, kevesebb erőfeszítés. V. ö. TÁGÍT.

TAGJÁRTATÁS,

(tag-jártatás) fn. Szoros ért. a tagok, különösen a kezek, karok mozgatása,

valakit derekasan, tagról tagra megver, megdönget. Jól eltagolták, megtagolták.

TAGOLÁS,

l. TAGLALÁS.

TAGOLAT,

l. TAGLALAT.

TÁGON,

helyesebben : TÁGAN; l. ezt.

TAGOLÓ,

l. TAGLALÓ.

TAGOLT,

(tag-ol-t) mn. Tagokra, részekre, ízekre választott. Különösen a nyelvtanban, tiszta, érthető szótagokra osztott.

TAGONKÉNT,

(tagon-ként) ösz. ih. Minden tagot külön véve, egyenként, részenként, elemekre osztva, választva. V. ö. TAG.

TAGOS,

(tag-os) mn. tt. tagos-t v. —at, tb. —ak. Aminek több tagja van, vagy aránylag nagy, erős, izmos tagokkal ellátott, mint : vállas, czombos, csontos, tenyeres, talpas, melles, faros. Átv. több külön részekből álló. Tagos erdő, mennyiben vágásokra van osztva. Tagos osztály, melyben a részek egy tagban méretnek és adatnak ki.

TAGOSÍT,

(tag-os-ít) áth. m. tagosít-ott, par. —s, htn. —ni v. —ani. Valamely közös földbirtokot bizonyos alaparány szerint az illető összes birtokosok között külön-külön részekre s mintegy tagokra feloszt, hogy kiki a maga jutalékát kizáró joggal birhassa, és mivelhesse. Az erdőket, közlegelőket tagosítani. Továbbá, szokottabb értelemben némely újabb törvényekben hozott szabályok szerént az ugyanazon határban külön-külön, elszórva bírt földrészek helyett egy tagban vagyis egy tömegben, hasonló értékű telket mér ki, minélfogva az illető közbirtokok mindegyike egy-egy tagban, egy tömegben kapja a magáét. A régi jobbágy-telkeket tagosítani. A telekhez tartozó szántóföldeket, réteket, legelőket tagosítani.

TAGOSÍTÁS, TAGOSÍTÁS,

(tag-os-ít-ás) fn. tt. tagosítás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Osztályozás neme, melyszerint valamely közbirtokot tagosítanak, illetőleg elszórva létezett birtokrészeket egy tagba vagyis tömegbe egyesítenek. V. ö. TAGOSÍT.

TAGOSZTÁLY,

(tag-osztály) ösz. fn. Földbirtokot illető osztály, mely tagosítás által eszközöltetik. V. ö. TAGOS; TAGOSÍT.

TAGOZ,

(tag-oz) áth. m. tagoz-tam, —tál, —ott. L. TAGOL; és TAGOSÍT.

TAGOZÁS,

(tag-oz-ás) fn. tt. tagozás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. L. TAGOLÁS; és TAGOSÍTÁS.

TAGOZAT,

(tag-oz-at) fn. tt. tagozat-ot, harm. szr. —a v. —ja. 1) Tagozás elvont értelemben. 2) A tagok vagyis részek öszvesége, együttes állapota.

TAGOZATOS,

(tag-oz-at-os) mn. tt. tagozatos-t v. —at, tb. —ak. Tagokra, részekre választott, osztott. L. TAGOLT.

TAGOZOTTSÁG,

(tag-oz-ott-ság) fn. tt. tagozottság-ot, harm. szr. —a. Tagozott (tagolt vagy tagosított) állapot, minőség.

TAGRÁNDÍTÁS, TAGRÁNDÚLÁS,

(tag-rándítás v. —rándúlás) ösz. fn. Valamely tagnak rendes állapotából erőszakos meg- v. kimozdítása, vagy mozdúlása.

TÁJ,

(tá-j) fn. tt. táj-t v. —at, tb. —ak, harm. szr. —a. Bizonyos középpont körül némi távolságban elterjedő, vagy fekvő helyiség, térség, szomszédság, környék. A háznak táját fákkal beültetni. Falu, erdő tája. A Duna, Tisza, Balaton tája. Szivnek, szemnek táján fájdalmat érezni. Továbbá, egy külön vett vidék, térség, földrész, melyet mintegy öszvefüggő egészet tekintünk. Erdős, hegyes, völgyes, homokos, sik táj. Kies, szép, regényes táj. Más tájra huzódott az ellenség. Magyarország minden táját beutazni. E tájon nincs mása. Midőn időre vonatkozik, jelent bizonyos ponthoz mért időszakot, s am. azon idő körül. Reggeltájtban, déltájban, éjféltájban, hajnaltájban, akkortájban, aratás-, szürettájban, egy óratájban. Mi időtájban esett v. történt? Tavasz táján jött.

E szónak gyöke ta v. tá, mely bizonyos ponttól távolodást jelent, a j toldalékul járult hozzá, mint a fej, száj, báj, éj szókhoz, a régies fe, szá, bá, é helyett; ilyenek továbbá, paréj, taréj, karéj, ganéj s némely mások. Mi szerint a táj nem egyéb, mint bizonyos távolságig terjedő helyiség, térség. Egyébiránt Vámbéry szerént csagataj, különöebben azerbaidsan nyelven tai v. taj am. vidék, rész, és jakut nyelven doidu am. hely, táj. V. a. TA.

TÁJAG,

tájdivatosan am. tályog; lásd : TÁLYOG.

TAJAK,

l. TAJK.

TAJÁK,

fn. tt. taják-ot, harm. szr. —ja. Kevéssé ismeretes tájszó, s am. gabonafejnek vagyis kalásznak szálkája, szakála. A törökben tüj am. szőr, és toll; a persában pedig tuj am. fürt, és tuják fürtöcske, melyek általános fogalomban mind megegyeznek.

TÁJAS,

(táj-as) mn. tt. tájas-t v. —at, tb. —ak. Határos, szomszédos. Tájas velem. (Szabó D.).

TÁJATT,

(táj-aj-an-t) névhatárzó. Bizonyos középpont, vagy időpont körül. Erdő tájatt. Dél tájatt, hat óra tájatt. Képeztetésére nézve lásd : —ATT, —OTT, —ÖTT helyképzőket.

TÁJBÁSZ,

mn. tt. tájbász-t, tb. —ok. Göcseji tájnyelven am. együgyü, szájtátó, mamlasz, bamba. Azon gúnyszók egyike, melyek ostobaságot, bámészkodást jelentenek, s melyekben alaphang a szájtátó a v. á, mint az ámé, bámé, bamba, bacza, málé, mamlasz, táté, tatri, tabértos, és a székely tácsó szókban is. Jelen szó két részből látszik állani, egyik a szájtátásra vonatkozó tá gyök, másik a bámész szó, tehát am. tá-bámész.

TÁJBESZÉD,

(táj-beszéd) ösz. fn. Bizonyos tájon lakó népségnek sajátságos beszéde, mind egyes hangok kiejtésére, mind némely különös szók használatára, vagy ragozására, módosítására nézve, mely a közönségesebb, és terjedtebb divatú népnyelvtől majd többé, majd kevesbbé elüt. Őrségi, göcseji, ormánysági, czalóközi, gömöri, mátravidéki palócz, nyitravölgyi, székelyföldi stb. tájbeszéd.

TÁJFESTMÉNY,

(táj-festmény) 1. TÁJKÉP.

TÁJFESTŐ,

l. TÁJFESTÉSZ.

TÁJIRÁS,

(táj-irás) ösz. fn. Részletes földirás, mely bizonyos tájnak fekvését, természeti tulajdonságait, az állati, növényi, ásványi országhoz tartozó mineműségeit stb. leirja.

TAJK, (1) v. TAJAK,

mn. tt. tajk-ot v. tajak-ot. Kríza J. szerént a székelyeknél am. hitvány, tatar, tojmák, elromlott, elitultfitult. „Ne fogd azt a lapátot olyan tajk módra.“ „Tódom, fődom, kötöm, bogozom, méges (mégis) csak tajkul marad.“ A tojmák szóból, mely nálunk szintén ismeretlen, úgy látszik, hogy tajk v. tajak is am. tojók, vagy pedig az épen magából tojmák-ból rövidült meg. Tyúkültető is gúnyos nyelven azt teszi : együgyű, tutyma ember. Mongolul takja am. tyúk. Lehet a tajdok rövidülete is. V. ö. TAJDOK.

TAJK, (2)

elvont törzse tajkos szónak; l. ezt, és v. ö. TAJKOSTEKNŐ.

TÁJKÉP,

(táj-kép) ösz. fn. Rajzolt, vagy festett kép, mely bizonyos akár valódi, akár költött tájat ábrázol.

TÁJKÉPI,

(táj-képi) ösz. mn. Tájképre vonatkozó; tájképet ábrázoló. Tájképi rajz.

TAJKOL,

(tajk-ol) áth. m. tajkol-t. Székely szó s am. tataroz. Megtajkolni am. megtatarozni, valaminek hiányait kiigazítni. (Kríza J.).

TAJKOLÁS,

(tajk-ol-ás) fn. tt. tajkolás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Tatarozás. V. ö. TAJKOL.

TAJKOS,

(tajk-os) mn. tt. tajkos-t, tb. —ok. Sándor J. gyűjteményében am. tekenős béka. E szónak gyöke tajk valószínüleg egy a tok szóval, és rokon a tekenő névnek tek gyökével, melyek mind héjat, burkot, fedezőt jelentenek. A j úgy csúszhatott közbe, mint a kajmó, kajcs, kajszás szókba, melyek máskép kamó, kacs, kaszás (lábu). Alakra hasonló hozzá : pajkos, melylyel alapértelemben egyezik : pakocsál.

TAJKOSTEKNŐ,

(tajkos-teknő) ösz. fn. A tajkos nevű békának teknőforma hüvelye, burka; melyek helyette egyszerűen tajok szót is használják.

TAJKÚL, TAJKUL,

(tajk-úl) önh. m. tajkul-t. A székelyeknél am. elromlik, elitúl-fitúl. Eltajkúlt a kézmű, eszköz. (Kríza J.). V. ö. TAJK, (1).

TAJKÚLÁS, TAJKULÁS,

(tajk-úl-ás) fn. tt. tajkúlás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Elromlás, itúlás-fitúlás. V. ö. TAJKÚL.

TAJNA,

falu Bars m.; helyr. Tajná-ra, —on, —ról.

TÁJNYELV,

(táj-nyelv) l. TÁJBESZÉD.

TAJÓ,

puszta Kis-Kunságban, helyr. Tajó-ra, —n, —ról.

TAJOK,

fn. tt. tajok-ot, harm. szr. —a v. taiok-ja. L. TAJKOSTEKNŐ.

TAJOVA,

beszterczebányai telep, helyr. Tajová-ra, —n, —ról.

TÁJRAJZ,

(táj-rajz) ösz. fn. Valamely tájat ábrázoló rajz.

TAJTÉKOS,

(tajt-ek-os) mn. tt. tajtékos-t v. —at, tb. —ak. Tajtékkal födött; tajtéktól nedves, elrutított. Tajtékos vízpart. Tajtékos száj, zabola.

TAJTÉKOSAN,

(tajt-ék-os-an) ih. Tajtékkal födve; tajtéktól nedvesen.

TAJTÉKOZ,

(tajt-ék-oz) áth. m. tajtékoz-tam, —tál, —ott, par. —z. Tajtékkal borít, nedvesít, mocskít. A hullámok betajtékozzák a partokat, a hajó oldalát, a fák törzseit.

TAJTÉKOZÁS,

(tajt-ék-oz-ás) fn. tt. tajtékozás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. 1) Nedvesítés, mocskítás, melyet a tajték okoz. 2) Tajtékhányás, tajtéktúrás; máskép : tajtékzás. V. ö. TAJTÉKOZ; és TAJTÉKOZIK.

TAJTÉKOZIK,

(tajt-ék-oz-ik) k. m. tajtékoztam, —tál, —ott. Tajtékot túr. (Szabó Dávid). Máskép : tajtékzik.

TAJTÉKPIPA,

(tajték-pipa) ösz. fn. Pipa, melyet úgy nevezett tajtföldből faragnak. V. ö. TAJTFÖLD.

TAJTÉKSZEDŐ,

(tajték-szedő) ösz. fn. Általán kanál, melylyel bizonyos hig testekről a tajtékot, illetőleg habot leszedik, különösen az olvasztókemenczékben a forró ércznek tajtékát leszedni való pléhkanál.

TAJTÉKZÁS,

(tajt-ék-oz-ás) fn. tt. tajtékzás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Valamely hig testnek, illetőleg hig részeket tartalmazó anyagnak, állatnak stb. forrongó, mozgalmas állapota, midőn tajték fejlődik ki belőle. A zablarágó, megizzadt lónak, vagy nyavalyatörő embernek tajtékzása.

TAJTÉKZAT,

(tajt-ék-oz-at) fn. tt. tajtékozat-ot, harm. szr. —a v. —ja. Tajtékok tömege, összesége.

TAJTÉKZIK,

(tajt-ék-oz-ik) k. m. tajtékz-ott, htn. —ni. Tajtékféle híg buborékok, hólyagocskák forrnak és ömlenek ki belőle. Mérgében tajtékzik a szája. V. ö. HABZIK.

TAJTÉKZÓ,

(tajt-ék-oz-ó) mn. tt. tajtékzó-t, tb. —k. Amiből tajtékféle nedv forr és ömlik ki. Dühétől tajtékzó szájjal ordítozni.

TAJTÉKZÓFŰ,

(tajtékzó-fű) ösz. fn. Népies neve a szappanfű egyik fajának; növénytani néven : tajtékzó szappanfű. (Saponaria officinalis). Szintén népies nyelven másképen : szappanfű, lábmosófű.

TAJTFÖLD,

(tajt-föld) ösz. fn. Szalonnakővel rokon ásvány, melynek anyaga zsiros, és könnyű, színe halványsárga, s törékeny mint a föld. Hazája Anatolia, Thracia, Görögország és Tauria. Faragás által különfélekép alakítható, s ebből készülnek az úgy nevezett tajtékpipák. Nevét onnan kapta, mert színe a tenger által kihányt tajtékhoz hasonló. Némelyek szerént máskép : tajtla.

TAJTI,

falu Gömör m.; helyr. Tajti-ba, —ban, —ból.

TAJTKŐ,

(tajt-kő) ösz. fn. Könnyű, szürke szinű, likacsos kőnem, mely a tüzokádó hegyek körül a vizeken uszkál. (Pumex).

kák, fésűfogak gyanánt párhuzamosan öszveállítva, melyek között a felhúzott vonalak elnyúlnak.

TAKÁCSCSÉVE,

(takács-cséve) ösz. fn. Cső-alakú eszköz, melyre a szőni való fonalakat feltekerik; máskép : csürlő, csörlő.

TAKÁCSCSÓNAK,

(takács-csónak) ösz. fn. L. VETÉLŐ.

TAKÁCSI,

falu Veszprém m.; helyr. Takácsi-ba, —ban, —ból.

TAKÁCSINAS,

(takács-inas) ösz. fn. Ki a takácsságot mint újoncz tanúlja.

TAKÁCSKÖTÉS,

(takács-kötés) ösz. fn. Sajátságos kötés, mely által a takácsok a munka alatt elszakadt fonalat csomóra fojtják.

TAKÁCSLEGÉNY,

(takács-legény) ösz. fn. Czéhbeli iparos, ki mint fölszabadított legény a takácsmesterséget gyakorolja.

TAKÁCSMÁCSONYA,

(takács-mácsonya) ösz. fn. Növényfaj a mácsonyák neméből; levelei nyeletlenek, öszvenőttek, egyenetlenül fürészesek; virágbunkói tojásdadok, karikába hajlott szúrós csészemurvákkal körülvéve; vaczokpolyvái horgas végüek. Máskép köznyelven : bogácskóró, takácsvakaró. (Dipsacus fullonum).

TAKÁCSMESTER,

(takács-mester) ösz. fn. Személy, ki a takácsságot kitanulta, s mint mester az illető czéhegyesület tagja.

TAKÁCSMESTERSÉG,

(takács-mesterség) ösz. fn. A kézmívességnek azon neme, mely szövéssel foglalkodik, továbbá ügyesség az ilyetén mívek, vagyis szövetek készítésében.

TAKÁCSMUNKA,

(takács-munka) ösz. fn. 1) A szövéshez tartozó minden munka. 2) Kész mív, vagyis szövet, melyet takács készített.

TAKÁCSMŰ,

(takács-mű) ösz. fn. Lásd : TAKÁCSMUNKA, 2).

TAKÁCSOLÁS,

(takács-ol-ás) fn. tt. takácsolás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Szabó Dávidnál am. szövés.

TAKÁCSSÁG,

(takács-ság) fn. tt. takácsság-ot, harm. szr. —a. 1) Mesterség, melyet a takácsok űznek. Takácsságot tanulni, űzni. 2) Valamely helyben, városban a takácsok öszvesége.

TAKÁCSVAKARÓ,

(takács-vakaró) lásd: TAKÁCSMÁCSONYA.

TÁKAJAK,

(ták-ajak) ösz. fn. Növénynem a kétfőbbhímesek seregéből és magrejtősök neméből; csészéje öt fogú; bokrétája csaknem gömbalaku, karimája kurta; felső ajaka két metszetű, alsó ajaka közép karéja letüremlett, innen a neve. (Scrophularia). Nevezetesebb fajai : bodza tákajak, (scr. nodosa), mely másképen köznyelven : fekete cseresznye, fekete bodza, torokgyékfű, varju mogyoró; továbbá vizi tákajak (scr. aquatica); tavaszi tákajak (scr. vernalis); sallangós tákajak (scr. laciniata).

TAKAR,

(tak-ar) áth. m. takar-t. 1) Valamit bizonyos födéllel, lepellel, vagy akármiféle testtel borít, beföd, beburkol, illetőleg a szemek elől elrejt.

TAKARÉKGABNATÁR,

(takarék-gabna-tár) ösz. fn. Tár, melybe megtakarított vagy megtakarításra szánt gabonát tartanak.

TAKARÉKMILLYE,

(takarék-millye) ösz. fn. Millye (pikszis), melybe megtakarítás végett időnként pénzt rakosgatnak.

TAKARÉKOS,

(tak-ar-ék-os) mn. tt. takarékos-t v. —at, tb. —ak. Ki a szerzett vagyont megőrizi, ki bőven nem költ, nem pazarol; gondosan gazdálkodó. Különbözik a zsugorítól, fösvénytől, mennyiben a takarékos helyes mértékben költekezik, s nem vonja meg magától a szükségeseket. Átv. takarékos épület, lakás, ruházat, asztal, azaz, egyszerű, czélirányos, de nem fényüző. Régiesen máskép : takaros.

TAKARÉKOSAN,

(tak-ar-ék-os-an) határozó. Okosan gazdálkodva, nem fényüzőleg, nem pazarolva, hanem kímélve a vagyont, pénzt, költséget. Takarékosan élni, ruházkodni.

TAKARÉKOSKODÁS,

(tak-ar-ék-os-kod-ás) fn. tt. takarékoskodás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Helyes mértéket tartó gazdálkodás.

TAKARÉKOSKODIK,

(tak-ar-ék-os-kod-ik) k. m. takarékoskod-tam, —tál, —ott. Takarékosan gazdálkodik; időről időre megtakarít valamit; nem költi el minden jövedelmét.

TAKARÉKOSSÁG,

(tak-ar-ék-os-ság) fn. tt. takarékosság-ot, harm. szr. —a. A jövedelem és kiadás közötti helyes arányu mértéktartás; jövendőről gondoskodó gazdálkodás; az élet szükségeinek és kényelmeinek kielégítésében követett egyszerűség. A takarékosság legjövedelmezőbb. (Km.). Késő a takarékosság, mikor üres az erszény. (Km.).

TAKARÉKPAPIROS,

(takarék-papiros) ösz. fn. Durvább anyagú vastag papíros, melybe holmit beburkolni, begöngyölgetni szoktak. Szélesb ért. takarónak használt akármily papiros.

TAKARÉKPÉNZ,

(takarék-pénz) ösz. fn. Kiadástól megkímélt pénz, melyet valaki jövendőre félretesz.

TAKARÉKPÉNZTÁR,

(takarék-pénz-tár) ösz. fn. 1) Magánpénztár, melyben valaki jövedelmének megtakarított részét jövendőre elteszi. 2) Nyilvános intézet, melybe megtakarított akármily csekélymennyiségű pénzét kiki beteheti, attól mérsékelt kamatot húz, s midőn tetszik, vagy legott, vagy ha az öszveg nagyobb, bizonyos felmondott időre kiveheti.

TAKARÉKPERSELY,

(takarék-persely) lásd : TAKARÉKERSZÉNY.

TAKARÉKTÁR,

(takarék-tár) 1. TAKARÉKPÉNZTÁR; TAKARÉKGABNATÁR.

TAKARÉKTÜZELŐ vagy TAKARÉKTŰZHELY,

(takarék-tüzelő v. —tűz-hely) ösz. fn. Tüzelő hely vasból, vagy vasból és téglából összeállítva, melyben a tűz födött helyen ég, s amely ez által a tüzelőszer megtakarítását eszközli, takarékfőző.

TAKARGAT,

(tak-ar-og-at) gyak. áth. m. takargat-tam, —tál, —ott, par. takargass. 1) Gyakran, vagy folytonosan, vagy minden oldalról takar, be-

nek, juhok, lovak tartására begyűjtött eleség, vagyis széna, szalma, sarjú stb., máskép : szüleség, és zöld, száraz, nyári, téli takarmány. Szálas takarmány, mint, széna, szalma, kukoriczaszár. Rázott takarmány, vagyis, árpa-, zab-, búzaszalmával kevert széna. Szemes takarmány, mint, árpa, zab, kukoricza. Kifogyni a takarmányból. A gyönge kukoriczaszárt takarmányul lekaszálni.

TAKARMÁNYÁRUS,

(takarmány-árus) ösz. fn. Ki takarmánynyal kereskedik.

TAKARMÁNYBALTACZIM,

(takarmány-bal-taczim) ösz. fn. Növényfaj a baltaczimek neméből, szára felálló, nyulánk ; levelei szárnyasak, levelkéi ékformák, kopaszak ; virága hosszú füzéres, pirosló ; köz nyelven másképen : szamárhere, spanyol lóhere, varjuborsó. (Hedysarum onobrychis).

TAKARMÁNYCSŰR,

(takarmány-csűr) ösz. fn. Csűr, melybe a takarmányt berakják, szénapajta. Az ágasokon álló, minden oldalról szellős, és csak tetővel ellátott szénacsűrt némely vidékeken kalapnak nevezik.

TAKARMÁNYFA,

(takarmány-fa) ösz. fn. A legelőkön tenyésző cserjefák, melyek leveleit a barmok lerágdossák, s mintegy takarmányul megeszik.

TAKARMÁNYFŰ,

(takarmány-fű) ösz. fn. Mindenféle fű, melyet a barmok vagy lábán legelnek, vagy a mezei gazdák lekaszálva begyűjtenek.

TAKARMÁNYLOMB,

(takarmány-lomb) ösz. fn. Különféle erdei fáknak takarmányul használt lombja.

TAKARMÁNYMESTER,

(takarmány-mester) ösz. fn. Udvari tiszt, ki a fejedelmi lovak takarmányáról gondoskodik. Továbbá, ki a katonaság lovainak élelmezésére fölügyel.

TAKARMÁNYOZ,

(tak-ar-mány-oz) önh. m. takarmányoz-tam, —tál, —ott, par. —z. Takarmányt gyűjt, szerez. A hadsereg számára takarmányozni.

TAKARMÁNYOZÁS,

(tak-ar-mány-oz-ás) fn. tt. takarmányozás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Takarmánynak gyűjtése, beszerzése, különösen a katonaság számára.

TAKARMÁNYRÉPA,

(takarmány-répa) ösz. fn. Répafaj, melyet takarmányul vagyis marhák eledeleül szoktak használni.

TAKARMÁNY SZALMA,

(takarmány-szalma) ösz. fn. Különféle gabonák takarmányul használt szalmája, milyenek a zab-, árpa-, búza-, kölesszalma, sőt az apróra vagdalt rozsszalma is.

TAKARMÁNYTARTÓ,

(takarmány-tartó) ösz. fn. Ketrecz az akolnak, ólnak valamely szögletében, hol az etetni való takarmányt tartják, szénatartó, néhutt egyszerűen : ketrecz.

TAKARMÁNYVETÉS,

(takarmány-vetés) ösz. fn. Holmi mesterséges takarmánynak termesztése, elvetett magból, milyen a mohar, lóhertermesztés, vagy a sűrűen vetett, és zöldében lekaszált kukoriczának szára : csalamádé.

lepellel, pl. köpenyynel, bundával, paplanynyal, dunyhával stb. betakarja, kivált, hogy meg ne fázzék. Pokróczczal, lepedővel, selyempaplannal takaródzni. Jól betakaródzzál, hogy meg ne hűtsd magadat. Álmában kitakaródzott.

TAKARÓDZÓ,

(tak-ar-ó-d-od-oz-ó) fn. tt. takaródzó-t. Mindenféle felső lepel, ruhanemű, melylyel testünket a cold ellen, vagy alváskor befödjük. Addig nyujtózzál, meddig a takaródzód ér. (Km.).

TAKARÓHÁJ,

(takaró-háj) ösz. fn. Lásd : CSEPILESZ.

TAKAROS,

(tak-ar-os) mn. tt. takaros-t v. —at, tb. —ak. 1) Tiszta, csinos viseletű. Takaros leány, menyecske. 2) Mondjuk épületről, s annak egyes részeiről is. Takaros ház, szoba, konyha, azaz, tiszta, nem szemetes. 3) A régieknél találjuk ,takarékos‘ helyett is. „Az félelmes magát okosnak híja, az fös-vény takarosnak.“ XVI. századbeli erkölcsiratok. (Magyar Prózairók. Toldy F. kiadása. 288. l.). Azon néhány szók osztályába tartozik, melyer tulajdonságot jelentő képzővel igékből alakultak, milyenek, pirítos (de amely néhutt pirítós), vakaros, magasztos stb. V. ö. TAKAR.

TAKAROSAN,

(tak-ar-os-an) ih. Csinosan, tisztán. Takarosan jár, viseli magát. Takarosan bebutorozott, elrendezett szobák.

TAKAROSSÁG,

(tak-ar-os-ság) fn. tt. takarosság-ot, harm. szr. —a. Csinosság, tisztaság a viseletben, vagy lakásban.

TAKAROSZIK,

l. TAKARODIK. Amaz csak a mutató mód jelen idejében van néhutt divatban, egyebütt ugyanaz a ,takarodik‘ igével.

TAKARÓZÁS ; TAKARÓZIK,

l. TAKARÓDZÁS ; TAKARÓDZIK.

TAKART,

(tak-ar-t) mn. és fn. tt. takart-at, midőn fn. —ot. 1) Ami be van takarva, letakarva. Ruhába takart kenyér. 2) Némely tájakon am. töltött káposztaféle étek, vagy szárma.

TAKARÚL,

(tak-ar-ú) önh. m. takarúl-t ; TAKARÚLÁS, (tak-ar-úl-ás) ; TAKARÚLÓ, (tak-ar-úl-ó), lásd : TAKARODIK ; TAKARODÁS ; TAKARODÓ.

TAKARVÁNY,

(tak-ar-vány) fn. tt. takarvány-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Molnár A. szerint am. öszvegyűjtött, megtakart vagyon, kincs, pénz. Eredetre egy, de az alkalmazásban szűkebb jelentésű a takarmány szó, mely csupán barmok számára gyűjtött szüleséget jelent.

TÁKEMBER,

(ták-ember) ösz. fn. A székelyeknél am. haszontalan, erélytelen, mintegy a tákhoz hasonló ember.

TAKNYOS,

(tak-ony-os) mn. tt. taknyos-t vagy —at, tb. —ak. 1) Takonytól mocskos, takonynyal bekent. Taknyos kendő, taknyos orr. 2) Kinek v. minek orrából foly a takony. Taknyos gyerek. Különösen taknyoféle betegségben levő. Taknyos ló. V. ö. TAKONY.

TAKONYHÁRTYA,

(takony-hártya) ösz. fn. Takonymiriggyel ellátott hártya, mely az orrüreg oldalait takarja.

TAKONYMIRÍGY,

(takony-mirígy) ösz. fn. Mirígyek az emberi s más állati testben, melyek takonyféle nyálkát választanak el; különösen az orrnak felső részében létező ilyetén mirígyek.

TAKONYPÓCZ,

ösz. fn. l. TAKONYPÖCZ.

TAKONYPÖCZ,

(takony-pöcz) ösz. fn. Pórias gúnynév, melylyel a taknyos gyereket csúfolják. Eredj te takonypöcz. Más kiejtéssel : takonypócz. Különösen mondják, midőn a gyerekek az öregebbek dolgaiba avatkoznak s ezeknél okosabbak akarnak lenni. E szónak második alkatrésze egy eredetű a pőcze szóval, mely árnyékszéket, és ennek csúnya tartalmát jelenti. A takonypöcz tehát am. takonytartó. Hasonló pórias gúnynevek : takonyfészek, takonyvári, takonyházi. V. ö. PŐCZE.

TAKOS,

falu Bereg m.; helyr. Takos-ra, —on, —ról.

TÁKOS,

(ták-os) mn. tt. tákos-t v. —at, tb. —ak. 1) Tákkal ellátott, tákkal foltozott. 2) Lásd : TÁKEMBER.

TÁKOZ,

(ták-oz) áth. m. tákoz-tam, —tál, —ott, par. —z. Valami ruhaneműt foltoz, nagyjából öszveférczel, öszveáklál. V. ö. TÁK.

TÁKOZÁS,

(ták-oz-ás) fn. tt. tákozás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Ilyen-olyan foltozás, férczelés, abdálás, áklálás. V. ö. TÁKOZ.

TAKSONY,

faluk Pest és Pozsony m.; helyr. Taksony-ba, —ban, —ból.

TÁKSZÉR,

(ták-szér) ösz. fn. A székelyeknél Kriza J. szerént am. tatar portéka, tákhoz hasonló szer.

TAKTA, (1)

folyó név ; tt. Taktá-t. A Tisza mellék folyója Tokajon alul, mely néha egészen kiszárad. Ez képezi a Gomony vizével együtt a Tiszának azon nagy szigetét, melynek Taktaköz a neve.

TAKTA, (2)

fn. tt taktá-t. Növénynem a sokhímesek seregéből és egyanyások rendéből; csészéje négy levelű, lehulló; bokrétája négy szirmú, lehulló; hímszálai fölül szélesebbek; bogyója egy rekeszű; magvai fél kerekek. (Actaea). Nevezetesebb fajai : békabogyó és szárazbogyó takta.

TAKTAFŰ,

(takta-fű) ösz. fn. L. TAKTA, (2).

TAKTAKENÉZ v. TAKTAKINÍZS,

falu Szabolcs m.; helyr. —Kenéz-re, —én, —ről.

TAKTAKÖZ,

(Takta-köz) ösz. fn. mint helynév Szabolcs m.; l. TAKTA, (1) alatt ; helyr. Takta-köz-ön, —re, —ről.

TAKÚL, TAKUL,

(tak-úl) önh. m. takúl-t. A székelyeknél am. lódul, takarodik, szem elől eltakarodik. Takúlj! Hihetőleg nem egyéb, mint tágulj! s általában mondjuk : tágulj! (latinul : apage v. apage te v. apage sis, görögül is ἄπαγε).

TAKÚLÁS, TAKULÁS,

(tak-úl-ás) fn. tt. takulás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Takarodás, lódulás. V. ö. TAKÚL.

E szóban, mint jelentései gyaníttatják, egy részről az al egyszerű gyök rejlik, tehát eredetileg al-aj, melyből t előtéttel lett talaj, mint alabor talabor, alap talp, valaminek alja, alapja; más részről pedig a teljes, tömött fogalma. V. ö. TAL elvont törzs.

TALAJGYÉKÉNY,

(talaj-gyékény) ösz. fn. Gyékény, melyet a talajra, azaz, padolatra terítenek.

TALAJKOCZKA,

(talaj-koczka) ösz. fn. Koczkaalakban a szoba, vagy terem talajának kirakása vagy pallózására szolgáló, simára gyalult deszkaszeletek.

TALAJOS,

(talaj-os) mn. tt. talajos-t v. —at, tb. —ak. Talajjal ellátott, padolatos. Talajos szoba, szobor. V. ö. TALAJ.

TALAJOZ,

(talaj-oz) áth. m. talajoz-tam, —tál, —ott, par. —z. Talajjal ellát; állványt tesz, épít valami alá. Talajozni a szobát, a szobrot.

TALAJOZÁS,

(talaj-oz-ás) fn. tt. talajozás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Padlatozás ; valaminek állványul szolgáló alappal ellátása.

TALAJSZŐNYEG,

(talaj-szőnyeg) ösz. fn. Talajt, azaz, padolatot beterítő szőnyeg.

TALÁL,

(tal-al) áth. és önh. m. talált. 1) Valamely elveszett, vagy rejtett tárgyat keresve, vagy véletlenül rábukkanva lel, s mintegy birtokába ejt. Pénzt, gyűrűt találni az utczán. Ásás közben kincset talált. Talál az, aki keres. (Km.). Vak is talál olykor egy garast. (Km.). Amit kerestél, megtaláltad. Fölfedezni az eltévelyedett juhot. Eczetes korsó megtalálta dugóját. (Km.). Zsák megtalálta foltját. (Km.). Ha ma egy órát hiába elhalasztottál, holnap egész nap azt fel nem találod. (Km.). Az új világot Columbus találta föl. Néha felható ragu viszonynevet vonz, s am. valamire bukkan, rájön, ráakad. Rátalált az elveszett jószágra. Emberére talált bennem. Jóra találtál, csak higyj neki. A könyvtárban nevezetes fontosságú régi kéziratra találtam. Rátaláltam a bökkenőjére. 2) Bizonyos kitűzött czélt, pontot ér, elér, érint, illet, megüt. Egy lövésre tiz verebet találni. A fecskét röptében eltalálni. Ha el akarod találni a czélt, fölebb irányozz. Az ágyugolyó mellen találta őt. Fejben, nyakon, derékon, hátban találni valakit. Hát téged mi talált ? azaz, mi lelt, mi ért? Sok baj talált engemet. Nagy nehezen oda találtam. Megtalálta amit keresett, (rosz) tettének következményeit hordozza. 3) Elmeműködés által bizonyos rejtélyt megfejt, fölvilágosít ; új eszmét vagy művet hoz létre ; a dolgot kellőleg fogja föl. Kitalálni a mesét. Új gépet találni. Találd el mit gondoltam. (Szabó D.). Eltalálta szarva között a tőgyét. (Km.). Főltalálta magát, nem jött zavarba. Ő sem találta föl a puskaport. 4) Elő v. előtalálni valakit, am. találkozni valakivel. „Találá elől az eb az oroszlánt.“ Pesti Gábor meséi. (CXVII. mese). 5) Vél, gondol, valaminek tart. Úgy találom, ez legjobb lesz. Tanácsodat nem találom jónak. Czélirányosnak találta. 6) Fölcserélhető a talán vagy történetből, véletlenül határozókkal, mely esetben a határtalan mód viszonyige hatós módba jő, pl. Ha hozzád találna menni (ha talán hozzád menne),

találni nem lehet, akár nagy rejtélyessége, akár nagy ritkasága, távolsága, vagy más ok miatt. Megtalálhatlan, eltalálhatlan, kitalálhatlan, föltalálhatlan.

TALÁLHATLAN,

l. TALÁLHATATLAN.

TALÁLHATÓ,

(tal-a-al-hat-ó) mn. tt. található-t. Akit v. amit bizonyos helyen, időben, vagy móddal találni, megtalálni lehet ; ami valahol létezik s hozzá juthatni; megfejthető stb. V. ö. TALÁL. Ő minden estve a kávéházban található. Ezen fűnemek és állatok nálunk nem találhatók. Kitalálható rejtély. Eltalálható czél.

TALÁLKA,

(tal-a-al-ka) fn. tt. találká-t. Némelyek által a légyott értelmében használt szó. L. LÉGYOTT.

TALÁLKOZÁS,

(tal-a-al-koz-ás) fn. tt. találkozás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Öszvejövés neme, midőn ketten vagy többen bizonyos helyen és időben akár véletlenül, akár előre kitűzve megjelennek. Véletlen, váratlan találkozás. V. ö. TALÁLKOZIK.

TALÁLKOZIK,

(tal-a-al-koz-ik) k. m. találkoz-tam, —tál, —ott. 1) Akár keresve, akár véletlenül elékerül, elétűnik, birtokunkba jut ; van, létezik. Tiz legény között csak egy katonának való találkozott. A nagy úrnak is találkozik ura. (Km.). Senki sem találkozott, ki vállalatomban társ akart volna lenni. 2) Val vel ragú viszonynévvel am. valakivel öszvejön. Utczán, városon kivül találkozni valakivel. Ma négy régi barátommal találkoztam a színházban. 3) Átv. mondjuk más tárgyakról is, melyek bizonyos tekintetben érintkeznek, s egymással némileg egyeznek. A nagy elmék találkoznak. Némely események időre nézve furcsán találkoznak.

Ez igének középképzője koz, öszve van téve a gyakorlatos og és oz képzőkből, melyek együvé olvadása által a g keményebb k-ra változott.

TALÁLKOZÓ,

(tal-a-al-koz-ó) mn. és fn. tt. találkozó-t. 1) Aki vagy ami találkozik. 2) L. TALÁLTATÓ. 3) L. TALÁLKA.

TALÁLMÁNY,

(tal-a-al-mány) fn. tt. találmány-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Általán minden, amit valaki talált, amire akár véletlenül, akár keresés, kutatás után rájött, ráakadt. Különösen, valamely új ismeret, vagy mű, melyet valaki saját esze, és ügyessége által, mint eddig rejtélyben létezett valamit napfényre hoz, vagy eléállít. Elme találmány. A természetbúvárok, gépészek, erőművesek találmányai. V. ö. LELEMÉNY.

TALÁLMÁNYOS,

(tal-a-al-mány-os) mn. tt. találmányos-t v. —at, tb. —ak. Ki különös észbeli tehetség, vagy ügyesség által új, eddig ismeretlen dolgokat födöz fel, vagy alkot. Találmányos eszű ember, gépész. V. ö. LELEMÉNYES.

TALÁLMÁNYOSSÁG,

(tal-a-al-mány-os-ság) fn. tt. találmányosság-ot, harm. szr. —a. Tulajdonság, tehetség, ügyesség, melynél fogva valaki új, eddig rejtélyes dolgokat hoz létre, új ismereteket födöz fel. V. ö. LELEMÉNYESSÉG.

-LEN alatt is megérintettük, itt pótlásul és bővebb felvilágosításul még némelyeket elmondani szükségesnek tartunk. Mindenek előtt tudnunk kell, hogy mily szókhoz szokott járulni, ú. m.

1) Főnevekhez, pl. magtalan, barátságtalan, dologtalan, fajtalan, sajtalan v. sótalan, zabolátlan, számtalan, álmatlan, csintalan, haszontalan v. hasztalan, bizonytalan, páratlan, kovásztalan, szagtalan, uratlan, fogatlan, arczátlan, rakonczátlan; békételen, becstelen, egészségtelen, szükségtelen, végtelen v. végetlen, idétlen, szerencsétlen, éktelen, gyermektelen, fegyvertelen, nemtelen, szemtelen, meztelen v. mezítlen, helytelen, istentelen, kénytelen, névtelen, nőtelen, szertelen, törvénytelen, fejetlen, feneketlen, lelketlen, figyelmetlen, szemérmetlen, kegyetlen, esztelen v. eszetlen, erőtelen v. erőtlen stb. stb. Mind ezekben a törzs mint főnév fogalmának nélkülöző vagy ellentétes állapotát fejezi ki, akár tulajdon, akár néha átvitt értelemben; és (igehatározóként) ,nélkül‘ vagy (melléknévként) nélkül való, nélküli szókkal a legtöbb esetben, főleg tulajdon értelemben fölcserélhető, pl. dologtalan = dolog nélkül és dolognélküli, barátságtalan = barátság nélkül és barátságnélküli; gyermektelen = gyermek nélkül és gyermeknélküli; fegyvertelen = fegyver nélkül és fegyvernélküli; szerencsétlen = szerencse nélkül és szerencsenélküli stb. stb.; az ellentétes fogalmat is többnyire ugyanazon tőszöből alakított melléknévvel, illetőleg igehatározóval kifejezhetjük, pl. dologtalan ellentéte : dolgos, barátságtalan ellentéte : barátságos, gyermektelen ellentéte : gyermekes, fegyvertelen ellentéte : fegyveres stb. tehát az előbbiek az utóbbiaknak itt is tagadóivá lesznek.

2) Melléknevekhez , pl. tisztátalan, boldogtalan, bátortalan, szaporátlan, igaztalan (Simai Kristófnál) valótlan (Prágainál), hűtelen. Ezekben egyszerűen a tőszó tagadása vagy ellentéte foglaltatik : nem tiszta, nem boldog, nem bátor, nem szapora, nem való, nem hű ; s itt még csak azt jegyezzük meg, hogy ezek bizonysága mellett nincs alapja azon véleménynek, hogy ezen képzők melléknevekhez nem járulhatnának s az újabbkori egyenlőtlen (= nem egyenlő), kedvezőtlen (= nem kedvező), népszerűtlen stb. alakítások helytelenek volnának.

3) Igékhez, v. ha tetszik, igenevekhez, pl. szokatlan, tudatlan, ingatlan, háladatlan (= hála-adatlan), váratlan, ártatlan, vigyázatlan, osztatlan, hivatlan ; szüntelen v. szünetlen, főtelen v. főtlen, fődetlen, véletlen, kíméletlen, sértetlen, okvetetlen stb. Mind ezekben tagadó vagy ellentétes értelem fejeztetik ki : nem szokott, nem tudó, nem ingó, nem háladatos, nem várt, nem ártó, nem vigyázó ; nem szűnő, nem főtt, nem födött, nem vélt stb. Különösen igen gyakori ezen képző a tehető igéknél, pl. állhatatlan (= nem állhatatos), halhatatlan (= nem halandó), csalhatatlan (helyesebben : csalódhatatlan v. csalatkozhatatlan = nem csalatkozható), hajthatatlan (= nem hajtható), múlhatatlan (= nem múlható v. mulasztható), lehetlen (= nem lehető), hihetetlen, győzhetetlen, mérhetetlen, menthetetlen stb.

sőt némelyek úgy gondolják, hogy a -lan, -len részben nagyobb nyomatosságból az el szó is szerepel tehát ta-lan am. to-el. Rokon nyelveket tekintve az imént eléadott véleményhez közelebb némelyek a -talan, -telen képzőt a fin -ton, -tön (ttoma, ttöme) hiányt, fogyatkozást jelentő képzővel egyeztetik, mely úgy látszik, hogy a tta, tte nélkülöző esettől származtatható (miként másutt is megérintők), azonban ez csak főnevekből alkot mellékneveket, legalább Fábián István nyelvtanában más származtatást nem találunk (ellenkezőleg mint föntebb a mongol nyelvben foglalt példák). Ha idegen nyelvekhez kell folyamodnunk, a magyar -talan képzővel legtökéletesebben egyezik a keleti török vagyis csagataj talan, mely am. rabló, rablás, talamak igétől, mely Zenker szerént am. rabolni (piller, faire du butin, németül : plündern, Beute machen).

TALÁN,

(tal-a-an) ih. Élünk vele, midőn azt akarjuk kijelenteni, hogy valamit bizonyosan nem tudunk, hanem csak hihetőnek, valószínűnek tartunk, azt gondoljuk, gyanítjuk, véljük, hogy úgy van ; továbbá, midőn több vélemény között mintegy találgatunk valamit. Talán a fejed fáj. Talán meghűléstől származott a baj, vagy talán megterhelted a gyomrodat. Talán Pétert, vagy talán Pált kérhetnők meg. Talán haragszik, vagy talán beteg, hogy nem jön hozzánk. V. ö. NETALÁN. Tájdivatosan : talám, taláng, összehúzva : tám, tán, s kettőztetve : talántán. Alapfogalomban egyezni látszik a talál igével, mennyiben amaz is találgatásra vonatkozik, s mindkettő törzse : tala. Az is lehető, hogy az egész talán szó össze van olvadva ebből : találván. V. ö. TALÁL, (6).

TALÁNG,

l. TALÁN.

TALÁNTÁL,

l. TALÁNTÁN.

TALÁNTÁN,

(talán-tán) kettőztetett ih. mint a nép szájában : azutánosztán. A régieknél gyakran talántál, pl. a Müncheni codexben : „Hanemha talántál (nisi forte) mű menjönk el és vegyünk enniek mend e népnek. (Lukács. IX.). Így a Bécsi codexben is : „Mert talántál (forsitan) elmetszi ő haragját.“ (Judith. VII.).

TALÁNY,

(tal-a-any) fn. tt. talány-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Homályos és képes jellemzésekkel körülírt, s beburkolt értelem, vagy fogalom, illetőleg főladat melyet a benne rejlő értelemmel öszvehasonlítva kell megfejteni. Talányokat csinálni, föladni, megfejteni. Talányokban beszélni, példázgatni. V. ö. REJTETTSZÓ. Továbbá, minden homályos, rejtélyes dolog, melyet eszünkkel meg nem foghatunk, minek okát, czélját, öszvefüggését nem látjuk. Ez rám nézve talány.

TALÁNYOS,

(tal-a-any-os) mn. tt. talányos-t v. —at, tb. —ak. Talányhoz hasonló, homályos, rejtélyes, nehéz megfejtésű, vagy épen megfoghatatlan. Talányos magaviselet, melyből a cselekvőnek czélját kitalálni lehetlen.

TALAP,

(tal-ap) fn. tt. talap-ot, harm. szr. —ja. Szilárd, tömör testből csinált emelvény, melyre vala-

nyakon. Tájdivatos szó, néhutt : tálé, tálló, szokot-tabban : tályog. Eredetére nézve l. TÁLYOG.

TÁLIÁN,

mn. és fn. tt. talián-t, tb. —ok. Az italiano szóból módosult. L. OLASZ.

TALICSKA,

(tal-ics-ka) kicsiny. fn. tt. talics-ká-t. Köz ismeretű kézi jármű, vagyis egy kereken járó, s két nyéllel ellátott láda, melytől a targoncza abban különbözik, hogy ennek csak hátsaroglyája van, de ládája nincsen. Talicskát tolni. Talicskával földet, követ hordani. Bakonyi talicskák. Csikorgó talicska.

E szónak gyöke tal máskép : tol, melyből kettős kicsinyítővel lett tal-ics-ka, azaz, kis toló jármű, különbözetésül a nagyobb taligától. Egyébiránt úgy is elemezhetni, hogy törzse taliga, s ebből csa képzővel lett talig-csa, s átvetve talicska, mint faragcsál faracskál faricskál, szökcse szöcske, hágcsó hágkó, zsákcsó zsacskó.

TALICSKÁS,

(tal-ics-ka-as) mn. és fn. tt. talicskás-t, tb. —ak, midőn fn. tt. talicskás-t, tb. —ok. Talicskával ellátott, vagy dolgozó; aki holmit talicskán hord, szállít. Oly képeztetésű, mint : szekeres, kocsis, targonczás, hajós.

TALICSKÁZ,

(tal-ics-ka-az) önh. m. talicskáz-tam, —tál, —ott, par. —z. Talicskát tol, talicskán hord, szállít valamit. Kertészek, kőmivesek mellett talicskázni. A gyermekek játékból talicskáznak Mondják így is talicskázik, mint, szánkázik, kocsizik, ladikázik.

TALICSKÁZÁS,

(tal-ics-ka-az-ás) fn. tt. talicskázás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Cselekvés, midőn valaki talicskát tol, vagy azon hord, szállít valamit.

TALIGA,

(tal-ig-a) fn. tt. taligá-t. Két kerekű kisebb-féle jármű, majd egy, majd két rúddal ellátva. Gyalog taliga, melyet ember tol, vagy húz, máskép, : káré, kordé, László szekere. Lovas taliga, melyet ló húz, milyeneken hajdan Győrött a dunai vizet hordták, s más terhet is szállítottak. Koldusok taligája. Eketaliga, melyhez az ekerudat kötik. Taliga nem szekér. (Km.). Törökül : talika. (Zenker).

E szónak gyöke tal, azaz, tol, melyből lett az elavult gyakorlatos ige : talog, s innen talogó, taloga, kicsinyezve taliga, vagyis toló, tolni való jármű. Így lett a gurog igéből guroga, guriga, továbbá hajog-ból hajiga, hajigál. Ide tartoznak, melyekben a gyakorlatos g átváltozott k-ra, mint, mint, karika, sántikál, szunydikál, ránczikál stb.

TALIGARÚD,

(taliga-rúd) ösz. fn. A taligának egy vagy két águ rúdja.

TALIGÁS, (1)

(tal-ig-a-as) mn. tt. taligás-t v. —at, tb. —ak. Taligával ellátott. Taligába fogott.

TALIGÁS, (2)

(tal-ig-a-as) fn. tt. taligás-t, tb. —ok. Személy, ki taligával dolgozik. Taligásokkal hordatni a málhákat, buzás zsákokat. Különösen, ki lovas taligával fuvaroz. Debreczeni, váczi taligás. Győrött taligások hordják a vizet, gabonát. Verik, mint taligás a lovát. (Km.).

TALIGÁSLÓ,

(taligás-ló) ösz. fn. Ló, mely taligát húz. Izzad, mint a taligásló.

vető gúnyneve az oly embernek, ki az urak, gazda-gok körül hizeleg, s azok kegyéből éldegel.

TÁLNYÉR,

l. TÁNYÉR.

TALÓKÁS,

l. TALYÓKÁS.

TALOSFALVA,

erdélyi falu B. Szolnok m.; helyr. —falvá-ra, —n, —ról.

TALP, (1)

(tal-p) fn. tt. talp-at, harm. szr. —a. 1) Általán azon alap, melyen bizonyos testek állanak, vagy azoknak alsó lapja, feneke. Keréktalp, szántalp, oszloptalp, eketalp, háztalp. 2) Különösen az állati lábnak alja, fenéklapja. Széles, keskeny talp. Lúdtalp, átv. am. a lúd talpához hasonló tertyedt lapos talp. Szeg, tövis ment a talpába. Talpával nagyot toppantott. Viszket a talpa, szeretne tánczolni. Csak a talpát nyalja mint a medve. (Km.). nem szeret dolgozni. Tetőtől talpig, am. egészen, egész testében. Talpig becsületes ember. Talpon áll, menésre készen van. Talpra legények! Átv. ért. ember a talpán v. talpra esett ember, am. derék ember, aki megáll a lábán. 3) A lábbelinek azon vastagabb anyagból készített része, mely közvetlenül a talp alatt van, s a földet érinti, továbbá maga az anyag is. Csizmatalp, sarutalp, bocskortalp. Elkopott a talpa. Csizmám talpát sem törülném hozzá. Fontos talp, a legvastagabb, s talpnak való bőr. Fa talp. 4) Lásd : TALAP. 5) Egymás mellett keresztfák segítségével öszveszegezett gerendákból, kivált fenyőszálakból álló vízi mű, hogy rajta valaki magát a vízen fenntarthassa, pl. mosás vagy vízmerítés stb. végett, vagy arra valamely málhaterhet rakhasson , azon egyet mást szállíthasson. Deszkákat, zsindelyeket, léczeket, dongákat stb. talpakon szállítani. Talpakra állított fürdőház. 6) Némelyek használják a hosszmértékeknél, a lábmérték (Schuh) elnevezésére is; l. TALPALAT, 2).

E szónak legegyszerűbb gyöke al, melyből p v. ap képzővel lett alap, t előtéttel : talp és talap, melyek azonban némileg különböznek egymástól. A mongolban ula am. talp (die Sohle). Egy eredetű és rokon fogalmú vele a magyarban : alabor és talabor. Rokonok még Budenz J. szerént a finn talla valamire alkalmazott lap, lemez, az észt tal (Fusz-, Schuhsohle); Vámbéry szerént a csagataj tap (lábnyom), az oszmanli taban (talp). Képeztetésre hasonlók hozzá a szintén helyre vonatkozó közép, ülep, terep, telep.

TALP, (2)

falu Bihar m.; helyr. Talp-ra, —on, —ról.

TALPACS,

(tal-p-acs) fn. tt. talpacs-ot. 1) Göcsejben am. talpait erősen rakó, izmos széles talpu. 2) A magyar gyalogkatonák régi neve, ma bakancsos, v. hajdu, tréfásan : fika, baka. Eredetileg talpas, mint ordacs ordas, bogács bogás stb. A barkóknál Gömörben csakugyan ,talpas‘ divatozik.

TALPAL,

(tal-p-al) áth. és önh. m. talpal-t. 1) Áthatólag am. valamely lábbelinek talpat csinál. Csizmát, sarut, bakancsot talpalni. 2) Önhatólag am. erősen, sietve gyalogol. Talpal, mint a vásárra siető varrga. Eltalpalt, elhordta magát, ellábalt.

TALPALÁS,

(tal-p-al-ás) fn. tt. talpalás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. 1) Csizmadiák, varrgák mun-

TALPIG,

(tal-p-ig) ih. Fölülről lefelé egész a talpat érve. Tetőtől talpig, am. egész testében. Talpig érő ruha. Átv. Talpig becsületes ember. Talpig ismérjük, azaz, minden részről, minden tekintetben.

„Talpig ember, akit én említék.“
Vörösmarty.

TALPÍV,

(talp-ív) ösz. fn. Alapul szolgáló ív az épületben.

TALPIZOM,

(talp-izom) ösz. fn. Négyszögű izom, mely a sarkcsont alsó lapjától a lábhüvelyik ináig nyúlik. (Caro quadrata).

TALPKEREKÍTŐ,

(talp-kerekítő) ösz. fn. Félkörű csizmadia- vagy varrgakés, melylyel szabáskor a lábbelinek való talpat kikerekítik.

TALPKERESKEDÉS,

(talp-kereskedés) ösz. fn. Épületfa-kereskedés, talpakká öszvefűzött fenyőszálakkal, s ezeken szállított deszkákkal, léczekkel, zsindelyekkel stb.

TALPKERESKEDŐ,

(talp-kereskedő) ösz. fn. Ki épületfákkal kereskedik melyeket rendesen talpakon szállítanak alá. Komáromi talpkereskedők.

TALPKORCSOLYA,

(talp-korcsolya) ösz. fn. Fakészítmény, melyen a talpkötőhelyről a kész talpakat a folyóra csúsztatják.

TALPKŐ,

(talp-kő) ösz. fn. Alapkő, mely az épület fenekén fekszik. Átv. ért. alap, melyen valami nyugszik, biztosan áll. Igazság az országok talpköve.

TALPKÖTŐ,

(talp-kötő) ösz. mn. és fn. Aki vagy ami a talpakat együvé foglalja. Különösen keresztfák, melyek által a talpfák vagy a talp szálfái egymással összefoglaltatnak.

TALPKÖTŐHELY,

(talp-kötő-hely) ösz. fn. Folyók partjain azon hely, ahol a szálfákat talpakká kötik és ahonnan a kész talpak vízre csúsztattatnak.

TALPMÉRTÉK,

(talp-mérték) ösz. fn. A varrgák és csizmadiák kis deszkaforma eszköze, melylyel a lábbelinek való talpbőrt kimérik.

TALPNASZÁD,

(talp-naszád) ösz. fn. L. TALPHAJÓ alatt.

TALPNYOM,

(talp-nyom) ösz. fn. Azon ábra, s mintegy másolat, melyet a lépő állatnak talpa a földön, porban, sárban stb. maga után hagy, lábnyom.

TALPNYOMDOK,

(talp-nyomdok) l. TALPNYOM.

TALPPONT,

(talp-pont) ösz. fn. Azon képzelt pont az égboltozaton, mely lábunk aljának, vagyis talpunknak irányában fekszik; máskép : lábpont. (Nadir). Ellentéte : fejpont v. tetőpont. (Zenith).

TALPSIMÍTÓ,

(talp-simító) ösz. fn. Fából csinált eszköz, melylyel a varrgák és csizmadiák a lábbeliek talpát simára csiszolják.

TALPSZEGECS,

(talp-szegecs) ösz. fn. Apró szegecskék, melyeket a varrgák, csizmadiák a kettős talpakba vernek.

TALPTEHER,

(talp-teher) ösz. fn. A talpakra, tutajokra rakott teher, ú. m. deszka, lécz, zsindely, donga stb.

Amely szél hirtelen támad, hirtelen el is szokott enyészni. (Km.). Krisztus urunk halála után harmadnapra föltámadt. Egykor mindnyájan föltámadunk. 2) Ered, keletkezik, s mintegy eddig látatlan, észre nem vett állapotából előtűnik, létet nyer, valósággá lesz. A tengeren, folyóvizeken néha új szigetek támadnak. Kelés, daganat, bibircsó támadt a testén. A városban tűz támadt. Ebből nagy neheztelés, harag, per, viszálkodás, és ellenségeskedés támadhat. Háboru támadt. 3) Ellenszegülve más ellen emelkedik. Rátámadni valakire. Megtámadni az ellenséget. Ellene támadni a törvényes hatalomnak. Valaki mellett támadni, régiesen am. védelmére kelni, pl. a N. Lajos idejebeli régi esküformában : „Szűz Mária melletted, te végnapodon Szent Fiának előtte úgy támadjon.“ V. ö. TÁM, (2); és TÁMASZ.

TÁMADÁS,

(tám-ad-ás) fn. tt. támadás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. 1) Fölkelés, emelkedés, különösen égi testekre és tüneményekre vonatkozólag. Nap, hold, csillagok támadása. Szél-, vihar-, förgetegtámadás. Föltámadás. 2) Eredés, keletkezés. 3) Ellenszegülő fölállás, zendülés, neki rohanás. V. ö. TÁMAD.

TÁMADAT,

(tám-ad-at) fn. tt. támadat-ot, harm. szr. —a. Széles ért. támadás, mint végrehajtott tény, elvont értelemben. Különösen (nap-)támadat, am. napkelet.

TÁMADÉK,

(tám-ad-ék) fn. tt támadék-ot, harm. szr. —a. Tulajdonkép, ami valamiből támadt, eredt, keletkezett, mint maradék, ami megmaradt, faradék, amit lefaragtak; folyadék, ami foly stb. Kresznerics idézete szerént am. támaszték, de ezen értelem az itteni ad képző természetével nem egyezik.

TÁMADÓ,

(tám-ad-ó) mn. és fn. tt. támadó-t. Általán ami támad, ez igének minden értelmében. Támadó nap, hold, csillagok. Támadó szél, förgeteg. Támadó háboru. Támadó csapatok, hadseregek. Felsőség ellen támadó alattvalók. Mint önálló főnév, jelent zendülőt, lázadót. A támadókat szétverni, legyőzni. V. ö. TÁMAD.

TÁMADÓLAG,

(tám-ad-ó-lag) ih. Másba belekötve, háboruságot kezdve, más ellen fölkelve. Ellentéte : védőleg.

TÁMADÓLAGOS,

(tám-ad-ó-lag-os) mn. tt. támadólagos-t v. —at, tb. —ak. Mondjuk oly ellenszegülésről, háboruról, melyet valaki más ellen kezd. Ellentéte : védőleges, mely által a megtámadt fél az ellent visszaverni, s magát oltalmazni törekszik. Támadólagos háborút viselni. Támadólagos ütközetet rendezni.

TÁMADÓS,

l. TÁMADÓLAGOS.

TAMÁND,

puszta Arad m-; helyr. Tamánd-ra, —on, —ról.

TAMARIK,

fn. tt. tamarikot. Az átánok neméből való csernővénynek, idegen nyelvből átvett népies neve; himszálai a tövön öszvenőttek, bibéje száratlan; virágai pongyola fürtökben. Van oly fajtája is, mely minden évben új szárakat hajt a gyökérről, máskép szinte népies nyelven : tamariska v. átánfa; növénytani neve Diószegi—Fazekasnál : tizhímes átán. (Tamarix germanica).

TÁMASZKODÁS,

(tám-asz-kod-ás) fn. tt. támaszkodás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Nehezkedés neme, midőn valaki bizonyos szilárd állásu testnek neki veti magát. L. TÁMASZKODIK.

TÁMASZKODIK,

(tám-asz-kod-ik) k. m. támaszkod-tam, —tál, —ott. Fáradság miatt nyugtatásul, vagy csupa kényelemből testét valamely szilárd helyzetü testnek neki veti, ránehezkedik, s mintegy támaszul használja. Fának, falnak asztalnak támaszkodni. Könyökével a szék karjára támaszkodni. Neki támaszkodni a székoldalnak. Botra, puskára támaszkodni. Más vállára támaszkodni. Dűlő falhoz támaszkodik. (Km.). Átv. másnak oltalmára, védelmére, segítségére számít, vagy szorul; mástól várja, hogy tegyen érte valamit. Rám ne támaszkodjatok, mert magam is szegény vagyok.

TÁMASZPONT,

(támasz-pont) ösz. fn. Azon hely vagy pont, melyen a támasznak föntartó ereje egyesül. Átv. erő, tehetség, hatalom, mely támaszul, oltalmul, védül, gyámolul szolgál, melyben leginkább bízhatunk, melyre számot tarthatunk.

TÁMASZT,

(tám-asz-t) áth. m. támaszt-ott, par. támasz-sz, htn. —ni v. —ani. 1) Eszközli, hogy valaki v. valami fölkeljen, fölemelkedjék, nyugvó vagy rejtekhelyéből elétűnjék. Halottakat támasztani, föltámasztani. 2) Mozgásba hoz, megindít. Szelet, förgeteget, vihart, zivatart támasztani. 3) Valamit okoz, létre hoz. Tüzet, pert, haragot, irigységet támasztani. Lázadást, zendülést támaszt. Egyenlő osztály nem támaszt háborut. (Km.). 4) Hanyatlás, dőlés, leomlás, esés ellen bizonyos szilárd állvány által megerősít, felállít, vagy feszes, mozdulatlan állapotba helyez. Dúczczal megtámasztani a falat. Kitámasztani a kaput, ajtót, ablakot. Egymásnak hátat támasztani. Vállát neki támasztani valaminek. Oda, mellé támasztani. A csevegő gyermek száját peczekkel föltámasztani. V. ö. TÁMASZ, TÁMAD.

TÁMASZTÁS,

(tám-asz-t-ás) fn. tt. támasztás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Cselekvés, mely által valami támad, azaz, ered, fölkel, létre jön, vagy szilárd állásuvá tétetik, a dőlés, hanyatlás ellen biztosíttatik. Öszvetéve : pertámasztás, harag-, háborutámasztás, vihartámasztás stb. Igekötőkkel : kitámasztás, feltámasztás, megtámasztás.

TÁMASZTÉK,

(tám-asz-t-ék) fn. tt. támaszték-ot, harm. szr. —a. Szilárd alkotvány, vagy eszköz, pl. oszlop, fal, dúcz, melylyel valamit megtámasztanak, mely dőlés, hanyatlás, esés ellen akadályt vet. Különböz tőle : támasz, mennyiben ez átv. erkölcsi értelemben is vétetik, a támaszték pedig csak anyagi segédre, föntartó műre vonatkozik.

TÁMASZTÓ,

(tám-asz-t-ó) mn. és fn. tt. tamasztó-t. 1) Aki vagy ami támaszt. 2) Minden, ami támaszul szolgál, azaz, támaszték. E gúnynévben, katlantámasztó am. henye, kemencze mellett ülő.

TÁMASZTÓDORONG,

(támasztó-dorong) ösz. fn. Hajósoknál azon fákat nevezik így, melyekkel a hajót fölüléskor, vagy part mellett állva eltámaszt-

Falnak, kazalnak, épületnek támogatása. Ügynek, kérelemnek okszerű erélyes támogatása. V. ö. TÁMOGAT.

TÁMOGATÓ,

(tám-og-at-ó) mn. és fn. tt. támogató-t. 1) Aki vagy ami valamit támogat. 2) Támasznemű eszköz, melylyel valamit hanyatlás, dőlés, omlás, esés ellen támogatunk, erősítgetünk; támaszték. 3) Személy, aki valamit anyagi vagy erkölcsi erővel védelmez, elősegít. Különösen, ki a tekebábokat a játszók számára fölállítgatja, fölrakosgatja.

TÁMOGATVÁNY,

(tám-og-at-vány) fn. tt. támogatvány-t, tb. —ok, harm. szr. —a. L. TÁMOK.

TÁMOK,

(tám-ok) ösz. fn. Azon ok, melyre bizonyos állításunk igazságát, vagy kérésünk, követelésünk, mentségünk helyes voltát alapítjuk, szóval mely által másokat valamiről észszerűleg meggyőzni törekszünk. Szigorúan véve különbözik tőle : indok, mely az akaratot bizonyos cselekvésre indítja, vagy indította, vagyis ami okul szolgált arra, hogy valamit cselekedtünk. A támok tehát az észre, az indok pedig az akaratra hat. Egyébiránt a törvénykezésben az ítélet indokának mondják, mely a birót az ítélethozásra indítá, s melyben biráskodásának okát adja.

TÁMOKOL,

(tám-okol) ösz. áth. Valaminek igaz voltát, észszerűségét meggyőző okoskodással erősíti. V. ö. TÁMOK. Különbözik tőle némileg indokol, azaz, okát adja, miért kelljen, vagy kellett valamit cselekedni.

TÁMOLG,

l. TÁMOLOG.

TÁMOLGÁS, TÁMOLYGÁS,

(tám-ol-g-ás) fn. tt. támolgás-t, tb. —ok. Szédelgő módjára ideoda hajladozó menés, járás, tántorgás; máskép : csámolgás. V. ö. TÁMOLOG.

TÁMOLOG, TÁMOLYOG,

(tám-ol-og) gyak. önh. m. támolog-tam, —tál, támolg-ott, htn. —ni v. támolga-ni vagy támolg-ni. Testét ideoda hajtogatva megy, mozog, jár, mint a szédelgő, vagy részeg ember. Ideoda támolgott, oly részeg volt. Egyezik vele a tájdivatos csámolog, mit különösen szarvasmarháról, igás ökörről mondanak, midőn a legelőn, vagy a szekér előtt ideoda csapongva jár. Mint alapértelme mutatja, gyöke a félre hajló távozást jelentő csa, tompább kiejtéssel ta. Ugyan ezen gyök rejlik a tántorog igében is. V. ö. TA, CSA. Alaphangra és értelemre rokon hozzá a német taumeln. Némelyek az l-et lágyítva mondják és írják : támolyog.

TÁMOSZLOP,

(tám-oszlop) ösz. fn. Valamely tárgynak, testnek támogatására szolgáló oszlop.

TAMPOLOM, TAMPOLONY, TAMPLOM,

tájdivatos szók. L. TEMPLOM.

TÁMPONT,

l. TÁMASZPONT.

TAN,

egykor elavult, de újra fölélesztett fn. tt. tan-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Származékai : tana, tanács, tanácsol, tanakodik, tanácskozik, tanít, tanu, tanuság, tanul, tanulság, tanulmány, tanítvány stb. Mind ezeket egy fogalom alá véve kitűnik, hogy tan legszélesb ért. jelent eszmét, ismeretet, melyet lelki tehetségünk akár tapasztalás, akár gondolkodás, vagy mindkettő által szerzett, vagyis mindent, amit

beveheted mégis a más tanácsát. Tanácsra hallgass, időtől várj. Könnyebb tanácsot adni mint venni. Rosz tanács fejedre fordúl. Tanácscsal tégy mindent, soha meg nem bánod. Sok tanácskozó tanácsot se nem ad, se nem vesz. Jó tanács sosem késő. Magadnak köszönd meg a jó tanácsot, azaz, jó a tanács, de legtöbbet ér a magad iparkodása. 2) Két vagy több személy értekezése, eszmecserélése, mely által bizonyos teendőkről fölváltva eléadják véleményeiket, s határozatot hoznak, vagy hozni szándékoznak. Tanácsot ülni, tartani, folytatni, bevégezni. A birák is okosabbak, midőn a tanácsból kijönnek. (Km.). Tanácsban ész, harczban erő használ. (Km.). 3) Az ilyképen, és végből értekező személyek testülete. Ország tanácsa. Helytartó tanács. Városi, falusi tanács. Öszvehíni, szétoszlatni a tanácsot. Valamely ügyet a tanács elé terjeszteni.

„Hogy zsidók elhajlottak(= elpártoltak) egy tanács-
Nem akarnak adót adni Rómába.“ [ba,
Versezet 1552. évből. (Régi Magyar Nyelvemlékek. II. K. 87. 1.).

Istenek tanácsa.
„Villogj te nékünk, mennyei jó tanács!
S vezérlj az éjnek kétes homálya közt.“
Kazinczy F. (Tusakodás).

„Papok fejedelme kedeg es mind tanálcs“ (egész tanács). Régi M. Passio. (11. lap).

4) Régiesen am. tanácskozás, pl. „Tahát Ozias a tanálcs megvégezvén (azaz, a tanácskozást elvégezvén) vivé őket ő házába.“ Bécsi codex. „Adjuk emlékezetre, hogy mi egyaránt való elvégezett tanácsból.“ Sajó-Szentpéteriek végezése. 5) Szintén a régieknél tanácstag, azaz, valamely tanácskozó testülethez tartozó egyes tag vagy személy. A Sajó-Szentpéteriek végezése így kezdődik : „Mi Gergely deák főbíró, esküttek és minden tanácsok, polgárok.“ Egy 1517-diki peres irományban áll : „Tisztelendő bíró uram és nemös tanács uraim.“ (Régi Magyar Nyelvemlékek. II. Kötet. Vegyes tárgyu stb. 15. l.). Hogy az utóbbi példa itt nem összetett szó (tanácsúr, ’tanácsos‘ v. ’tanácsbeli, helyett), onnan tetszik ki, mert elválasztva mondja v. írja : tanács uraim, mint szintén mondjuk : ’tanácsos‘ vagy ’tanácsbeli uraim.‘ Így Sennyey István Mehemet egri pasához 1627-ben irt levelében magáról mondja : „Mi Sennyey István püspök, a hatalmas és győzhetetlen római császárnak, magyarok királyának tanácsa“ (azaz tanácsosa).

Jászay Pál azon támoknál fogva, hogy némely régiek így is írták : tanálcs, úgy vélekedik, miszerint öszvetett szó volna tan-álcs v. tana-álcs, azaz, tana-ács, ki tanát ácsol, csinál; de véleményünk szerint a tanács, elemezve tana-as, melyből lett tanás, s ebből az s-nek cs-re mint szervileg rokonára történt átváltoztával tanács, mint : boga bogás bogács, (bogás kóró), kenös (ír) kenőcs, kohás kohács kovács, ordas ordacs stb. Tudniillik midőn a tanács értekezést jelent, am. tanás beszéd, eszmecsere, s midőn személyre vonatkozik, szinte tanás, t. i. tanás ember, személy,

tület tagja a tiszthez tartozó kérdések, javaslatok, inditványok, szóval, ügyek fölött értekezik. V. ö. TANÁCS.

TANÁCSKOZMÁNY,

(tan-ács-koz-mány) fn. tt. tanácskozmány-t, tb. —ok. 1) Tanácskozás, elvont értelemben. 2) Néha jelenti magát a tanácskozó gyülekezetet vagy testületet.

TANÁCSKÖNYV,

(tanács-könyv) ösz. fn. Jegyzőkönyv, melyben a tanács mint testület vagyis tanácskozmány tárgyalásai, illetőleg valamely biróság tanácskozásai, s az ezek folytán hozott határozatok írásba foglalvák; s sokszor a tanácskozásokban és határozatok hozatalában résztvevő személyek is megnevezvék.

TANÁCSLÁS,

(tan-ács-ol-ás) fn. tt. tanácslás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Utasító eszme- vagy vélemény- vagy javaslatközlés, melynél fogva valakinek ajánljuk, hogy a mi belátásunk szerint cselekedjék. Tanácslásodat elfogadom.

TANÁCSLAT,

(tan-ács-ol-at) fn. tt. tanácslat-ot, harm. szr. —a. Maga azon utasitvány, vagy teendő dolog és annak módja, melyet tanácskép ajánlunk valakinek, vagyis, a tanácslásnak tartalma.

TANÁCSLÓ,

(tan-ács-ol-ó) fn. tt. tanácsló-t. Személy, ki valamely ügyben másnak tanácsot ad, vagyis valamit tanácsol, teendő gyanánt ajánl. Jó, bölcs, rosz, oktalan tanácsló.

TANÁCSNAP,

(tanács-nap) ösz. fn. Határozott nap, vagy napok, melyeken valamely tanácstestület tagjai tanácskozás végett hivatalosan öszveülni szoktak.

TANÁCSNOK,

(tan-ács-nok) fn. tt. tanácsnok-ot, harm. szr. —a. Széles ért. minden tanácstestület tagja, ki e czimet hivatalánál fogva viseli. Szorosb és szokottabb ért. a városi községtanács tagja (senator); s ez értelemben a köz szokás megkülönbözteti a tanácsos-tól (consiliarius).

TANÁCSNOKI,

(tan-ács-nok-i) mn. tt. tanácsnoki-t, tb. —ak. Tanácsnokot illető, arra vonatkozó, ahhoz tartozó. Tanácsnoki hivatal, kötelesség, czim, rang.

TANÁCSOL,

(tan-ács-ol) áth. m. tanácsol-t v. tanács-lott, htn. —ni v. tanácslani. Valamit tanácsképen javasol, indítványoz; különösen jó akaratból, részvétből, barátságból intés, utasitás gyanánt, mint másnak javára, hasznára szolgáló valamit ajánl. Azt tanácsolták neki, hogy . . . . A betegnek különféle gyógyszert tanácsoltak. Ezt ugyan nem jól tanácsoltad.

TANÁCSOLÁS; TANÁCSOLÓ,

l. TANÁCSLÁS; TANÁCSLÓ.

TANÁCSOS, (1)

(tan-ács-os) mn. tt. tanácsos-t v. —at, tb. —ak. Mondjuk oly valamiről, mit tenni jónak, czélirányosnak, bizonyos baj, vész, kár ellen ovószernek tartunk. Tanácsos lesz innen tovább állnunk. Nem tanácsos vele tréfálni. Az ellenséggel társpoharat inni nem tanácsos. (Km.).

TANÁCSOS, (2)

(tan-ács-os) fn. tt. tanácsos-t, tb. —ok, harm. szr. —a. A latin, nálunk régtől divatozó consiliarius szónak felel meg, s jelent császári,

TANÁCSVÁLASZTÁS,

(tanács-választás) ösz. fn. Alkotmányos országokban illetőleg községekben divatozó nyilvános működés, midőn a nép hatósági tanácsnokait szabadon választja.

TANÁCSVÉGZET,

(tanács-végzet) ösz. fn. L. TANÁCSHATÁROZAT.

TANÁG,

(tan-ág) ösz. fn. A széles értelemben vett valamely tannak, tudománynak egyes, elkülönített része, pl. a mennyiségtanban a mértan, számtan stb.

TANAKODÁS,

(tan-a-kod-ás) fn. tt. tanakodás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Nem oly ünnepélyes, és fontos tárgyu értekezés, mint a tanácskozás. A tanakodás inkább kisebb nemű teendőkre vonatkozik; továbbá jelent alattomos, valami titkot, roszat főző cselkoholást. Tolvajok tanakodása. Gyöke tana, menynyiben népnyelven inkább titkos gyülést jelent.

TANAKODIK,

(tan-a-kod-ik) k. m. tanakod-tam, —tál, —ott. Holmi kisebb nemű ügyekben, vagy teendők felett értekezik. Épen most tanakodunk felőle, mint és hol töltsük a mai estét. Alacsonyabb ért. titkos, alattomos cseleket főz. Azon tanakodnak, mint lehetne valakit kirabolni.

TANÁL,

régiesen és tájdivatosan, pl. a székelyeknél is am. talál. Példa a régi nyelvből :

„Engem kildtek teged látnom,
Országodat mind megjárnom,
Lakóhelyeden megtudakoznom,
Néped tervínit tanálnom.“
Ének Pannónia megvételéről (Pray másolatából Toldy F. után).

TANÁLCS,

régiesen am. tanács. L. TANÁCS.

TANALKOTMÁNY,

(tan-alkotmány) ösz. fn. Valamely tannak, tudománynak rendszeres egybeállítása.

TANÁLLÍTMÁNY,

(tan-állítmány) ösz. fn. Valamely tanban v. tudományban olyan egyes tétel, mely igazságnak fogadtatik el akár azért, mert be van bizonyítva, akár azért, mert valamely felsőbb sugallatból különösen vallási dolgokban isteni kijelentésből eredettnek tartatik. (Dogma).

TANANYAG,

(tan-anyag) ösz. fn. Tanítás tárgyául szolgáló anyag.

TANÁR, (1)

(tan-ár) fn. tt. tanár-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Új alkotásu, s hamar köz divatuvá lett szó, mely eredetileg (F. J. által) a latin doctor kifejezésére alkottatott, de jelennen kizárólag am. professor, vagyis személy, ki valamely nagyobb tanintézetben mint rendes oktató bizonyos tanszakból, illetőleg tudományból előadásokat tatr. Egyetemi, feltanodai, altanodai tanár. Jogtanár, gyógytanár, bölcsészettanár, nyelvtanár. Nyilvános, kir. rendes tanár.
Képeztetésre nézve azon ár ér képzőjü főnevekhez tartozik, melyek valamivel foglalkozót jelentenek, mint, kádár, kulcsár, buvár, rovár, nyuzár, hajtsár stb. V. ö. TUDOR.

dásféle, bokázó, mártogató magyar táncz. Pásztori, kanásztáncz. A régieknél: hajdutáncz, fegyvertáncz. Egyes, páros v. kettős táncz, körtáncz, Gyertyatáncz. Koldustáncz. Menyekzői, vánkostáncz. Zsivány v. bujniktáncz. Palotás táncz. Tánczot járni, lejteni, rakni, ropni, hegyezni, aprózni. Tánczba ugrani, tánczra perdülni, kerekedni. Három (= a táncz, t. i. először lassú, azután czifrázó, végre fris, mint hajdan a toborzók járták, s ehhez voltak alkalmazva a tánczzenék. Közmondatok : Könnyű Katót tánczba vinni. Néha regvel táncz, estve pedig láncz. Nem sokat hajt a táncz a konyhára. Eljáratták vele az ebek tánczát, megverték, megugratták. Átv. baráttáncz, béketürés, vak engedelmesség.

A táncz kisebb nagyobb módosulattal majd minden európai nyelvben megvan; németül: Tanz, angolul: dance, olaszul: danza, francz. danse, románul: dantiu, a szláv nyelvekben: tanecz, tancze, taniecz; a sémi nyelvekben is héberül: dúcz (saltare, exultare), és arabul: dász. Adelung szerint e szóban a mozgás alapfogalma rejlik, s azt a német tändeln, a svéd danka (= ideoda csapong), s a hellen δόρησις (= heves mozgás) szókkal hasonlítja öszve. Nyelvünkben pedig alapfogalomban hasonlók a támolyog és tántorog, magas hangon denczel, dönczöl, mint ideoda mozgásra vonatkozó igék; amivel nem azt akarjuk mondani, hogy a ,táncz' szó ezek törzséből származott, hanem hogy ennek közös elemei nyelvünkben is megvannak. Régi nyelvemlékeinkben különösen a Müncheni codexben szökés, szökdécselés, Molnár Albertnél is: szökés, szökdécselés, szököllés szókkal fejeztetik ki; ,tánczolni' helyett is szökni, szökdécselni, szökdösni szókat találjuk; l. ezeket. Ropni ige pedig ,tánczolni' értelmében ma is divatos; l. ROP.

Említést érdemel még hogy a régi árja nyelvek között a zendben tancs, máskép tacs, tak, am. teker, forgat; és tekereg, forog, melynek a szanszkritban tak és tancz, a persában pedig tákh-tan felel meg (Vullers persa szótára تاختن alatt).

TÁNCZESTÉLY,

(táncz-estély) ösz. fn. Estveli házi mulatság, melyben tánczolnak is.

TÁNCZGYAKORLAT,

(táncz-gyakorlat) ösz. fn. Gyakorló mozgás a tánczolási ügyesség megszerzésére, avagy további kiképzésére.

TÁNCZHÁZ,

(táncz-ház) ösz. fn. Nyilvános ház illetőleg terem, melyben köz tánczmulatságokat szoktak tartani.

TÁNCZISKOLA,

(táncz-iskola) ösz. fn. Iskola, melyben tánczleczkéket adnak.

TÁNCZJÁTÉK,

(táncz-játék) ösz. fn. Egynek vagy többeknek színpadi előadása a tánczművészetben.

TÁNCZKÖR,

(táncz-kör) ösz. fn. A tánczoló személyzet által alakított kör vagy különkülön bokor.

TÁNCZLECZKE,

(táncz-leczke) ösz. fn. Leczke, vagyis oktatás, melylyel valaki bizonyos táncz, vagy tánczok lejtésére képeztetik.

TÁNCZLEJTÉS,

(táncz-lejtés) lásd : TÁNCZ-LÉPÉS.

TÁNCZVEZÉR,

(táncz-vezér) ösz. fn. Ki elül szokott tánczolni, előtánczos.

TÁNCZVIGALOM,

(táncz-vigalom) ösz. fn. l. TÁNCZMULATSÁG.

TÁNCZZENE,

(táncz-zene) ösz. fn. Időmértékekben és nemzeti szellemben valamely nemzeti tánczhoz alkalmazott zene, milyenek a palotás, csárdás; más nemzeteknél a keringő, polka, mazurka stb.

TANDI,

(tan-di) mn. tt. tandi-t, tb. —k v. —ak. Tátott száju, mamlasz. E szóban alaphang az ostoba bámulásra mutató, nyílt szájjal ejtett a v. á, és ám, am v. an, (ámul, ámmog, andalog szókban), melyek több előtétes hangokat vesznek föl, mint b-t : bá, bám, bámé, bamba, m-et : má, mám, málé, mamlasz, t-t : tács, tankó, tabértos, tájbász, táté, tatri, tantali, tantalog stb., melyek a köznép nyelvén mint gúnyszók divatoznak. Képeztetésre hasonlók e gúnynevek : oktondi, dundi, dömsödi, bonfordi, nyámándi, kortyándi stb.

TANDÍJ,

(tan-díj) l. TANÍTÓBÉR.

TANDISÁG,

(tan-di-ság) fn. tt. tandiság-ot, harm. szr. —a. Mamlaszság, szájtátiság. V. ö. TANDI.

TANELV,

(tan-elv) ösz. fn. Elv, melyből bizonyos tanszakhoz tartozó ismereteket kivonunk, vagy melyre azokat visszaviszszük.

TANEJT v. TANÉJT,

l. TANÍT.

TANESZKÖZ,

(tan-eszköz) ösz. fn. Mindenféle eszközök, melyek valamely tan előadására, és felfogására szükségesek, pl. a természettanban, mértanban a különféle rajzok, ábrák stb.

TANÉT,

l. TANÍT.

TANÉV,

(tan-év) ösz. fn. Megnevezett év, melyben valamely iskolai tanítás foly.

TANFOLYAM v. —FOLYAMAT,

(tan-folyam v. —folyamat) ösz. fn. Valamely tan v. tudomány előadására a tanodákban meghatározott időtartam.

TÁNGÁL,

önh. m. tángál-t. Győr és Pápa vidékén am. tenget, imígyamúgy szegényesen, nyomorúltan táplál. Csak úgy tángálja magát, életét. Innen, tángálódik, am. tengődik. Mint jelentéséből kitünik, alkalmasint annyi mint a magashangú tenget igének, (honnan: tengődik), mély hangú módosulata. Egyébiránt a mongolban tangkai v. tangghai am. nyomorult, nyomorúságos (pitoyable).

TÁNGÁLÁS,

(tángál-ás) fn. tt. tángálás-t, tb. —ok, harm. sz. —a. L. TENGETÉS ; és v. ö. TÁNGÁL.

TÁNGÁLÓDÁS,

(tángál-ó-d-ás) fn. tt. tángálódás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. L. TENGŐDÉS ; és v. ö. TÁNGÁL.

TÁNGÁLÓDIK,

(tángál-ó-d-ik) belsz. m. tángálód-tam, —tál, —ott. L. TENGŐDIK ; és v. ö. TÁNGÁL.

TÁNGYÉR; TÁNGYÉRNYALÓ,

tájdivatos szók. L. TÁNYÉR ; TÁNYÉRNYALÓ.

TANINTÉZET,

(tan-intézet) ösz. fn. Intézet, melyben bizonyos tudományokban oktatást adnak; tanoda.

TANÍTÁSDÍJ,

(tanítás-díj) ösz. fn. Díj, melyet a tanítványok az illető tanítónak, tanárnak, mesternek fizetnek.

TANÍTÁSMÓD,

(tanítás-mód) ösz. fn. Általán azon szokás, melyet valaki akár személyes tulajdonságainál, akár külső befolyásnál fogva a tanításban követ. Szelíd, kellemes, nehézkes tanításmód. Világos, érthető tanításmód. Különösen bizonyos terv, rend, és szabályok szerinti tanítás, mennyiben az a tanítványok felfogásához legczélszerűbbnek találtatik.

TANÍTATLAN, TANITATLAN,

(tan-ít-atlan) mn. tt. tanítatlan-t, tb. —ok. Akit vagy amit nem tanítottak, nem idomítottak ; illetőleg bizonyos ismeretekben járatlan, továbbá ügyetlen ; vad. Tanítatlan pusztai sihederek. Tanítatlan ló, tinó. „Megkötözteté őtet es a város szerte, tanittatlan lovakkal hordoztatja vala.“ Nádor-codex (511.). Határozóként am. tanítatlanul, a nélkül hogy tanították volna.

TANÍTGAT,

(tan-ít-og-at) gyak. áth. m. tanítgat-tam, —tál, —ott, par. tanítgass. Gyakran, folytonosan, lassan-lassan tanít, ez igének minden értelmében, s a kicsinyítésnek mellékfogalmával. Lásd : TANÍT.

TANÍTGATÁS,

(tan-ít-og-at-ás) fn. tt. tanítgatás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Gyakori, folytonos, kicsinyes tanítás.

TANÍTHATATLAN,

(tan-ít-hat-atlan) mn. tt. taníthatatlan-t, tb. —ok. Akit vagy amit megtanítani nem lehet ; bizonyos ismeretekre, vagy ügyességre fogékonytalan ; fölötte buta, tompa elméjű ; nem idomítható. Taníthatatlan hülye, váltott gyerek. Határozóként am. a nélkül hogy tanítani lehetne, taníthatatlanul.

TANÍTHATLAN,

l. TANÍTHATATLAN.

TANÍTHATÓ,

(tan-ít-hat-ó) mn. tt. tanítható-t. Akinek bizonyos ismeretek fölfogására képessége, esze, tehetsége van ; idomítható.

TANÍTHATÓLAG,

(tan-ít-hat-ó-lag) ih. Tanítható módon, alaktan.

TANÍTMÁNY, TANITMÁNY,

(tan-ít-mány) fn. tt. tanítmány-t, tb. —ok. Tantárgy, mire valakit tanítanak ; amit az illető tanító előad.

TANÍTMÁNYOS,

(tan-ít-mány-os) mn. tt. tanítmányos-t v. —at, tb. —ak. Elméletileg megállapított felfogásokon alapuló, mely által valaki a gyakorlati életet azon felfogásokra, és nem megfordítva kivánja alkalmazni ; máskép : tanszerű. (Doctrinär).

TANÍTÓ, TANITÓ,

(tan-ít-ó) fn. tt. tanító-t. Személy, kinek kitűzött feladata, hivatala valakit, vagy többeket bizonyos tanszakban oktatni. Magán-tanító. Falusi tanító. Rosz tanítótól tanulhatod, mit kelljen kerülni. (Km.). E névvel mint czímmel rendesen csak az elemi oskolák tanítóit (docens), vagy nagyobb intézetekben csak a rendkívüli tanítókat nevezik, a többiek, kiket hajdan professoroknak hívtak, tanári nevet viselnek.

TANKÖLTÉSZET,

(tan-költészet) ösz. fn. Költői alak, versezet, melyben valamely oktatás foglaltatik.

TANKÖNYV,

(tan-könyv) l. TANÍTÓKÖNYV.

TANÓ,

régiesen am. tanú ; l. ezt.

TANODA,

(tan-oda) fn. tt. tanodá-t. Legujabbkori alkotásu s legott általánosan felkapott szó az idegen eredetű ,iskola' helyett; jelent általán minden köz, vagy magánintézetet, melyben bizonyos tanszakhoz tartozó ismereteket előadnak. Elemi, reál, kereskedelmi, festészeti tanoda. Altanoda, feltanoda. Különbözik némileg : iskola; mert amazt csak emberi lények számára rendelt tanintézetekről mondjuk; emezt másokról is, pl. lóiskola, faiskola, szölőiskola, (nem ló-, fa-, szölőtanoda).

TANODAI,

(tan-oda-i) mn. tt. tanodai-t, tb. —ak. Tanodára vonatkozó, azt illető, ahhoz tartozó. Tanodai könyvek, vizsgálatok, gyakorlatok. Tanodai lapok.

TANODASZERŰ v. —SZERÜ,

(tanoda-szerű) ösz. mn. Tanodai előadáshoz avagy élethez hasonló.

TANOGAT,

(tan-og-at) gyak. áth. m. tanogat-tam, —tál, —ott, par. tanogass. Lassanlassan, folytonos, de mintegy könnyű, nem erőtetett módon, képesít tanít, mint a gyermekeket, a kezdőket, a gyöngébb tehetségűeket szokták. A tanogat és tanítgat úgy viszonylanak egymással, mint a gurulgat és gurogat, feszitget és feszeget, teritget és tereget s némely mások.

TANOL v. TANÓL; TANÓLÁS

stb. régiesen és tájdivatosan am. tanul, tanulás stb.; l. ezeket.

TANONCZ,

(tan-oncz) fn. tt. tanoncz-ot. Általán tanuló gyermek, fiú; továbbá tanintézeti növendék. Oly alkatú új szó, mint ifjoncz, virgoncz.

TANONCZI,

(tan-oncz-i) mn. tt. tanonczi-t, tb. —ak. Tanulót vagy tanítványt illető, azokra vonatkozó. Tanonczi gyakorlatok, vizsgálatok.

TANONCZKODÁS,

(tan-oncz-kod-ás) fn. tt. tanonczkodás-t, tb. —ok, harm. szr. —a. Életnem vagy foglalkozás, melyet valaki mint tanuló gyermek, vagy mint bizonyos tanintézet növendéke követ, gyakorol, diákoskodás.

TANONCZKODIK,

(tan-oncz-kod-ik) k. m. tanonczkod-tam, —tál, —ott. Valamely tanintézetben tanulgat.

TANÓR v. TANÓRA,

l. TANÁR, (2).

TANÓRA,

(tan-ora) l. TANÍTÓÓRA.

TANÓROK,

l. TANÁROK.

TANÓROKKAPU,

l. TANÁROKKAPU.

TANOSZTÁLY,

(tan-osztály) ösz. fn. A tanfolyamban a növendékek bizonyos osztálya, melyben az ezen növendékek fölfogásaihoz mért vagyis előbb szerzett ismereteik fonalán további kiképeztetésökre szükséges tudományok taníttatnak; s egy tanosztályt rendszerént egy tanévre szoktak meghatározni.

TANÓJT, TANÓT,

l. TANÍT.

TANPÉNZ,

(tan-pénz) ösz. fn. Tanításért, illetőleg valamely nyilványos tanodába, vagy tanosztályba fölvételért fizettetni szokott pénz.

AKAD. NAGY SZÓTÁR VI. KÖT.